Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A hűtlenség ábécéje

Mindent a hűtlenségről, félrelépésről, megcsalásról! Amiről nem szokás nyíltan, tabumentesen és szenteskedés nélkül beszélni. Férfi és női szemmel egyaránt.

Adomány

Ennyien vagytok

Térkép

Hűtlenség a Fácsén

Friss topikok

Innen érkeztek a blogra

Miért nem válunk el inkább?

2011.03.09. 09:00 skarlát betű

A házasságtörés nem szép dolog. Végül is azt csapjuk be, akit szeretünk, vagy valaha szerettünk. Meg még esetleges gyerekeinket, és rokonainkat, valamint minden jó ismerősünket, majdnem az összes barátunkat, és még az APEH-et is, mert a szállodai szobáért nem fizetünk idegenforgalmi adót (azt hiszem).

Szóval, nem olyasmi ez, amit ki kéne tenni a Facebook-ra, a profilunkba. Titokban kell csinálni (vannak kivételek, de erről majd más alkalommal), hazudozni kell, mégpedig lehetőleg jól, mert ez se egyszerű műfaj. Sok olyan képességünket fejleszthetjük így, amelyeket az élet más területein is hasznosíthatunk, de ez megint messzire vezetne (lehet, hogy erről is külön posztolok egyszer).

Visszatérve a címre: ha és feltéve azért tartunk szeretőt, mert a házasságunkkal nem vagyunk megelégedve (korántsem biztos, hogy ez az oka), akkor felmerül a kérdés, ugyan miért nem válunk el? Hiszen különlegesen nagy szabadságot élvezünk azokhoz a korokhoz és kultúrákhoz képest, amelyekben nem lehetett válni. Sokan mégse szánják rá magukat erre a lépésre (és gondoljunk bele, hogy ha a házasságok  közel 50%-a válással végződik, hány olyan van, amely ezen tanácsot követve szintén így végződne, és vajon jó lenne-e ez így). Nos, tekintsük át az ellenérveket. Miért nem válik, aki nem válik?

1) A gyerekek miatt. Az ő érzelmi stabilitásuk fontosabb, mint a sajátunk. Férfiak esetében ehhez járul a feleségek/anyák kiszámíthatatlan bosszúreakciója. Eltiltja a gyereket, ellenük neveli. A nő esetében: magára marad a gyerekkel, nincs segítsége, borzasztó lelki és fizikai megterhelés.

2) A partner miatt. (Szeretetből vagy kötelességtudatból.) Nem akarjuk cserbenhagyni, szeretjük még, mint barátot, és társat, a szex nem működése nem elég indok arra, hogy eldobjuk. Elképzelhető, hogy nem tartjuk életképesnek, mert valami lelki vagy fizikai betegsége van, vagy csak sose dolgozott, és nem tudna magában boldogulni, így ránk szorul.

3) A pénz miatt. Nem volnánk képesek megfelelő színvonalon megélni, ha külön költöznénk. Vagy sehogy se bírnánk megélni. Olyan terheket róna ránk a válás, amelyek sokkal súlyosabbak, mint a titokban űzött félrelépés.

4) Kényelemből. Válni macerás, drága és kényelmetlen. A mostani társunkat megszoktuk, egymáshoz csiszolódtunk, elvagyunk úgy-ahogy. Minek belevágni valami ismeretlenbe, ami talán rosszabb lesz, mint a jelenlegi helyzet?

5) A család nyomása miatt. Ha azt nevelték belénk, hogy válni nem illik, az a kudarc beismerése, mert a családban ilyen még nem fordult elő, és egyébként is, akkor nehezen vesszük rá magunkat.

6) Vallási meggyőződésből. Igen, az ilyenek persze elvileg a megcsalással is hadilábon fognak állni, de azért akad, aki utóbbit különösebb gond nélkül abszolválja.

7) Félelemből. Mert a partnerünk egy vadállat. Vagy lelkileg instabil személy, aki maga ellen fordulhat. Esetleg csak attól tartunk, hogy magunkra maradunk, nem találunk új társat, hiszen aki szeretőnek bevált, az más szerepben nem biztos, hogy annyira bejön nekünk, esetleg neki esze ágában sincs válni.

Biztos lehetne még folytatni. Mindenesetre elég sok érvet sikerült így hamarjában felhoznunk a válás ellen. A következő kérdés akkor ez: Miért nem próbáljuk megjavítani a házasságunkat? Na, erről majd legközelebb.

25 komment

Címkék: válás indokok

A bejegyzés trackback címe:

https://hutlenseg.blog.hu/api/trackback/id/tr492717616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Laci Today Magazin · http://www.lacitoday.blog.hu 2011.03.11. 09:40:21

Szerintem a mai fogyasztói társadalom egy picit elrontja az embert. Ha rossz a porszívó, veszünk újat. Ha elromlik a tévé: már úgyis régi volt, vegyünk újat. Megszoktuk, hogy nem MEGOLDJUK a problémát, hanem LECSERÉLJÜK azt, ami nem tökéletes. És az emberek sajnos hajlamosak az embertársaikkal is ezt tenni. Régebben közösen megoldották a problémát, ma inkább válnak, hogy aztán egy újabb kapcsolatba rohanjanak ami megintcsak nem tökéletes. Szerintem aki egyszer elválik, az máskor is az egyszerűbb utat fogja választani. SZERINTEM, szóval ez magánvélemény, és nyilván nem MINDENKI, bitos van az a kategória is, aki EGYSZER megégette magát és legközelebb tanul ebből. Nemtom (SZERENCSÉRE), saját tapasztalatom nincs ebben. De véleménye mindenkinek lehet :)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.03.11. 09:51:36

@Laci Today Magazin: Vagyis, számodra mi a jó megoldás? Nem válni, fogat összeszorítani, és kibírni? Ami a régieket illeti, persze, más volt a hozzáállásuk, de a lehetőségeik is. A téma mindenesetre örök. Lásd a legnagyobb középkori sztorikat: Trisztán-Izolda, Lancelot-Ginevra.

Laci Today Magazin · http://www.lacitoday.blog.hu 2011.03.11. 10:09:22

@Gloria Mundi: SZÁMOMRA, szerencsére, nem kell moegoldást keresgélni, írtam hogy incs saját tapasztalat.
ÁLTALÁNOSSÁGBAN véve pedig szerintem nehéz obbjektíve jómegoldásról beszélni. Nyilván ahol ketten vannak és marják egymást, mindenkinek jobb ha szakítanak. Ahol gyerekek vanna, ott már cifrább a helyzet, ugyanakkor ha már-felnőtt-gyerekek vannak, akkor már megint lehet egyszerűsíteni.
De JÓ megoldás?... JÓ megoldás az lenne, ha a felek jobban tudnának egymáshoz alkalmazkodni, kompromisszumképesebbek lennének. De van, amikor ez kevés. Nem akaro ktúl hosszú kommentet írni.
Ha már a történelmet hoztad fel példának: szerintem a LEGNAGYOBB sztori mindenképpen a Taj Maghal története. A világ legnagyobb szerelmi ajándékának tekintik, a császár hűsége jeléül építtette a Taj Mahalt a LEGSZERETETTEBB felesége számára.
Namost könnyű ÚGY hűségesnek lenni, hogy mondjuk van 25 felesége :)

Laci Today Magazin · http://www.lacitoday.blog.hu 2011.03.11. 11:33:24

@vén betyár: épp küttem a feleségemnek egy SZERETLEK esemest. Visszaírt hogy dejó, tök rég küldtem neki ilyet.
Hülyeségből visszaírtam, hogy "jabocs, nem neked akartam", gondoltam mekkora lenne már... de aztán nem küttem ee az esemest inkább.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.03.11. 11:56:21

@Laci Today Magazin: Poligámiáról itt bővebben:
szexcsatakanno.blog.hu/2011/02/01/a_tobbnejuseg_edes_gondjai_avagy_hogyan_alapitsunk_nepet_negy_novel

Egyébként egy királytól akkor se várja senki el a hűséget, ha 25 felesége/ágyasa van, ellenben a nőktől meg persze igen, még ha a király csak egyszer feküdt is le velük ...

Laci Today Magazin · http://www.lacitoday.blog.hu 2011.03.11. 11:59:55

@Gloria Mundi: próbáltam én is bevezetni itthon a poligámiát, ők négyen erősebbek voltak

vén betyár 2011.03.11. 12:00:55

@Gloria Mundi:
Nem szívesen lennék királynö.:)@Laci Today Magazin: Kösz!Azért sikerült a déli kávét úgy meginni, hogy csak egy kicsi került a billentyűzetre.:)A pulóverért meg amit kapok!:)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.11. 12:07:38

@Laci Today Magazin: Ezek szerint te is inkább arra hajlasz, hogy tartsunk ki, és keressünk kompromisszumos megoldást. (Jó, hogy nem saját tapasztalatból.) A szerető ilyen megoldás.

Laci Today Magazin · http://www.lacitoday.blog.hu 2011.03.11. 12:08:41

@vén betyár: "a pulóverért meg amit kapok" látom Neked is van feleséged és Nálatok is rosszul működik a rendszer.. próbálok segíteni: mondd majd otthon, hogy még mindig jobb, hogy a pocakodon kávés lett a pulcsi, mintha a gallérodon rúzsos lenne az ing.

A szexrodeót ismered egyébként?
Döngesd meg asszonyt, és amikor a legjobban érzi magát, súgd közben a fülébe, hogy" a Julcsának is ez a kedvenc póza".
Na és innét kezdve legalább 8 másodpercig rajta kell tudni maradni...

Laci Today Magazin · http://www.lacitoday.blog.hu 2011.03.11. 12:10:09

@skarlát betű: ha jól nézel ki, leszel a szeretőm? én jól nézek ki! :) (szerény is vagyok meg minden)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.11. 12:13:29

@Laci Today Magazin: Micsoda tisztességtelen ajánlat ez? Nem arról volt szó, hogy neked semmi gondod a házasságoddal?

Laci Today Magazin · http://www.lacitoday.blog.hu 2011.03.11. 12:19:37

@skarlát betű: :-D engem senki ne vegyen komolyan! A Laci Today egy hétköznapi lacilap a humor hevében...
Amúgy csak azt kaptam el mókábóül, hogy írtad hogy "keressünk kompromisszumos megoldást... a szerető ilyen megoldás", ezt csaptam le :)

Én a kompromisszumot másképp értettem egyébként. Ha az egyik felet zavarja, hogy másikfél bömbölteti a zenét, amkkor a másikfélben legyen annyi önmérséklet, hogy csak akkor bömbölteti, amikor egyikfél nincs otthon, vagy vegyen fejhallgatót. VAGY mondjuk egyikfelet már az is zavarja, ha csak egyetlen kávéskanál is van a osogatóban, a másikfél a féligteli mosogatót sem veszi észre, akkor megintcsak, másikfél erőt vehet magán és elmosogahtat, hogy ne mindig egyikfél mosogasson. VAGY ha egyikfél állandóan későn jár haza, amit másikfél sérelmez, akkor egyikfél igazn összekaphatná magát és megegyeznek hogy csütörtökönként sörözhetsz a haverokkal de amúgy lécci gyeremáhaza mert a gyerekeid csak képről ismernek. Satöbbi. Tehát legyünk képesek áldozatot hozni a másikért, a kettőnk kapcsolatáért.
Én szívem szerint minden péntek este motorra pattannék, és gurulnék hétfő reggelig.
Viszont családom van tehát egy évben kétszer elmegyek egy egynapos motorostúrára és nemtöbb. MERT családom van és nem egyedülálló ember vagyok aki akkor megy és jön amikor akar mert senkinek nem hiányzik.

Szóval én ÍGY értettem a kompromisszumot, a szeretőt Te vetetted fel :)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.11. 12:26:27

@Laci Today Magazin: Bizonyos kedvtelésekről lemondasz, legalábbis részben lemondasz a család kedvéért. Ezzel mindannyian így vagyunk. A kérdés, hogy mi az, amiről már nem tudsz lemondani. Mert olyan szinten rombol a lemondás, hogy valakin mindenképp meg fogja bosszulni magát. Az életed nagy része így is lemondás lesz, ha családod van.

Laci Today Magazin · http://www.lacitoday.blog.hu 2011.03.11. 12:37:37

@skarlát betű: közgazdaságtanból tanultuk, hogy az élet tele van döntésekkel, választani kell VALAMIBŐL, nem lehet MINDENT.
Ha szingli vagyok: akkor bárkit megdughatok lelkiismeretfurdalásnélkül, bár előfordulhat hogy egy idő után hiányozni fog a CSALÁD melegsége, a saját kiskrapekok akik várnak haza satöbbi.
Ha CSALÁDOS vagyok, akkor minden kerek. Előfordulhat hogy bár minden kerek, bejön egy gyfél és micsodajónő, és ilyenkor illik az embernek szerintem visszafognia magát. Aztán ez van, akinek megy, van, akinek nem. Van akinek ezsébe sem ut, részben alkati kérdés is.
És igen, gondolom van amikor úgy mondasz le dolgokról hogy amúgy megőrülnél értük, ilyenkor persze fel is lehet bele őrlődni.
De: nem lehet egyszerre mindent. Ha döntött az ember, akkor próbáljn a döntése szerint élni. De ismétlem: nem feltétlenül EZ a bölcsek köve, ez csak az ÉN szubjektív véleményem. Perzse, hogy hiányzik, hogy egy hosszúcombúval, vagy egy vöröshajúzöldszeművel, vagy hogy széttépjen egy vadmacska, vagy hogy egy husilánnyal milyen lehet, esetleg mindjárt kétlánnyal, satöbbi. De én elköteleztem magam és szerencsére nem őrülök meg a fentiek hiányától, és hűséges vagyok. De ezzel nem tagadom hogy a kísértés megvan. Csak sokan nem állnak ellen neki, meg sem próbálnak és akkor ott a baj.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.11. 12:49:29

@Laci Today Magazin: Nem szeretném nagyon személyes mederbe terelni a beszélgetést, már magamat illetően. Úgy érzem, a legtöbb ember azt gondolja, hogy aki félrelép, az csak kedvtelésből teszi, bár otthon is megkap mindent, nem lenne rá szüksége, de próbáljuk ki ... Ilyen is van, bár persze kérdés, hogy mi az a minden, amit az ember megkap otthon.
Ahol azonban nincs otthon semmi, se érzelmileg, se erotikusan, ilyen vagy olyan okokból, ott csak a frusztráció növekszik. Erről is írtam valamelyik posztban, nem akarom ismételni magam. Meglehetősen sok olyan házasságról tudok, amelyben már nem létezik szex, vagy semmi, vagy nagyon minimális. Betegség miatt, vagy lelki okokból, most mindegy. De az ilyen esetekben, ha a válás nem lehetséges, vagy túl nagy károkat okozna, nem nagyon marad más, mint a falkaparás, vagy a szeretőkeresés. Lehet választani.
Ja, és honnan tudod, hogy aki 10-15-20 év után először lép félre, nem próbált sokáig ellenállni a kísértésnek?

Laci Today Magazin · http://www.lacitoday.blog.hu 2011.03.11. 13:10:13

@skarlát betű: biztos hogy van, akinek megvan az oka rá, talán többen is vannak, mint gondolnám.
De a férfi természete hogy minél több virágra szálljon rá. Tehát legalábbis tippelem, hogy a férfiaknál azért a félrelépések nagyrésze nem akármilyen kényszerből vagy otthoni hiányból adódik, hanem szimpla vadászösztön/kíváncsiság/mittomén.
Ettől még vannak kivételek, ezt elismerem.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.11. 14:25:50

@Laci Today Magazin: Miért, a nő természete nem az? Alapvetően a nő is szeret többet kipróbálni, csak nem nagyon teheti. De a vágy attól még megvan.
Nem tudom, statisztikát nem készítettem, meg egyébként se lenne megbízható, de meglehetősen sok olyan esettel találkoztam, hogy vagy nem volt szex, vagy szinte kényszerből volt, mert a nő már nem akarta, de engedett a békesség kedvéért. Persze, hogy van szimpla vadászösztön és kíváncsiság is, ami szerintem ugyanolyan legitim, mert van, akiben ezek a tulajdonságok sokkal meghatározóbbak, mint másnál. Ebben mindenki a saját igényei, lehetőségei, neveltetése alapján ítél. Olykor ELítél.

Laci Today Magazin · http://www.lacitoday.blog.hu 2011.03.11. 14:31:49

@skarlát betű: "alapvetően a nő is szeret többet kipróbálni, csak nem nagyon teheti" ??? miért ne tehetne meg egy nő olyat amit egy pasi is megtehet? Vagy társadalmi előítéletek, nincs rá módja, lekurvázzák érte? nemértem. Szerintem nemtől függetlenül egy ember vagy tartozik valakihez, vgaynem. Ha igen: akkor illik monogámnak lennie. Ha nem: akkor szerintem szabad a pálya.
Demár korábban mintha kommentelte volna valaki: a nő általában érzelmeket, társat keres, míg a pasi vadásztrófeát. De csak: ÁLTALÁBAN.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.11. 14:40:20

@Laci Today Magazin: Most például olyan fizikai akadályokra is gondolok, hogy a mi kis kedves társadalmunkban a nő még mindig több terhet cipel a vállán, vagyis az idejével nagyon nem gazdálkodhat szabadon (családos nőről beszélek). Akinek nincs gyereke, az sokkal könnyebben megoldja, persze. De egy pasinak akkor is viszonylag nagy a mozgási szabadsága, ha van pár gyereke. (Egy autó esetén ki szokta azt használni, például?)
A férfiak is keresnek érzelmeket, mert a hiedelemmel ellentétben nem mind alfa hím (egyébként az alfa hímek is emberek :-) A baj az velük, hogy általában nem tudják kezelni az érzelmeiket. Szerintem valami eszméletlen hiperaktív macsó képe lebeg előtted, ha vadásztrófeát hajkurászó pasiról beszélsz, a legtöbb pasi nem ilyen :-) Sajnos vagy nem sajnos, a legtöbb pasi tele van önbizalomhiánnyal, bizonytalansággal, és szorong. A magabiztos nőfaló AKKORA ritkaság!

Laci Today Magazin · http://www.lacitoday.blog.hu 2011.03.11. 14:54:32

@skarlát betű: jabocs mindenki magából indul ki: nálunk a gyerekeket felezzük kábé. Reggel én viszem őket oviba/suliba, délután assonypajtás hozza őket. Amíg én nem érek haza, ő játszik velük, utána én. Házimunkában asszonypajtás főz, mos, vasal, én takarítok, teregetek. Utálnám magam, ha neki több dolga lenne otthon, mint nekünk. A mosogatáskörül voltak viták de egy mosogatógép sok problémára gyógyír :) (MINDENRE persze nem..)

Szerintem a különbség ibnkább ott van, hogy egy családosnő sokkal inkább helyezi előbbre az otthon melegét/biztonságát a saját pillanatnyi vágyainál, mint egy családospasi.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.11. 18:40:51

@Laci Today Magazin: Nem feltétlen saját tapasztalat, ez az, amit magam körül látok, más családoknál.
A családos nőtől sokkal inkább elvárják, hogy "mindenről" lemondjon, így aztán ő is elvárja magától. És ez nem csak a gyerekek kicsi korában van így. Mi is hibásak vagyunk sokszor abban, hogy ráhagyjuk a pasikra. Aztán kifejlődnek a házisárkányok, és mindenki csodálkozik, hogy mitől lettek olyan borzasztó elviselhetetlenek. Általánosságokról beszélek, bár általánosítani nem szeretek, de most másképp nem megy.

GiveltAway 2011.03.23. 09:58:48

Talán elsőként írok ide, hogy nálam válás volt a házasságom vége. A legnagyobb problémát okozó felismerés tudjátok mi volt utána? Az, hogy "mi lett volna ha" a szeretőmre költött figyelmet és energiát inkább a házasságom rendbehozására használtam volna fel? Persze nyolc évvel ezután, most hogy valaki más mellett a változatosság kedvéért véresek a körmeim, és négy éve volt a a pont ebben a kapcsolatban, ami a házasságomnál a válás volt ... most tartok ott, hogy érzem, a jelen kapcsolatom feneketlen kút, és amit beledobok, nem kapok érte semmit (jó, ez nem igaz, azt nem kapom érte, amire vágyom, és amiről a másik is tudja, hogy vágyom rá), míg a szeretőmnél ott úgy éreztem, hogy rengeteget kapok vissza tőle, és sok erőt adott.

Most az jutott eszembe, fix időre kellene a szerető. Úgy kezdeni bele, hogy egy évre. Ez erőt ad, és ha addig ptthon nem lehet megjavítani, akkor lépni kell.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.23. 12:10:18

@GiveltAway: És miért nem a szeretőddel jöttél össze a válás után?

Szerető fix időre, atyaisten ... Ezt a partnerrel is így közölnéd, vagy csak magadban határoznád el? :-)
Lépni kell ..., már, ha lehet. Mert sokszor nem lehet.

GiveltAway 2011.03.23. 12:50:26

@skarlát betű:
Vicces, előbb válaszoltam másik témánál a kérdésedre, mint itt olvastam volna. Össze is jöttem vele.

Partnerrel is. Ez most új ötlet, de szerintem nem rossz. Így már mindenki tudhatja mit várjon és meddig. Részben megoldás lehet a régi paradigmára, miszerint nem a lebukás a kérdés, hanem csak az, hogy mikor.

Lépni ... ha lehet is, ott a kérdés, hogy mikor.