Mindenféle tudósabbnál tudósabb hölgyek és urak elméletei előkerültek már a blogon a női és férfi agy, valamint egyéb testrészek működését magyarázandó. Ebbe a sorba illik Esther Perel [hát, Eszter tényleg perel, ez tetszett - skarlát] amerikai párterapeuta munkássága. Írt egy népszerű könyvet a szexről a hosszú távú kapcsolatokban Mating in Captivity (~ Párzás Fogságban [lol]) címmel.

 

Miután ebben jól megmondta a tutit, figyelme a hűtlenség felé fordult, és valóban sikerült néhány nem szokványos gondolattal előállnia a témában. Ez főleg azért jó, mert a notóriusan félrelépő tisztelt topiktársak újabb érveket meríthetnek viselkedésük igazolására, a maradi gondolkodásúakat meg talán picit töprengésre készteti. :P

 

A könyvéhez végzett kutatások során kiderült Perel számára, hogy az emberekben élő ideál, az manapság is a hűséges szerelem és párkapcsolat. A gyakorlat azonban rendre azt bizonyította számára, hogy ez az elvárás nem reális, elavult és működésképtelen a mai viszonyok közepette. Úgy gondolta, azért érdemes behatóbban foglalkozni a témával, mert ha megértjük, miért lépünk félre, akkor toleránsabbak leszünk, és nagyobb eséllyel őrizhetjük meg a házasságunkat.

 

De miért is kap kitüntetett figyelmet a hűtlenség? Perel szerint azért, mert semmit nem övez ennyi titok, téveszme és persze izgalom a párkapcsolatok terén. A házasságtörés nagyon fontos emberi tapasztalás - rájövünk, hogy nem vagyunk monogámak, pedig szeretnénk annak hinni magunkat. A történelem során folyton félreléptek nők és férfiak egyaránt, gyakran halálos büntetések árnyékában is, és ez azt bizonyítja, hogy az ember természetétől fogva poligám. Gyakran egyetlen szenvedélyes óráért mindent kockára teszünk. A hűtlenség lázadásként is felfogható - vállalom a vágyaimat minden elvárással, konvencióval szemben. Ez iszonyatos felszabadító erőt tud adni az embernek. 

Perel igyekszik a házasságtörés pozitív hozadékait is megvilágítani. Egyik páciensét idézi, aki úgy fogalmazott, hogy a házasságon kívüli viszonya egyszerre váltja ki a szépészeti műtétet és az antidepresszánst. (Ez azért elég vonzó perspektíva, nem?) Ugyanakkor viszont a természetes poligám hajlam mellett szerinte azért is kivédhetetlenek az afférok, mert irreális elvárásaink vannak a szerelemmel kapcsolatban: rettentő sok érzelmi energiát fektetünk a románcainkba, és ha csak kicsit is oszlik a rózsaszín köd, akkor csalódottak leszünk, és máris pótlékot keresünk, hogy a kezdeti eufórikus állapotot állandósítsuk az életünkben. Innen egyenes út vezet a folytonos megcsalásokhoz és váláshoz.

 

Szerinte egy lebukást is a házasság javára lehet fordítani. Nem tagadja, hogy fájdalmas élmény lehet egy ilyen esemény, súlyos csalódásokkal járhat, de ha a felek nem akarnak feltétlenül robbantani, akkor új alapokra lehet helyezni a kapcsolatot, és a szerető által generált szexuális energia és vitalitás átemelhető a házasságba. 
 

Perel úgy véli, hogy a megcsalt félnek érdemes higgadtan átgondolni, hogy miért is állt elő ez a helyzet, és itt ne a szokásos klisékre számítsunk. Mint már írtam, szerinte a félrelépés mindig lázadás, egy nagyon erős reakció valamire, ami nem jól működik az életünkben, és ez a valami mi magunk vagyunk. Azért kell a viszony, mert újra élni akarunk. Nem egy másik ember után vágyakozunk, hanem magunkat szeretnénk másnak látni, nem a jelenlegi partnerünket akarjuk elhagyni, hanem a régi önmagunkat. Magunkat nem szeretjük, azt a személyiséget, akik vagyunk, akikké váltunk, úgy érezzük, valami elveszett belőlünk az évek során - és ezt reméljük megtalálni egy szerető által. A hűtlenség tehát nem feltétlenül a megcsalt házastárs ellen irányul, még ha úgy is tűnik. És nem azért lépünk félre, mert rosszak, erkölcstelenek vagy zizzentek vagyunk, bár ezek népszerű magyarázatok. Perel szerint el kellene már felejteni a morális ítéletalkotást, vagy azt, hogy különféle gyerekkori traumákra, esetleg függőségre vezetjük vissza a szeretőzést - sokkal előrébb tarthatnánk, ha a szerelemmel kapcsolatos csalódásainkat látnánk benne, és ezen próbálnánk meg dolgozni.

 

Perel azt is állítja, hogy nem akarja elbagatellizálni a kiderült hűtlenség miatt érzett fájdalmat. Viszont ne felejtsük el, hogy ilyenkor két ember kerül krízisbe: a megcsaló is, nemcsak a megcsalt. A legjobb tanács, ami ekkor adható az az, hogy ne forró fejjel hozzanak döntést a házasság sorsáról. Ilyenkor hajlamosabbak az emberek a társadalmilag elvárt megoldást választani: Megcsaltak? Lúzer vagy, ha megbocsátasz! Dobd ki! Ha képesek lennénk össztársadalmilag toleránsabban viszonyulni a megcsalóhoz, azzal a megcsaltnak is segítenénk. Egyrészt kevésbé érezné hülyének, felszarvazottnak magát, másrészt Perel úgy tapasztalta, hogy a csalódás mellett az is nagy szenvedést okoz, hogy a megcsalt féltől kvázi elvárás a hűtlen társsal való szakítás. Ő pedig adott esetben szereti még, szerelmes belé, és meg akarná javítani a kapcsolatot. 

 

Az is nehezíti a helyzetet, hogy legtöbbször elvész a bizalom, és a környezetétől is azt hallja a megcsalt házastárs, hogy aki egyszer félrelép, az simán megteszi legközelebb is.

 

A terapeuta úgy véli, a monogámia fogalmát is érdemes lenne újraértelmeznünk. Jobb lenne érzelmi kizárólagosságra szűkíteni a jelentését, és megengedőbben állni a szexuális kalandokhoz. Szerinte idővel a házasságon kívüli viszonyokat ugyanúgy el fogjuk fogadni, ahogyan a házasság előtti szexet vagy az azonos neműek szerelmét. Nem tartjuk majd devianciának vagy bűnnek, hanem életmódbeli választásnak, egynek a sok közül. A modellje megpróbálja két ellentmondó, de mégis együtt megjelenő vágyunkat összehangolni: szükségünk van elkötelezettségre, de szabadságra is. Perel azt mondja, hogy a mai individualista társadalmakban, ahol folyton az egyén kiteljesedéséről beszélünk, és arról, hogy érvényesítsük vágyainkat, teljesen anakronisztikusak a kapcsolatokkal szembeni ennyire monogám és kizárólagos elvárások. Sokszor vádolják a hűtlenkedőket azzal, hogy minden kellene nekik: stabil kapcsolat és a tiltott szex izgalma is, miközben az élet más területein éppen arra biztatnak, hogy vedd el, ami kell neked.

A monogámia azért sem annyira egyértelmű, mert a jó öreg szexen kívül ezerféle módon meg lehet valósítani a "félrelépést". Mindenkinek fel kell tennie a kérdést magának: Mit jelent nekem a monogámia? Nem feküdhet le mással a kedvesem? Nem nézhet úgy másokra? Nem gondolhat másvalakire szex közben? Nem flörtölhet online? Nem jelölhet be exeket a facebookon? Hol húzzuk meg a határt? Perel szerint ezt tisztázniuk kell a partnereknek, ugyanis minden kapcsolat potenciálisan magában hordja a hűtlenség lehetőségét, és ezzel meg kell tanulnunk együttélni.