A hűtlenség ábécéje

Mindent a hűtlenségről, félrelépésről, megcsalásról! Amiről nem szokás nyíltan, tabumentesen és szenteskedés nélkül beszélni. Férfi és női szemmel egyaránt.

Ennyien vagytok

Térkép

Hűtlenség a Fácsén

Friss topikok

Innen érkeztek a blogra

Mennyi a csúcsidőd hűségesen?

2013.11.19. 10:20 skarlát betű

Beszélgetünk itt hűségről és hűtlenségről, és olykor úgy teszünk, mintha két, markánsan elkülönülő csoport létezne, a hűségeseké, és a hűtleneké. Pedig nem szabad elfeledkeznünk az időtartam kérdéséről sem. Nagyon nem mindegy, hogy valaki évtizedekig tartó párkapcsolat valamely késői fázisában lép félre, szerez magának külső kapcsolatot, vagy évente, kétévente váltogatja a partnereit: addig azonban monogám marad - vagy palingám, ahogy korábban láttuk.

Sokan lehetnek, akik ma már túlvannak egy vagy több félrelépésen, de pár éve lehetetlennek tartották, hogy valaha megtegyék, és persze sokan lehetnek azok is (lásd korábbi poligámia-mutatónkat), akik fiatal koruk óta megrögzött félrelépők, vagy noha azok voltak sokáig, egy időre, akár évekre leálltak, majd visszatértek a régi szokásaikhoz. Esetleg valami csoda folytán korábbi hűtlenkedők "megjavulhatnak", benőhet a fejük lágya, elhagyhatják gyerekes kíváncsiságukat és kalandvágyukat (örökre?)...

Tovább a viszonyblogra

Szólj hozzá!

Címkék: hűség időtartam

A bejegyzés trackback címe:

https://hutlenseg.blog.hu/api/trackback/id/tr395641717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása