A hűtlenség ábécéje

Mindent a hűtlenségről, félrelépésről, megcsalásról! Amiről nem szokás nyíltan, tabumentesen és szenteskedés nélkül beszélni. Férfi és női szemmel egyaránt.

Ennyien vagytok

Térkép

Hűtlenség a Fácsén

Friss topikok

Innen érkeztek a blogra

Mit akarnak a nők? Lehet, hogy mégsem monogámiát?

2013.07.09. 10:39 skarlát betű

Nagy vitát kavart korábban a Kinek jó a monogámia mítosza című posztom, nos, most egy Guardian-cikk nyomán kénytelen vagyok visszatérni a témára. Daniel Bergner: What Do Women Want?: Adventures in the Science of Female Desire [Mit akarnak a nők? : Kalandozás a női vágy tudományába] című könyvéről van szó, amely még sokkal erősebb állításokat tartalmaz, mint amelyekkel előhozakodtam. Magát a kötetet nem tudom most elolvasni, vagyis a róla szóló recenzióról fogok csupán röviden hosszan beszámolni, ha valakinek közvetlenebb élménye is van róla, várom a véleményét kommentben.

life_ac_what-do-women-want_book_640x480_0.jpg

Daniel Bergner szerint az általános felfogással ellentétben a női nem még annyira sem monogám beállítottságú, mint az eddig sem az egy partner preferálásáról híres férfiak. Sőt, éppen a nők azok, akik sokkal rosszabbul viselik a monotóniát, ők unnak rá hamarabb a férjükre/barátjukra, ők azok, akik a szexben legszívesebben ragadozóként viselked(né)nek, és akik képesek tárgyiasítani a partnerüket. (Ne engem tessék szidni, ezt nem én mondom, hanem Bernger.)

A mindenünnen felénk sugárzó, belénk szuggerált elvárások azonban ellentmondanak ezeknek az érzeteknek, ösztönöknek. Bergner szerint az a lidibócsökkenés, amit annyi, tartós kapcsolatban élő nő tapasztal magán (és amit a partnereik is tapasztalnak, csak sokszor úgy tesznek, mintha nem vennék észre), valójában nem libidócsökkenés, hanem egyfajta megvalósulatlan, kiteljesedésre képtelen, frusztrált libidó. Míg egy kapcsolat elején a nő (jó esetben) nyitottan és szívesen szeretkezik, egy bizonyos idő után ez a nyitottság eltűnik, a test mechanikusan teljesíti a feladatát (már amennyire), de a lélek vagy mondhatjuk úgy, a vágy, kivész az együttlétekből. Erről a jelenségről itt, a blogon és privát levelekben is többen beszámoltatok, illetve emlékeztetnék a Női hűtlenségről szóló vendégposztra, amelyben szintén ez volt a kiindulópont.

Bergner A szürke ötven árnyalata elképesztő sikerét is felhozza érvként: vajon mi késztette Nagy-Britannia női lakosságának egyötödét, hogy elolvassa ezt a szerinte nem is rossz regényt? (Mivel én még nem is néztem bele, nem merek nyilatkozni, mennyire jó vagy rossz, a fordítás minőségét, amelyről bőven hallhattunk, kegyeleti okokból épp nem ildomos most szidni.) Valami elemi érdeklődés mégiscsak él abban a kb tízmillió nőben, aki reggel a vonaton a bdsm-es szexjelenetekre  volt kíváncsi, és nem a napi politikára, vagy a sztárok magánéletére.

Ugyancsak zavarbaejtő, de állítólag brit tudósok egy csoportja kísérlete alapján a nők, ha bonobó majmokat látnak kopulálni, szexuális izgalomba jönnek (a férfiak nem). Persze, ha felteszik nekik a kérdést, hogy hatottak-e rájuk a képek, határozottan tagadják - a rájuk applikált érzékelőknek viszont nem tudnak hazudni. Vagyis tudatosan, akarattal, neveltetésünknek, a nemünkről alkotott ideálképnek megfelelően elnyomjuk ezeket a zsigeri reakciókat, míg a férfiaknak sokkal nagyobb lehetőségük van legalább arra, hogy felvállalják, mi minden izgatja fel őket.

Főemlősökkel, konkrétan rhesusmajmokkal folytatott kísérletek is terítékre kerülnek: ez a faj azért különösen érdekes, mert matriarchátusban él, az egymással folyamatosan rivalizáló nőstények osztják azt észt, határozzák meg a kölykeik barátválasztási szokásait, és teljesen egyértelműen náluk a szexuális kezdeményezés joga is. De még milyen agresszívek és követelőzők! A kísérletek során azt a furcsaságot is kénytelen volt megfigyelni az Emory Egyetem kissé megviselt pszichológusa, hogy egy idő után hímcserét kellett eszközölnie, mert a nőstények megunták a kínálatot... Nem, mintha ezzel azt akarná mondani, hogy a nők is pont így vannak ezzel, de mindenképpen elgondolkodtató. Vagy lehet rá legyinteni is.

A női szexualitás állatiasságát persze nem véletlenül tagadja férfi és nő egyaránt: zavarbaejtő, ijesztő téma a legtöbb ember számára. Hozzá vagyunk szokva, hogy a férfiak ráunhatnak a nejükre, a nők csak a libidójukat vesztik el, vagyis elkezdenek fejfájósak lenni és menekülni az együttlétek elől. Ha azt feltételeznénk, hogy nem a szexuális étvágyuk vész el, hanem a konkrét partner iránti érdeklődésük lanyhul, majd fordul teljes közönybe, és ez az étvágy visszatérhetne és csillapítható lenne újabb férfiak (esetleg nők) bevonásával, akkor megdőlne az a hit, hogy nemünk alapvetően monogám beállítottságú, nem csak az életvitelünket tekintve, de a vágyaink szintjén is! És mit lehet erre lépni férfiként? Na, és mit lehet lépni nőként?

Nyilvánvaló, hogy ez a könyv is csak egy a sok közül, hisz brit német tudósok egyszer azt bizonyítják, hogy szeriális monogámok vagyunk és a 80%-unk egyetlen partnerrel akar örök szerelemben és hűségben élni (álmodozni mindenkinek szabad) és ez 60%-nak sikerül is (?), máskor az derül ki, hogy a nők 55 és a férfiak 50%-a megcsalta a partnerét jelen kapcsolatában: hát, nem könnyű eligazodni ebben a kuszaságban. Hogy növeljem a zűrzavart, beidézek még egy amerikai felmérést is, amely sokkal alacsonyabb értékeket mutat (persze a fene tudja, hogy a Clinton-féle szabály érvényesül-se): a férfiak 21%-a hűtlen, míg a nőknek csak a 10%-a, viszont utóbbi arányszám az 1990-es állapotokhoz képest 40%-os növekedést mutat - vagyis a nők gazdasági függetlenedésüknek és az internet nyújtotta lehetőségeknek köszönhetően feljövőben vannak.

Hogy tudunk-e válaszolni a címben feltett kérdésre? Aligha. Nyilván azért sem, mert a nők is olyan sokfélék, mint a férfiak, de az 1% aszexuálistól eltekintve AZT azért mindenki akarja. Hogy milyen formában, hányszor, kivel, és, hogy mennyit fojt vissza zsigeri vágyaiból, mennyire győzi meg magát arról, hogy neki olyanok nincsenek is, és mennyire háborodik fel, ha valaki le meri írni, hogy talán mégis, már más kérdés.  Akár beismerjük, akár nem, a vágyaink sokszor ellentmondanak a társadalmi elvárásoknak, sőt, alapvető társadalmi és családi érdekeknek is.  Sokak számára félelmetes belegondolni, mi lenne, ha leráznánk magunkról ezeket a szellemi és lelki béklyókat és ráugranánk a nekünk tetsző egyedekre (nem feltétlen csak férfiakra). A szabadon felvállalt, habzsoló, kielégíthetetlen női szexualitás rémét nem sokan szeretnék kiengedni a szűk palackból, ahová időtlen idők óta be van zárva. Úgyhogy lehet továbbra is tagadni, tagadni és tagadni... Vagy gúnyolódni a majmos példákon. Kinek mi tetszik jobban...

112 komment

Címkék: unalom monogámia libidó női vágy Daniel Berger bonobók

A bejegyzés trackback címe:

https://hutlenseg.blog.hu/api/trackback/id/tr575396769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csakférfi 2013.07.09. 22:37:00

Valamikori,történelem tanárom azt mondta:"kis hazugság, nagy hazugság,legnagyobb hazugság(statisztika).Azt gondolom bölcs ember.
Sajnos azt kell elhigyem hogy az egyre több "normálistól" eltérő vélemény,lesz az ami irányadó a kishitű hisztis,gyerekded,felnőtteknek.
a valódi nő csak egyet szeret de azt igazán,ezek a nők már mind férjnél vannak és őrzik a családi békét, a férjükkel egyetértésben,nem csalják meg,a gyerekek nevelése a kétkeresős családmodell miatti időhiány,kitölti az életüket.Ódzkodnak minden férfi közeledésétől,mert intim viszonyban csak a férjükkel vannak,férfi_nő barátság nem lehetséges,mindig szexuális vonzalom az alapja.Ezt azért írom le mert a szenvedélyek,vágyak,almok,fantazmagóriák,(amiket a média,néhány lázadó gazdag kamasz,ügyes politikus,elme és IQ bajnok író) igeként hirdet,saját becstelenségükből fakad.A többség meg már elhiszi ezek alapján hogy nem teljes ezek nélkül az élete.Ezekkel az emberekkel készülnek mélyinterjúk,meg lesz a sok "művész".Már megbocsássatok,de nem kéne mindenkinek előbb önmagában megkeresni az embert,utána hinni,jött-ment,majmoknak!

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.07.09. 23:08:25

@csakférfi: Ha a majmok zavarnak, találtam neked egy madaras idézetet:

"A ketrecben született madarak azt hiszik, a repülés betegség." :P

Alejandro Jodorowsky

mangalor 2013.07.09. 23:20:05

@tiboru: hogyan is beszélnének róla a nők, ha a reakció minimum az, hogy "megőrültél? de hát te ANYA VAGY!!!" 2x próbáltam, két különböző emberrel ilyesmiről beszélni, de még csak nem is dugásról, hanem, hogy odanézz, azzal a pasival azért leülnék egy parti sakkra (habár fogalmam sincs a sakkról). ne tudd meg, szörnyülködés.

nem tudom, másnál ez hogy van, de engem pl. ez piszkosul zavar, amikor semmi másnak nem látnak, csak anyának, és mint ilyen lénynek, nem lehetnek más vágyai, mint hogy tisztán tartsa a lakást, ropogósra vasalja az ingeket, főzze be a lekvárt, és koviubit tegyen el, meg naphosszat kézműveskedjen a gyerekkel... ja, és este F. masszírozása, kielégítése (de orál kizárva, mégiscsak azzal a szájjal csókolgatni a gyerekeket... melyik filmben is volt??).

Nekem tetszik ez a cikk, még ha nem is teljesen igaz, vagy tévesek a következtetések, ez akkor is érdekes.
még azt lenne érdekes tudni, h a közöny kialakulása, a libidócsökkenés mindenképp megjelenik-e a nőknél egy hosszas kapcsolatban? tehát valóban ráunás, megszokás van, vagy a körülmények is besegítenek (a körülményeket mindenki ismeri)?

Én az első kötetét átfutottam az Szürke 50-nek, sztem uncsi. már ott majdnem letettem, amikor a két főszereplő pont olyan volt, mint kamaszkorom romantikus füzeteiben... szuperszép, szupergazdag, szuperfiatal, szuperszexi broáf, de végül is néhány fejezetet végigolvastam... nem fogott meg, nem izgatott fel, nem értem a rajongókat (mondjuk, én az alkonyatos hisztit sem értettem). mondjuk, engem sosem hozott lázba a bdsm, az erőszak minden formáját elutasítom. tudom, h ez másról szól, a feltétlen bizalomról, de azt hiszem, igazából én erre alkalmatlan vagyok, így meg sem tudom érteni.

egy szó,mint száz, a nőknek is szüksége lehet változatosságra. bár én azt hiszem, ez addig nem fog megvalósulni, amíg szerelem és szex közé egyenlőségjelet vonnak a legtöbben.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.07.09. 23:32:04

@Feromontika: Köszi, tök jó interjú, és ebből az volt a lényeg, h az érettségije kamu? Hát, jellemző a szerkesztő lényeglátására :P

Nem ismerem a pasit mint színészt, de amiket mond, az teljesen oké.

Feromontika 2013.07.10. 08:13:45

@skarlát betű: Nekem is ez jutott az eszembe a szerkesztőről meg a cikk tartalmáról..

Feromontika 2013.07.10. 08:18:34

@csakférfi: A televíziótokon gondolom ott a makramé ;) Azt nem tudom, hogy a dobozba, melyik ikonnak kikiáltott arc miket mond. Én a saját lelkemmel próbálok bensőséges kapcsolatot ápolni, meg a körülöttem lévőkkel, nem a makramés doboz 2D-s figuráival :P

mangalor 2013.07.10. 09:37:54

tegnap este nagyon ergya voltam már agyilag, igazából azt akartam írni, h amíg a szerelem=a birtoklással, és azt a szexben akarják kifejezni, a monogámia "hite" uralkodó lesz. még ha nincs is szerelem már, látható itt is 1-2 példából, akkor is van birtoklási vágy és abban benne van, h mással akkor se szexelhetsz, ha már utállak, mert az enyém vagy.
én azt simán aláírom, h a nők is ugyanúgy vágynak másokra is, ha nem is mindenki valósítja meg a vágyait. ezt érdekes lenne tudni, h hányan valósítják meg és hányan nem...
egy kicsit más, de persze hűtlenséggel kapcs:
beszélgettem nemrég egy szexterapeutával, ő azt mondta, ne áltassam magam, a legtöbb házasságban (nyilván azokról tud beszélni, akik hozzá jártak) általában mindkét félnek vannak kisebb-nagyobb félrelépései, de ezt egy idő után tudomásul veszik. ő is így élt jó sokáig a férjével, de már elváltak. ennek ellenére hisz a házasságban, fura.

Lars.Lares 2013.07.10. 10:43:44

Azt hiszem @mangalor: , hogy ez egy nagyon jó felvetés volt. Vagyis a monogámia hite a birtokláson alapul. Alapjaiban rendül meg a világképe annak aki nem birtokolhat, akinek rá kellene döbbennie, hogy az egész monogámia csak flogiszton. :)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.07.10. 11:14:32

@mangalor: Hát, nem is bíznék egy szexterapeutában, aki esküszik a monogámiára... :)

@Lars.Lares: Na erre a flogisztonra rá kellett keresnem, mert még nem ismertem, most is tanultam valamit :)

csakférfi 2013.07.10. 11:31:39

@skarlát betű: idézetekkel én is tudok szolgálni:"szabad vagyok,mondta a majom a rácsnak,de én nem szólt a rács,mert majmok köré zártak"
Eddig nem akartalak komolyan megsérteni mert nő vagy ,családban élsz,gyereket nevelsz.Ez tiszteletre ösztönzött....eddig!

mangalor 2013.07.10. 11:32:19

@skarlát betű: nem esküszik a monogámiára, csak hisz a házasságban... vagy ez ellentmondás? :P megegyezés kérdése, hogy a házasságban mi történhet, hogy mi az alapja, és mennyit engednek egymásnak a felek.
@Lars.Lares: nem hiszem, h ezt rajtam kívül nem hozta még senki összefüggésbe, de bennem sokszor felvetődik ez a dolog. ha belegondolok abba, h sokan "az uram"-ként utalnak a férjükre, még ha viccesnek is szánják, van ebben valami alá-fölérendeltség, a birtokhatárok egyértelműsítése, de ez nyilván manapság már nem ilyen direkt. azzal, h ilyen konkrétan kijelölöm a határokat, egyszerűen megtiltom azt, h megjelenjen a fejedben a más emberekre szánt szexuális figyelem. persze megjelenik, mert erről nem tehet az ember lánya, de nem fogja bevallani. ettől még a tény tény marad, a monogámia nem önkéntes választás, hanem kikényszerített szerep.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.07.10. 11:34:20

@csakférfi: Figyelj, ha megpróbálod, akkor simán kitiltalak örökre, mer itt én vagyok a rend őre :P
Mibe, hogy nem hiányoznál senkinek?
A majmokat lehet sértegetni, lenézni, de te sem Ádámtól származol, jobb, ha tudod :P
És ne a nőt meg az anyát tiszteld, hanem az embert. Mindenkiben. Vagy akár az állatot :P

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.07.10. 11:38:49

@mangalor: Nem ellentmondás, a házasság szükséges jó vagy rossz, attól függ, honnan nézzük :)
Legyen házasság, csak ne életfogytig monogámiában.
Nem hiszem, h a teljes promiszkuitás a megoldás, ideális az lenne, ha mindenki találna magának egy fix pontot, akire számíthat és aki rá is számíthat, akit szeret, akivel szövetségben tud élni, nem, mert muszáj, hanem, mert akar. Ha ez a szövetség nem működik, tovább lehetne lépni, drámázás nélkül, és anélkül, h egymás anyagi jólétét és testi épségét veszélyeztetnénk.
De ennek a szövetségnek miért kellene börtönként funkcionálnia?

csakférfi 2013.07.10. 11:43:14

@Feromontika: Nem talált.Nem fér rá a LED tévére!Meg nincs is!A lelkedet,elárulom nem apolni kell hanem a helyére tenni,valaki megbillentette.Nem ezen az oldalon,a virtuális térben fogod megtalálni,hanem egy szeretetreméltó másik ember által,a valóságos életben.Keresned kell!!Létezik csak saját kritikáid miatt nem találod!Mindegy hogy monitor vagy tévé.A szexet ne keverd össze a munkahelyi megfelelési kényszerrel!

mangalor 2013.07.10. 12:00:00

@skarlát betű: ha a házasságra gazdasági közösségként is tekintesz, akkor is érthető a ragaszkodás a monogámiához, hiszen felhalmoztunk egy csomó vagyont (ez nyilván nem mindenkinél), nehogymár más élvezze a végén:)
erről eszembe jut egy félig komoly beszélgetés F-jel; mondtam neki, h talán elkezdek gyűjteni, és elmegyek mellplasztikára. erre mondta, h ne aggódjak, ha ez kell a boldogságomhoz, ő befizet, de csak akkor, ha ő az egyedüli, aki élvezheti... mert nem képzelem, hogy ő MÁSNAK kifizet ezért egy rakás pénzt. így leírva persze olyan, mintha egy zsarnok lenne, de ez akkor abban a szituban vicces volt. ha belegondolok, valahol igaza van, másrészt meg ha adja, akkor nekem adja, nem másnak. na, még jó, h nincs itt VI jönne az önszuggesszióval, megint... :D

csakférfi 2013.07.10. 12:01:37

Elöször is:ha reggelente belenézek a tükörbe akkar egy majomivadékot látok aki időközben lejött a fáról!Ez mindig megmosolyogtat!
Másodszor: a feleségemnek a mostaninak,akinek örök hűséget fogadtam,és vele élem le az öreg napjaimat is,NEKI nagyon hiányzom ha távol vagyok.Nem a képzeletem szülötte,Ő valóság meg az a néhány gyerek is.
Harmadszor:minden embert tisztelek,mert szeretetre méltók!Mihelyst engem akar valaki (gúnyolni,megalázni,nevetségessé tenni,fikázni)Rögtön nem tekintem embernek!
Esetleg egy kalitkába zárt lelkü "madárnak!
UI:Kitilthatsz,de akkor tudni fogom,hogy neked is az igazság fáj a legjobban!!!!!!!!!!!!!!!!!Ez az oldal nem a szeretetröl,békéről szól.Ezért támadom a gondolataimmal.Az elvesztése nem hagy űrt bennem!!
Akarsz-e még tudni valamit vörös bélyeg?

Feromontika 2013.07.10. 12:11:00

@csakférfi: makramés terítőd nincs, vagy tv-d?
Ejj de képben vagy Te mindennel , még az én lelkemmel is. Engedd meg, hogy gratuláljak! :P
Értem én, nem ápolni, de helyre tenni! Viszont a helyére tétel az annak a másiknak a feladata, akit majd bizonyosan megtalálok :) Egy távgyógyító vagy. Köszi, most meg is oldottad a mégnemlétező problémáimat is.

A szexet milyen összekeverni a munkahelyi megfelelési kényszerrel? Ilyen esetben a szexben van az embernek megfelelési kényszere vagy a munkahelyén szexel az előrelépés érdekében, vagy egyik sem?

florence 2013.07.10. 12:25:21

Ez a tudományos mókus feltalálta a kanálban a mélyedést :-) Igazi okostojás férfi. Azt hittem, ezt azért mindenki tudta, hogy a szexben nők a válogatósabbak, hogy mi vagyunk azok, akik széles palettéról keverünk ki, hol nyers és erős, hol árnyaltabb és finomabb színeket.... a férfiak, ehhez képest azért egyszerűbb és "célorientáltabb" hozzáállással rendelkeznek.

Arról, hogy mit akar a nő, apám vicce jut eszembe:

.... létezik egy utca, ahol két áruház van. Az elsőben férjet lehet venni, a másikban feleséget.
A férjáruházban és a feleségáuházban is lifttel lehet felfelé haladni, ami csak egy irányba közlekedik. Visszafelé nincs közlekedés.

Beszállnak a nők és elérkeznek az első szintre : Akciós férfiak. Csak vállalkozó kedvűeknek! felirat jelzi a kínálatot. Senki nem száll ki.
A második szinten: Jóvágású férfiak vannak, a kiírás szerint. De ennyiért nem száll ki senki.
A harmadik szint: Jóvágású, jól szexelő férfiak vannak, de hiába a megélénkülő érdeklődés, ki mégsem száll senki.
aA negyediken: Jóvágású, jól szexelő, jólkereső férfiak vannak. Egyre izgatottabbak a nők, de továbbra sem száll ki senki.
Az ötödiken: Jóvágású, jól szexelő, jólkereső és családcentrikus férfiak vannak. Na itt azért erős hezitálás, vad latolgatás folyik, de mivel még további emeleteket ír ki a lift, ezért meggyőzik magukat és egymást a nők, hogy biztosan lesz még jobb is a kinálat és továbbra sem száll ki senki.
A hatodikon : jóvágású, jol szexelő, jól kereső, családcentrikus és a házimunkában is segíteni kész férfiak vannak. Itt már egy két nő az ájulás szélére sodródik, mindenki az ajtóhoz közel akar állni, hogy legalább bekukucskálhasson oda, ahol ilyen ritkaságok vannak. De, mondanom sem kell, senki nem akar kiszállni, hiszen még mindig van felfelé lehetőség.
A hetedik szinten a következő felirat várja a nőket:
Gratulálunk. Önök sem kevésbé igényesek, mint az előző napi vásárlóink. Az önök kiváncsisága és többet, jobbat akarása felülmúlta a lehetőségeinket. Mi, legnagyobb sajnálatunkra, nem tudtunk több, általánosan elfogadott, jó tulajdonságot belepréselni egy férfiba sem. Viszont, jó hírünk van önöknek: itt a hetediken lehet vásárolni, vigasztalódni, csalódást orvosolni. Balra vannak a kutyák és macskák, szemben cipők és táskák, jobbra pedig szexi fehérneműk......

A feleségáruházban is beszállnak a liftbe a férfiak.
Az első szinten ki van írva: Nők széles méret és színválasztékban. Már erre kiszáll a kalandvágyó férfiak nagy része.
A másodikon: Válogatott szép nők. Na erre a maradék férfiak fele ki is száll és nagy kedvvel válogatni kezd.
A harmadikon: Szép és szexelni szerető nők, a felirat. Erre már mindenki, aki bírta türelemmel, önbizalommal és önfegyelemmel, az is kiszáll.... a lift üresen megy fel a negyedikre, ahol ki van írva: A további szintek az érdeklődés hiányában zárva tartanak :-)

Szerintem ez a vicc több általános érvényű információt tár fel, mint az angol tudós mindenféle majomanalógiái.

Most őszintén, mennyire biztosíték a boldogságra és elégedettségre a szex egy nőnek? Szerintem ez is olyan mint, mondjuk, a pénz. A hiánya szinte kizárja az elégedettsegérzetet, de a megléte közel sem boldogít annyira, amennyire kellemetlen tud lenni a hiánya.
A szex meg nálunk nőknél, sokkal több, mint egyszerű orgazmus, vagy nem orgazmus kérdése. Ennyire egyszerű már egy emocionálisan fejlett, középkorú férfinél sem tud lenni. Már nekik is sokminden mást tud hozzáadni, vagy elvenni a kielégülés eléréséhez vezető úton.

Amúgy, nagyon tetszett a másik poszton újraélesztett vita a cowboy fiúkával :-) SB az enyémhez hasonló gondolatokat, érzéseket fogalmazott meg. Én már be sem szállnék oda vitázni. A személyeskedést el szeretném kerülni. De egy reklámízű duma eszembe jutott arról is :-) ami így hangzott egy mém-mé változtatott plakátparódián:

A lószar finom! Hiszen egymilliárd veréb nem tévedhet....

dzsemfixir 2013.07.10. 13:34:37

csakférfi felháborodása kapcsán: szerintem sincs szépségtapaszok nélküli házasság(tartós együttélés), és hogy kinél mi fér bele, vagy mikor szakad el a cérnája, hát az millió dolog függvénye, de az ezüst és aranylakodalmak kapcsán nekem mindig kicsikét csálé a tortán a gyertyaözön.

dzsemfixir 2013.07.10. 13:38:16

most már föld alá bújok, a pongyolaság és fellengzősség beteljesítője vagyok visszaolvasva :)) és még javítózni sem lehet. el is köszönök, nem való nekem itt hebrencskedni :)

orsiw 2013.07.10. 17:31:24

Kanálban a mélyedés...hihihi.

mangalor 2013.07.10. 22:03:48

off kicsit, de most láttam egy filmet, Volt egy tánc a címe, és a végkövetkeztetése az, h a nő kvázi addig monogám, amíg tart a szenvedély, a másik megismerése, az újdonság varázsa. amikor unalmassá válik (ahogy Berger is állítja), és jön az alkalmas partner, vált. Mondjuk a filmben nem volt gyerek, nagy megosztani való vagyon stb. és nyilván a való élet sokszor produkál egészen mást, jellemzően azt, amit mi is épp átélünk. nem mondom, h a filmen látott megoldás a jó, 3-5 évente partnercsere, de elgondolkodtató volt. lehet, h tényleg ilyen etapokra vagyunk kalibrálva?

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.07.10. 23:20:50

@dzsemfixir: Én is láttam már 50. házassági évfordulót közelről... Nem volt egy nagy élmény, hacsak nem a tragikomikum kategóriában.
Mert van, aki bárgyú vigyorral végigküzdi, és van, aki még csak meg se próbálja leplezni, hogy baromira nem örül annak, hogy sikerült lehúznia valakivel ennyi évet, akiből esetleg már 45 éve elege van. Mi ebben a dicsőség?
És mikor odamennek a hülye riporterek és megkérdezik, hogy mi a titkuk! Haláli!

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.07.10. 23:27:05

@mangalor: Nem tudom, ki meddig monogám, ez teljesen változó. Én mintha lélekben sose lettem volna az. De lehet, hogy csak nem volt alkalmam megélni egy olyan kapcsolatot, amely teljesen leköti az energiáimat.

Sokkal emberbarátibb egy partner mellett élni és felépíteni valamit, közben pedig másokkal is örömködni, akár hosszabb távon , mint annyiszor váltani, ahányszor unatkozni kezdünk. Bár a közfelfogás most épp ezt tartja tisztességesnek, szerintem ez túl sok veszteséggel jár, túl sok energiát emészt fel, túl sokba kerül... A felhajtásnak akkor van értelme, ha már tényleg tarthatatlan a helyzet, de sokszor azért válik tarthatatlanná, mert azt hisszük, hogy abban a formában kell fenntartanunk, ahogy nem vagyunk rá képesek.

orsiw 2013.07.11. 10:20:41

Én a huszas éveimben váltogattam gyakrabban partnert. Nem mintha ezt tudatosan tettem volna, sőt! 99%-ukkal halálosan komolyan gondoltam, csak ugye amikor kiderültek a turpisságok, akkor vagy én el, vagy ő és ez így volt rendjén, próbálkoztunk. Volt, amikor komoly kapcsolat volt és volt, amikor szórakozásra való. Ha most is olyan pezsgő társasági életet élnék és anyagilag is jobban állnék, továbbá nem szeretnék gyereket, hanem csak úgy szabadon élni a világba....AKKOR SEM választanám a régi "partnercserélős" életformát! Annak akkor és ott megvolt a helye és a maga bája, de valahogy kinőttem belőle, bár az igazat megvallva a jószándék bennem mindig megvolt. Szóval betudtam, hogy ez a lazaság korral jár, de nem tudtam belesüppedni. Akkor is kényelmetlen volt, most, hogy már idősebb vagyok meg pláne az. A filmeken jó látni a kötetlen, szabad életet élő elégedett nyugati polgárokat, akiknek sem lakáshitel, sem beteg hozzátartozó, sem gyermekkel kapcsolatos felelősség nem nyomja a vállát. Sajnos nem mindig lehet így élni.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.07.11. 10:27:47

@orsiw: Én meg sose váltogattam sűrűn :) És nem is szeretném :)
Éppen ez a lényeg, nem kell feltétlen váltani.

orsiw 2013.07.11. 10:36:40

Ez a "sűrű" váltogatás mondjuk fél-egy-másfél-két évekig tartott, ennyi ideig tartanak a szerelmi hormonkisülések, ha a brit kutatóknak hihetünk. Ebben a periódusban egyszerűen csak eldöntötte két ember, hogy szerelem ide vagy oda, hosszútávon tud-e együttműködni. Tehát ezek inkább ilyen megismerési-összecsiszolódós periódusok voltak.
Azt vettem észre viszont, hogy a kor előrehaladtával már a rugalmasságom, toleranciám is csökkent (a rossz tapasztalok és a régi próbák miatt?), holott éppen most lenne szükség extrém módon ezekre.

ghost recon 2013.07.11. 10:37:36

@skarlát betű:
Csak bevenni még a buliba egy pár partnert a móka kedvéért.:) Értjük mi. WEgyet aki jól nyal, egyet aki szellemesen társalog, egyet akivel meg lehet jelenni társaság előtt is, meg egyet aki elmosogat otthon. Egy ki kezdi szabadnapját, egy ki végzi szolgálatját...

ghost recon 2013.07.11. 10:39:43

@orsiw:

Hát ez meg pont így van. Volt olyan kapcsolatom, ahol hiába voltunk eszméletlenül szerelmesek, esélyünk sem volt arra, hogy boldogan, amíg meg nem.
És igen, nekem is marha nehéz lenne most egy új nőt megszokni.

orsiw 2013.07.11. 10:43:39

@ghost recon: :D
Képzeld, ha ez lenne az előírt, legális vonal...
Hogy lehetne ezt megvalósítani? Hogy mindenki elégedett legyen? Ez egy sci-fi lenne...
"Mindenki köteles tartani
1) feleséget/férjett, aki(vel) gyereket nevel és évente x nap jár neki;
2) egy szeretőt, akivel szórakozik;
3) még egyet, ha a szeretőt is unja.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.07.11. 10:43:50

@ghost recon: Olyannal, akivel nem lehet megjelenni társaságban, le se feküdnék, nem vagyok én férfi :P

ghost recon 2013.07.11. 10:45:46

@orsiw:

Szerintem sehogy. Én elhiszem, hogy van akinek ez megy, de nekem biztos nem menne. Én nem tudnék hazamenni délután, és idegenpinás szájjal megcsókolni a feleségemet.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.07.11. 10:46:13

@orsiw: A poén az, h nem köteles, hanem lehet. Szabad unatkozni és sóvárogni is nyugodtan, senki nem tiltja.
A te világodban köteles vagy mindent egy embertől elvárni, és ha nem jön össze, akkor úgy jártál.

ghost recon 2013.07.11. 10:47:51

@skarlát betű:

Ördögöt nem!:D
Velem például lefeküdt egy pár nő, pedig elég nehéz velem társaságba menni.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.07.11. 10:48:42

@ghost recon: Ja, és az orális szex is kizárt, mert ő azzal a szájjal csókolja a gyerekeidet...

Mennyi időnek kell eltelnie a 2 cselekmény között, hogy ne legyen ciki?

ghost recon 2013.07.11. 10:49:40

@skarlát betű:

Az én világom is ilyen. Mindent nem kaphat meg benne az ember. Amit megkaphatok azt egy embertől kaphatom, és neki is kell adnom mindent. Nincs itt semmi gond.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.07.11. 10:51:11

@ghost recon: Amíg így van, addig nincs semmi gond :P

Nekem is kényelmesebb lenne, hidd el, csak valószínűleg nem működne. De még várom a cáfolatot :)

ghost recon 2013.07.11. 10:52:37

@skarlát betű:

Ja, én is láttam a filmet DeNiroval és Billy Crystal-lel.:)

Valójában ez nem idő kérdése. Akkor mennék bele egy új kapcsolatba, ha fel vagyok rá készülve. És nyilván nem vagyok felkészülve egy kapcsolatra, ha fél órával előbb még dugtam valakivel.

ghost recon 2013.07.11. 10:55:02

@skarlát betű:

Ó, dehogy. Én tulajdonképpen egyáltalán nem iszom, úgyhogy nem nagyon hányok sehova. Persze nekem is vannak hibáim, ezek egyike, hogy jó ideje már nagyon nehezen tolerálom a hülyéket, és hát a társasági élet azzal jár, hogy az ember fölös számban találkozik birkákkal. Énrajtam meg eléggé meglátszik, ha valaki untat, vagy bosszant.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.07.11. 10:55:08

@ghost recon: Nem erre kérdeztem rá, hanem arra, h a gyerekek megcsókolása és az orális szex között mennyi idő az ildomos... (Inkább fordított sorrendben érdekes.)

Vagy fogat kell mosni közben, vagy mi a szabály...

ghost recon 2013.07.11. 10:58:13

@skarlát betű:

Én nem vagyok katolikus keresztapa. Tőlem a párom ott és akkor csókolja meg a gyerekeimet, ahol és amikor csak akarja. A nyilvánvaló gusztusosság betartásával persze.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.07.11. 11:00:17

@ghost recon: Megnyugodtam :P

Vagyis az orális szex nem teszi az ember száját undorítóvá, és nyugodtan megcsókolhatja utána a szeretteit.

ghost recon 2013.07.11. 11:03:16

@skarlát betű:

Nem, az orális szex nem teszi undorítóvá az ember száját (a szerencsés esetről beszélünk persze). Nekem mégis gondot okozna, ha hazamennék, és adnék egy csókot a feleségemnek, miközben még a másik nőtől nedves az orrom hegye. Vagy ő toppanna be egy "heló drágám, itthon vagyok! kiáltással, és hitvesi csókkal, miközben az imént szopott le valakit.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.07.11. 11:08:26

@ghost recon: Jó esetben eltelik pár óra :P

Te tényleg drágámozod az asszonyt? :)

orsiw 2013.07.11. 11:17:20

Nem kötelező, hanem szabad. Hát igen. Csak javasoltam, hogy fordítsunk egyet, mi lenne, ha a monogámia lenne ciki?

ghost recon 2013.07.11. 11:31:31

@skarlát betű:

Előfordul. Miért, mi a baj azzal, hogy drágám?

florence 2013.07.11. 13:27:40

@skarlát betű:

Lehet, hogy nem jól értelek, de nekem is az jött le az általad vázolt ideából, amit orsiw "kifordított".

Én továbbmegyek. Vagy lehet, hogy visszalépek:
Azt írod, hogy ideális esetben lenne egy férjünk, aki a gyerkőcök apja, aki a gazdasági és szülői munkaközösség megunhatatlan tagja. De mint szexuális társ, mint élvezeti forrás ( a meghódításból, majd összeszokásból eredő extra élvezet. de megspórolva a megszokásból és unalomból következő romló tendenciákat) az amortizáció törvényeit figyelembevéve, egyre elhanyagolhatóbbá, előbb csak kiegészítendővé, később cserére éretté válna?

Szerinted ezt kivitelezni több sikerrel kecsegtet, mint válni, vagy csalni, vagy hozzáidomulni a házastárshoz?

De mégtovább megyek. Mi az hogy megunjuk a szexet a férjjel? Annyi, hogy felhígul a hormon az agyban (brit tudósok szerint 1-2 év)? De hát mindig csak high level hormonszinten szexelünk. Sőt....
Akkor mi az, hogy meguntuk a társunkat?
Egy néhány olyan esetet ismerek, ahol azt hívják unalomnak, hogy a kitűzött céljaik kezdenek nemigazán elérhetőekké válni, amiért általában a párjukat meg a környezetet kezdik okolni. Az ő szempontjukból jogosan. De hamar átcsúszik az okok feltárása a felelős megnevezésébe is. Amikor már boritékolható két csalódott ember eltávolodása is. Amikor olyan célokat kezdenek kreálni (külön-külön), amik megvalósítása egyre messzebb sodorja a feleket.
Akkor meg minek a nagy fene együttlét?
Szerintem a szerelem és szexuális eufória érzésének képessége (készségszintre fejleszthetősége) csak egy természeti trükk. Átélni egy csoda, de ha nem megy át "családba", akkor csak egy csalódási folyamat újra és újra kezdése valamennyi új szerelmi kapcsolat.
Ez így, persze, túlon túl általánosító. De én ilyennek látom a környezetemben minduntalan felbukkanó szeretőző nőtársaimat. A férfiakat pedig egyátalán nem ismerem annyira, hogy általánosítani tudnék belőle. Az az tudok :-) De az én általános férfiképem annyira egyszerű, hogy már én szégyelem miatta magamat :-)

florence 2013.07.11. 13:29:44

helyesen: mindig csak high level hormonszinten szexelünk???

florence 2013.07.11. 13:52:46

vagy méginkább úgy helyes, hogy : nem mindig high level hormonszinttel szexelünk.

LostInLove 2013.07.11. 14:08:00

Szia :) A cikk jó, a könyvet szívesen elolvasnám. Pár hónapja-hete került a szemem elé a New York Times cikkej - teljesen témába vág, a női vágy "pusztulásának" okát taglalja és tabletta formájában kínálja a megoldást. Elég alapos a cikk, (tán britt ? :D)kutatások, felmérések lefolyását, konkrét eredményeit foglalja össze. Most nem olvastam újra, elég volt akkor megemésztenem, de arra élénken emléxem: nagyon erős aha-élménnyel nyálaztam végig. De azt hiszem, ez számunkra (kikapós menyecskék :P) nem újdonság - mégis jól esett a tudományosnak tűnő megerősítés.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.07.11. 14:56:38

@LostInLove: Hú, de régen nem jártál erre! Örülök, h látlak :)
Meg fogom nézni a cikket mindenképp.
De az nettó baromság sztem, h ez a vágypusztulás valami kemikáliával megoldható. Te bevennéd?

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.07.11. 14:58:56

@LostInLove: Pontosabban, én totális vágypusztulást nem tapasztaltam, mindig jelen volt, csak nem irányult arra, akire kellett volna.
Attól, hogy felkeltik a vágyat egy nőben, nem a férjét fogja kívánni - az esetek nagy többségében.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.07.11. 15:11:37

@florence: A megunást elsősorban testi szinten értem, mert sokan mondják, h a szex nem működik, úgy egyébként menne a dolog, nem akarnának borítani, de a szex az kész, szar. Nők mondják, mert nekik szar. Illetve férfiak azért mondják, mert a nejükön látszik, h neki szar, és ezen nem tudnak segíteni.

Ebben az esetben, és nem akkor, ha már semmi közös nincs a 2 emberben, a szex mással teljesen működőképes, ha intelligensen állnak hozzá. Én persze kizártnak tartom, hogy CSAK szex legyen, kell azért a barátság is.

Noha mindenféle módszerről olvastam én is, hogyan lehet reromantizálni egy kapcsolatot (már maga a kifejezés is abszurd, főleg, mert egy kapcsolat nem biztos, hogy valaha romantikus volt, akármit is értünk ezalatt), ebben baromira nem hiszek, de tény, hogy nem is próbáltam, és nem is próbálnám ki. Ez nem olyasmi, amit akaratlagosan szeretnék irányítani.

Az agyamat soha nem fogja tudni becsapni sem tabletta, sem pszichoterápia azzal kapcsolatban, hogy mi új, felkavaró, elementáris, és mi unalmas, megszokott, szürke... Lehet valaki 40 éven át mindig új, felkavaró és elementáris? Tudod, mikor lehet? Ha olykor megcsalja a partnerét :P Egy teljesen kiszámítható partner viszont kicsit sem izgalmas, csak kiszámítható. Aki azt állítja, hogy remeg a lába, ha a férjére gondol 30 év házasság után, de mondhatnék 5-öt is, az hazudik.

Persze, h nem mindig high level a szex. (Bárcsak az lenne.) De, hogy egy életen át soha ne legyen az, mert már családot alapítottunk, na, az is elég nagy luxus.

Feromontika 2013.07.11. 15:33:40

@ghost recon: akkor most elismerésnek tekintheti a kedves Bloggerina és a kommentelő közösség, hogy ilyen rég itt vagy az oldalon? Megugrottuk nálad a lécet (közösségileg)?! :)

(erre reagálván:"Ó, dehogy. Én tulajdonképpen egyáltalán nem iszom, úgyhogy nem nagyon hányok sehova. Persze nekem is vannak hibáim, ezek egyike, hogy jó ideje már nagyon nehezen tolerálom a hülyéket, és hát a társasági élet azzal jár, hogy az ember fölös számban találkozik birkákkal. Énrajtam meg eléggé meglátszik, ha valaki untat, vagy bosszant.")

ghost recon 2013.07.11. 15:37:09

@Feromontika:

Szivecske, az előzményre kattintva látszik, hogy mire válaszoltál, tehát nem kell idézned.:D Elismerésem.:)

Feromontika 2013.07.11. 15:59:29

@ghost recon: jó, csak mert már volt olyan, hogy visszakérdeztél, hogy minek örülök, miközben ott volt az előzmény..

:)

ghost recon 2013.07.11. 16:07:43

@Feromontika:

Az egy teljesen másik szituáció volt, de igen, érzem, hogy nővel beszélek, ha veled beszélek.:)

pilar ternera 2013.07.11. 16:22:06

@ghost recon: nagyon ideális lenne, ha ez mindig ilyen tiszta ügy lenne. de nem mindig ilyen FF az élet...

florence 2013.07.11. 16:55:45

@skarlát betű:

Most egy picit másra gondolsz, mint amire én.

A testi elhidegülést úgy veszed, mint ami óhatlanul a végletekig ellaposítana mindig, minden tartós párkapcsolati testi kontaktust.
A saját tapasztalataim és érzéseim szerint semmi nem indokolja, hogy ez törvényszerűen bekövetkezzen.

Itt már többen fejtegették, hogy egy 50-100 éves együttélésbe beleöregedő házaspár mennyire visszás, mennyire csak az acsarkodást, belehülyülést bizonyítja.

Ezt nem tudom cáfolni. Csak annyi jut róla eszembe, hogy ott is két megöregedett, morcos és életunt és elhülyült vénember viszonyát látom. Nem egy kapcsolat következményét. Hanem olyan változásokat, amik párkapcsolat nélkül is rombolnak.

A szexre visszatérve: Kicsit végletesen fogalmazol. Vagy nulla élvezetes muszályszex, vagy high level extraszex.
Természetesen az első a férjjel a második a szeretővel értendő.
Nincs nő a földön, aki, ha választhatna, az elsőt preferálná. De, hiszed vagy nem hiszed, át lehet élni extraszexet férjjel is :-) meg pocsék szexet szeretővel is. Azt az extázisféleséget, amit a szerelemnek nevezett hormonális és érzelmi felfokozottság tesz hozzá a szexhez, sokféleképpen elérhető később is. Akarattal.
De soha nem lesz olyan "jó", mint amikor spontán jön össze a hiány és a szerelem együttese által gerjesztve.

Ennek ellenére gondolom azt, hogy extázisért csalni egy bizonyos élethelyzetben nem éri meg. Nem fair.

Igenis meg kell beszélni a társsal, ha valami nem stimmel. És kerek perec a szexet kell kibeszélni, ha ott vannak elviselhetetlen bajok.

A reromantizálás szótól égnek áll a hajam :-)

Felnőtteknél a közös célkitűzések újratervezése, a megváltozott élethelyzetekhez igazítása lehet működőképes, ahol a női és férfi szexualitás változásaira is találnak közösen kipróbálható célokat. A siker nincs garantálva. De hol van?

orsiw 2013.07.11. 19:23:41

@florence: hát florence, most nem értek egyet.
Örülök, ha neked akkora mázlid van, hogy így hosszútávon tudod navigálni a házaséletet a pároddal.
Sajnos nem mindenki olyan máker, hogy rögtön összefusson az erre alkalmas, elhivatott, klappoló-passzoló partnerrel. Pont emiatt van a szarakodás.
A közös célitűzések újratervezésénél meg már csak mosolygok, amikor még arra sem egyszerű rávenni valakit, hogy hajtsa le a budideszkát maga után, akkor szerinted a közös életcél-tervezésre mennyire lesz vevő? Vagy az, hogy egy csöppet is kilásson a saját kényelmes szemellenzőjéből és hangyányit alkalmazkodna? Kizárt. Akkor sem, ha szépen mondod neki, ha tízszer szépen mondod neki, ha már ordítassz vele, főleg nem. Pedig rohadtul nem nagy dolgokból áll össze az, hogy az egyik odafigyeljen a másikra, apró kis gesztusocskák tömkelege, egyszer-kétszer leszarod, oda az egész felépítmény.
Jó, azt még megbeszélitek.
De esélyes, hogy elindul a lavina, aztán csak kapkodja a fejét az, akinek a fejére szarnak. Mert ugyan szép apránként megy a nemtörődömködés, ahoz meg lehet alkalmazkodni, csak a végén pl. kiderül, hogy ez a szaró félnek sem oké.
Hosszú partnerkapcsolatoknál pedig - ha addig sem működött túlzottan okésan és valszeg később még csak rosszabb lett (vannak ilyenek) - valóban szükséges a vendégjátékosok bevonása, vagy a partner elengedése. Inkább az utóbbi, de persze ez több dologtól függ.
Bocsánat, remélem érthető voltam.

LostInLove 2013.07.11. 20:31:13

@skarlát betű: gyakran megfordulok itt, csak nem éreztem szükségét kommentelni. Ez a poszt jobban megmozgatott, mert éppen azt taglalja, ami foglalkoztat - mekkora szívás hogy nem kívánom az arra érdemes férfit, csak mert történetesen a férjem, ellenben az arra érdemtelen, ráadásul gyengébb kalibert pedig nagyon . Ez nem fair!!! Nem csak a partnerrel szemben nem az, hanem magammal szemben sem...
Ami a gyógyszeres megoldást illeti, én sem díjjazom. A vágyat nem lehet, ne kelljen már kicsikarni...

florence 2013.07.11. 20:43:06

@orsiw:

azt sem tudom, honnan kezdjem :-)

Az első: nem azért írtam, amire reagáltál, hogy egyetértését fejezze ki bárki is. Amit írtam, azt én gondolom abban a témában.

A második: az életcélok tervezése, később az újratervezése. A legfontosabb dolog, amin szétcsúszhatnak dolgok. Személyes véleményemet már kifejtettem párszor itt meg ott ebben a tárgykörben.
Az én fixa ideám, hogy egy párkapcsolatba tartósan "befektető" emberpárnak tisztáznia kell, hogy mik az egyéni és mik a közősen vágyott céljai. Ezen el lehet molyolni egy-két harcos évet :-) A legtöbben ott bukják a dolgot, hogy még a saját céljaikkal sincsenek tisztában, nemhogy a párjukéval. Annyi önismeretük sincs, hogy tisztában legyenek avval, hogy saját maguk számára mi a fontosabb, ha kényszerűen választani kell, a saját (amit egyedül, a másik nélkül is el tudnának érni) és a csak közösen elérhető célok közül.
Szintén gyakori hiba, hogy csak azért mert valamit csak közösen lehet elérni és az egyik fél akarja, még nem közös cél. Valamint, hogy a célok közül sokminden ellehetetlenül, uj lehetőségek meg új célokat eredményezhetnek, stb... tehát ez a targetesdi olyan mint egy örök kirakósjáték.
A wcdeszka fel-le hajtás (tudom hogy csak példa volt) de csak pont olyan indikátor izé mint a szexellaposodás. A deszka helyzete a minimum ingert a szexellaposodás a maximum ingert jelzi vissza. De csak akkor sorsdöntő a millió pici, vagy a néhány nagy dolog, ha a célok közül a közösek úgy lehetetlenülnek el, hogy nem keletkeznek helyettük újak. Sőt, ha az egyéni célok pótolni kezdik a nemlétező közöseket. Akkor aztán az egyéni célok megvalósulása is csak a másik akadályoztatását hozza magával. Pontosabban hozhatja magával.
Furcsa, de egy két rossz fordulat, kisebb tragédia hosszú távra kijelölhet kényszerű közös célokat, amik víuválasztóvá válhatnak. Ha el nem menekül előle az egyik fél, akkor ez a legerősebb kapocs is lehet.
Ezek fényében azt gondolom, hogy igenis fontos a magunk és a párunk ilyen mélységű ismerete. Ahhoz meg beszélni-beszélgetni kell. Őszintén magunkról, és őszintén a másikról.
Ez most olyan pátoszos lett, hogy el iz zárom a prédikálómat :-) Majd a jövő héten, a munkahelyemről visszatérek ide, de most nincs időm tovább részletezni a dolgot.
Szia Orsi! Szép hétvégét!

mangalor 2013.07.11. 22:20:58

@skarlát betű: ezt én is így gondolom:) mármint jó lenne egy ember, akivel minden passzol, de én azzal az emberrel fürödtem be, aki pont nekem való. nincs garancia, és ha valami végérvényesen elromlott, akkor azt hagyni kéne... szóval sokszor én is rosszul érzem magam, amiért így élünk. lehet, h nekem is annyit kéne tennem, h elmondjam a vágyaimat? de itt vissza is kanyarodtunk ahhoz, h ezt egy férjnek elmondani még manapság sem lehet. én félek, igen, rohadtul félek, h ha erről csak beszélünk is, akkor még ez a viszonylagos, törékeny status quo is elromlik.
@ghost recon: ez valami olyasmi, mint Ágnes asszony leple? szóval hiába fürdesz (fürdenél) meg utána, érzed magadon a másik nőt? vagy konkrétan csak "kinyalom a nőt és már indulok is"? mert akkor persze előfordulhat az általad vázolt dolog is:) de nyilván lelki elköteleződés miatt nem akarsz mással dugni, sztem ez rendben van.
@florence: az a vízválasztó lehet a szerető is, vagy egy ideiglenes 3. fél. miért ne? inkább, mint mondjuk egy nagy tragédia a családban... mondhatni, épp áldozatot hozok:)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.07.12. 09:07:15

@orsiw: Nocsak, van, hogy egyetértünk?

Egyébként ez a Pár-bajok könyv, amit már idéztem, ad egyfajta módszert a kapcsolat újratárgyalására, csak ehhez baromira elkötelezettnek kell lenni mindkét félnek (ami nagyon ritka), másrészt azt nem is pengeti meg, hogy mi a jóistentől kívánná meg az ember azt, akit már rég nem kíván. Se a szeretetet, se a vágyat nem lehet kikényszeríteni szerintem. Lehet valamiféle egyezséget kötni, de ahogy én az emberi természetet ismerem, túl nagy a kísértés arra, hogy visszacsússzon mindenki a számára kényelmes szintre, még akkor is, ha teljesen boldogtalan benne. És a sérelmek feladása, na, az nem szokott menni.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.07.12. 09:10:23

@mangalor: Mik a vágyaid? Hogy mással szeretkezz? Hogy szabad lehess? Hogy kimozdulhass a napi rutinból?
Így van, a vágyainkról őszintén beszélni nagyon veszélyes, mert ha az a másik érdekeit sérti, mindent meg fog tenni, h ne valósulhassanak meg, és mindezt a szeretet nevében. Pedig azt, akit szeretek, nem zárom be, annak nem vágom le a szárnyait és nem vonom meg tőle a napfényt. Normális esetben. Vagyis nem szeretetről, hanem páni félelemről és egósérülésről van szó. Ami teljesen emberi, ahogy a szabadságvágy is az...

mangalor 2013.07.12. 11:49:06

@skarlát betű: nagyjából. de hogyan mondod el ezt valakinek, aki úgy ragaszkodik hozzád, mint kiskutya a megmentőjéhez? én nem akarom bántani, de persze ez amolyan örök dilemma, mint hogy mi a jó, elmondani a barátnődnek, h tudod, h csalja a férje vagy nem.
F már azon megbántódott, amikor mondtam 1-2 éve, épp hulla voltam, rossz periódus, gyerekek az idegeimet taposták, hogy most legszívesebben elhúznék egy lakatlan szigetre EGYEDÜL, hogy pár napig egyszerűen csak csönd legyen és semmittevés. Már nem szeretsz? jött a kérdés... és a gyerekekkel mi lenne? én meg döbbenten, h WTF, álmodozni sem lehet? felhúzta az orrát, h miért akarok én nélkülük pihenni. na, most gondolj bele, mi lenne, ha előállnék azzal, h figyi, én mással is akarok ám szexelni, de ne vedd a szívedre, nem változik semmi... hááát...

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.07.12. 20:43:05

@mangalor: Ha valami teljesen kiöli a férfi iránti tiszteletemet, az a kiskutya-magatartás. Kutya az legyen kutya, gyerek gyerek, férfi férfi. :P

Sajnos ez, amit elmondtál, nekem is ismerős. Nálunk olykor csak arról volt szó, hogy pár órára el akarok menni egyedül. Mikor már nem bírtam, hogy állandóan össze vagyunk zárva, fogtam a gyereket (még babakocsis volt), és levonatoztam vele a Balcsira egy barátnőmhöz, csak az volt a baj, hogy náluk nem lehetett megszállni, kivettem egy tök gáz bungalót, ott aludtunk... Egyszerűen muszáj volt elmennem otthonról! Mikor hazajöttem, a kutyának be volt dagadva a feje, mert annyira haragudott, hogy elutaztam :P

csakférfi 2013.07.12. 22:58:14

@Feromontika: Sok a kérdés.Te oldd meg egyedül de ne itt ezen az oldalon.Nem vagyok távgyógyító csak "ötleteket" adok.A boldogság alapja,az embernél mindig a szerelem!Nekem is ez adja a boldogság érzetét.Miért lennél Te külömb mint én?Nincs makramém ahhoz túl fiatal vagyok.:)

csakférfi 2013.07.12. 23:01:08

@skarlát betű: Kérdeztem!Illik válaszolni.Vagy már ez nem divat?

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.07.12. 23:08:18

@csakférfi: Őszintén szólva már nem rémlik, látod, hány száz komment van itt? Szerinted kötelességem mindenre reagálni?
Miután megfenyegettél, hogy majd jól megsértesz, nem volt kedvem folytatni a beszélgetést. Mert nem látom értelmét.

mangalor 2013.07.12. 23:23:48

@skarlát betű: azóta azért változott a dolog, már ő küld, legyek kicsit távol a családtól, barátnőzzek, járjak koncertre stb. szerinted mennyire voltam frusztrált, és családromboló, ha egyszer csak feltette a kérdést: nincs kedved találkozni a barátnőiddel? :DDDD

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.07.12. 23:28:42

@mangalor: Hány év kellett hozzá, h leessen a tantusz? :(

mangalor 2013.07.13. 09:44:17

@skarlát betű: az első pedzegetésektől kb. 1-máfél év. de aztán hamar rájött, h jól döntött:D elviselhetetlen voltam már, magamat is gyűlöltem... sztem ennél minden jobb.

OakTree 2013.07.13. 12:53:12

Csak a szokásos szkepticizmusom:

Minden esetben rendkívül bátor szerintem, amikor valaki ÁLTALÁBAN fogalmaz meg valamit emberekről :)

Jelen munkáról elsőként az ugrik be, hogy NŐket általában és már megint egy férfi ismeri a legjobban ?

Férfi szemszöbből az az ideális nő aki poligámiát akar :)

Hivatalból kellett és ma már persze kíváncsiságból elolvasnom/megtanulnom rengeteg lélektani munkát ami más-más korokban boncolgatta ugyanezt a kérdéskört (is). Ezt is el fogom olvasni - és nem csak azért mert jó helyen ajánlották :))))

Kedvenc példám a maga korában zseniálisnak és úttörőnek számító Füst Miilán - akit ma biztos tüntető tömegek akarnának elhalgattatni hímsovinizmus miatt.

florence 2013.07.13. 12:56:03

@mangalor:

Ez tetszett :-) . Végülis, minden férfi tanítható, nevelhető, vagy legvégső opcióként, idomítható :-)

Ha tudod, mit akarsz, el tudod érni. Most már csak az a kérdés, hogy tényleg akartad-e, hogy sokat, sokkal többet legyen melletted a férjed? Nagyon is reálisan gondolkodó, okos csajnak tünsz nekem. E miatt is jogosnak tünne egy kis belső kutakodás. Valahol említetted, hogy jártál (vagy még jársz is) szakemberhez. Vele mire jutottatok? Mennyire valósítja meg a férjed azt, amit elvársz tőle? A szabadságod, ha az nem a szexuális szabadságot jelenti, úgy tünik, nincs ellenére. Vannak eszközeid, amivel kivívható egynémely változtatás. Ha szexuális izgalmakra vágysz, akkor nosza! Vágj bele egy szeretői kalandba! Elég okos vagy, hogy úgy tudd megoldani, hogy ki ne derüljön. Aztán majd dönthetsz "tiszta" fejjel. De ha jobb társat, barátot, férjet, gyerekeidnek apát, anyádnak vejet, testvérednek sógórt, bankod számára adóstársat, stb-t is keresel, nem csak szextársat, udvarlót, egótámogatót, élvezeti forrást, akkor boritékolható a végeredmény. De próbáld ki nyugodtan a szexkalandot, a téged nőként és nem feleségként kívánni tudó szenvedélyes férfivel. Vagy annyira okos, hogy előnyödre szolgáljon, még ha az általam boritékolt végeredmenyt is hozza majd a lieson.

Most olvastam a szabadságom alatti hsz-okat. Jót mulattam, ahogy víz ivót hozzámboronáltátok :-)
A felét sem értettem, annak amit írt. De ha szerintrtek ilyen lehet az én férjem, akkor nagyot csalódnátok, ha tudnátok, mennyire másfajta férfi, másfajta mentalitás az esetem. Mennyivel férfiasabb (bocsika víz ivó!) gondolkodású ő. De nem a legrosszabb opció víz ivó sem, csak nekem nembejövős :-)

Szerintetek vannak itt házaspárok, akik hozzászólnak,a saját véleményüket vitára bocsájtják, személyes "titkaikat" kifecsegik úgy, hogy tudják, a ferjük vagy feleségük is olvassa? Én nem véletlenül példálózom magunkkal. A férjem tudja, hogy itt is lógok. Néha beszélgetünk is itteni esetekről. Eddig úgy tünt, ő nem olvasó itt. De ha néha benézne ide, nem szeretném, ha félreérthető "nyilatkozataimba" botlana.
Azt gondolom, ilyesmi témákat, mélyebben kell kitárgyalni, kettesben. Az őszinteség és a bizalom könnyen egymással ellentétes fogalommá válhat. Mi nők hajlamosak vagyunk felértékelni a bizalmat az őszinteséggel szemben. Hazudni, becsapni magunkat és másokat, megjátszani, túljátszani dolgokat kiválóan tudunk. Széles a repertoárunk. A pasik max. elhallgatni tudnak, azt is csak sz@rul :-)
Szóval, az önismeret és a másik ismeretének érzékeny részei nem valók ilyen fórumra, ha mindkét fél idejár beszélgetni.

florence 2013.07.13. 13:06:05

@OakTree:

Ez is tetszik. Nagyon is tetszik :-)))

Azért szeretek itt lógni, mert egy csomó dologról nekem is más jut eszembe, mint ami másoknak.

A te meglátásod is kiváló ugródeszka egy ilyen tudományos izé megfejtésére.

Kár, hogy keveset szólsz hozzá. Én birom a szkepszisedet.
Te kit csalsz? Vagy kit készülsz csalni?
Nem jött át nekem erről semmi eddig. Vagy te is olyan vagy, mint én, hogy otthon kb minden OK (már ha lehet ilyen :-) de a kiváncsiság ösi, " évai" magja benned is folyton kicsírázik?

florence 2013.07.13. 14:39:15

@skarlát betű:

Azt írod orsiw@: -nak, hogy a pár-bajok könyv meg sem említi, hogy miként lehet megkívánni valakit, akit már rég nem kívántál meg, esetleg kimondottan ellenszenvessé, taszítóvá vált.

Ezt az álláspontodat eléggé következetesen képviseled. Minden olyan megfogalmazást megjegyzel, idézel, helyeselsz, ami ilyen módon magyarázhatóvá tesz jelenségeket (szexuáli problémák, libidó csökkenés, stb) , amiket te is megtapasztaltál már.

De szerintem nem egészen úgy van az ilyesmi, ahogy te látod, láttatod. Az sem biztos, hogy úgy van, ahogy én látom, láttatom. De ha csak abból indulunk ki, hogy az én tapasztalataim mennyire mások mint a tieid, hogy ezekből mennyire más következtetés is levonható, mint a tiéd, akkor már nem lotyogtam hiába :-)

Na, szóval. Te úgy éled meg a szexet, hogy az egy spontán folyamat, aminek a kialakulásához szükséges feltételeket próbálod megismerni. A gyakorlatban is arra törekszel, hogy az esélyét meg tudd teremteni, hogy kialakulhasson ez a spontán "misztikus" izé.
Nekem mások a tapasztalataim.
A vágy, az igény, a hiány, a késztetés belülről fakad. Sok minden és sok mindenki előhívhatja. De se szerelem, se más érzelmi alap nem kell hozzá. De jó ha van :-)

Kislány koromban hulla szerelmes voltam minden lehetetlen alakba. Színészbe, tanárba, sportolóba, fene tudja kibe. A szex nemigen motiválta ezeket.
Ugyanakkor a kiváncsiság meg a lehetőségek a korosztályom fiúival, meg a magam örömének felfedezése óriási erővel vonzották a szexet magát, szinte vegytisztán.

Furcsa nekem, hogy te ennyire csak egyféleképp tudsz szexet élvezni. Gyanús nekem, hogy nem véletlenül erősödött fel benned ez a "kívánalom, mint külső feltétel" magyarázat.
De mivel ez olyan, mint az elgombolt blúz, ezért innen a végéről, ahol nem stimmel valami, ketten kétfélét gondolunk. Én azt, hogy elgomboltad az elején, te meg azt, hogy rossz a blúz és mások szerencsések, hogy úgy tudják viselni, hogy ez ne látszon, mert biztos minden blúz rossz, nem csak a tiéd.

Semmiképpen nem bántó, kioktató szándékkal írtam mindezt. De már múltkor a házasság intézményének alapból elb@szottságának bizonyítékaikor is ezt az attitüdöt éreztem ki a magyarázstodból. Kicsit rád is igaz, hogy akinek kalapács van a kezében, az mindent szögnek néz.

mangalor 2013.07.13. 16:29:47

@florence: már nem járok, a pszi is mondta, eléggé tisztában vagyok a helyzettel. mosta férj van soron, neki kell bizonyítania, h elkötelezett. elméletben az, gyakorlatban képtelen. régen még akartam, h többet legyen velem, a családdal, már nem érdekel annyira. megszoktam azt is, h egyedül vagyok, azt is ha itt van. nem sok vizet zavar, általában leül és dolgozik. neki az is elég, ha mi körülötte vagyunk, az neki a családdal levés.
szerető... majd meglátjuk, valaki csak akad nekem is, meglátjuk, hogy tudom menedzselni:)

OakTree 2013.07.13. 17:28:04

@florence:

Köszönöm :)
A krónikus grafomániámmal nem akaron félrevinni a témákat.
Jobb úgy olvasni, hogy a saját véleményem nincs benne.

Nem csalok/csaltam, ami nem pozitívum, csak egy dolog. A végtelen női és szakmai kíváncsiság tart itt - no meg a blog színvonala és témája.
Az itt nem túl népszerű pszi kaszhoz tartozom. Párkapcsolati terápia és válási mediáció meg immár több mint 50 év "élettapasztalat" ami végtelenül érdekessé teszi az itt olvasottakat, mert teljesen ellentétes - ami megint nem baj vagy minősítés persze :)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.07.13. 18:56:18

@florence: Valamit félreértettél velem kapcsolatban. Nem mondtam, hogy csak szerelemből tudom élvezni a szexet. Hogy valami érzelmi alap kell, legalább barátság, hát ja, nálam ez így van. Ami nem jelenti, hogy ne fordult volna elő, hogy enélkül próbáltam, de a mérleg elég negatív. Vagy 1-2 találkozás után értelmetlennek bizonyult az egész, és az eleje ritkán igazán jó, mert nem ismerjük egymást, ha viszont még csak törekvés sincs arra, hogy megismerjük, akkor mi a fenének csinálni? (Vágy nélkül meg élvezhetetlen.)

Az viszont egészen más, hogy valaki nem közömbös, nem egy random akárki, akit, ha nem akarsz, nem látsz többé, hanem az, aki elvárja tőled, hogy szexelj vele, mert ez az ő státusából fakad. Jónéhány évig csináltam kötelességből, és köszi, ebből nem kérek soha többet.

Biztos baromi rosszul vagyok behuzalozva, hogy nem bírom a muszájszexet, mert az annyira jó, klasszabbat elképzelni se lehet :P

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.07.13. 20:10:27

@florence: Ja, és a házasság intézményéről se mondtam soha, h elb@szott. őt, én vagyok az, aki az élhető házasságok fennmaradása mellett érvel, a hangsúly az élhetőn van. Ha valakinek az x év monogámia nem élhető, ne engem hibáztass :P

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.07.13. 20:14:09

@OakTree: Talán nem derül ki, és ez az én hibám, rengeteg interjú alapján írta, amit írt. Csomó helyen idéz a nőktől, nem ő akarja megmondani, hogy mi jó nekik, őket beszélteti. Persze ez is lehet önkényes válogatás :P

És aligha hiszem, hogy azt állítaná, mindenkinek egyformán ugyanaz kellene, még akkor sem, ha nem lenne a sok civilizációs máz a gondolkodásu(n)kon.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.07.13. 20:16:29

@OakTree: "Férfi szemszöbből az az ideális nő aki poligámiát akar :)"

Hogy mi? Aki magára nézve poligámiát akar, más pasikkal akar szexelni? Szted a férfiak szerint ez az ideális? Hahaha :P De jó lenne! Az lenne az ideális, aki őket engedné bárhánnyal szexelni, de fordítva már nem smakkol a legtöbbnek.

florence 2013.07.13. 21:09:45

@skarlát betű:

Várj csak! Most nagyon előre szaladtál, egy szerintem rossz nyomon :-)

Oak tree-t direkt érted félre?

Annyira nagy AHA élmény volt neked, hogy ez a brit tudós el tudott számolni kettőig? Hogy 2013-ra rájött, hogy a nők között is kb annyi poli meg momo meg mifene gám van, mint a férfiak között? Te azt hitted, hogy a sok hűtlen férfi mind a még csitri, vagy szimgli nővel lép félre? Neked ez az okostojás világított rá, hogy ha nem minden férfi ugyanazt az egy fehérmájú csajt dugja, akiről a nimfománia kórképét egyszer felállították, akkor bizony maximum homokozásról álmodozhatnának szegények ? :-)

De félre a brittudósok kifigurázásával.

A szexhez való viszonyodban nem ott látom a félregombolást, hogy neked ehhez kell-e vagy nem kell-e szerelem vagy barátság, vagy valami ilyesmi érzelem. Szerintem is úgy a legjobb, ha ilyesmi is motiválja az ügyet. De rengeteg embert motivál más is. Izgalmas esemény, helyszín, tabudöntögetés, stb...

Amit én furcsálok benned, az az, hogy kategórikusan kijelented, hogy szex "csak" egy férfi megkívánása után lehetséges. És ezt mint egy természeti jelenségképpen fogod fel. Hogy kb csakis hormonális behatásra jöhet létre és nálad még egy második szűrőn is keresztüljutva (ez az érzelmi hatás, szerelem vagy barátság vagy mi) hozza meg a várt sikert.

Tény, hogy ez a klasszikus szerelmi összegabalyodás receptje. Erre mondtam, hogy te külső behatásként éled meg a dolgot, kb mint egy záport. És a hozzáállásod is olyan, mint egy esőcsináló varázslóé. A körülményeket próbálod kiismerni, ahol ez a természeti jelenség megtörténhet. Ha tudod, be is próbálod folyásolni a történéseket, hogy kialakulhasson az ideálisnak vélt szituáció ehhez.

Nem hiszel magadban, mint olyanban, akiben benne van a szexuális vágy. Azt hiszed, hogy azt egy ilyen-olyan (de semmiképp sem olyan, mint a férjed) férfi képes csak életrekelteni. Te vagy a férfi álom! Imádhat a szeretőd, hiszen te tényleg hiszel ebben :-)

A házasság intézményét pedig igenis degradálod. Börtönnek, a monogámia mítoszáért feláldozott egyéni boldogságok ketrecét láttatod benne. Ha valahol azt hallod, hogy két idős ember leélt egymás mellett 30-40-50 évet, akkor te csak két frusztrált, egymást utáló és ebbe belebetegedő embert tudsz elképzelni. Vagy azt, hogy csakis a félrelépéseik miatt nem lettek rákos betegek, ha mégsem lennének azok.

A házasság intézménye, keretei nem betegítenek meg senkit. Azok a család alapjai. Ha valaki lelki betegséggel és deficitekkel érkezik ide, azt is jobb helyzetbe (társadalmi és családi értelemben szocializáltá, védetté teszi) hozza, mintha egyedül, folyton váltott partnerekkel tenné mindezt.
Ja! Hogy a végeredmény nem a boldogság? :-)
Na! Azt nem igérte senki... :-)
Mindannyian megöregszünk, megbetegszünk, meghülyülünk, stb öregkorunkra. Ehhez nem kell házasság. De ha van családod, gyerekeid, férjed (esetleg férjeid), akkor van esélyed arra, hogy társas-szociális és érzelmi téren, az elérhető szinten vegetálj, ami jobb mint egyedül vagy folytonos kiüresedéssel vagy veszteséggel kisért rövidtávú párkapcsolataiddal.
Neked már gyerekeid legalább vannak. Szeretőid vannak-lesznek. Bîzhatsz még benne, hogy 60-70 évesen is be be tudsz újítani egy két új mókust, vagy hogy megtanulsz egyedül élni. A szexet addig pedig csak mint élvezeti forrást tekinted, mint aminek ez az egyetlen funkciója.

Ha jól vettem ki a válaszaidból, ilyesmi a világképed. Ezt én csak az enyémhez képest látom furcsának. Nem itélem el. Mindössze nem tartom egyedül üdvözítőnek, kipróbáltnak és bizonyítottan jobbnak az én felfogásomnál.
A te élethelyzetedet sem tekintem olyannak, amit valami külsó természeti jelenség hozott létre, ami ne múlt volna rajtad is ezer százalékig. Te is választottál, döntöttél, gyereket hoztál a világra, nem csak a férjed.
Nem mondom, hogy könnyebb lett volna (azt sem hogy biztosan sikerült volna) de mindenképpen javítható és megváltoztatható is lett volna a családod, ha nem kötöd az egészet a szexelmúlás törvényéhez. Hisz sosem volt szex nem is tud elmúlni. De nem elemezgetlek tovább.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.07.13. 21:35:00

@florence: Kicsit visszavehetnél a nagyképűségedből, mondták már páran.
Ja, szted 2 év blogolás után a témában most jöttem rá, h nem minden nő fapina. :P

"Amit én furcsálok benned, az az, hogy kategórikusan kijelented, hogy szex "csak" egy férfi megkívánása után lehetséges."

Ezt hun olvastad? Frászt, szex akárhol lehetséges. Csak, aki ad magára, az azzal csinálja, akit kíván. Már, ha van rá lehetősége. Nekem van.

"És ezt mint egy természeti jelenségképpen fogod fel. Hogy kb csakis hormonális behatásra jöhet létre és nálad még egy második szűrőn is keresztüljutva (ez az érzelmi hatás, szerelem vagy barátság vagy mi) hozza meg a várt sikert."

Te hormonműködés nélkül is nedvesedsz? :P
Jót dugni lehet egy totál idegennel is, persze, de ha azt az idegent abban a pillanatban nem kívánom, akkor nem lesz jó. Abban igazad van. hogy nálam a jó szex az, mikor valakit személyesen és abban a pillanatban kívánok.

"Nem hiszel magadban, mint olyanban, akiben benne van a szexuális vágy."

Jaj, ezen percekig tudnék röhögni. Ezt meg hogy a francban olvastad ki abból, amit írok? Sajna túl sok a libidóm elég régen, akkor is volt, mikor megfelelő pasi sehol. Mindig van benne vágy, ehhez aztán nem kell még pasi sem. :P

"Azt hiszed, hogy azt egy ilyen-olyan (de semmiképp sem olyan, mint a férjed) férfi képes csak életrekelteni. Te vagy a férfi álom! Imádhat a szeretőd, hiszen te tényleg hiszel ebben :-)"

Baromság. Összekevered a szezont a fazonnal. Van olyan pasi, aki le tudja rombolni a bennem lévő libidót (abban az adott percben/órában), és van olyan, aki fokozni tudja. Nos, aki lerombolja, azzal nem fogok próbálkozni.

"A házasság intézményét pedig igenis degradálod. Börtönnek, a monogámia mítoszáért feláldozott egyéni boldogságok ketrecét láttatod benne."

Hát, ha körülnéznél egy kicsit, te is látnád, hogy mennyi példa van rá. De azt nem mondtam, h minden házasság ilyen, csak nagyon sok. Ugyebár a fele eleve válással végződik, a maradék 50% nagy részében nincs tiszta monogámia, miről beszélünk?
Igen, elképzelhető, h 50 év hűségben töltött év után minden klassz 2 ember között, csak baromi ritka, mondhatnám, anomália :P

Nem látok a jövőbe, de nem az a célom, h mindig újabb csókákra vessem magam, ugyebár ezt is tisztáztam már párszor, de mintha nem hallanád meg. Amit te mondasz: nem kell kívánnunk a férjünket, csak gerjesszük fel a libidónkat, masztizzunk egy nekünk semmit nem jelentő testtel, hogy közben hogy érezzük magunkat, az meg senkit nem érdekel, boldognak lenni, ugye, gyerekes luxus.

Ha egyedül fogok élni, mégiscsak jobb lesz nekem, mint valakivel, akit nem szeretek. Elég erős vagyok hozzá, h egyedül éljek, nyugi :P

Na, és most hagyjuk is egymást egy ideig, mert nincs időm újabb hosszú kommentre.

csakférfi 2013.07.13. 22:05:36

@florence: Köszönöm hogy levetted a sértés terhét a vállamról!
Ez a nő véleményünk szerint "túl tanulta magát" nyilvánvaló hogy még többet akar,mert amije van az nem elég.Neki több kell mint karrier diploma nyelvtudás gyerek,család férj!Vágyai határozzák meg a jellemét.Egyedül nem képes eligazodni ebben a."fantázia szülte demokráciában".Írigységében elvesztette a hitét.Most keresi a kiutat ebből a labirintusból.Nem hiszi hogy a házasság boldogíthat.(Nem kell hozzá más csak annyi hogy a párunkban tulajdonságokat lássunk ne hibákat).Sajnálom hogy önmaga visszaigazolása képpen egy blogot vezet ami csak elbizonytalanítja a "deficites" idelátogatókat következésképp árt és semmit nem használ!

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.07.13. 22:11:49

@csakférfi: Bagoly mondja verébnek, hogy deficites :P
Rezeg a léc, csak jelzem.

OakTree 2013.07.13. 22:59:24

@skarlát betű:

Félreértetted.
Azt akartam szarkasztikusan jelezni csupán, hogy a "hím központú gondolkodásmód" szemszögéből teljesen ideális állapot lenne ha a nők poligámiát akarnának.
- Felmentést adna nekik
- Az utódlás/utódnevelés problémaköre teljesen a nők magánügyévé válna. A nemzésen kívül mással nem kellene foglalkozniuk. Majdnem minden poligám fajnál ez a helyzet.

A futva olvasók kedvéért megjegyezném, hogy nem utálom a férfiakat, SŐT!!!

Szerintem mellesleg ha mi nők tényleg és valóban poligámiát akarnánk, már régen az is lenne :))))

Tylia cordata 2013.07.13. 23:07:39

@csakférfi: te meg mit hablatyolsz itt összevissza, alultanult, irigy és primitiv tahó?

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.07.13. 23:10:17

@OakTree: Épp, hogy nem lenne ideális, mert ők tudni akarják, hogy a gyerek tőlük van-e. Mi tudjuk, nekünk ez nem gond. Tehát a női poligámia abszolút nem állt érdekükben, csakis a saját szexuális szabadságuk.

Mint ahogy a nőknek is csak az áll érdekében, hogy ők legyenek szabadok, az nem, hogy a férfiak is :P

Van is olyan társadalom, ahol a nők családja gondoskodik az utódokról, ezt írtam, de a nő családjában lévő férfiak is. Túl bonyolult ahhoz a nevelés, hogy csak a nők mindent megoldjanak - most nem a modern superwomanről beszélek, mert ő mindent megold, hanem a történelem során kialakult helyzetről.

Az utolsó mondatod, gondolom, viccnek szántad, merthogy az elmúlt pár évezred tényleg arról szólt, hogy az valósul meg, amit a nők akarnak. :P Főleg, amiről még saját maguknak se merik álmukban bevallani, h akarják :P

florence 2013.07.14. 10:58:17

@skarlát betű:

Nálad ez a végletekig sarkítás valami védekezés?

A szexhez, a párkapcsolathoz, a házassághoz biztosan így közelítesz. De ha magadhoz is, akkor ott van a bibi.
Ha meg magaddal szemben elnéző tudsz lenni, akkor meg ott a bibi, hogy csak a világ rajtad kívüleső felének nem tudod elfogadni a "tökéletlenségét" :-)

Ex cathedra nyilvánítod ki, hogy a házasság, mint intézmény, mint a monogámia zsarmoki helytartója, stb az oka, hogy emberek ilyek meg olyanok valahány éves korukra. Te erre bizonyítékot látsz mindenre, ami téged erősíthet ebéli hitedben. De ezerszer elmondtam már, hogy azért mert te arra látod bizonyítéknak, az még nem az. Pont a kontroll csoportok szereplői mutatják, hogy nincs így. Papok, apácák, homokosok, leszbikusok, antiszociálisok, perverzek, stb-ik, akik "hivatalból" nem házasodnak a családi kereteik kijelölése céljából, pont úgy betegen, őszen, stb halnak meg, mint az általános értelemben vett "normális" monogámiát választó (majd vagy betartani tudó, vagy sem) hetero párok tagjai.
A te házasságod, társadalmi, szakmai, tudományos, művészeti, politikai, stb integrációd sikere a meglévő rendszerekhez ( avagy sikertelensége) nem a rendszerek hibáját vagy jóságát bizonyítja. Csak a kettőtök biszonyát. A tiédet és az adott rendszerét.

A szex és kivánalom terén sincs másként. Ott már szinte fizikailag fáj, annyira végletes vagy. De lehetsz. Ez ténylegesen csak rád és a partneredre vonatkozik.
Ugyanakkor furcsálom, hogy azt hiszed, hogy emberek néhány évente megutálják a partnerüket. Mintegy törvényszerűnek veszed eszt. Hazug önámitónak ill. nemtelen kurvának látod azokat a feleségeket, akik rendszeres szexel is erősítik a párkapcsolatukat. Csak azért mert nem minden alkalommal élnek át olyan orgazmust, vagy pláne mégritkábban eufóriát, mint egy szerelem első éveiben. Fel sem tudod fogni, hogy a női szerep elfogadásába sokan gond nélkül és élvezettel integráltuk azt a tudást és tapasztalatot, hogy a szexben nem csak az orgazmusok száma, foka a legdöntőbb szempont. Összetett és szinte mindenre kiterjedő a hatása. Kellemes, intim, rendszeres és vágyott dolog tud lenni a házastársi szex. És néhanap egészen katartikus is. Ha kikapcsolná a lelkiismeretét, akkor szinte minden nő tudna tíz-húsz év házasság után nagyobbat élvezni egy alkalmas "idegennel". (Ezt felfedezni komoly tudományos eredmény :-) )
De mivel az előbb összetettebb hatásról beszéltem (amit megtapasztalni, felfogni, a hiányát észrevenni, stb, kell egy kis érés, fejlődes) amibe már nem lehet nem bele számolni a lelki, bizalmi ,és egyéb aspektusokat. És ha ezeket is belevesszük, akkor bizony "szégyen és gyalázat" pont úgy lehet a dolog hatása, mint a tiltott gyümölcs ízének különlegessége. Mindenkinek lelke rajta, hogy hova teszi a ,,,,, voksát :-)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.07.14. 11:11:37

@florence: Drága florence, sajna nem arra reagálsz, amit írok, mivel cáfoltam korábbi rám vonatkozó állításaidat, újabbakkal jöttél elő, amelyek ugyancsak ügyetlen csúsztatások. Általában kérdéseket teszek fel és nem kijelentek dolgokat, így teljesen abszurd olyasmiket tulajdonítani nekem, hogy szerintem mindenki megutálja a házastársát. Sose mondtam ilyet, ahogy azt sem, hogy egy szeretkezés értéke azon mérhető, hány orgazmusod van. Sajnos egyáltalán nem érdekel, hogy mit írok, csak nyomod a magadét.

Szerintem hagyjuk egymást, mert ennek az ég világon semmi értelme. Főleg az én személyes történetem elemezgetésének. Ez a blog nem rólam szól, hanem a hűtlenség mindenféle formájáról. Ennyi.

florence 2013.07.14. 12:23:31

@skarlát betű:

A poligámia, amit a te ismertetésed szerint, ez a könyv a nők akarata tárgyaként vizsgál, elég sokféle.
A legtermészetesebb (a majomfalkák analógiájának leginkább megfeleltethetőbb) formája, amit a másik posztodon cowboy fiúka népszerűsít. Kb a fajfentartó késztetéseiknek (kényszereiknek?) tüneti kezelése. Mert pont utódot nem akarnak, csak a késztetés csillapodását. Pont mint a dohányos a nikotin elvonási tüneteinek enyhülését éli meg kellemes érzésként.
Ezek a játszótéri anyukák, meg lóistálóban felcsípett libák biztosan nem az eufórikus szexélményeiket gyarapítják az ilyesmivel. De ezt már érintettem egy párszor, hogy a szex sokkal szélesebb spektrumban fejt ki élvezeti hatást, mint az orgazmusok szintje, kábító, mámorító hatása.
Tehát a poligámia egyik mozgatórugója az egyszerű állati fajfenntartó ösztön kényszerének csillapodása utáni vágy. Ami az utódok társadalmi beilleszkedése okán (jobban jár, ha családba, apa mellé születik) erősen korlátozott kiélésre predesztinált.

A második kategória a társadalmi rendszerekbe sikertelenül integrálódó egyedek kisérlete egy kicsi (kétszemélyes) rendszer kialakítására, hogy sikerélményt szerezhessen a nagyobb összetettebb rendszerben elszenvedett kudarca kompenzálására. Ez a "klasszikus" működtetett házasság, működésképtelen társaskapcsolat a férjjel, és működő társaskapcsolat a szeretővel felállás.

A harmadik, a többszörösen nekifutás a monogámiának, addig és olyan gyakorisággal, átfedésekkel, hogy az már poligámiának is beválik.
A negyedik, a csak szexre kihegyezett félrekufircolgatós, egotámogatós, mélypontból vagy tartós problémából kihúzós "életmentő" dugások sorozatát felvonultató poligámia.

Az ötödik, ahol a házastárs testi vagy lelki betegsége okán kivitelezhetetlen szex helyére beszerzett szeretővel-szeretőkkel folytatott kapcsolat. De ez sokszor csak jogi értelemben poligámia, hiszen lehet, hogy egyedül csak az egyszem szeretővel él nemi életet az érintett. Ha, persze, egyszerre több szeretővel, vagy gyakran váltogatott, néha átfedésekkel is bonyolított kapcsolatai is vannak, akkor de facto is poligám...

és így tovább, és így tovább, .....

és még brit tudós sem vagyok :-)

csakférfi 2013.07.14. 21:05:42

@Tylia cordata: Sajnos a Te szemedben a férfi mind ilyen.Ezt eddig is tudtam,semmi újat nem mondtál ezzel.Csak e gyerekeimmel sem vagy már egy szinten.Pedig megtiszteltetésnek szántam a múltkor nem sértésnek,Te meg elhitted,hogy sértés.
Úgy döntöttem nem írok ide többé kommentet,nem azért mert nem hiányoznék senkinek sem(SB-t idéztem) hanem az számomra kiderült és bizonyítást nyert egyedül vagyok csak férfi aki talált egy drágakövet(feleségem).Ő is ugyan ezt gondolja rólam.Ráadásul az értékrendemet nem értitek,és mint ilyen könnyen sértegethető.Olykor naív,kötekedő,barátságos,gonosz,megalázó,durva,nagyképű,"okostojás"alultanult,irigy és kötekedő,majom,szőrös állat.Esetleg,ha valamit kihagytam,lehet még jellemezni.TL.megmagyarázom mire alapoztam a kijelentéseimet világosan és érthetően.
Túl tanulta magát--- olyan emberre mondjuk ezt a feleségemmel aki diplomás,karriert épít és keresi az élet értelmét,miközbenaz élet értelme a gyerekszülésében felnevelésében kimerül.Az ad értelmet hogy az anyai szeretetet át tudod-e örökíteni az utódaidra.A munkahelyi karrier nem ez a kategória.Ez jellemzően csak nőre igaz,a férfi értelembe ne menjünk-Eddig sem értettétek.
Többet akar mint amije van----olyan emberre mondjuk aki olyan férjről álmodozik aki nincs,miközben ott szuszog horkol mellette a valódi.
Vágyai határozzák meg a jellemét----Tökéletessé akarja tenni az életet,a sorsát.ehhez sokat olvas,tanul,vitázik.Tipor hogy megfeleljen, gondolkodás nélkül aláz meg bárkit aki ezt a világképét bántani meri.Tökéletes fogyasztó,feminista.ezért szexuálisan kielégíthetetlen.
Egyedül nem képes eligazodni ebben a világban---A fentiek miatt könnyen befolásolható(aki egy követ fúj vele).Tekintélyre vágyik aki megmondja hogy nem követ el hibát-ez nem a férje-Valaki kívülállót hív segítségül.Prof. doki.stb.éppen népszerü diktátor.író.stb.
Irigységében elvesztette a hitét---Azokra irigy akiknek kevesebb(anyagi) jutott mégis boldogok.Stresszeli is őket rendesen.Akiknek több jutott mint neki--titkon vágyik rá hogy sírni lássa ezeket,az embereket,akkor boldog (káröröm)
Most keresi a kiutat a labirintusból,fantázia szülte demokrácia---------Fogyasztói társadalom,nem demokrácia.Sok féligazság,ez a labirintus.Nem egyenrangu vagyok Veletek,mást gondolok mint Ti,csak sértéseket kaptam.Hol van akkor demokrácia???????
Nem hiszi hogy a házasság,alapja a szerelem,kvázi elvesztette hitét.Mikor még gyerek volt hitt ebben.Ma már nem.Az ilyen emberre mondom mindig,hit nélkül világtalan és vak, az ember.
- deficites---Nem tud adni szerelmet,nem is hisz benne,akkor honnan??????Túl sok szemét informácót jegyez meg.Ettől tartja magát okosnak,ez adja büszkeség illúzióját.Sok szemét kupac információtól a lelkéből nem tud a felszínre törni szeretet.Empátia.
idelátogatóknak csak árt-----ezeket az érzeteket,erősíti meg,azokban akik ezen a blogon keresnek,igazságokat,Elszívja tőlük a megmaradt jó érzéseket.Csak önmaga egóját erősíti ezzel.
Ez is nemi magyarázatra szolgál Nektek NŐKNEK
Nagyobb házak, kisebb családok;
Több háztartási gép, kevesebb idő;
Több végzettség, kevesebb ész;
Több tudás, kevesebb bölcsesség;
Több szakértő, több probléma;
Több gyógyszer, kevesebb egészség.

A Holdra mentünk, és visszajöttünk,
De az új szomszédhoz át nehezen jutunk.
Több számítógép több adattal,
Több másolatot készít mint valaha,
És mi egyre kevesebbet érintkezünk.

Sok mennyiség és kevés minőség,
Gyors étel és lassú emésztés,
Nagy emberek és kicsiny jellemek,
Magas profit és sekély kapcsolatok.

Olyan kor,
Mikor sok van az ablakban,
De semmi a szobában.

(XIV. Dalai Láma: Korunk paradoxona)
Nekem nem!
A legutolsó tetszik a legjobban!!
A ház mindig a lélek jelképe az álmokban.
A Ti házaitokban üresség van,mindent kiraktok az ablakba,hogy lássák mennyire egyediek vagytok,és bizonyítsátok fesőbbrendüségeteket.SAJNÁLOM.
Ezér nem tudtok Nekem férfinak semmi különlegeset nyújtani.A sorsotok a betegségeitek meghatarázói.....majd évtizedek múlva.
Ti választottátok ezt.Mindig van más lehetőség.
Az ember boldogsága nem függ attól milyen ruhában jár,milyen korban,milyen a társadalmi berendezkedés!
Ennyi elég volt Belőletek egy életre"okostojás"NŐK

Tylia cordata 2013.07.15. 00:00:14

@csakférfi: Rossz próféta vagy, mert szeretet helyett gyűlöletet és agresszív téveszméket terjesztesz magad körül.

orsiw 2013.07.15. 15:31:39

@csakférfi: Ezér nem tudunk Neked a FÉRFInak semmi különlegeset nyújtani. Hát nem is. De miért is tennénk? Te már birtokában vagy egy igazi gyémántnak.
Szerencsédre!

@florence: köszi a jókívánságot, kellemes hétvége volt!
Más: Igen, értem én, ez a célosdi meg az "ötéves tervezés" meg ilyesmi az én vesszőparipám is, meg a "ennyi idősen már tisztában lehetsz az elképzeléseiddel", de hát na, van amikor nehezen megy az együttműködés. Ha valakiket a krízishelyzet hoz össze, erősít meg az tuti, de van, amikor krízishelyzet nélkül is értékelni lehet a melletted lévőt. Az sem egy kis mutatvány. Azt hiszem megértésnek hívják.
SB-t ne szidd, különféle emberek jövünk itt össze különféle háttértapasztalatokkal, az ő vállán csimpaszkodik egy lerázhatatlan ember, nem csoda, hogy börtönnek éli meg a házasságot. Amúgy meg van úgy, hogy elmúlik a tűz és tényleg nem lehet visszacsiholni.
süti beállítások módosítása