A hűtlenség ábécéje

Mindent a hűtlenségről, félrelépésről, megcsalásról! Amiről nem szokás nyíltan, tabumentesen és szenteskedés nélkül beszélni. Férfi és női szemmel egyaránt.

Ennyien vagytok

Térkép

Hűtlenség a Fácsén

Friss topikok

Innen érkeztek a blogra

Vendégposzt: Csak az asszonyt nem kívánom...

2012.11.19. 07:56 skarlát betű

Kertész Ilka beleképzelte magát egy férfi helyzetébe. A szöveg önmagáért beszél. Talán köztetek is van, akinek ismerős a szituáció - vagy a férj, vagy a feleség részéről. Lehet erről őszintén beszélni? Ki milyen megoldást talált? Talált-e megoldást? Vagy mindez a képzelet műve, és nincs olyan férfi, aki ne kívánná a szép feleségét/társát x év után is? 

Csak az asszonyt ne kelljen. Pedig szép is még, és csinos is. Szerencsés embernek mondhatom magam, hogy ilyen feleségem van. És két szép, okos gyermekem. De nem megy. Nem kívánok hozzáérni, nem izgat fel. Az utóbbi időben azt hazudtam neki, hogy fáj a derekam. El is játszottam ezt két hétig, napközben, és este is. Nem tudom, hogy mit tegyek. Mondjak le a szexről, 40-50 évesen, mikor azt hallja az ember, hogy mások 70 évesen is csinálják? Nézzek több pornót? Attól vajon meg fogom kívánni a feleségemet? Hisz, oda-oda kattintok, amikor az asszony már alszik, és nézem a sok malacságot. De nem ő jár az eszemben. Igen, a Kati. Neki szétfeszíteném a combjait. Ó, istenem! De mennyire, hogy igen. Fiatal, facér, és mindig valamilyen dögös szoknyában jár, kivillannak a hosszú combjai. Belemarkolnék a hajába, és belefurakodnék jó keményen. Akár az irodában is, az íróasztalon.

Vagy a tegnapi nő a villamoson. A háta mögött álltam, sokan voltak, és kihasználtam egy kicsit a helyzetet, hogy beleszippantsak a nyakába. Hosszú nyaka volt, mint egy hattyúnak. A feltűzött hajából édes, izgató illat áradt. Merevedésem is lett, alig bírtam takargatni, mikor leszálltam.

Nem tudom, hogy az asszony hogy bírja. Nem beszélünk róla. Vajon kellene? Inkább ne feszegessük, azt mondom. Valljam be, hogy nem kívánom, de valaki mással azért nagyon is menne? Vége is lenne a házasságunknak. El kellene menjek egy terapeutához? Vagy mindkettőnknek el kellene mennünk? Csak azt ne! Különben se hiszek bennük. Akkor mit tegyek? A tegnap este hosszasan vizsgáltam magam a tükör előtt. Van egy kis pocakom, de ez nem feltűnő, ha sportolnék, ez még könnyen lemenne. Ápolt vagyok, sőt még a koromat se mutatom.

Csaljam meg a feleségem? Hogy tudok megközelíteni egy nőt, én, mint nős ember, aki látszólag boldog házasságban él? Társkereső oldalon? Milyen néven regisztráljam magam? Éjjel cseteljek idegen nőkkel, amikor az asszony alszik? És, ha rajtakap?

Vagy a Katit kellene provokálnom, a hosszú lábút? És, ha nem megy bele? Az nagyon kiborítana, De ha mégis belemegy? Az önbizalmamnak biztos jót tenne. Talán az asszonyhoz is tudnék közeledni.

Holnap. Igen, holnap már haza fogom kísérni Katit.

Végezetül szokás szerint lehetőség van szavazásra is, ki mit gondol a férfiak vágyának megszűnéséről. (Itt nem feltétlen csak heteró kapcsolatokról beszélhetünk, valószínű, hogy homoszexuális partnerek esetében is hasonlóképp működik a dolog.) Osszátok meg velünk a véleményeteket! Több választ is bejelölhettek. 

107 komment

Címkék: fikció vendégposzt házasság szex nélkül

A bejegyzés trackback címe:

https://hutlenseg.blog.hu/api/trackback/id/tr64911600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.11.19. 18:07:19

Talán az nem életszerű ebben a szövegben, hogy a férfiak többsége mikor kihűl a hitvesi ágy, akkor azonnal lép valamit. Ezen a szövegen látszik, h női aggyal van megfogalmazva, bizonytalanság, tétovázás van. Habár vannak tétovázó pasik is, azért a többség nem sokat agyalgat a Katikán. És ha a felesége elfogadja, akkor képes egy kötelességszexre időnként.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.11.19. 18:37:25

@k.ilka: Én pedig sok bizonytalan pasit láttam már. A többség szvsz az. Főleg, mikor nem kínálkozik magától az alkalom, tenni is kell érte.

2012.11.19. 18:56:07

Én is láttam már tétovázó pasikat, beszélgettem néhánnyal, a kérdés az, h ez a jellemző, vagy így fogtam ki. Az életútjukat nem ismerem, így hát nem állíthatom azt, hogy örökösen tétovázók maradnak. Szerintem a férfiak lusták és kényelmesek (már bocsánat, de csak erre a dologra értem), ha adódik egy alkalom, akkor azzal élnek, de lehet, hogy szervezésileg vagy a tettek terén a nők életrevalóbbak akár házasságon belül akár házasságon kívül. Pedig panaszkodó pasi van bőven, hol ezért, hol amazért, el is mondják, hogy mi bántja a lelküket, de innentől kezdve a történetüket nem ismerem.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.11.19. 19:18:52

@k.ilka: Rengeteg olyan van, aki még csak meg se fogalmazza magának, hogy gond lenne valamivel. Nincs szex otthon, akkor nincs. Vagy olykor, valami mismásolás van, és azzal kipipálják. Nyilván sokkal ritkább, hogy egy férfi ne akarjon még mismásolni sem, erre a nők biztosan kevésbé hajlamosak. Bár ők meg sokan szex nélkül is el tudják képzelni az életüket.
Mivel a férfi imidzsbe nem fér bele, hogy ő nem tudja, mit akar, a legtöbbször csak akkor derül ki az egész, ha már közel engedett magához. Sajna azonban a többség egyáltalán nem olyan határozott, semmiben. És az, aki számára nem kínálkozik alkalom, mert nem olyan helyen dolgozik, vagy nem néz ki annyira jól, hogy csak úgy belefusson az ilyen alkalmakba, sokszor csak a vágyakozás és a pornónézés szintjén marad. Vagy prostihoz megy - bár ahhoz is kell elhatározás.

2012.11.19. 19:30:28

@skarlát betű: Hogyne, férfi is, nő is van ilyen bőven, hogy azt se tudja, hogy mi a baja, mindent természetesnek vesz, elfogad, beletörődik, ráfogja az időre, vagy arra, hogy ő keményen dolgozik és nincs ideje "komolytalanságokkal" foglalkozni. Jól van az úgy, ahogy van, de azért élete során csak belefut egyszer legalább egy olyan szituba, amikor rádöbben(het), hogy a Katika erősen vonzó nő, és a feleségével már fél éve nem szeretkezett. Aztán beindul a fantázia, és kezdődik a tétovázások időszaka. Aztán a történet vagy így alakul, vagy úgy. Hátha valaki elmeséli.

OakTree 2012.11.19. 20:52:54

@skarlát betű:

Nem megy nekem a viccelődés.
Természetesen továbbra sincs semmi bajom a férfiakkal, csak azon akartam volna poénkodni, hogy mennyire másképp gondolkodunk.

Az életszeűséggel kapcsolatos fenntartásaimat pedig nálam jobban megfogalmazta k.ilka.

DarkAngel71 2012.11.20. 00:44:47

Sztem a pasik nem agyalnak ennyit. Nem bonyolítják agyon a dolgokat. A vágy elmúlás meg bármikor, bármitől lehet, nem kell hozzá több 10 év. Ha Katinka kell és ő hajlandó, meg fogja dönteni, akkor is, ha van még valami otthon is. Addig is, amíg összejön önkielégítés közben Katinka jár a fejében :-)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.11.20. 08:26:12

@OakTree: Másképp, de nem egyformán - mármint 2 ffi se gondolkodik egyformán, vannak elemezgetősek meg egyáltalán nem elemezők.

Azért vicces, hogy szerintetek a pasik agya totál üres, és csak zsigerből csinálnak bármit is - én nem így ismerem őket.

És az is vicces, hogy mennyire hallgatnak a pasi kommentelők - valamiért nagyon nem akarnak beszélni a témáról.

kardhal77 · http://kardhal.blog.hu 2012.11.20. 11:43:55

Szerintem ez az elbeszélés- és beszélgetésmód ami a posztban és a kommentekben megjelenik, tipikusan női kvaterkázás. Nem az a kérdés, hogy részleteiben vagy egészében jól van-e megírva, hanem, hogy egyáltalán jelent-e valamit egy férfi számára ez a fajta társalgás.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.11.20. 12:47:49

@kardhal77: A kérdésben már benne rejlik a válasz, hogy nem? Érdekes, eddig millió témában lehetett beszélgetni veletek, ez tabu?

kalapompompom 2012.11.20. 13:31:39

Én elhiszem, hogy a férfiak is örlődnek, ha ilyen érzéseik lesznek. Hiszen nyilván ők is érzik, hogy valami nem okés, ha nem kívánják az asszonyt. És lehet, hogy próbálnak tenni is ellene, a maguk módján. Én nem tudom mi van mostanában, de a csapból is ez folyik, a barátnőim többsége erre panaszkodik, hogy a férjük/barátjuk alig igényli a szexet. És csinos, szexi nők. És igen, pár év együttélés, a pasi megunja a nőt, csak egészségügyi dugás marad. Az a nő még szerencsés, akinek az elég. Én nem vagyok ilyen szerencsés. De az mázli, hogy egy nő kb 15 perc alatt talál szexpartnert. :)

kardhal77 · http://kardhal.blog.hu 2012.11.20. 14:00:30

@skarlát betű: ez a fejtegetés+feszegetés a te fejedben zajlik, ehhez egy férfinek egyszerűen nincs köze ilyen módon.

Én normálisnak gondolom, hogy a férfiak egy idő után kevésbé érdeklődnek a feleségükkel való szex iránt. Ez körülbelül ugyanolyan normális jelenség, mint hogy a férfiak kopaszodni kezdenek. A különbség csak az, hogy egy férfi az utóbbiból esetleg ügyet csinál, míg az előbbiből még azt sem.

Mondjuk engem fiatalon mindig nagyon bántott ez a közöny, nem értettem, miért viselkednek így a legtöbben, és nem tudtam elképzelni, hogy majd rám is ez várjon egy szép napon. Ma meg már látom, hogy én tényleg nem is süppedtem bele, és ez örömmel tölt el.

Más kérdés, hogy mibe kerül nekem ez a szűnni nem akaró érdeklődés. :D

Kytia 2012.11.20. 14:44:07

40-50 éves és valami fiatal, hosszú combú Kati kéne? Hááát...sok sikert.:)
Talán az internet kecsegtethet a legtöbb sikerrel ilyen téren.

Tenkeskapi Tánya 2012.11.20. 15:03:34

A nagyanyám még magázta nagyapámat, akinek a jelenlétében még csak azt sem jelentette be, hogy pisilnie kell, nemhogy nyitott ajtónál tegye; mi meg beengedjük, mi több megköveteljük, hogy életünk párja bejöjjön a szülőszobába, nézze végig a szülést. Nem marad misztérium, marad az, ahogy már valaki leírta egy kommentben: én zuhanyzom, te közben kakilsz. Előbb-utóbb olyanok lesznek egymásnak a házastársak, mint a lakásuk egy-egy bútordarabja, és ez óhatatlanul közönyhöz vezet.
Mondom én ezt mint nő, de egy férfi szavait (is) tolmácsolom:-)

_Wasp_ 2012.11.20. 15:06:19

szerintem jó az írás, nem azt mondom, hogy tökéletesen pontos, és azt végképp nem, hogy rám illik, de simán el tudok képzelni egy ilyen élethelyzetet.

Amúgy szexpartnert, vagy "hosszú combú Katit" találni nyugodtan tud bárki nagyon gyorsan, nem számít, ha 40-50 éves, csak a középhülyénél kell egy fokkal szellemesebbnek lenni, és Quasimodonál szebbnek, a facér illetve hajlandó csajok igen nagy százaléka megkapható.

Faterom a legjobb példa, épp fasírtban voltak a magánál kb. 20 évvel fiatalabb barátnőjével, és 60 évesen egy hét alatt három különböző csajt szedett fel, úgy kellett a jelentkezőket valósággal elrugdalnia magától. (mondjuk ha nem lányaim lennének, hanem fiaim, hozzá iratnám be őket csajozás-suliba, de ez most mindegy is)

A nemi vágy bármikor elmúlhat, természetes ilyenkor, hogy a másik fél sértve érzi magát, és az is normális, hogy kifelé attól még szexuális teremtmények maradunk. Viszont vigyázni kell a partnerre: ettől még ugyanaz marad, akit egykor szerettünk, kívántunk, ne bántsuk meg a kelleténél jobban, és persze könnyen lehet, hogy a család összetartozásának a fenntartása fontosabb, mint pár nőci (pasi) levadászása.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.11.20. 15:08:36

@kalapompompom: Ja, 15 perc alatt találsz olyan pasit, aki veled szexelne, de sokkal több idő olyat találni, akivel te is akarsz :P
Egyébként meglep, hogy neked ennyi ismerősöd panaszkodik hasonlóra, és persze érdekes lenne tudni, hogy a pasik ezzel az egészségügyi dugással letudják-e a szexet, vagy akkor külső megoldást keresnek. Hosszabb távon egy nőnek ez tuti nem elég, hacsak eleve nincs oda a szexért, akkor örül, ha gyorsan túlvan rajta.

@kardhal77: Miért is nem csinál belőle ügyet? Nem is veszi tudomásul szerinted, vagy azt gondolja, hogy ez a világ rendje? És ezzel együtt keresni kezd másutt, vagy a legtöbb lemond a szexről? Mert a mítosz azt diktálná, hogy a pasiknak fontosabb a szex, mint a nőknek, lehet, mégse. Persze te kivétel vagy :)

@Kytia: Álmodni akármit lehet, aztán, hogy abból mi valósul meg, már más tészta. De sok huszonéves lány értékeli az érettebb pasikat, feltéve, hogy azok tudják, mit akarnak. A kérdés csak az, hogy a lányok nem akarnak-e majd sokkal többet, mint ami a pasi fejében van.

Tenkeskapi Tánya 2012.11.20. 15:16:20

Egy kérdés:
Az a pasi, aki állandósult kapcsolatában fantáziátlanul, kötelességből fűrészel miért lenne lepedőakrobata egy húszévessel?
Nem a gyakorlat teszi a mester?

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.11.20. 15:22:48

@Tenkeskapi Tánya: Hát, az, hogy az én férjem még a nőgyógyászhoz se kísért el soha, nemhogy a szülőszobába, nem mentette meg a házasságunkat. :P
Nem hiszem, hogy a mesterséges távolságtartás, amit a nagyszüleink generációja gyakorolt, megoldás volt az intimitásra, sőt.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.11.20. 15:28:17

@_Wasp_: Azért elég elkeserítő ezt olvasni, már ne haragudj, de amennyire becsületére válik a faterodnak, annyira szomorú a lányok számára. Ennyire nincs kortárs kínálatuk? Mert 40 év korkülönbség elég ütős, még annak is, aki szereti az idősebb generációkat. Persze, az is kérdés, nem láttak-e egzisztenciális perspektívát a dologban - a jelek szerint hiába.
És miért kell neki ennyivel fiatalabb nőkkel foglalkoznia? Nekem ez is furcsa kissé.

Tenkeskapi Tánya 2012.11.20. 15:53:20

@skarlát betű:
A végletességre céloztam. Honnan-hova két nemzedéknyi idő alatt, miközben az evolúciós alaptulajdonságok megmaradtak; nő->kevés utód világrahozatalának képessége-kiváló hímektől, férfi->minél több utód nemzésének képessége-több nőtől (mint már írtam egyszer). A társadalmi keretekkel nem lehet az ösztönöket (sebtében) megváltoztatni, legfeljebb idomítani egymást. Hol távolságtartásra, hol akolközelségre.

_Wasp_ 2012.11.20. 16:19:50

@skarlát betű: nem negyvennel voltak nála fiatalabbak a csajok, csak kb hússzal

OakTree 2012.11.20. 19:09:09

@skarlát betű:

Azt bármikor elismerem, hogy nulla vagy rossz a humorom, de azt soha nem állítottam, hogy a férfiak "agya totál üres lenne".

Csak a két gondolkodásmód eltérését akartam karikírozni. Abban persze tökéletesen igazad van, hogy embereket szinte sehogy nem lehet "sablonosítani". Én szoktam volt írogatni, hogy nem vagyunk egyformák :)

Azt meg hogy nem kommentelnek, nem annak tudom be, hogy hallganak, hanem az ilyen helyeken általában jellemző abszolút és elsöprő női többségnek.
Amivel persze semmi bajom, mint ahogy az ellenkezőjével sem lenne :)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.11.20. 19:37:01

@OakTree: Mivel nem először jársz itt a blogon, azért te is tudhatod, hogy férfiak szoktak kommentelni szép számmal. Nincs semmilyen elsöprő női többség. Direkt visszakerestem egy olyan posztot, ahol külön szavazhattak a pasik és külön a nők és a pasik hétszázvalamennyien szavaztak, a nők meg négyszázvalamennyien. Vagyis, hol az elsöprő női többség?
hutlenseg.blog.hu/2012/08/23/fiatalabb_es_karcsubb_vagy_megse
Kommentelni többet kommentelnek talán a nők, de max 2/3 arányban. A zárt csoportban is ilyen a nemek aránya, egyébként. A blogon sose számoltam, hány női és férfi komment van, de az feltűnik, ha a pasik nagyon hallgatnak.

Én ezt tipikusan olyan témának éreztem, amiben rögtön az elején nem lenne nyerő humorizálni, persze, előbb-utóbb kilyukadhatunk ott, de ebben az esetben inkább a mismásolás felé vinne - pont, ahogy a pasik kezelik a problémákat, mikor nem akarnak beszélni róluk :P

Szemekbe zárt titkok 2012.11.20. 21:11:59

Az lehet az oka, hogy a férfiak nem kommentelik a mostani bejegyzést, hogy így kezdődik: "Kertész Ilka beleképzelte magát egy férfi helyzetébe. .. "
Nah innentől kezdve baromságnak élik meg az egészet!:)

ká. zé. 2012.11.21. 00:12:43

Hogy legyen egy pasi véleménye is...
Én is hasonlóan vagyok otthon. Heti átlag háromszor van otthon szex amiből kétszer nem is szoktam elmenni. Megteszem neki, másképp még elviselhetetlenebb.
Állandóan szivja valamiért a vérem, örök elégedetlen.
Pedig én tartom el, négy éve nincs munkahelye, mégis velem balhézik hogy nem segítek a házimunkában.
Más nő se érdekel, mert akármelyikkel beszélgetek csak a gondjait, problémáit zúdítja rám. Hogy velem mi van, mi érdekel mik a vágyaim még soha senkit nem érdekelt őszintén. Dolgozom reggeltől estig és nem is érdekel más. Ha a kislányom felnő elválok, és nőt soha többet nem engedek be a házba. Piócák.

[c] 2012.11.21. 00:36:34

@Tenkeskapi Tánya: Mi simán bejelentjük, hogy "megyek vécére", ennek szemernyi befolyása nincs a vágyra. Korábban én is tartottam az efféléktől, ma már azt gondolom, hogy el kell fogadni, hogy emberek vagyunk.
Amúgy egy tipikus, kis alapterületű, "fiatal párnak való" lakásban - ahol gyakran a szomszéd fürdőszobai tevékenységét is hallod - hogyan kell elképzelnem a "misztérium" megvalósítását?

Tenkeskapi Tánya 2012.11.21. 07:38:53

@tea fan:
Mielőtt a szülés végigasszisztálását kötelezővé tesszük a párunknak, előtte a "tipikus fiatal pár" életszakaszban hozzászokik, hogy beszaladjon a fürdőszobába, miközben ételmaradékot piszkálunk ki a fogunk közül, pattanást nyomkodunk, szőrszálat húzunk ki az állunkból, véres betétet cserélünk, hiszen nekünk nincs titkunk egymás előtt, drágám!
Kizsigereltetjük magunkat velük a teljes egymásban feloldódás jegyében, aztán csodálkozunk 10-20 év után, hogy a számára titokzatos (pedig még nem unalomig és undorig ismert) hosszú lábú Katika izgatja a fantáziáját. Naná, benne még maradt felfedezni való...

OakTree 2012.11.21. 10:27:21

@Tenkeskapi Tánya:

Ezek szerint vannak tehát előnyei annak, ha valaki földhözragadtabban gondolkodik?

Ha a folyamatos titokzatosság az elvárás, akkor tényleg tény, hogy a megismerést követően jön az unalom és újraindul a keresés.
A végén viszont nagy valószínűséggel ott lesz a felismerés, hogy senki nem felelt meg az elvont ideáknak, mert egy idő után az összes hosszú lábú és kívánatos Katinkáról és Marikáról kiderül, hogy ő is használ betétet. Ugyanúgy az izmos és sármos Tibiről és Robiról is kiderül, hogy bizony böfög és szellent.
Marad akkor az állandó keresés, titkolózás és félelem attól, hogy az aktuális "unalmas" esetleg borít?
És akkor a vége felé "öregen" illúzióvesztés? A hátralévő évek-évtizedek morzsolgatása az utoljára "megmaradt unalmas" mellett? Mi adja az érzelmi muníciót majd egy olyan mellett, akit már esetleg évek óta sikeresen és folyamatosan átvertünk, kisajátítottunk, gatyamosó/pénzkereső biorobottá degradáltunk?

Tényleg lehetetlen vagy véresen unalmas dolog, hogy a másikban nem elvont idákat keressünk, hanem hús-vér egyenrangú és jogú emberként megtalájuk és el is fogadjuk?

Persze kinek mi tűnik lehetségesnek és lehetelennek, unalmasnak és izgalmasnak :)

Szemekbe zárt titkok 2012.11.21. 13:09:49

@OakTree: A "megmaradt unalmas" a legértékesebb. Ez olyan, mint egy bútordarab. Megvesszük, használjuk, aztán vagy lecseréljük, vagy marad. Ha marad unalmas lesz, régi, ósdi. De ahogy halad az idő, épp ezen tulajdonásagai miatt értékelődik fel, és lesz belőle nagyon értékes berendezési tárgy, amit semmiért cserébe ki nem tennénk a lakásunkból.

Ám azt a középső időt - amikor unalmas, régi, és ósdi -, azt valahogy át kell vészelni.
Talán ezért vagyunk itt. :)

Tenkeskapi Tánya 2012.11.21. 14:54:47

@OakTree:
Katinkáról és Marikáról, amennyiben megelégednek a szeretői státusszal a kisagy egy távoli nyúlványában tudott ugyan, de soha nem válik unalomig ismertté, hogy havonta menstruálnak, ahogyan Tibi és Norbi is abszolút macsó és perfekt szerető lesz szellentés és böffentés nélkül abban a heti-kétheti lopott két órában, ami adatik. Ha a házasságban vagy tartós kapcsolatban pedig már sok esetben alapból deficit van vagy érzelmileg vagy szexuálisan, és ha az idő vasfoga ezt kezdi ki; és ha nincs valami , amit kikezdjen, mert soha nem is volt meg, akkor bizony a húsunkat kezdi harapdálni, és ilyenkor kell valaki aki gyógypuszit ad a sebre, mert az sajog nagyon...

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.11.21. 15:31:31

@OakTree: @Tenkeskapi Tánya: Szerintem nem a testi funkciók váltják ki az unalmat, ez sokkal inkább lelki dolog. Ha valakiben már nincs örömöd, nem azért, mert láttad hányni vagy olykor nem olyan jó a szaga, hanem azért, mert nincs mit mondanod neki, és nem tudsz vele nevetni, akkor áll be a totál unalom. A szex lehet unalmas, de attól az embernek még nem kell annak lennie. A szex egy szeretői viszonyban is megszokottá válhat, ha már évek óta tart, és mondjuk elég gyakorta találkoznak... A kérdés mindig az, hogy emberileg izgalmasak maradnak-e egymás számára. Van-e közös témájuk, és tudnak-e újat mondani egymásnak. Egy olyan kapcsolatban, ahol a félrelépés megengedett, pl ez is plusz témát ad, ha nyitottak a megbeszélésére. Új emberek, új témák, új nézőpontok. Ja, és van még valami: az, hogy tartasz valamerre valakivel vagy sem. Hogy akarsz-e még vele tervezni. Van, akinek már nincsenek tervei, amellett elég nehéz nem unni a banánt.

Szemekbe zárt titkok 2012.11.21. 17:04:57

Gondolkodtam ezen a "megunáson". Szerencsés nek mondhatom magam, mert nem vagyok az a beleunos-típus. :)
Aki hajlamos erre, az szerintem mindenkit megun. Nem csak a házastársát, de egy idő után a szeretőjét is. Sőt akár a barátait. Aztán cserél. Vagy őt cserélik. :)

OakTree 2012.11.21. 19:49:47

@Szemekbe zárt titkok:

Én a racionális számítások és várható élettartamok ismeretében pont ebben a középső fázisban vagyok.
A "unalmas, régi, és ósdi" jelzőket erősen remélem a párom sem érzi komolyan:)

OakTree 2012.11.21. 19:51:36

@skarlát betű:

Nem a testi funkciók váltják ki szerintem sem, hanem a lelkiek.
Extrém esetektől eltekintve viszont szerintem az unalom kialakulását hagyni is kell.

OakTree 2012.11.22. 07:36:34

@Tenkeskapi Tánya:

Igen értem én, hogy ezt a "gyógypuszit" keresi mindenki.
Azt viszont soha nem sikerült látnom, hogy a párkapcsolat gyógyulása lenne a keresés eredménye.
A gyógypuszi keresése az apró sebek elfekélyesedéséhez vezetett vagyis a kapcsolat lassú kivégzésével volt egyenértékű ahogyan az egyszerű formállogikával le is vezethető.

Érteni vélem talán az itt megismert ideológiát is.
Persze mindenki a saját élettapasztalatából és ideológiájából indul ki - én is.

Tenkeskapi Tánya 2012.11.22. 09:23:49

@skarlát betű: @OakTree:
A poszt a férfiak szemszögéből, bár női aggyal felfogva közelítette meg a férfiak lehetséges motivációját. Én erre próbáltam végig reflektálni. Nőként valóban azt gondolom/juk, hogy főleg a lelki erózió indít(hat) el minket egy(?) másik férfi karjába.
Sok férfi barátom van, olyan is, akiről csak én tudom, hogy csalja a feleségét, és ők legritkábban a közös irányba tartás hiányát nevezik meg a megcsalás motivációjaként (persze a válás, illetve szándéka más tészta), de inkább a hús szaga vonzza őket először a hadi ösvényre:-)
Persze nem árt, ha a szeretőnek van némi IQ-ja, ha ebben a státuszban akarják tartani a kapcsolatukat.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.11.22. 11:12:30

@OakTree: Ja, erre mondja a Baktay-házaspár, számomra kissé megmosolyogtató módon, hogy találjunk ki közös csínyeket, ha elkap a rendőrség, majd milyen klassz lesz, hogy együtt vagyunk a szarban! Ez erősíti a házasságot.
Nagyon egyébfüggő, van, aki képes fejlődni, és van, aki megmarad egy bizonyos szinten, ráadásul még meg is magyarázza folyton, hogy ő miért nem tud továbblépni. Az örökös vesztességet elég nehéz érdekesnek és izgalmasnak találni.

@Tenkeskapi Tánya: Persze, a poszt nem is általában beszélt a pasikról, hanem egy bizonyos, lehetséges motivációról szólt, amely eléggé háttérben marad, vagy max viccekben kerül elő. A viccek persze sokszor a fájó igazságról beszélnek, amelyről komolyan, elemezgetve nem hajlandóak beszélni az érintettek.
A hús szaga vagy egyszerűen a változatosság gyönyöre sokakat hajt, a férfiakat biztos inkább motiválja, mint a nőket, de persze nő is van, akit ez motivál.

OakTree 2012.11.22. 18:28:26

@skarlát betű:

Igen. van aki képes fejlődni és van aki feladja, félig vagy teljesen kiszáll.
Ez tényleg egyénfüggő, és véleményem szerint körülmények és szerencse kérdése is.
Én viszont továbbra is tartózkodnék ha lehet az ítélkezéstől - még áttételesen sem tenném.

Tényleg és őszintén gondolom: nagyon kár, hogy ilyen keserűen szemléled a dolgot.

OakTree 2012.11.22. 19:01:40

@skarlát betű:

Igen, nagyon egyénfüggő a fejlődés.
Az iránya is.
Sőt az is, hogy mit tekintünk fejlődésnek :)

Az ítélkezéstől - még az áttételestől is - részemről továbbra is távol maradnék :)

OakTree 2012.11.22. 19:41:32

@OakTree:

Az elsőnél valami hibát jelzett és nem mutatta.
Szóval a kettőből csak az egyik olvasandó, tetszés szerint.

Feromontika 2012.11.23. 09:44:30

@OakTree: Már nem először lyukadsz oda ki, hogy SB keserű, megkeseredett. De miért?

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.11.23. 09:55:41

@Feromontika: Mert ez a legkényelmesebb magyarázat arra, hogy ilyen a felfogásom. Egy kicsit argumentum ad personam, de tudom, hogy nem bántásból írja, mégis annak hat. Nem vagyok megkeseredett, akkor lennék az, ha a kialakult helyzetbe beletörődtem volna, nem tennék ellene semmit, és elhagynám magam. De mivel unortodox megoldást választottam, és ezt még népszerűsítem is, ezért Oak Tree szerint megkeseredett vagyok. Nem állítottam soha, hogy nincsenek jó házasságok vagy ne lenne olyan kapcsolat, amelyet ne lehetne megoldani a monogámia keretei között, de sokakkal egyetemben nekem is más utat kell járnom.

kardhal77 · http://kardhal.blog.hu 2012.11.23. 10:19:56

@skarlát betű: tessék, itt volt egy krapek, aki mondott valamit: @ká. zé.:. Oké, nem egy világbajnok komment, de mint ha az első két nap arról szólt volna, hogy "hol vannak a férfiak??!!" Ehhez képest jött valaki, mondott valamit, de szegénynek annyi esélye volt, mint ha a női fodrászüzletbe tévedt volna be, ahol mindenki a bura alatt ücsörög, és egymásnak adogatják a keresztrejtvényt.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.11.23. 10:30:32

@ká. zé.: @kardhal77: OK, kardhal, kiment a fejemből, erre akartam is reagálni, csak elsikkadt. Szóval, az elég elképzelhetetlennek tűnik, hogy egy pasinak felálljon, ha ő nem is akarja, heti 3x, és ebből 2x el se élvezzen. Láttam én már házisárkányt eleget, de ez új...
És kissé bántó ez az általánosítás, hogy az összes nő vérszívó, vajon ká. zé., a kislányod is az lesz? Vagy már most az? És, hogy semmi más nem érdekel, csak a munka, az szomorú. Megértem, hogy nem akarsz többé együtt élni senkivel, de ha én is a férjem alapján ítélnék meg minden pasit, nagyot tévednék.

"Hogy velem mi van, mi érdekel mik a vágyaim még soha senkit nem érdekelt őszintén."
Téged érdekel őszintén valaki?
Egy kapcsolatban persze, hogy az ember megosztja a problémáit is, persze aki nagyon keserű, az túl sokat zúdít a másikra, lehet, hogy te csak keserű embereket ismersz?

OakTree 2012.11.23. 11:07:47

@Feromontika:

Nekem ez jön le néhány hozzászólásból.

Plusz még hozzájön a szakmai ártalom is részemről:
A blogból, moderáció módjából, hozzászólásaiból stb. nagyon magas intelligenciájú és művelt nőnek tűnik számomra. Ezzel nehezen tudom simán összeegyeztetni sok hozzászólás keménységét és szinte férfiasan merev határozottságát.
Az erős nőknél ezzel akkor találkoztam, ha valamit - általában csalódást, keserűséget - kellett leplezni.

Persze mindez neten keresztül tök ismeretlenül simán lehet teljesen meredek és értelmetlen következtetés.
A tévedés jogát határozottan fenntartom.

OakTree 2012.11.23. 11:13:44

@skarlát betű:

"elég elképzelhetetlennek tűnik, hogy egy pasinak felálljon, ha ő nem is akarja, heti 3x, és ebből 2x el se élvezzen"

Ezzel 100%-ig egyetértek.
Egy férfi tudomásom szerint csak akkor nem ejakulál közösülés során, ha
1. valami ritka szervi problémája van.
2. iszonyú profi lepedőakrobata és a partnere és saját élvezete kedvéért megtanulta "visszatartani" - bár ilyenről sajnos csak olvastam :)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.11.23. 11:15:47

@OakTree: A magas IQ és a műveltség természetesen igaz, nem is próbálom tagadni :P
Azt viszont nem írom alá, hogy merev lennék. Szerintem épp, hogy a pluralitás ennek a blognak a legfőbb értéke, aki civilizáltan fogalmazza meg a véleményét, azt szívesen látjuk, a személyeskedést viszont nem szoktam elfogadni.

A keserűség és a határozottság azért nagyon nem ugyanaz. Nekem férfi szerepet is kell vinnem, ahogy ezt már említettem, te is tudod, és muszáj a sarkamra állnom. Kemény tudok lenni, ha kell, de nagyon nőies is - ezt persze így látatlanban nehéz elhinni, aki pedig ismer, az úgyis tisztában van vele :) A bloggazdai szerepkörhöz hozzátartozik, hogy az ember moderáljon, olykor békítőleg lépjen fel, olykor szigorúbban - úgyhogy ez a hozzáállás a szerepnek is köszönhető.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.11.23. 11:19:13

@OakTree: Illetve, ha időközben megszűnik a merevedése, mert annyiszor fogta vissza magát, hogy el ne élvezzen. Ilyennel is találkoztam. Sőt, hallottam olyanról, aki új partnerrel nehezen élvez el - de azért nem hiszem, hogy ez rendszeres lenne, inkább csak alkalmi.
De itt is fenntarthatjuk a tévedés jogát, mert ezt csak az tudja, aki átéli... Csak valószerűtlennek hangzik.

kardhal77 · http://kardhal.blog.hu 2012.11.23. 11:53:27

@OakTree: @skarlát betű: nem az erdeti kommentre reagálva, hanem a saját személyes tapasztalatomból mondom: én mostanában egyre inkább úgy érzem, hogy jót tennék magamnak, ha elkezdenék tudatosan gazdálkodni az elélvezésekkel, és lennének olyan együttlétek, amikor ez nem történik meg.

Egészen biztos, hogy nem viccből beszélnek arról a régi tanítások, hogy ez nem csak a férfierő, hanem az egészség megőrzésének is fontos módja, ahogy az ember lassan, de biztosan lépeget előre az években.

kardhal77 · http://kardhal.blog.hu 2012.11.23. 11:56:49

@kardhal77: az eredeti kommentre pedig azt tudom mondani, hogy ha a csóka tényleg olyan rossz lelkiállapotban van, ahogy leírja (bár én sejtek ebben megjátszást is), akkor simán elképzelhető, hogy szexre technikailag képes az asszonnyal, de az orgazmus nem történik meg. (Például azért sem, mert ki szeretne még egy gyermeket nemzeni egy ilyen viszonyban?)

Feromontika 2012.11.23. 11:59:34

@OakTree: De a csalódás és keserűség szerencsére nem ugyanaz :)
Amúgy pont azért figyeltem fel erre, mert egyrészt kihangsúlyozod, h nem akarsz ítélkezni, és nekem ez ha nem is ítéletnek, de megbélyegzésnek hatott. Másrészt, pont hogy szakmád miatt gondolnám, hogy nem címkézel, és hogy nagyon óvatosan kezeled a személyiség, az aktuális hangulat, egy konkrét dologra vonatkozó reflektálás közötti határvonalakat. Bár azt is megértem, ha a nagyszámú alany miatt, az ember nem mindig a legtökéletesebb hozzáállást adja. :) ... na de nem is akarok ennek nagyobb feneket keríteni. Bocs. és a tévedés jogát elfogadom :)

kardhal77 · http://kardhal.blog.hu 2012.11.23. 12:05:36

@OakTree: a Feromontika által felvetett témával kapcsolatban mondom, hogy nekem folyamatosan az jön le, hogy egy dobozból beszélsz kifelé.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.11.23. 12:06:06

@kardhal77: Mitől félsz, a szívedet terheli meg a sok orgazmus? Még nem hallottam, hogy az elélvezés rosszat tenne az egészségnek. Én inkább arra törekszem, hogy minél több legyen :)

Jaj, kardhal, akkor elélvez a vázán kívül, nemár, hogy a gyereknemzést ne lehessen másképp elkerülni. Vagy gumi. Ha már rossz, akkor legalább legyen benne élvezet is - bár én nem tudnék pasit szexre kényszeríteni, az fix.

kardhal77 · http://kardhal.blog.hu 2012.11.23. 12:20:28

@skarlát betű: mielőtt mondanál még egy pár ötletet, hogyan élvezzen el frankón a hapsi, szerintem gondold át, milyen rossz testi-lelki állapotba tud kerülni egy férfi is egy nem megfelelő kapcsolatban.

A női orgazmust soha semmilyen értelmes tanítás nem kívánta korlátozni, azt inkább elő kívánták segíteni. (Az értelmetlen tanításokba és brutális praxisokba most ne menjünk bele.) Szemben a férfi orgazmussal, amivel kapcsolatban óvatosságra intettek -- és tulajdonképpen arra intenek ma is, nemrég olvastam egy andrológust a témában.

A maiak mindenféle szervi történeteket adnak elő, de nem a szívről, hanem a prosztatáról. Ez engem mondjuk engem kevésbé érdekel, jobban tetszik a régi elbeszélésmód, ami általában az életerő elvesztegetésére figyelmeztet a szertelen orgazmusokon keresztül.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.11.23. 12:27:23

@kardhal77: Jó, akkor hagyom a tanácsadást, csak a te magyarázatod volt nekem furcsa.
Amúgy múltkorában épp arról kardhalaskodtál, hogy nincs olyan pasi, aki le ne akarná fektetni a nőt, akivel együtt él - vagy rosszul emlékszem?

Mégis, milyen mennyiségekről beszélünk? Mennyi az (naponta, hetente, havonta), ami már túl soknak minősül?

kardhal77 · http://kardhal.blog.hu 2012.11.23. 12:31:33

@skarlát betű: igen, úgy gondolom, minden férfi szeretne jó kapcsolatban lenni, és jókat szexelni a feleségével. De a kapcsolat nyilván nagyon elromolhat, sajnos. Az, hogy egy férfi sokszor még ekkor sem hagyja abba a szexet, pontosan azt fejezi ki, hogy még abban a helyzetben is képes vágyni valamire.

Vannak okos számszaki szabályok az orgazmusra, de szerinted én azt megjegyzem? :D Belülről érzi az ember, amit érez.

Feromontika 2012.11.23. 12:37:06

@kardhal77: @skarlát betű: hát igen, igen, pont h ketten össze is raktátok a tanításokat. végül is amit SB mond nem mond ellent a férfiúi takarékoskodásnak. a nőnek legyen sok orgazmusa, a pasi meg tegyen belátása szerint e téren.
A pasi attól még ágyba viheti a nőt, h nem élvez el. Ha jól tudom, van olyan verzió is, h nem ejakulál a pasi, viszont van orgazmusa... tehát a fizikai energiákból nem veszítesz, de energetikailag mégis töltődsz. De mivel nem pasi vagyok nem tantrikuskodom tovább a más farkával.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.11.23. 12:46:46

@kardhal77: Ja, majd úgy számoljátok az orgazmusokat, mint a kalóriákat :P De ha valakinek egyáltalán eszébe jut, hogy ő túl sokszor élvez el, az elég aktív lehet :P

@Feromontika: Nem tudom, azért nekem furcsa hiányérzetem lenne, ha a partnerem nem élvezne el. Ha volt ilyen, persze megértettem, mindenesetre jó, ha ilyenkor előre szól a pasi, hogy most ez nem cél :) Azt a tantrikust meg kevesen tudják errefelé, gondolom.

Feromontika 2012.11.23. 14:01:46

@skarlát betű: Persze az nekem sem öröm, ha csak rólam szól. Inkább oda akartam kilyukadni, hogy az élvezetig sokféle módon lehet eljutni. Művelni. És a keletiek igen képzettek-e e téren, ha jól tudom ;)

OakTree 2012.11.23. 14:42:46

@Feromontika: @kardhal77:

Nem érzem cimkézésnek. Elemzgetni próbálok, a beszélgetés meg jelzők használata nélkül igen nehézkes lenne.
SB sem említette, hogy címkéznék.

Érdekes ez a dobozból kifelé beszélő hasonlat.
Én egy dobozba befelé írok :)

Élnék akkor tehát a tévedés jogával, visszavonulok :)

ká. zé. 2012.11.24. 00:27:24

@skarlát betű:
Sajnos szakmámból adódóan állandóan csak más problémáinak megoldásával foglalkozom.
Az asszonyom 10 évvel ezelőtt évi 10 mil felett keresett, 20alkalmazottja volt.A vállalkozása csődbe ment, örült hogy kb nullásan kiszállt. Azóta keresi önmagát és én tartom el. Elvégzett három sulit, próbálkozott sok mindennel, csak a konyhába ne kelljen bemennie. Fél éve eljutottunk odáig hogy kimossa a ruháimat, előtte (elmúlt 15 évben magam mostam). Ha rendes kaját akarok enni akkor főzök, mert a nagysága még egy bablevessel is elakad. Ettől független főz, csak mivel végig telefonálja , hol ez-hol az marad ki.
Kislányomat imádom, ő rám hasonlít, csak miatta vagyok ebben a kapcsolatban. Nagyon bízom benne, hogy ő nem lesz pióca, energiatolvaj, mert egy nagyon energetikus, szeretteljes lény.
Szex: A szüzességem egy inkább leszbi, mint biszex lány vette el anno és emiatt nagyon keveset dugtunk, mert nem szerette. De cserébe sok mindent megtanított... Utána egy nimfo feleségem volt, aki mellet tovább gyakorolhattam az önuralmat, hogy ki bírjam elégíteni.
Nálam a szex érzelmi alapon működik, bármily hihetetlen. Erekcióm független az érzelmeimtől,(a hajnali spontán a legjobb példa erre) de magömlésem csak nagyon nehezen jön össze, ha érzelmileg nem vagyok rendben. Párom nagyon sokszor a hajnali erekcióimat használja ki, amire én csak annyit szoktam mondani neki, hogy takarjon be ha végzett...:-) Egyébként van abban valami, hogy ahogy idősebb egy férfi a magömlések igénybe veszik. Kb úgy 35 éves korom után kezdtem el érezni, hogy több pihenésre van szükségem magömlés után. Mivel közel vagyok az 50-hez , már nagyon érzem, hogy nagy megterhelés egy magömlés, és heti kettőnél többre a jelenlegi munkámmal járó fizikai terhelés és stressz mellett nemigen kívánnék többet.
Biztos, hogy hibásan általánosítok a nőkkel kapcsolatban és közrejátszik a melóm is, ahol mindenki a tudásomból energiáimból építkezik, de néha nagyon fáradtnak érzem magam, és a kislányomon kívül nem kapok energiát sehonnan szinte.
Nőktől legalábbis nem. Fiatalabb koromban ez nem viselt meg, de öregszem és megkoptam, megfáradtam.
Ezért ott spórolok ahol tudok, ha máshol nem a szexben.
Sok pasi van így csak nem beszél róla. Javarészt fiatalokkal dolgozom, és felmerültek a különböző potencia növelő tabletták. Kiderült hogy a harmincas korosztály gyakorlatilag csak ezzel működik, és nem akarták hinni, hogy én még nem próbáltam. Azóta próbáltam, ragyogóan működik, csak a jelenlegi páromhoz értelmetlen. Ő nem nimfó, sőt tempóra egy kamaszfiúkhoz hasonló: 5 perc szex és egy menet elég neki(sokszor még ennyi idő se kell). Egy fél tablettától meg az ember egy órát lazán bír, és nehezen megy el. Jó a mellékhatások nem elhanyagolhatóak, durva a másnap utána olyan ólmos fáradság van az emberen.(mivel ilyen ezért is könnyen bírom, hogy csak ő megy el az együttlétkor)
A vitaindítóra: az asszony szinte összes barátnője a kevés szexre panaszkodik(32-45 közötti korosztály). Kevés alatt értsd: havi 1-2..., és az se sokszor kielégítő, mert a pasi villám.

ká. zé. 2012.11.24. 00:43:20

@Tenkeskapi Tánya:
A pasik erősen vizuálisak.
Azt szoktam mondani, hogy zsenge ifjúkoromban amikor egy női biciklitől is erekcióm lett , akkor se nagyon kivántam egy 40 körüli nőt. Volt azért ilyen de csak tűzoltásra, és utána a cimbikkel megosztottam, hogy á annyira nem is volt gáz, de mondjuk előnyös volt a félhomály... Az izlése, a szépről alkotott elképzelése egy férfinak nem változik attól, hogy öregszik.
Erre szoktam mondani, hogy csont kibaszás velünk, hogy ahogy öregszünk a csökkenő libidónkkal egyre csúnyább, és öregebb (értsd korban hozzánk illő) nőket kell dugnunk, akiknek meg ráadásul egyre nagyobbak az elvárásaik... Ez nagyon igazságtalan.
Ifjú koromban meg políroztam a bohócot napi kétszer-háromszor mert húzódozott minden vulva, pedig nem voltam válogatós. Most lenne nuni bőven, de ki győzi... Lányok! Ez a vonat elment, nem 40 felett kell bepótolni azt, amit huszonévesen kihagytatok...
De az hogy egy huszonéves lány egy 50-es pasival van együtt, azt nem csaka pasiknak, hanem a számitó huszonéves csajoknak is felróható. Mondjuk sok az elvált apa nélkül felnőtt kislány, gondolom ezért van apakomplexusuk, nem is az áhított egzisztencia miatt...:-))

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.11.24. 08:17:32

@ká. zé.: Na, ez aztán kimerítő 2 komment volt. Az elsőnél már kezdtem volna szimpatizálni veled, bár ez a borzasztó negatív hozzáállás azért megfekszi a gyomromat, és én se vagyok az a totálisan pozitív. No de aztán kezdett romlani a helyzet...

Szóval: nem tudom, miféle segítő (!) foglalkozást űzöl, ahol ennyire csökken a férfiak potenciája, de hadd mondjam el neked, hogy én ismerek 50 fölöttit is, akinek semmi gondja nincs akár napi több numerával sem, és beszámolók szerint van ilyen 60 fölött is, de aki a napi többet nem hozza, azért egyszer az is képes rá, mindenféle gyógyszer nélkül normális esetben. Vagyis azt azért ne gondoljuk, hogy most már csak Viagrával van élet. Ja, és nem gyorstüzelésről beszélek. Amúgy csodálkozom, miért kell a feleségednek egy farok a kielégüléshez, mert az megoldható sokkal egyszerűbben anélkül, ha csak arról van szó, hogy lovagol egyet, egy totál közömbös testen, már jobban járna egy vibrátorral.

40 fölötti nők: én is ide tartozom, és érdekes módon még senkinek nem esett nehezére, hogy megkívánjon, mert nem huszonéves testem van - amúgy jobb nő vagyok, mint huszonévesen, mérföldekkel, és szerencsére találkoztam olyan férfiakkal, akik ugyan vizuálisak, de az általam nyújtott látványt nagyon is tudják értékelni. Nem kényszerítette őket senki erre, és semmi okuk hazudni, nem vagyok a feleségük :P Úgyhogy nagyon undok dolognak tartottam ezt a tirádát arról, hogy nektek, szegény, egyre feszesebb fenekű és egyre laposabb hasú hímeknek egyre rondább nőkkel kell dugnotok, már ne haragudj. Nem kell, ne tedd. Van elég olyan pasi, aki szíves-örömest megteszi, és még nem is érzi magát kilúgozottnak utána.

hibiszkusz50 2012.11.24. 08:57:41

Szeretnék eloszlatnia egy tévhitet. A kék tabletta és hasonló hatóanyagot tartalmazó rokonai csak akkor hatnak, ha van vágy is. A szer egy specifikus értágító, ami leginkább a hímvessző környékére és az abban levő barlangos testekre hat. Szóval, ha a simogatás, csók, látvány, illat stb. beindítja a megfelelő agyi-idegrendszeri folyamatokat, a vér amúgy is elkezd a megfelelő helyre áramlani. A szer hatásárra ez a folyamat felerősödik, az erekció erősebb, tartósabb és biztosabb lesz. Az ejakuláció ettől függetlenül megtörténik a megfelelő időben (szerencsés esetben később, mint gyógyszer nélkül - azaz tovább bírja az ember), és utána annak rendje és módja szerint a szerszám lelohad. Egyénenként változó idő múlva - csakúgy, mint gyógyszer nélkül - a megfelelő ingerek (a nemi vágy) hatására újra megmerevedhet. A hatás a tabletta bevételét követő fél-egy óra után kezdődik, és 5-6 órát legalább tart. A szernek kevés mellékhatása van, ezek közül fontos, hogy bizonyos szívgyógyszerekkel kölcsönhatásba lép, ezért szívbetegek csak az orvossal való konzultáció után szedhetik, másrészt érinti a pénztárcát, mert elég drága (100 mg-os tabletta kb. 3000 forint, bár ennek akár a negyede is kiváltja a kívánt hatást).

Tenkeskapi Tánya 2012.11.24. 09:50:34

@skarlát betű:
:-)))
@ká. zé.:
Így, 41 évesen 20 év szakmában eltöltött idővel vállalok szexuális képzést, de sajnos csak mesterkurzust, pechedre kezdőket nem vállalok:-)

Holly-Audrey 2012.11.24. 12:00:23

@ká. zé.: Akkora baromságot írtál, hogy kedvem lenne becsöngetni hozzád és ledobni a textilt, majd lefényképezni az erekciódat és a döbbent arcodat, amikor bevallom a koromat és a gyerekeim számát. :)

Jilley (törölt) 2012.11.24. 14:59:41

Nekem ez így pont jó. Nem szívesen csalnám meg a szeretőimet. :)

OakTree 2012.11.24. 16:10:12

@skarlát betű:

Egyetértek.
A ká.zé által leírt eset szerintem sem általános, inkább speciális - ha csak esetleg/talán/véletlenül nem a provokáció a cél. - Remélem ezúttal sikerült elkerülnöm a címkézés gyanúját :)

De azért, hogy hagyománytiszteletből kötekedjek is:
Szigorúan nem Rád/külalakodra vonatkoztatva, hanem teljesen általánosságban a régi tapasztalataim alapján!!!!
"semmi okuk hazudni, nem vagyok a feleségük :P "
Az anno megismert esetekben a csaló férfiak által fennen hangoztatottak - és általam elhittek - szerint
a párkapcsolatban élő, de hűtlen férfi a feleségénél csak a szeretőjének kénytelen többet és nagyobbakat hazudni a kényelmes pótszexhez szükséges női illúzió fenntartása érdekében.
Persze Neked is igazad lehet, és akkor nekem (is?) hazudtak :)

est ragon 2012.11.24. 16:23:36

@Holly-Audrey:

Innen kezd izgalmassa valni a vita, amit eddig csak kivülallokent figyeltem. Mivel ilyesmi problemakat nem tapasztaltam az elmult ot evtizedben :-)
De az a veshemens bizonyitasi vagy, amit ka. ze. kommentje keltett eletre benned, megvedendo a korosztalyod becsuletet, kimondottan elocsalta belolem a kisordogot :-)
ka. ze. ur kommentje lelotte az elso, talan tul eros poent, de bejott... :-)
most azon agyalok, hogy en mivel tudnalak az ajtonk elotti textilhajigalasra ravenni ? az erekciot garantalom ! fenykepezogep van, azt nem kell hoznod :-)
Majd ha ott allsz elottem puceran, megsaccolom a korodat es a gyerekeid szamat..... :-)
Jo moka lesz... :-) Imadom ezt a blogot :-)

Szai @OakTree: !
reg szoltam hozza, pedig imadom a kommentjeidet... szerintem sem nem egy dobozbol irsz, sem nem itelkezel. A jelzoid vallalhatoak, szerintem.
Ha Te itelsz a jelzoiddel,akkor ilyen alapon Te lennel itt a legeliteltebb kommentelo...

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.11.24. 16:26:35

@hibiszkusz50: Köszönjük az értő leírást :)

@OakTree: Biztos sok szerető van, akinek muszáj hazudni, nekem nem. Amit itt írtam, az arra vonatkozott, hogy kíván-e a pasi, nos, ezt szeretőként nem kell bizonygatni, ha akar találkozni, és jó ideje, akkor nyilván kíván :) És nem csak egyszer akart megdönteni. Ha valaki extra energiákat fektet abba, hogy egy másik emberrel legyen, akkor az elég bizonyíték.
Olyat meg nekem sose kellene hazudni, hogy az asszonnyal otthon már nem, hidd el, hogy hallottam már cifrábbat is.

OakTree 2012.11.24. 18:51:54

@skarlát betű:

Nem akarok még kisebb doboz lakójának tűnni, csak hát tényleg egy örök kételkedő vagyok:

"Ha valaki extra energiákat fektet abba, hogy egy másik emberrel legyen, akkor az elég bizonyíték. "
A nőnemű lény/szerető szempontjából igen, tényleg bizonyíték. Nekem is tényleg az lenne.
A férfi szempontjából mi lehet????

A következőket sem konkrátan Rád vagy itt bárkire, hanem csak úgy általános gondolatkísérletként értem:
Miért fordul elő hát sokszor, hogy a szerető az éppen futó divat és celenormák szerint "alulról közelíti" az otthoni asszonypajtást? Vagy miért olyan nehéz meló sokszor a szeretők számára férjemuram lerobbantása a családról? (Tudom, hogy sok esetben nem ez a nő célja, de sok más esetben meg igen - és mégis nagyon ritkán sikerül.)
Biztos, hogy a férfiak jó része nem csak "könnyű numerát" használ ki, aminek "hitegetési" az ára? Az általam tényleg őszintén címkézett és megvetett kettős erkölcs szerinti férfidumákban miért olyan megalázó jelzőkkel emlegetik a szeretőtket? Miért alakult ki a férfiak egy részében a "királynő-kurva" vagy "mamma" látásmód/komplexus?
Az itt döntögetett és feszegetett tabukat döntően férfiak találták ki és tartották/tartják életben. Még a használt fogalomrendszer jó részét is. Erősen valószínűnek tartom, hogy a saját szájízük és kényelmük szerint.
Nem lehet, hogy mi nők ezt csak elfogadtuk, nőies illúziókká alakítjuk (erotika, kémia, vágy, stb.)?

Persze ezekre tényleg csak férfiak tudnának válaszolni - ha akarnának :)

OakTree 2012.11.24. 19:36:15

@est ragon:

Köszönöm szépen a valós lovagias védelmet a virtuális térben is!

Nem tudok igazi hölgyhöz méltóan csábító jutalommal sem kecsegtetni, mert sajnálatos módon nálam már komoly munkával jár a régi optikai formám megközelítése :)
Plusz az ellenzéki szerepből sem esnék ki, ha lehet:)

Legyen erre mentség az a plusz tíz év amellyel korban az itteni átlag előtt vagyok :)))))

2012.11.24. 20:03:44

@OakTree: Bocsáss meg, az utolsó Skarlát Betűnek címzett kommentedben sok tévedés van.

normál nyomtáv 2012.11.24. 20:07:41

Sziasztok, hozzászólhatok hosszan az alapfelvetéshez? Aki türelmetlen, ugorgyék'! Egyik régi és jó barátommal beszélgettünk erről sokat...

Kiindulás: Szóval, nagyon jónak indult a kapcsolat. Azt sejtették, hogy örökké nem úgy lesz, de, hogy ennyire...
A csaj még szűz volt, a srác sem nagyon gyakorlott, de elméletben képzett (ld. Élet és Tudomány újság) és ez, meg a fiatal újdonság átsegítette őket a kezdeti nehézségeken. Eléggé lazák voltak, mentek nudista strandra, voltak egyszer hármasban is, kimentek hátsóülésezni a lakásból a változatosság kedvéért, ... A srác gondot fordított arra hogy a csaj is mindig eljusson a csúcsra és mégis... Eljutottak oda, hogy már 3 éve nincs szex közöttük. A srác, illetve azóta férfi pótolja, nem izgatja, hogy a nőnek van-e valami, akár vibrátor, akár bio.

Persze, nem csak sx terén voltak egymáshoz illők, szerettek kiránduni, utazgatni, mindketten műszaki végzettségűek és most ugyanazzal a programrendszerrel foglalkoznak. És mégis...

Lassan, észrevétlenül romlott. Régen még volt, amikor a csaj kifejezte az óhaját, de akkor is úgy, hogy hódítsa meg a srác, majd utána. Pedig a srácnak is nagyon jólesett volna, ha időnként elcsábítja, ha nem mindig neki kell megküzdeni. Amikor pozitív döntés született, akkor is még elmenni fürödni, borotválkozni... jó, persze, tiszteljük meg a párunkat a tisztasággal, csakhát egy hirtelen gerjedés ilyenkor képes lefolyni a fürdővízzel.

Szextechnikailag is elsivárodott. Maradt az állandó helyzet, az állandó koreográfia. Amikor pozíció változtatás szóba került, akkor jött az "igen, de nekem itt fáj, ott kényelmetlen...". A srác tudta, hogy nem szabad "ajtóstul a házba", mégis sokszor előfordult, hogy amikor már elégnek érezte az előkészítést, vagy már nagyon ment volna a puha, meleg, női testbe, még megkapta: "ne még a mellemet, mert fáj", "ne még a puncimat, mert csiklandoz". Persze, figyelembe vette a visszajelzéseket, de azért az ilyen nem ám az önfeledt szeretkezés, akárhogy is nézzük.

A lakás. Eléggé rossz beosztású volt, megjelent a "ne, mert a gyerekek" szempont. Egy alku eredményeként retesz került a 2 szoba közötti ajtóra - egyetlen alkalommal használták.

Testi szempontok. Persze, mindketten híztak és veszítettek ifjúi szépségükből. A férfinak nagy ugyan a pocakja, de egyébként eléggé feszes a teste a korához képest. Igazi jó pasi azonban sose volt, nem buktak rá a nők. A felesége csúnyábban elhízott, nem csodálom, hogy nem kívánja.

Együttélés. A feladatok elvileg meg vannak osztva egyenlően, de ez valahogy nagyon nem működik. És, ha a férj benéz a mocskos konyhába, vagy nincs rendes ebéd még hétvégén sem, akkor valahogy ez sem a "de megdugnám" irányba tereli a gondolatokat....
Közös téma is alig van már, együttes program semmi. Hazaérve:
- Mi újság?
- Semmi. Nálad?
- Semmi.

Szóval, röviden (hosszan?) vázolva ezek jutottak eszembe arról, hogy a barátom otthon már nem, máshol még igen.
Lehet elemezni, ha valakinek van kedve, gusztusa.

OakTree 2012.11.24. 20:17:17

@k.ilka:

Simán lehetséges.
Egyáltalán nincsen nálam a Bölcsek Köve, sőt!!!!
Befolyásola a korom, munkám, élettapasztalatom, nemem stb.
Csak a kíváncsiságom kimeríthetetlen.

OakTree 2012.11.24. 20:33:23

@normál nyomtáv:

Sok hasonlóval találkoztam. Elfogadtam, hogy van ilyen természetesen, de átérezni soha nem tudtam igazán.

Ha engem a férjem a konyha állapota vagy a hagyományos háztartásbéli szerep ellátása alapján kívánna meg, akkor valószínűleg már régen elfelejtettem volna milyen vele a szex.
Én sem az alapján kívánom, hogy mennyi pénzt hoz haza.
Pedig erősen közeleg már a huszadik évforduló.

2012.11.24. 20:34:32

@normál nyomtáv: erre csak azt tudom mondani, hogy: tipikus.

OakTree 2012.11.24. 20:51:39

@k.ilka:

Igen. Nagyon valószínű.

normál nyomtáv 2012.11.24. 21:01:20

@k.ilka: pedig mindenki úgy indul neki, hogy majd ő megmutatja...majd az övék más lesz, példát lehet majd venni róluk.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.11.24. 21:12:29

@OakTree: Nem igazán értem a gondolatmenetedet: ha egy pasi nem hagyja el a feleségét a szeretője miatt, akkor nem kívánja a szeretőjét? Ezt most komolyan így gondolod?
Soha nem volt szándékomban elszakítani senkit a feleségétől, és remélem, ez a szemétség továbbra se fog eszembe jutni. A szeretői lét nem erről szól, ez csak egy alváltozat, amely sokszor kap nagyobb publicitást, mint a másik alváltozat, nevezetesen az, hogy két ember egymás hivatalos kapcsolatát tiszteletben tartva találkozgat - és ebben nem csak szexrandik vannak benne, hanem ún. civil, vagyis kávézós, ebédelős, kiruccanós randik is.
Mivel a családrobbantó szerető szokott botrányt okozni, arról tudnak többen. A diszkréten árnyékban maradnak. (Az megint más, ha a pasi saját akaratából robbant, de ez a szeretőnek ne legyen már dicsőség - szerintem. Valószínűleg inkább a házasság romlott állapotát tükrözi.)

Nekem és szerintem egy pasinak is épp elég bizonyíték a vonzalom őszinteségére, ha nyilvánvalóvá tesszük, hogy szeretünk együtt lenni. A dehonesztáló megjegyzések meg sokszor nettó bunkókat jellemeznek, és nem normális szeretői kapcsolatban lévő pasikat - az ilyenekre az a legjellemzőbb, hogy senkinek nem beszélnek a kapcsolatukról. Így aztán nem is hallhatsz tőlük kommentárt. Vagy beszélhetnek mások babáiról, akiket viszont a vicc kedvéért akár dehonesztáló jelzőkkel is illethetnek - noha ez is attól függ, hogy az illető nő mennyire kapható sokak számára, és talán még jobban attól, hogy ezt szerintük érdekből csinálja-e.
De amit a pasik mondanak, abból le kell vonni jó nagy adagot, mert a szexista duma sokszor egyáltalán nem komoly. Csak a játék része.

Vagy nekem van nagy szerencsém :)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.11.24. 21:22:04

@normál nyomtáv: @OakTree: Most Veled értek egyet, OakTree, a szex meg a konyha ugyan összefügghet, de ha egy pasinál ott kezdődik a női szerep, hogy főzzön már rendes ebédet, meg takarítson, akkor az elég érdekes. Vagyis veszett fejsze nyele.
Férfi is főzhet és takaríthat, már rég nem tartunk ott, hogy ez női kiváltság legyen, ha akkora az igény rá, akkor csinálja ő. Ráadásul hétvégén, amikor az ember végre pihenhetne, elvileg, főzzön meg takarítson, attól lesz szexi.
Ha pedig egy nő mindig kifogásokat keres, akkor ott 2 dolog lehet: nem kívánja a szexet egyáltalán, vagy a férjével nem kívánja. Ilyenkor kapóra jön minden kifogás, naná. Mivel nem nagyon hiszem, hogy ezekre van megoldás, én azt mondanám, tovább kell rajta lépni. Ja, persze, hogy van, aki megcsúnyul, férfiben is, nőben is van ilyen. De úgy tapasztalom, hogy nem a kilók száma, hanem az teszi vonzóvá az embert, hogy hogy érzi magát. (Ismerek alkoholfüggő, láncdohányos ötvenes nőt, akinek remek az alakja, csak az arcára szomorú ránézni...)

OakTree 2012.11.24. 21:34:00

@skarlát betű:

Elég sokszor - az igazán fontos dolgokban - egyet szoktunk érteni :)

Számomra nagyon szimpatikus a racionalitásod.
Abból szokott eredni a "nézeteltérés", hogy ebben a témában nagyjából homlokegyenest mást igazolt számunkra az élet.
És hát én is termézetesen abban hiszek amit látok, meg más is.
Minenki hajlamos a saját dobozát a teljes világnak tekinteni, amelyen kívül nincsen élet, vagy ha van az biztosan rossz. Én is.

De szerintem az a leglényegesebb, hogy érdekelljen minket a többi doboz :)

Jó éjt!

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.11.24. 22:03:14

@OakTree: Látok én mást is, persze, nem csak harmonikus szeretői kapcsolatot, azért ennyire nem szűk a paletta körülöttem :) De az a sanda gyanúm, hogy mivel a diszkrét viszonyok nem kapnak visszhangot, se észre nem vesszük őket egykönnyen, ők a csendes többség. Vagy legalább is nagyon számottevők.
Az én dobozomon kívül sokfajta élet van, nem hiszem, hogy mindenki szeretőzik, meg csak így lehet élni, persze. Csak hát ez a blog erről szól, nem a boldog monogám kapcsolatokról :)

ká. zé. 2012.11.25. 02:59:27

@skarlát betű:
Egyedi esetekből ne általánosítsunk.
Menj ki a strandra és elüldögélhetsz egész délután mig egy csinos nőt látsz. Jó a pasik se különbek, de mint írtam az erekció, a vágy vizuális alapon működik általában a pasiknál. Nem azon az alapon, hogy reggel belenéznek a tükörbe és látják, hogy igencsak rájuk férne a konditerem, hanem azon az alapon, hogy a médiában reggeltől estig a fotoshoppolt tökéletes vulvákat sasolják. Aztán öszejönnek egy fotoshoppolatlan nővel akin van narancsbőr, meg pár csík, anyajegy és a melle is kicsit lóg beletörődnek, hogy OK de legalább tud szopni, és jobb mint recskázni. De aztán rájönnek, hogy ez az orálszex nem ér annyit.
Elhiszem, hogy Te csinos, intelligens Nő vagy, főleg a kommentjeid alapján. De nem ez az átlag.
Az átlag 35 éves nő egy gyerek után is 20kg túlsúllyal, erős depresszióval( a külseje miatt) rendelkezik. A férfiakat meg meghülyíti a média, vesztesnek érzik magukat, ha nem egy tökéletes alakú nővel dugnak. Én javasolnám a nőknek, hogy férfinak maszkírozva, üljenek be egy kocsmába, és társalogjanak végig egy éjszakát.
Garantáltan leszbikusak lesznek.
A férfiak 90%-a utálja a nőket és a dugáson kívül pont semmire se valónak tartja őket.
Én szeretem a nőket, és a ,maradék 10%-ba tartozom. De realista vagyok.

ká. zé. 2012.11.25. 03:05:55

@normál nyomtáv:
Házaspár szeretkezik és az asszony megkéri az férjet, (gondolván kicsit felpezsdítené az állóvizet) hogy súgjon valami mocskosat a fülébe...
Férj: konyha...

ká. zé. 2012.11.25. 03:12:10

@Holly-Audrey:
Elhiszem, hogy csinos és kivánatos vagy, sőt nem egy negyvenes nőt ismerek aki ilyen.
100-ból kettőt.
100-ból meg több mint 50 olyat, akit bottal se piszkálnék meg.
Na azok férjének meg mit mondasz?
Hogy csukott szemmel dugjanak, és közben gondoljanak rád?

normál nyomtáv 2012.11.25. 07:34:03

@skarlát betű @OakTree: írtam sok szempontot, nem csak a konyhát...

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.11.25. 08:29:44

@ká. zé.: Nekem is van narancsbőröm, és nem vagyok vékony, sose voltam az, addig zavart is, amíg nem találkoztam sorozatban olyan pasikkal, akik csorgatták a nyálukat éppen amiatt, amim nekem van. Én se akartam elhinni, de csak sikerült. Bőven vannak férfiak, akik nem a photoshopolt női testre vágynak, hanem az igazira, amely természetesen sosem tökéletes, de mégis szép. Az a baj veled és a hozzád hasonlókkal - akik szerintem nincsenek többségben -, hogy valójában nem izgat benneteket a NŐ. A nő nem attól nő, hogy úgy néz ki, mint egy modell - ezektől pl sok férfi egyenest irtózik. Nagyon sokféle a pasik ízlése is, és sokan be se merik vallani, hogy nekik nem a karcsú nők jönnek be, mert divat csak azt szeretni (haveri körben ezt hangoztatni, stb).

Az, hogy nincsenek csinos nők, ebben az országban, nettó hazugság. Idejönnek a külföldi pasik, jópárat ismerek, és odavannak. Ez nem rosszízű országreklám, hanem a valóság. Ha benned nem ébred fel a vágy senki iránt, akkor tán nem a nőkkel van a baj, hanem veled. Neked nem fontos a szex. Az egy teljesen más ügy, létező, és elfogadható, kész, ilyen vagy. De nem szép mindenkit lepocskondiázni, mert kevés a libidód. Most mennem kell...

OakTree 2012.11.25. 09:54:40

@normál nyomtáv:

Igen, érteni vélem amit írtál. Engem viszont a konyha/háztartás Bermuda-háromszöge ütött szíven legjobban, mert ott tapintottál a gyengémre :))))

Egyébként itteni ellenzékként most a kormányoldallal - vagyis SB legutolsó hozzászólásával értek egyet.

Annyi az eltérés, hogy én nem lepocskondiázásnak érzem amit írsz. Inkább azon érdemes szerintem elgondolkozni, hogy mindannyian az "Egyszer volt, hol nem volt ......, királyfi, királylány" világból indulunk, de a többség szerintem kinő a mesékből kamaszkorára.
Van aki persze később is mesét vár - felnőtteknek már számítógépes grafikával is turbózzák - és nagyon kellemetlen a tündérek helyett hús-vér gyarló embereket találni.

OakTree 2012.11.25. 10:01:33

@skarlát betű:

Azért vagyok itt én is, mert érdekel amiről a blog szól. Ami nekem még most is kellemes meglepetés az a szólás módja :)

Arról, hogy miből/melyikből van több vagy kevesebb, szerintem soha nem fogunk megegyezni, mert mindketten a saját "frakciónk" által hamisított statisztikáknak hiszünk :)))))

OakTree 2012.11.25. 10:11:31

@normál nyomtáv:

Konyhától elszakadva még csak annyi, hogy legegyszerűbb dolog a világon azt kimondani, hogy az élet a másik ember miatt vált unalmassá.
Ilyenkor a fogyasztói szemlélettel összhangban a megunt használati cikk (most véletlenül éppen ember) logikusan cserére szorul.
Egyszer Te cserélsz, egyszer Téged cserélnek. Ilyen az élet.
A lényeg, hogy tudatában legyünk, hogy minden fogyasztási cikk cserére szorul egyszer.

Tetszetős ideológiát persze mindenhez lehet gyártani. Ezek teljesen érthető emberi módon ahhoz kellenek, hogy a cserélt fogyasztási cikk legyen hibáztatható vagy a még jobb esetben a körülmények.

Nincsen ezzel semmi baj csak akkor, ha a fogyasztó és a cserélt cikk is rosszul érzi magát tőle.

normál nyomtáv 2012.11.25. 10:37:45

@OakTree: A "megosztott munka", a "mindketten híztak", a "mindig ügyelt arra, hogy a nő is csúcsra jusson", ... szvsz nem a fogyasztói szemléletre utal.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.11.25. 12:04:40

@OakTree: ká zé-nek írtam, hogy pocskondiáz, nem normálnyomtávnak. Ő azért ennél sokkal óvatosabban szokott fogalmazni, és tudom, hogy szereti a nőket.

@normál nyomtáv: Ami a háztartást illeti, itt is vannak szintek, az extrém tisztaságmániás, meg a teljesen lompos emberek között, de nem hiszem, hogy ezt a nőre kéne kihegyezni. Voltam olyan, extrém művelt házaspár házában, ahol legszívesebben sikítva menekültem volna a konyhából, pedig nem vagyok tisztaságmániás, az tuti. De nem hagyom napokig rohadni az ételmaradékot a konyhapulton meg akárhol, ahol épp letette valaki.
De ez a kettejük sara volt, és nem csak a nőé.

Ha valaki eleget keres, akkor megoldhatja takarítónővel is, persze mondhatjátok azt, hogy ez pénzkidobás - nagyanyám mindig arra hivatkozott, hogy mikor nagyapám elvette, megígérte, hogy mindig lesz cselédje, nem kell tudnia főzni. 44-ben házasodtak, baromira nem volt cselédjük életük nagy részében, szoba-konyhában. És a nagyanyám sose tanult meg főzni, ami örök bosszúság tárgya volt, noha a nagyapám nem tartotta meg a szavát (persze önhibáján kívül, de akkor is.)

Csak példa arra, hogy mennyire más az, amit akkor gondolunk, mikor összeházasodunk, és az, ami majd lesz az egészből.

Szerintem úgy van ez, hogy ha már semmi másra - lásd szexre - nem alkalmas a kapcsolat ( a férfi szempontjából a feleség), akkor legalább legyen jó háziasszony, mert úgy kibírható a házasság. Ha még ez sincs meg... De ez nem az erotikáról szól szerintem, rengeteg szexi nő nem tud háztartást vezetni, de a partnerük biztosítja a takarító személyzetet :)

OakTree 2012.11.25. 12:13:14

@skarlát betű: @normál nyomtáv:

Mindkettőtöktől őszintén elnézést kérek a figyelmetlenségemért.
Nem @normál nyomtáv-nak szántam természetesen, csak ezt nem SB-nek kellett volna utólag észrevenni, hanem nekem figyelni.

Megyek leküzdöm inkább a házimunkát.

ká. zé. 2012.11.25. 23:01:07

@skarlát betű:
A munkámról: teljesen hétköznapi. Nagy türelmet és empátiát kíván, sokszor nincs éjszaka, vagy ünnep, ha hozzám fordulnak sokszor nem is tűr halasztást. "Bedolgozóim" is vannak és az ő munkájukért is nekem kell vállalni a felelőséget.
Telt nők: 35-40 felett egy nőnek választania kell a segge és az arca között... Ha fogyózik ráncos lesz, és sokszor a melle is rámegy. A férfiak szeretik ha egy nőnek van melle, és inkább elnézik a súlyfelesleget.
Ráadásul egy éhes nő állandóan frusztrált és ideges...:-)
Férfiak:
A férfiak szexcentrikusak. Oly annyira hogy ezért még egy nővel is képesek együtt élni, ami amúgy totál gáz. :-))
Javasolnám, hogy öltözz be férfinak, ülj be egy kocsmába a férfiak közé és hallgasd meg mit beszélnek őszintén (pár pohár után egymásközt) a nőkről. Garantáltan leszbikus leszel...:-))

LostInLove 2012.11.26. 08:40:21

@ká. zé.: Nem leszek leszbikus. Egyszerűen nem szempont, hogy mit tartanak a nőkről ezek a - nyilván nem jódolgukban -kocsmázó férfiak. Megkeseredett barátnők társaságában én sem magasztalom egekig a férjem...ilyenkor az ember nem ad hangot az elégedettségének, csak hogy a szerencsétlen másikon döfjön még egyet.
Tudom, nem nekem címezted, de nem hagyhattam szó nélkül. Ja, és még valami. Narancsbőr ide, vagy oda, jelentkező akad, bőven. Minden korosztályból, az általad erősen favorizált keményseggű huszonévesekből is. A vonzerő IRL nem azon múlik, hogy mennyire hasonlít valaki a pornófilm-szereplőkhöz, mert erős a gyanúm, hogy számodra - nyilván nem véletlenül - az a mérce.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.11.26. 09:54:59

@ká. zé.: Igazán sajnálom, hogy ilyen fekete világban élsz. Noha igaz, hogy egy telt nő tovább marad szép, sima arcú, ezt aláírom, szerintem nem így működik a vágy, meg nem így súlyoz az ember - a férfi, hogy vajon tetszik-e neki egy nő vagy sem. Vagy kívánja, vagy nem, attól függetlenül, hogy épp milyen testi adottságokkal rendelkezik. Vannak, akik jobban odavannak a mellekért, vannak, akik a kis segget méltányolják, vannak, akik meg valami más részletre buknak, mondjuk, a véget nem érő lábakra. De az, hogy kit néznek meg az utcán, meg az, hogy egyébként kivel szeretkeznek, két különböző dolog. Mert ne feledjük, hogy ők se adoniszok, csak a nők általában nem is várja el, hogy egy pasi az legyen.

Egyrészt nevetséges ez az ötleted, hogy öltözzem férfinak, adottságaim ezt nem is tennék lehetővé, másrészt ismerek épp elég pasit, és hallottam már részeg beszélgetést is. De akiket én ismerek, azok részegen is szeretik a nőket. A te haverjaiddal valami nagy gond lehet - vagy csak úsznak az árral, és mennek a hangadó nőfikázó után. Mindenesetre botorság azt hinni, hogy a férfiak férfitársaságban őszinték: ott is szerepet játszanak, a macsó szerepét. Még akkor is ezt a szerepet játsszák, ha egymagukban vannak. Aki élvezetét leli a nőkben, az nem fogja pocskondiázni őket - de panaszkodni a pasikra ugyanúgy panaszkodnak a nők is, mivel élesebb a nyelvünk, még cifrábban is. Ami nem jelenti, hogy valóban utálnánk az összes férfit. De mikor épp rossz passzban vagyunk, könnyen kicsúszik a szánkon mindenféle túlzás.
Ja, és savanyú a szőlő - ismerős ez a mondás?

@LostInLove: Amúgy a profi pornósok kicsit se vonzó külsejűek. A pasik arcára elég gáz ránézni, és a nők arca is totál csalódás általában. De hát nyilván nem az megy pornózni, aki meg tud élni szellemi munkából is.
Láttam már olyat, ahol egy pornós nő egy normál házaspárral hármasozott, és a civil nő nekem sokkal jobban tetszett, természetes volt és kellemes arcú, meg látszott rajta, hogy ő őszintén élvezi. :)

kardhal77 · http://kardhal.blog.hu 2012.11.26. 10:57:04

@ká. zé.: "javasolnám, hogy öltözz be férfinak, ülj be egy kocsmába a férfiak közé és hallgasd meg mit beszélnek őszintén (pár pohár után egymásközt) a nőkről."

Az egészen pontosan a te felelősséged, hogy jársz-e kocsmába, melyik kocsmába jársz, és kikkel jársz oda. Igénytelenségből garantáltan nincs hiány a világban.

est ragon 2012.11.27. 08:06:06

ritka alkalmak egyike, de pont azt gondolom, mint kardhal kollega :-)
Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy "kocsmák népével" szemben csak az előítéleteimre hagyatkozhatom, nem lévén igazi tapasztalatom etéren.
De igaz lehet, úgy átabotában, hogy egyfajta szubkultura a kocsmázás (arra a klasszikusra gondolok, amit én csak egyszerűen " felnőttmegőrzőnek" hívok és nem a koedukált "sörözöi-romkocsmai" bulikra)... tipikusan család hijján, magányosan, vagy az otthoni kudarcok elől elmenekülő ffiak menedéke..... az ottani válogatott közönsegnek a párkapcsolatok eróziójának cizellált érvrendszerrel és kulturális kitekintéssel való leírása pont azt a hatást fektené ki, mint e poszt legelső kommentje :-)
Kb mint egy jobbikos gyűlésen a társadalmi felelősségről, a kulturális sokszinűségről és migránsok emberi méltóságárol, legalább elvben egyetértésre jutni :-)

Magamból sem tudok kiindulni, mert eddig csak azt a részt ismertem meg, ahol a párosból az asszony "unta meg" a szexet, vagy másodszor a "szexet velem" ...
Azt ahol a férj unja már, vagy ahogy kardhal írta "mibe kerül ez neki" módon éli meg és elkezd sporolni az orgazmussal, meg életerővel, ugyanakkor "kötelességszerüen" teljesít otthon és vágykiél másutt.. teljesen ismeretlen számomra...
Csodabogár voltam :-) , most meg értetlenkedő outsider vagyok.....
A nők véleményének felületes megismerése sem segített semmiben... :-(

Sadist 2012.12.14. 13:21:06

@OakTree: "2. iszonyú profi lepedőakrobata és a partnere és saját élvezete kedvéért megtanulta "visszatartani" - bár ilyenről sajnos csak olvastam :)"

Nem kell ahhoz lepedőakrobatának lenni, mert egyáltalán nem nehéz, csak gyakorolni kell és erősíteni a medenceizmokat. Még csak partner vagy az otthon nyugalma sem kell hozzá, elégendő gyakorolni a vizelés félbeszakítását.
süti beállítások módosítása