A hűtlenség ábécéje

Mindent a hűtlenségről, félrelépésről, megcsalásról! Amiről nem szokás nyíltan, tabumentesen és szenteskedés nélkül beszélni. Férfi és női szemmel egyaránt.

Ennyien vagytok

Térkép

Hűtlenség a Fácsén

Friss topikok

Innen érkeztek a blogra

Könyvajánló: Szexbeszéd

2012.01.09. 07:41 skarlát betű

Mielőtt ezt a könyvet egy jóbarát a kezembe nyomta, magamtól megpróbáltam összeszedni, mi a titka az ügyes flörtölésnek, milyen módszerekkel lehet valakit levenni a lábáról vagy épp azt közölni vele burkoltan, hogy semmi esélye (ez utóbbi sokkal könnyebb). Aztán rájöttem, hogy túlságosan nehézkes, amit írtam, és csak nem akart összeállni, úgyhogy töröltem. 

De szerencsére itt van David Cohen Szexbeszéd című műve, és benne rengeteg olyan tudnivaló, amely a hasznunkra lehet. Flörtöléstechnikát javítandó, hűtlenkedésre hajlamos vagy épp nem hajlamos emberek kiszűrését könnyítendő, meg csak úgy. Hogy ne kelljen mindent szóban elmondani, ami a testbeszédből elég nyilvánvaló. Csak nem akarunk rá odafigyelni, vagy nem hisszük el, hogy az, amit látunk, sokkal autentikusabb, mint az, amit hallunk. 

A Szexbeszéd rendkívül ígéretes címe ellenére nem a szeretkezés művészetéről szól, azt csak nagyon röviden érinti (igaz, az eredeti cím nem olyan fantáziadús, mint a magyar: Body Language in Relationships), de így sem okoz csalódást. Legfeljebb túl rövidnek fogjátok találni - ahogy én. Igazából a TESTBESZÉD tudományának egy szeletéről van szó benne, amelyet elsősorban Allan és Barbara Pease munkássága alapján tanulmányozhatunk amatőr szinten, bár épp most jelent meg egy volt FBI ügynök hasonló tárgyú könyve is magyarul. 

David Cohen abból indul ki, hogy legtöbbünk analfabéta úgy a testbeszéd mint annak szexuális, erotikus vonatkozása szempontjából, hiszen ezt nem tanítják nekünk általában (sajnos) se odahaza, se az iskolában, pedig az IRL emberi kommunikáció nagy része nem verbális, hanem gesztusnyelv, mimika, hanghordozás. Sokkal több információt hordoznak a verbalitáson túli eszközeink, mint az, hogy mit mondunk, még ha ennek legtöbbször nem is vagyunk tudatában.

Férfiak és nők kommunikációjában akkor is sokszor ott vannak a szexbeszéd, ha nem válik tudatossá. Van, akinek a jelenlétében egy férfi férfinak, egy nő nőnek kezdi érezni magát, attól függetlenül, hogy bármilyen szándékai lennének az illetővel, attól függetlenül, hogy akár önmagának is bevallaná. Ha zavarba jön, akkor máris indul a szexbeszéd, lehet, hogy éppen a védekező, visszahúzódó módozata, mert az illető megijed attól, hogy érdekli valaki. Vagy, hogy hatással van rá valaki. (Ha meg tudod állni egy üzleti tárgyaláson, hogy ennek a női arcnak csak a piros háromszögön belüli részére nézz, akkor nem fogja érezni, hogy tetszik neked, bár úgyis túl szép ahhoz, hogy kibírd...)

Amennyiben tudni szeretnénk, hogy egy nekünk tetsző ember hogyan viszonyul hozzánk, ne azt figyeljük elsősorban, mit mond, hanem, hogy merre áll a lábfeje (ha felénk, az jó, de ha tőlünk elfordítva, az nagyon nem jó), mit kezd a kezével, hogyan mosolyog (zárt szájjal, keskenyen, vagy nyíltan), milyen pillantásokat vet ránk: létezik például az a fajta intim pillantás, amelyet a nők a jelek szerint nagy könnyedséggel ismernek fel, a férfiak azonban sokszor nem veszik észre, a nők legnagyobb bosszúságára, hiszen nekik a verbális csábítás társadalmi konszenzus (?) alapján sokkal kevésbé megengedett, testbeszéddel kell operálniuk. 

A könyvben jópár fotó és rajz szerepel, ezek tanulmányozása kifejezetten tanulságos, még tesztelhetjük is magunkat, mennyire vagyunk ügyesek a testbeszéd értelmezésében. Magára a szexre kevéssé tér ki a szerző, és persze az összes flörtölési példája független szereplőkre vonatkozik, pedig az elkötelezett, családos egyedek közötti rejtett kommunikáció mégiscsak nagyobb kihívást jelent. Ha lenne szexbeszéd tanfolyam, biztos sokan jelentkeznének...

Keresgélés közben még egy témába vágó könyvet találtam, hátha valaki már olvasta, és tud róla véleményt mondani.

35 komment

Címkék: könyvajánló testbeszéd szexbeszéd david cohen

A bejegyzés trackback címe:

https://hutlenseg.blog.hu/api/trackback/id/tr433361635

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

azentitkaim · http://azentitkaim.blog.hu 2012.01.09. 08:25:24

Nekem volt szerencsém a testbeszédről tanulni az egyetemen, és hasznát is vettem már az életben, bár nem kimondottan a flörtölés során, de valamennyire ott is. Ez a könyv azért felkeltette az érdeklődésemet :).

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.01.09. 11:20:57

@azentitkaim: Pedig a flörtölés aztán tényleg ezer százalék testbeszéd :-)
Én csak autodidakta módon tanultam erről, de ha valamit, ezt például bevezetném az iskolákban. Mondjuk veszélyes, mert a tanárok testbeszéde is seperc alatt lelepleződne. :-)

azentitkaim · http://azentitkaim.blog.hu 2012.01.09. 11:42:13

@skarlát betű: Én tanítottam sokat, és bizony alkalmaztam a tudásomat :)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2012.01.09. 12:02:18

Hehe, a testszéd egyes részeit én is tanítottam szaktanfolyamon, és a visszajelzésekből ítélve a hallgatók kreatívan alkalmazzák az ott tanultakat nemcsak a szakmai, hanem a magánéletükben is.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.01.09. 12:29:12

@tiboru: Biztos is :-) Mióta ilyeneket olvasok, én is próbálom kreatívan alkalmazni. :-)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2012.01.09. 19:09:20

Meglepő, hogy milyen kevesen szólnak hozzá...

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.01.09. 20:09:36

@tiboru: Úgy látom, még nem tértek vissza az olvasók a normál rutinhoz... Vagy nem voltam provokatív :-)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2012.01.10. 01:11:15

@skarlát betű:

Legközelebb villants is valamit - az ilyesmi fel szokta korbácsolni a kommentelési kedvet :-)

zotyer · http://testimese.blog.hu/ 2012.01.10. 11:45:12

A villás testbeszéd tetszett :-)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.01.10. 22:01:44

@tiboru: Igen, a provokatőri énem valahol 2011-ben maradt, úgy látszik.

@zotyer: A 2. számú, elutasító féle testtartás se végleges ítélet ám, álltam én már így 10 percig pasi előtt, aztán mégis meggyőzött :-P
Aki meg kiteszi a mellét az ablakba, az ne berzenkedjen, ha megnézik... :-)

normálnyomtáv 2012.01.14. 17:56:05

@skarlát betű: Éppen igen gondban vagyok, hogy a héten, egyik tárgyaláson egy szép csaj rámnézését hogyan értelmezzem. Sajnos, nincs annyi önbizalmam, hogy a pillantásra rá merjek ülni, meg a korkülönbség is eléggé nagy. Van - ugye - a "házinyúlra nem lövünk" 11. parancsolat, nem tudom, ez ügyfélnyúlra mennyire érvényes. :-) :-(

MsManna (törölt) 2012.01.14. 23:07:10

@normálnyomtáv: egyszer azt mondta nekem valaki, hogy (elviekben) van az az üzlet ;) pedig én is vallom, hogy beletartozik a 11. parancsolatba

normálnyomtáv 2012.01.15. 08:18:37

@MsManna: Aha. Tehát - ha jól értem buta mérnök fejemmel - van vélemény és ellenvélemény is. :-)

normálnyomtáv 2012.01.15. 08:23:32

@skarlát betű: "Aki meg kiteszi a mellét az ablakba...". Metrójelenet volt, hogy igen izgatóan felöltözött, pontosabban izgatóra vetkőzött csajhoz hozzáért / megsimított egy srác. A csaj hangosan kikelt magából, az utasok azonnal 2 táborra szakadtak: minek provokál a csaj, megérdemli az akciót-><-de bunkó a srác. Pszichológiailag szép jelenet volt. :-)

hannawald 2012.01.15. 09:52:24

@normálnyomtáv: többet kéne metróznom ... :)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.01.15. 13:49:18

@normálnyomtáv: Próbálkozni mindig lehet, de tényleg nem biztos, hogy mindig szerencsés :-)

A metrós jelenet, gondolom, nyáron történhetett, bár tegnap a villamoson is láttam egy szépet... A magyar nők valahol elvétik a sulykot, nem tudom, miért alakult ez így, de rengetegen öltöznek a kelleténél kihívóbban, amire amúgy semmi szükség nem lenne, és szerintem nincsenek is tudatában ennek. Vagy azt hiszik, hogy aki kevésbé teszi ki mindenét a kirakatba, azt a pasik nem veszik észre? Nem attól szexi valaki, hogy mindene kilóg. Viszont pasinak lenni elég nehéz lehet így, én megértem, ha néha nem tudnak uralkodni magukon, és tapiznak. Az erőszak teljesen más lapra tartozik.

normálnyomtáv 2012.01.15. 19:28:46

@skarlát betű: Lehet, hogy ettől itt kiérdemlem az ultrakonzervatív jelzőt, de azért azt gondolom, kellett volna uralkodnia magán a fickónak. Mit gondolsz, bennem nem ágaskodott valami? És, ha ágaskodott, akkor én is mehettem volna egy érintésre? :-)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.01.15. 20:30:51

@normálnyomtáv: Nem támogatom én se a korlátlan tapizást, dehogy! De egy ilyen szituban a nő is hibás... Én azért vagyok legtöbbször visszafogott, mert tudom, hogy ha kitennék mindent, az provokációnak hatna, és nem akarok provokálni össze-vissza. Csak célzottan :-)

hannawald 2012.01.16. 13:08:08

@normálnyomtáv: részletesebben? semmi különös, csak érdekelt volna a jelenet. ahogy két táborra szakad egy metrókocsi, és hirtelen nem csak csupa idegen vesz körül, akik átnéznek egymáson.
bírom az olyan szituációkat, amikor valami okból kifolyólag egy ideiglenes kapocs jön létre olyan emberek között, akik egyébként egymás létezéséről sem hajlandóak tudomást venni...

amúgy meg igen, sokan elvetik a sulykot (és moment of truth: néha én is, de akkor amikor észreveszem ezt reakciókból, pillantásokból, akkor már azon imádkozom, hogy csak érjek haza, és soha többet nem lépek ebben ki az utcára :)), ámbár meg tud őrjíteni, hogy sok pasinak a szemérmetlenül bámuláshoz, meg az utánad füttyentéshez, ciccegéshez, elég egy magassarkú cipő, meg egy kis smink, esetleg egy frissen mosott hajjal meghabosítva...
hát részemről egyik oldalnak se tudom pontosan hol vannak a határai... valahogy érezni kell..

Lars.Lares 2012.01.16. 15:33:12

Ha hajat mosol, viseld a következményeit @hannawald: -D!
Nem kell azt magassarkúval tetézni! A smink meg aztán mindennek a teteje! :)

hannawald 2012.01.16. 15:52:27

@Lars.Lares: a világ minden gondja az én vállamat nyomja már...
:))

normálnyomtáv 2012.01.17. 08:28:08

@hannawald:
"érdekelt volna a jelenet. ": nem kedvelem a kandi kamerás jeleneteket, de a pszichológiai tapasztalásod érdekében eljátszhatjuk a jelenetet. :-)
"se tudom pontosan hol vannak a határai": az a szép benne, hogy mindig máshol és nem tudhatod, hogy adott metrókocsiban melyik határral találkozol. :-)

hannawald 2012.01.17. 11:30:21

@normálnyomtáv: talán inkább megvárom, hogy spontán legyek egy ilyen jelenet szemtanúja. türelmes vagyok :)
hát igen, jajj ezért ilyen csodás és színes ez a világ!! (szip szip :) )
meg simán lehet, hogy akiket te láttal, azok 2 év múlva egy szórakozóhelyen találkoznak, összejönnek, összeházasodnak és boldogan amíg meg nem :)

normálnyomtáv 2012.01.17. 14:13:12

@hannawald:
"türelmes vagyok ": na, de ennyire? :-) Több évtized alatt egy ilyen eseményt láttam. :-)
"2 év múlva egy találkoznak": nem is vagy annyira türelmes! Én azt hittem, örökre elvesztettem valakit, aztán 27 év után nagyobb kapcsolatunk lett, mint eredetileg. Na, ezt csináld utánam, utánunk, ha annyira nagy leány vagy! :-))

hannawald 2012.01.17. 14:23:46

@normálnyomtáv: hát vagy lesz hozzá szerencsém vagy nem :)
mák, hogy sose állítottam, hogy nagyleány vagyok! :) amúgy a 27 éves újraegymásratalálásra majd olyan 15 év múlva válaszolnék :P

normálnyomtáv 2012.01.17. 14:30:17

@hannawald: "újraegymásratalálásra, 15": kívánom neked, hogy olyan nagy, kellemes, inspiráló élmény legyen, mint a mienk!

Holly-Audrey 2012.01.28. 22:54:39

Hello Mindenki! elég régen jártam erre, de ez az írás kommentelésre késztet.
Nemrégiben történt velem, hogy belebotlottam valakibe, akivel az első pillantástól fogva ezer fokon izzott a kémia. De mivel nőből vagyok és ismerem az íratlan szabályokat, fékeztem a vágyaimat és visszautasítottam az egyértelmű csábító ajánlatot az azonnali felindulásból végzett éjszakára.Pedig a testem egész más jelzéseket küldött, a szemem azt üzente, hol voltál eddig és mikor téped le a bugyimat végre? Viszont a mondataim hárítottak bár mosolyogtam a fickó levágta, hogy ugyanannyira szeretném én a testi kontaktust, mint ő. Pontosan látott és érzett mindent, abból ahogy a hajamat birizgáltam ahogyan alulról fölfelé néztem és ahogyan kategorikusan kijelentettem, hogy engem aztán soha.. ;-)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.01.29. 13:49:31

@Holly-Audrey: Ó, a férfiak imádják, ha meg kell küzdeniük egy nőért. :-)
Na, és mi lett a folytatás?

Holly-Audrey 2012.01.29. 13:58:14

@skarlát betű: Ahogy letelt a "türelmi idő"-engedtem a csábításnak, természetesen. ;-)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.01.29. 14:41:01

@Holly-Audrey: És jó is volt így, a türelmi idővel együtt? :-)

Holly-Audrey 2012.01.29. 14:51:53

@skarlát betű: Pont azt kaptuk, amire számítottunk..:-) ezer plusz egy fokon.. ;-)

szakipeti 2012.03.12. 21:20:11

Sziasztok,

Ismeritek Lynda és Mark Dohlan: Csábítókönyv - Ismerkedj okosan! című könyvét? Nemes egyszerűséggel írnak a csábításról, egészen felfrissítő olvasmány.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.03.13. 21:53:40

@szakipeti: Nem ismerem, de a címe kicsit iskolás... Persze, anélkül, hogy belepillantottam volna, nem akarok értékítéletet mondani, majd nyitott szemmel járok a könyvesboltokban. :-)
süti beállítások módosítása