A hűtlenség ábécéje

Mindent a hűtlenségről, félrelépésről, megcsalásról! Amiről nem szokás nyíltan, tabumentesen és szenteskedés nélkül beszélni. Férfi és női szemmel egyaránt.

Ennyien vagytok

Térkép

Hűtlenség a Fácsén

Friss topikok

Innen érkeztek a blogra

A férfiak és a maszturbálás

2012.02.20. 07:48 skarlát betű

Annak ellenére, hogy a nőkkel kapcsolatos kérdőív nem nyerte el a tetszéseteket, most mégis írok a férfiak maszturbálásáról (ilyen makacs vagyok).

Elvileg erről a témáról sokkal többet tudunk, legalábbis sokkal nyíltabban lehet róla beszélni. (Mindig is téma volt, de tiltó éllel.) Persze a pasik csakis nevetgélve, összemosolyogva emlegetik, vagy utalnak rá, ahogy más, szexuális tevékenységekre is, ezekből az utalgatásokból azonban nem sok derül ki, legfeljebb annyi, hogy szokták csinálni, sőt, még csoportosan is csinálták fiatalkorukban, mert az buli. 

Nem sok konkrét vallomást ismerek férfiaktól maszturbálási szokásaikat illetően, de néhányat azért igen. Többektől hallottam meglepetéssel azt is, hogy ők aztán soha. Nem szerzetesi fogadalmat tett egyénekről beszélek itt, hanem olyanokról, akiknek igencsak aktív szexuális életük van. De az önkielégítés nem hoz igazi kielégülést - szerintük. Nő kell a közelbe ahhoz, hogy igazi legyen a dolog. (Ennek nőként lehet örülni, szerintem ők inkább tán szenvednek tőle, vagy a fene tudja, ez a pasiknál olykor megállapíthatatlan.)

Százalékokat nem tudhatok, de gondolom, a többség azért segít magán olykor. Főleg, ha valami miatt esélye sincs partnerhez jutni. (Fiúkollégium, börtön, hadsereg, olajfúró torony, papi szeminárium, űrhajó és egyebek, esetleg egyszerűen csak béna felszedni valakit, vagy meggyőződésből nem szed fel, mert hűséges az aszexuális vagy épp távol lévő, esetleg őt folyamatosan visszautasító feleségéhez, és még sorolhatnánk a végtelenségig.) 

Nyilván az is változó, hogy ki meddig bírja a feszültséget, kinek megy könnyen a szexmentes élet, és kinek nagyon nehezen. 

Arról már esett szó, hogy sok férfi élvezi a női maszturbálás látványát, sokféleségét: vajon a nők inkább viszolyognak a pasik rejszolásától, vagy izgatónak találják? Mitől lesz ez ilyen jelenet izgató, és mikor visszataszító? Miért gondolják olyan sokan még mindig, hogy maszturbálni valamiféle eltévelyedés vagy szükségmegoldás, esetleg gyerekes dolog, főleg, ha az embernek van állandó szexpartnere? (Mintha az egyet jelentene az állandó riadókészültséggel is.)

Van valami olyan a maszturbálásban férfi szempontból, ami pluszt ad a "rendes" szexhez képest? Például, hogy nem kell tekintettel lenni a partnerre, visszatartani a magömlést? Van, hogy inkább választjátok az önkielégítést, mert egyszerűbb, praktikusabb és gyorsabb, mint a potenciális szexpartner meggyőzését? Csináljátok-e nő előtt, vagy ha már együtt vagytok, sokkal kellemesebb, ha ő elégít ki benneteket? 

Azok az extrémebb szokások is érdekelnének, amelyekről csak hallottam, például análvibrátor használata. Sokan elítélik, idegenkednek tőle, mások viszont esküsznek rá, hogy elképesztő gyönyöröket tud adni. Nos? Lesz néhány vallomás, vagy megint igen visszafogott kommenteléssel kell megelégednünk?

45 komment · 1 trackback

Címkék: férfiak maszturbálás

A bejegyzés trackback címe:

https://hutlenseg.blog.hu/api/trackback/id/tr253721880

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A kezdetek 2012.02.22. 14:18:04

Későn érő típus voltam. Ennek tudatában lassan nyíladozott bennem a szex és a nemiség iránti érdeklődés.Valahogy mintha akkoriban tudatában is lettem volna ennek.Privát elméletem szerint azért, mert túl jó gyerekkorom volt. Nem nagyon akartam kijönni b...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kardhal77 · http://kardhal.blog.hu 2012.02.20. 11:41:20

Érdekes, hogy a férfi önkielégítés milyen nagy mértékben gúny és nevetség tárgya.

Pedig szerintem inkább csak unalmas. Nagyon keveset jelent egy valódi együttléthez képest.

A közös farokverés (ami valóban létező szexuális viselkedés, bár személyes tapasztalatom nincs róla), az viszont tényleg egy bárgyú vicc, legalábbis nekem annak tűnik. Ha egy másik férfi társasága érdekelne, akkor a magam részéről legalábbis azt szeretném, hogy szopjon le. ;)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.02.20. 13:16:11

@kardhal77: Szerintem a férfiak komolyan nem mernek egymással szexről beszélni, vagyis csak nagyon ritkán, ha egyáltalán, akkor nővel beszélik meg az érzéseiket ezzel kapcsolatban. Az is elvárás szokott lenni, hogy ne tartsák a férfitestet vonzónak, ugyanakkor szeretnék, ha a nők vonzónak tartanák - elég nagy ellentmondás. Ha valaki nyíltan vállalja, hogy a férfitest vonzó, arra rásütik, hogy homokos. Szóval, az önkielégítés ügyében is ez az oka annak szvsz, hogy olyan kontextusban szerepel, amilyenben.

Unalmas? Még akkor is, ha van valami fantázia közben? Tényleg, kell hozzá egyáltalán valami, amit az ember maga elé képzel?

Ezzel a "szopjon le" dologgal az a gond, hogy elég kevés heteró pasi lenne rá hajlandó. És te is megtennéd neki cserébe? :-)

kardhal77 · http://kardhal.blog.hu 2012.02.20. 13:31:17

@skarlát betű: nem teljesen értem, egyáltalán hogy hozod össze a heteró férfit meg az önkéntes szopást. :o Én azt mondtam, hogy ha érdekelne egy másik férfi társasága a szexben, akkor vajmi kevés lenne a közös önkielégítés. De ez eléggé elhanyagolható mértékben szerepel az érdeklődésemben... (Amúgy azzal a megfigyeléssel értek egyet, hogy a 100%-os heteroszexuális érdeklődés pont ugyanolyan, mint a 100%-os homoszexuális: ritka, mint a fehér holló.)

Lord_M_ 2012.02.20. 15:00:59

Réges régen egy messzi-messzi galaxisban

Szóval ez olyan, hogy az általam ismert férfiemberek az alábbi módon viszonyulnak ehhez. Fiúkként, még probléma nélkül beszélnek ilyenekről, igen komoly a gyanúm, hogy nem csak legenda a közös pornónézés után-alatti önkezűség :)

Aztán ahogy az idő múlik és lesz férfi a fiúból, ez úgy vonul ki a beszélgetésből, és csap át esetleg pár mondatos fellengzős dumába ... tipikusan a "tegnap úúgy meg....tam azt a szőkét, hogy a füle is kettéállt"... illetve, maradnak az ilyenek, hogy "úgy szív mint egy porszívó..."

De igazán, ha belegondolunk, nem nagyon beszélnek olyan dolgokról ami mondjuk így intimebb. Helyén való ez (talán?).

és ez igaz arra is, hogy amúgy valaki tényleg milyen az ágyban (mondjuk volt nő), vagy hogy milyen a saját hozzáállása a dolgokhoz, esetleg milyen személyes problémával küzdünk az ágyban, esetleg, nyúlunk e magunkhoz.

Spec én a magam részéről nyitottabb és egyszerűbb vagyok, izzadás és zavar nélkül tudok arról beszélni, hogy volt már rá példa, hogy nem sikerült... vagy hogy egy - egy lánnyal milyen volt. és nem csak címszavakban, hogy "fúúú nagyszerű" vagy épp "gáz", hanem amúgy, érzelmi oldalról. értsd: "képes volt úgy felizgatni, hogy a kezeivel még a közelében sem járt a nadrágomnak"... egyszerűen annyira őrjítő volt amikor belelendült... ilyenkor mély hümmögés a válasz...
De pont úgy, mintha az ember a fizetéséről beszélne... az hogy te többet vagy kevesebbet keresel nálam, engem nem zavar, az egy adat, attól még te pont a a balek, jófej, köcsög... stb vagy mint előtte... akivel jó esetleg dumálni vagy épp nem jó. mégis egyesek úgy féltik a számaikat, mintha attól ő most több vagy kevesebb lenne... (elkanyarodtam)

ezek után azt várnád, hogy majd arról beszélnek őszintén, hogy szoktak e és ha igen mi okból ? Sablonos válaszoknál ne várj többet :)

Én a magam részéről, borzalmasan ritkán jutok arra, hogy a magam örömére játszadozzak. Ennek több oka is van, egyfelől fáradt vagyok szinte állandóan (rohadt sok meló), másfelől mire eljutnék oda, hogy jó lenne valami, addigra (jóesetben) az asszony is akar valamit :) - nem mindig persze -
sokadrészt pedig ez legyen gentikai hiba, oooooolyan hatalmas a szerszám, hogy elfárad a kezem mire sikerül valamit elérni :DDD
viccet félre: elég sok és hosszú időm volt a szexmentes élethez hozzászokni, és bár az elején hiányzott, és olyankor segítettem magamon, de... egy idő után valahogy kiüresedett a kapcsolat a kezem és köztem, nem volt elég... a pusztán biológiai kielégülés meg sosem volt cél... így rövid idő alatt elmúlt a késztetés... aztán persze amikor lett partner, akkor bepótoltam :)))

amúgy pedig, induló fantázia kellett, illetve sokszor nem is, mert esetleg egy egy xxx film megnézése alatt már eléggé felerősödött az "igény" és akkor gyorsan és hatékonyan jött a jobbkéz...

szóval a magam részéről ez ilyen ... illetve ilyen volt... ha most vissza kéne idéznem, hogy mikor volt utoljára... húú... bőven hónapokban lehetne mérni... ajvé... sőt...

"röviden" :))

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.02.20. 19:10:40

@kardhal77: Olvastam már olyat, hogy heteró férfi nagyon vágyott arra, hogy kipróbálhassa, és meg is tette. És már kérdezték is tőlem pasik, milyen érzés az :-) Ha nincsenek a belénk vert konvenciók, akkor természetes kíváncsiságunk talán győz.

@Lord_M_: Köszi a személyes vallomást :-) Persze, hogy nem várom el, hogy baráti társaságban, arccal vállalva beszélgessenek erről az emberek (férfiak)... Túlságosan kiszolgáltatnánk magunkat, ha ilyesmiről beszélnénk bizonyos embereknek...

Egyébként meg a pusztán biológiai kielégülés is nagyon pozitív hatású, nyugtató, fájdalomcsillapító, jó érzést kelt... Ha CSAK az van, nyilván piszok frusztráló, de ha nem csak ez, akkor miért is ne :-) És a látvány is lehet izgalmas, szerintem (már a partner számára).

azentitkaim · http://azentitkaim.blog.hu 2012.02.20. 20:26:34

Férfiak elbeszéléséből (mert hogy a nőkkel úgy tűnik könnyen megosztják):
- 60 körüli férfi, néhány éve partner nélkül, két naponta maszturbál a képzeletére hagyatkozva, néha chatszex segítségével. Néha szüksége lenne rá gyakrabban is, de direkt nem csinálja, mert úgy érzi, a gyakori nem tesz jót neki. Reméli, hogy hamarosan nem lesz erre szüksége, mert talál partnert.
- 40 körüli férfi aszexuális feleséggel, aránylag rendszeresen maszturbál pornófilm nézés közben.
- 30-40 közötti férfi normális szexuális élettel otthon gyakorlatilag soha nem maszturbál. Állítása szerint akkor sem tette, amikor nem volt ennyire kielégítő a házas élete.
Egyik férfitól sem hallottam közös maszturbálásról, arról viszont igen, hogy középiskolában ezt megbeszélték egymás között.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2012.02.20. 23:43:22

Ez a "fiúk közösen maszturbálnak" szerintem inkább urban legend, mint valóság; valami (kriptomeleg) szépíró egyszer jól kitalálta, aztán terjed a sztori, mint a történetek az ufókról meg a kis zöld (nagy szürke) emberkékről.

Mert a távolbapisilési verseny oké (6-10 éves korosztály), meg a közös pornónézés (12-16), esetleg partnercsere meg gruppenszex (17<), de a közös onanizálás... na az nem annyira elterjedt, mint a csajok hiszik. Szerintem.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2012.02.20. 23:45:24

@skarlát betű:

Mire vágyott a heteró férfi?! A felláció aktív szereplője lenni?! Magyarán: szopni?!

Hát tudjátok, én kurvára kíváncsnak tartom magam, de ez az issue valahogy nem tud lázba hozni... És még finom voltam.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.02.21. 09:00:35

@azentitkaim: Köszönjük a beszámolót :-) Az az érdekes, hogy meglehet, a nők többet tudnak a pasik maszturbálási szokásairól, mint maguk a pasik? Hiszen ők általában csak a saját szokásaikról tudnak. Hm...

@tiboru: Valóban urban legend lenne? Még ez sincs kizárva, persze, de érdekes, hogy el van terjedve :-)

Igen, arra volt kíváncsi az illető, hogy milyen a farok másik végén állni - azaz térdelni... Nem személyes ismerős, csak neten keresztül értesültem az eseményekről... És az volt a benyomásom, hogy ő tulajdonképp a saját farkát istenítette, de nem volt elég ügyes hozzá, hogy hozzáférjen :-) Már elnézést. A ShortBus c. film így kezdődik, ha láttad esetleg, a pasi magát részesíti orális örömökben - ha már maszturbálás a téma... Igaz, ő meleg, egy heteró pasiról ezt nehezen tudnám elképzelni.

Amúgy mennyire számít szerintetek, hogy ha már szopásról van szó, hogy az aktív fél férfi (fiú) vagy nő, illetve vonzó-e a passzív fél számára? Mert van a szopásnak egyfajta megalázó mellékzöngéje, pl olyanokkal is csináltatják egyesek, akikkel igazán szexelni már nem akarnának... Mintha két véglet létezne itt, az egyikben a szopás a lealázás vagy a szolgáltatás képében jelenik meg, a másikban, mikor önkéntes és örömteli, meg még a dugásnál is intimebb (gondolom ezt nőként...)

kardhal77 · http://kardhal.blog.hu 2012.02.21. 09:17:18

@skarlát betű: persze, persze, ha egy kicsit körülnézel, a net tele van olyan heteró férfiakkal, akik rendszeres szexkapcsolatot keresnek más férfival, és ezt természetesen szintén csak heteró férfival tudják elképzelni. :D

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.02.21. 09:19:50

@kardhal77: Nem rendszeres kapcsolatot akart, hanem 1x kipróbálni a szopást. Te magad mondtad, hogy nincs 100% heteró, no, ő nem volt 100%, ha jól sejtem. Ezt nem is tagadta. Egyébként tényleg heteró partnert akart arra az egy alkalomra, de ha nem hiszel nekem, nem baj :-)

kardhal77 · http://kardhal.blog.hu 2012.02.21. 09:52:02

@skarlát betű: értem én. Heteró volt, csak nem mindig 100%-osan. :) Viszont partnernek mégsem szeretett volna egy buzit. :D

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.02.21. 10:04:04

@kardhal77: Látom, nagyon viccesnek találod. Nem akarom védeni a pasit, de van benne logika. Olyan partnert keresett, akinek a számára különleges élmény ez a kölcsönös szopási kísérlet. :-) Mert neki különleges volt.

koibito 2012.02.21. 10:59:33

@tiboru: nekem volt már részem benne... egy nyomorékul kicsi szobában (kollégium) a fene se tudott volna kiküldeni, ha a másik épp könnyít magán. És volt arra is példa, hogy közösen néztünk pornót...
Együtt is zuhanyoztam a srácokkal, sőt, mind a mai napig, az edzőteremben edzés után.
Ó és a legjobb: szép a férfitest, a kidolgozott, izmos férfitest. És dicsértem meg már más férfiakat az edzőteremben, mert tudom, hogy mennyi munka és erőfeszítés van abban, ahogy kinéznek.

Ettől még nem vagyok homokos.

Azt már le se írom, h mit gondolok a jó külsőről (mert már leírtam :D)

kardhal77 · http://kardhal.blog.hu 2012.02.21. 11:10:05

@koibito: ezért jó a konditerem, mert ott az ember szociálisan elfogadott közegben éli ki a 100%-os heteró hajlamait. :D

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.02.21. 11:59:55

@koibito: Legalább őszinte vagy :-) Ja, szép tud lenni a férfitest, de szerintem nem kell hozzá nagy edzés. Van, aki anélkül is nagyon mutatós, hogy edzene. De egy nő mást érez fontosnak általában egy férfitestben, vagy csak én vagyok így vele? :-P
Úgy látom, sokat vesztettem azzal, hogy nem voltam soha kollégista... A legérdekesebb szex-élmények ott érik az embert, a fenébe :-P

koibito 2012.02.21. 12:50:42

@kardhal77: úgy fogalmaznék, h ezért is jó :D

viccet félretéve, volt már, hogy leszólított a Nyugatinál egy meleg, azzal jött, h én a lányokat szeretem? Mondtam: igen.
És volt olyan élményem is, hogy egy külföldi srác elkezdett simogatni a koli zuhanyzójában (meg akarta nézni a nyakláncomat közben végigsimított a hátamon) ... na akkor befostam, és kb fénysebességgel húztam ki tök pucéran... (akkor még kis girnyó voltam és kevésbé ennyire agresszív :D)

Nem vágyom szexuálisan egy másik férfire.

@skarlát betű: már többször is írtam, hogy ha szigorúan a külsőt nézzük, akkor nekem mi tetszik :D

a témához meg annyit, h a csajom kifejezetten kéri, h verjem ki előtte, szerinte ez olyan izgató, mondjuk én is szeretem, ha előttem és nekem elkezdi magát simogatni, de én pl nem bírom végignézni, mindig csatlakozom és segítek neki ;)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.02.21. 12:56:09

@koibito: Írtad, emlékszem, de nem kell, hogy egyezzen az ízlésünk :-)

barbieds (törölt) 2012.02.21. 20:11:40

@skarlát betű: A legjobbak az úszók, mert szép széles a válluk és izmosak, de nem olyan testépítős módon.

Koleszból kimaradni, az szerintem sokban visszaveti az ember szexuális fejlődését. Pótolhatatlan élményeket szerez ott az ember. :D

Szexofon · http://szexofon.blog.hu 2012.02.22. 09:34:28

A férfiak közt a szex, mint téma azt gondolom sokkal felületesebb és egyáltalán nem leíró, részletező (külön poszt témája lehetne, miért is van ez így - valszeg szocializálódás kérdése)

Azt hiszem a maszturbálás - mint téma - csak egy szelete ennek a nagyobbik tortának, bár nem hiszem, hogy a csajok között gyakrabban esik szó... oppardon. Most eszembe jutott hányszor voltam fültanúja tönkrement vibriknek és a szelektív hulladékgyűjtőnek, úgyhogy stornó :-)

Ami a kamaszkori csoportos masztit vagy heteró alapú kiváncsiságot a szopás iránt...

Biztos ez is alapvetően szocializálódás. Tegyetek egymás mellé két képet. Az egyiken két lány kézenfogva sétál az utcán - semmi különös

A másikon két ugyanolyan korú pasi - naugyehogy?!

Szóval az átlag nő és ffi egyaránt kettős mércével mér, másként fogadja el - mégcsak nem is a bi- vagy homoszexualitást ffiak között és nők között!

és ettől nem vagyok mentes magam sem. Alapvetően toleránsnak tartom magam és amikor valami zsigeri elutasítás támad fel bennem, akkor az elmémmel azonnal vissza is fojtom. Az eszemmel tudom, hogy nem ők választották ezt az irányultságot (nem perverziót! nem betegséget!), de mégis azon kapom magam, amikor egy szexfilmen (vagy nem feltétlenül csak abban) pl. két pasi akárcsak összecsókolózik, elkapom a tekintetemet.

Homofób volnék?
nem útálom, nem ítélem el őket, racionálisan elfogadom és egyenrangúnak tartom őket, de mégis miért van az, hogy két nő közötti intim mozdulatot (csók vagy több) mindketten végignézünk egy filjelenetben, két ffi esetében én meg elkapom a fejem a képernyőről?

Ps. Ezzele gyütt egyszer amikor a blogomon a maszturbálásról írtam a Velvet szemlézni találta a posztot. Na az ottani kommentek szerint két esélyem volt: vagy nem létezem, vagy buzi vagyok :-)

Rogerthat 2012.02.22. 10:22:25

számos olyan élethelyzet adódhat, amikor egy férfi magához nyúl - akár még egy normál, működőképes kapcsolatban is (ha épp a partner nagyon nem, de te nagyon abban a hangulatban vagy), de én pl. partnermentes állapotban se bírtam tovább soha 1-2 hétnél.

a valódi együttlét persze partnerrel történik. egy megfelelő partnerrel. nem megfelelő partnertől viszont még a maszturbálás is adhat nagyobb gyönyört, azzal tehát nem értek egyet hogy feltétlen unalmas lenne. arról nem is beszélve, hogy ha közben a fejedben is történik valami (fantázia, vagy csak kellemes, beugró képek), akkor lehet kifejezetten jó is maga az aktust helyettesítő rész. az 'utójáték', és vele együtt a másik ember viszont rohadtul tud hiányozni - én pl. ilyenkor régebben mindig zenét hallgattam.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.02.22. 10:36:05

@Szexofon: Miért nem trackbackeled azt a bizonyos posztot?
A Velvetnél a kommentelők 80%-a szarrágó, nekem is volt ott élményem. És nem moderálják a kommenteket, ami eldurvuláshoz vezet. Úgyhogy minden, csak nem mérvadó, amit ott egyesek öntenek magukból. Teljesen mindegy, hogy mi a téma, az a minimum, hogy lekurvázzák, lebuzizzák, lehülyézik a szerzőt. Meg persze egymást.

Természetesen szocializáció kérdése, mindig az ókori görögökkel szokás előhozakodni, de jogos, persze nem minden korszakban, de a klasszikus korban teljesen oké volt a fiúszerelem, sőt, mitöbb, elvárás... Ott szvsz arra néztek volna döbbenten, aki ettől undorodik.

@Rogerthat: Fantázia nélkül valóban mechanikus és unalmas lehet, de hogy utána annyira rossz érzés? Persze, jobb lenne nem egyedül lenni, de ettől még kiválóan lehet utána aludni, nem? :-) Valószínűleg sokat számít, hogy van-e kilátás rendes szexre is bizonyos időn belül, vagy teljesen bizonytalan az egész.

Rogerthat 2012.02.22. 10:41:21

nem azt mondtam hogy rossz érzés, arról gondoskodik az ember éppen megnyugodni készülő teste, hogy ne legyen az. :)
inkább csak hiányérzet. néha hatalmas, néha kevésbé.

mégsem én voltam? 2012.02.23. 22:57:52

@Szexofon: Nem akarsz írni egyszer erről az önkéntelen rossz érzésről? (nem tudom, a blogod tematikájába beleillene-e ez, esetleg ha SB felveti itt a melegek közötti hűtlenség témáját :-)) )

A környezetemben van olyan kamasz, akiben felmerült a homoszexualitás esélye, és valóban, feminin és férfiatlan a viselkedése. Nem tudok mit csinálni vele, borzasztóan irritál a stílusa (nem közvetlen családtag, de nem merek belegondolni, mi lesz, ha esetleg a fiam áll elő ezzel). Ésszel tudom én, hogy tolerancia meg egyebek, a hétköznapokban meg taszít...

Szexofon · http://szexofon.blog.hu 2012.02.24. 08:56:26

@én voltam: Lehet, hogy írok ilyet, de nehéz szavakba önteni. Ha lesz ihletem, ígérem, megpróbálom

normálnyomtáv 2012.02.24. 16:36:36

Sziasztok, mitagadás, én szoktam kézihajtányon távozni. :-) :-( Sajnos, igényem sokkal több a szexre, mint lehetőségem. Annyiból zavar ez, hogy sokkal egyszerűbb lenne az életem kevesebb vágyakozással.
Tizenéves korom óta művelem, nem igazán érzem hátrányát. Veres Pali bácsinak sem volt róla rossz véleménye - úgy emlékszem.
Ennek segítségével szoktam rá, hogy vissza tudjam tartani, ne csak hozzáér és spricc legyen. Most már nem is tudnék gyorsan: volt, hogy kellett volna, de nem sikerült.

Persze, hogy nővel sokkal jobb! Ezért mindig valami izgató jelenetet képzelek el, akár a kedvesemmel emlék alapján, akár valami másik, látott szép nővel. Pl. belegondolok, hogy körülvesz puhán, melegen, csúszósan, lehunyt szemmel mosolyogva élvezi, ... Nekem fontos, hogy ő is élvezze, talán azért ilyen helyzetben szoktam elképzelni. Amikor nem ő jut eszembe, akkor néha azt képzelem, hogy látom, más csajjal mit tesznek. Mindemellett, lehet előnye az önkiszolgálásnak is: pontosan úgy és addig csinálod, ahogyan neked jó. Például, amikor a partner nyűgös és messziről virít róla, hogy nem kívánná, én meg valamiért be vagyok gerjedve. Vagy már rég elvesztette vonzó szépségét, de a polgár kizárólagos hűséges akar maradni, viszont szexigénye kitör.
Még akkor is jobb nővel, ha adott esetben ugyanazt csinálja nekem, mint amit magammal tennék.

Másik férfi előtt soha nem csináltam és nem is sejtek olyant a környezetemben, aki kipróbálta volna. Eléggé nyitottnak, kíváncsinak ismerem magam, de ilyenre cseppet sem vágyom. Szerencsémre buziknak sem vagyok esete, soha nem kezdett ki velem ilyen, pedig sokáig a szomszédunkban is volt.
Nő előtt 2,5 -ször tettem ilyent, izgalmas volt, bár eleinte kicsit feszélyezett. Egyik esetben egymás mellett, párhuzamosan dolgoztunk magunkon. :-) Másik esetben ő nem volt hajlandó levetkőzni sem, de én nagyon fel voltam gerjedve, számítottam a szexre és a találkozás vége felé megkérdeztem, zavarja-e, ha megcsinálom, vagy majd akkor, ha távozott. Nem zavarta. :-) Kérdezte, félrenézzen-e, de engem jobban izgatott úgy, hogy figyelte. Sanos, ettől sem gerjedt rá(m).
És hogyan lehet fél alkalom ilyenből? Azt nevezem így, amikor jobb lehetőség híján neten néztük egymást és csináltuk magunknak.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.02.25. 19:51:01

@normálnyomtáv: Hú, ez az utolsó előtti példa igencsak furcsa. Hogy valaki még levetkőzni se hajlandó, és végignézi, hogy egy pasi maszturbáljon előtte? Nem bírom elképzelni, ha már nem akarok az adott pasival szexelni, akkor megnézni se fogom a műsort.

Én egyébként azt nem értem, hogy bírja valaki, ha sokkal több igénye lenne a szexre, mint amennyi megvalósítható (jó, hogy ezen változtatni olykor csak elhatározás kérdése, de bonyolult, persze), és még csak nem is maszturbál. Van ilyenkor jön elő az, hogy a pasik egymás torkának esnek, mondjuk a börtönben? A megnövekedett tesztoszteronszint agressziót okoz, ha jól emlékszem olvasmányaimból. (Van abban valami, hogy szeretkezz, ne háborúzz... Vagyis legalább: ne verekedj :-)

kardhal77 · http://kardhal.blog.hu 2012.02.25. 21:46:22

@normálnyomtáv: te mindenkivel kikezdesz, aki a szomszédodban lakik? Csak mert lehet, hogy a buzik se.

kardhal77 · http://kardhal.blog.hu 2012.02.25. 21:48:55

@skarlát betű: nekem például sokkal több igényem lenne egy patak partján lakni egy házikóban, mint amennyi ebből pillanatnyilag megvalósítható, mégis kibírom valahogy. :D

Rogerthat 2012.02.26. 09:58:22

@kardhal77: ez oké, de ha rendszeresen lehetőséged nyílik kirándulni egyet patakpartokra, mit lépsz? :)

barbieds (törölt) 2012.02.26. 12:16:35

@Rogerthat: A szilárd jellem és erős lélek kilengések ellen is véd, nem tudtad? :D

Rogerthat 2012.02.26. 12:57:41

@barbieds: persze, az minden ellen véd, roppant praktikus holmi.
csak azt nem tudom, hogy egy teherautónyi felhalmozódott tesztoszteron ellen mi véd. én mindenesetre sose vártam meg, hogy a szervezetem éjszaka, automatikusan rendezze le a dolgot, és ha kellett, kilátogattam akár gyalogszerrel is a patakpartra. :)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.02.26. 13:11:00

@Rogerthat: Micsoda könnyebbség annak, akinek a szervezete akár automatikusan is tudja rendezni a dolgot :-)

@kardhal77: Te csak bírd ki, bár a hasonlat nem egészen plauzibilis. A patakpart nincs állandóan kéznél :-P

kardhal77 · http://kardhal.blog.hu 2012.02.26. 14:27:46

@barbieds: @Rogerthat: @skarlát betű: ennyire érthetetlen volt ez a hasonlat? Biztos bennem van a hiba. SB felvetésére írtam a patakpartot, mi szerint érthetetlen, hogy bírja valaki, ha több az igénye, mint ami megvalósítható. Hát, szerintem ez egy elég alapvető emberi helyzet, hogy mindenféle igényeink túl mennek a megvalósíthatón, de attól még egész jól ki szoktuk bírni.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.02.26. 14:31:18

@kardhal77: A mondatom 2. része ezek szerint elkerülte a figyelmedet. Azt nem értettem, hogy hogy bírja valaki, hogy még ne is segítsen magán, ha nagyobbak az igényei, mint a lehetőségei. Nem azt kérdőjeleztem meg, hogy hogy bírja egyáltalán, ezt pontosan tudom :-)

Rogerthat 2012.02.26. 15:49:07

@skarlát betű: azért hallottam már a női test hasonló működéséről is, amikor álmában, 'automatikusan', de legalábbis nem tudatosan jött az orgazmus, jellemzően hosszabb kielégületetlen időszak lezárásaként.
azért az élmény feltehetően ott sem ugyanaz, mint partnerrel, mint ahogy egy kamaszfiú éjszakai magömlése sem a legcsodálatosabb élmény. :)

barbieds (törölt) 2012.02.26. 17:38:45

@kardhal77: Én például világosan értettem, mit írsz, ezért vázoltam fel egy (két) lehetséges működési elvet a kibírásra.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2012.02.26. 23:34:17

@Rogerthat:

Azért ne becsüljük le a kamaszkori éjszakai magömlések élvezeti értékét :-)

Emlékeim szerint (noha nem a napokban történt...) az ilyeneket azért egészen élénk és változatos álmok kísérték.

Soha ne legyenek rosszabb álmaim :-)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.02.27. 12:28:28

@Rogerthat: Én is hallottam ilyen női testről, szerintem tök jó lehet ilyet megélni.

@tiboru: Érdekes, még ebben sincs egyetértés... Nincs 2 egyforma kamaszkori magömlés se :-)

Rogerthat 2012.02.27. 12:47:33

@tiboru: persze, viszonyítás kérdése, és én ezúttal nem egy kiadós veréshez, hanem egy partnerrel átélt változathoz hasonlítottam. :)
bár nekem nem volt ilyen élményem, mint már mondtam, inkább elébe mentem a dolognak :), de azért ébredéskor a reggeli merevséggel küzdve még a pizsamaalsót meg a lepedőt is beáztatni és nyomokat eltüntetni... akkor már inkább irányítottan jöjjön az öröm, nem? :)

@skarlát betű: itt is az a kérdés, hogy aki ezt megéli, az azért éli meg mert amúgy a teste ilyen vagy olyan oknál fogva nélkülözésre van kárhoztatva hosszú időn át, vagy ez csak hab a tortán még mennyiségileg és/vagy minőségileg normális szexuális élet mellett is. nekem az a gyanúm, hogy inkább az előbbi, úgy pedig már nem tűnik annyira tökjónak.

azentitkaim · http://azentitkaim.blog.hu 2012.02.27. 12:51:04

@skarlát betű: De még milyen jó megélni :). Ritkán fordul elő, de elég nagy spontán orgazmus szokott belőle lenni. De nincs összefüggésben azzal, hogy épp van-e lehetőségem pasival csinálni, vagy sem. Szerintem inkább a hormonokkal van összefüggésben.

normálnyomtáv 2012.02.28. 07:06:30

@kardhal77: Jó a beszólásod, így van.

normálnyomtáv 2012.02.28. 07:10:25

@Rogerthat: Az álom hozzá jó, a csupa csúszósan nedves ágyneműben ébredni nem szerettem.

normálnyomtáv 2012.02.28. 07:14:17

@skarlát betű: "...furcsa. Hogy valaki még levetkőzni se hajlandó, és végignézi...": nem beszéltük meg, miért alakult így, tehát nem tudom elmondani neked. Talán volt benne valami kettősség, hogy vágyott is a szexre, de valamiért nem is akarta csinálni.

Keresztény szellemiségű luxuskurva 2012.05.22. 13:47:25

Newsflash: Farkat verni az szokott, akinek nem jut más vagy csak annyira nem izgatja az egész, hogy kb. a testi higiénia körébe korlátozza. Nemtom, nők körében mekkora dicsőség háztartási eszközökkel élni, de gondolom náluk sem ez a gyönyörök csúcsa, hagyományos irányultságú férfi meg attól az, hogy nem szeret rejszoló fajtársakat nézegetni, és nem, nem azért, mert nyilván látens homokos, csak elnyomja.

További híreink: a politikusok csalnak, a reklámok hazudnak, a víz nedves.
süti beállítások módosítása