Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A hűtlenség ábécéje

Mindent a hűtlenségről, félrelépésről, megcsalásról! Amiről nem szokás nyíltan, tabumentesen és szenteskedés nélkül beszélni. Férfi és női szemmel egyaránt.

Adomány

Ennyien vagytok

Térkép

Hűtlenség a Fácsén

Friss topikok

Innen érkeztek a blogra

Kényes egyensúly

2011.05.04. 08:18 skarlát betű

Ki tud bánni a saját érzelmeivel? És ki sejti meg a másik érzéseinek minőségét? Mélységét? Intenzitását? Miközben a férfi igyekszik megmaradni a racionalitás talaján, időnként belehúz, és irracionálisan kezd viselkedni. Vagyis dehogy: csak nagyon be van indulva. Amit ilyenkor mond, azt jobb nem megjegyezni. És nem felidézni később. Főleg neki, ha már józan, és távolodna. Ki tudja, fél óra múlva érvényes-e még, amit ebben a pillanatban teljes meggyőződéssel állít?

A nőt inkább az érzelmei ragadják el. De ezek össze vannak kapcsolva a hormonjaival. Szexuális izgalom és rajongás ugyanabból a forrásból fakad. Amit mond, azt ritkán felejti el. (Akkor persze, ha az jelentőségteljes volt.) Amit pedig a férfi mond, azt gyakran és szívesen idézi fel magában. Ebbe kapaszkodik, ha a dolgok elkezdenek rossz irányba menni. Vagy csak hullámvölgy van éppen.

A nő zabolázza a férfi szexualitását (legtöbbször), talán, mert ezt várják tőle, ezt nevelték belé, mert a férfi nem szereti a túl könnyű haladást. A férfi meg zabolázza a nő érzéseit. Hol ez rohan előre, hol az. Ritkán vannak szinkronban. Mintha nem is ugyanazon a bolygón élnének, és nem ugyanannak a kapcsolatnak lennének a részesei. A szeretői viszonyban ráadásul ezt a küzdelmet titokban és visszafojtottan kell megvívni. (Küzdelem: biztosan bele fogtok kötni. Nem mindig küzdelem, de gyakorta az.) 

Az egyensúly fenntartása legalább akkora kihívás, mint a diszkréció, a sikeres konspiráció. De ha a férfiak azt hiszik, hogy egy nőt akkor távolítanak el maguktól érzelmileg legkönnyebben, ha minimálisra csökkentik a kommunikációt, akkor tévednek. Ez csak felajzza a nőt. Az elérhetetlenség kívánatosabbá tesz mindenkit, nem csak a nőket. Tehát: az érzelmek kényes egyensúlyát leginkább a folyamatos és tartalmas kapcsolattartás tudja biztosítani. Persze lehet velem vitatkozni, hisz azért vagyunk itt.  

 

76 komment · 2 trackback

Címkék: egyensúly érzelmek zabolázás

A bejegyzés trackback címe:

https://hutlenseg.blog.hu/api/trackback/id/tr562876250

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A férjem el akarja venni tőlem a fiamat 2011.05.04. 11:01:42

Kedves Karolina! Lassan 26 éves nő vagyok és van egy 2 éves fiam. Párommal ma úgy néz ki véget ért a kapcsolatunk. Sajnos a fiammal védekezik és elakarja vetetni tőlem. Képes a hazugságokra is,hogy bejelenteti magát, hogy munkája van sőt, hogy háza is ...

Trackback: Korlátaink 2011.05.04. 11:01:09

A lélektan nagy erőkkel keresi a választ arra a kérdésre, milyen tulajdonságok (szaknyelven: vonások) határozzák meg érzelmi-lelki egészségünket, az életben való hatékonyságunkat. Az egyik ilyen szóba jövő tulajdonság a belső kontrollhitnek nevezett va...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

barbieds (törölt) 2011.05.04. 08:50:25

Ámen(féle). :D Nem tudok vitatkozni, ezt a posztot én is írhattam volna.

barbieds (törölt) 2011.05.04. 08:52:56

Vagyis azzal a kiegészítéssel, hogy az eltávolítás azért egy idő után működik, úgyhogy végülis nem feltétlenül téves az a férfistratégia, hogy nem kommunikálnak (eleget).

Ifigenie 2011.05.04. 09:01:48

Én sem tudok vitatkozni , ez így van, ahogy írod.
A hapsik talán azért nem kommunikálnak eleget, mert: 1. nem tudják, hogy mennyi az elég egy nőnek, és mert 2. (bár szerintem ez nem annyira játszik), félnek, hogy a nő azt a következtetést vonja le, hogy a kapcsolat mély, vagy mélyül...
Saját férjemen döbbentem le egyik nap, mert nála biztos lehetek az érzelmeiben (szerelmes belém, aszongya), és semmivel sem kommunikál velem többet, mint szeretőm...úgyogy én azt vontam le ebből, hogy ez nekik egész egyszerűen nem olyan fontos, mint a nőknek.

éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2011.05.04. 09:09:15

igen is, meg nem is...
a férfi-női viszony nagyjából így működik. legalábis addig a pontig, amíg a férfi is szerelmes nem lesz...
másrészt meg, ki mit akar a kapcsolattól. mármint most a szeretőitől. az első hetek nagy földindulása után az egyik első nagy felismerés az volt részemről, hogy játszmákat nem akarok. felválalom az érzéseimet, legyenek azok bármilyenek és elviselem az övéit, legyenek azok bármilyenek. és pont ez lett végül az egyik nagy vonzerőm (na persze, a szex mellett :) ). hogy tisztán és nyíltan állhat elém. nem csak az ölem lett puha meleg fészek, hanem a lelkem is. "haza" jön hozzám. a ruháival együtt az összes szerepét is leveti. de érdekes módon, ő ezt csak velem tudja megtenni, én viszont szép lassan átviszem ezeket a dolgokat a "valós" életembe is.

szóval a kiegyensúlyozottság úgy is lehet, nem mindenki egyformán tesz a serpenyőbe, de tőle telhetően mindent...

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.05.04. 09:17:50

@barbieds: Persze, ezt az átmeneti, kapcsolat közbeni eltávolításra értettem, nem a véglegesre. Az működik.

@Ifigenie: Valóban más rá az igényük, bár nekem az a tapasztalatom, ha éppen nagyon kellene nekik a szex, akkor bírnak iszonyú mennyiséget kommunikálni, éppen ezért borzasztó szar, ha post meg úgy hallgatnak, mint a csuka. Aztán normális esetben magukhoz térnek, és lassan megint van egy felfelé vezető ív.

@éniskócos: A szerelem más, az tény. Nem a mindent elsöprő kategóriáról írtam elsősorban. Pasija és kapcsolata válogatja, mennyire lehet lelkileg is kinyílni. Van olyan pasi, aki az elején iszonyúan tart ettől, aztán meg meri lépni. De van olyan is, aki akkor, mikor meglépi, megretten, és megbánja. Ahhoz el kell telnie jó sok időnek (szerintem), hogy az embernek ne kelljen már játszmáznia. Az esetek 95%-ban ... Persze ez is olyan személyes, hogy csak tippjeim vannak.

éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2011.05.04. 09:33:47

@Ifigenie: az az érdekes, hogy mostanában azt veszem észre, hogy a férjem az, aki pasisan működik: ha szexet akar, akkor teper, aztán meg semmi, és a szeretőm az, aki folyamatosan kommunikál velem...

éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2011.05.04. 09:36:36

@skarlát betű: igen, ez az egész nagyon személyiség és kapcsolatfüggő. én pl. biztosan nem bírnám azt, ahogyan ez @Ifigenie: nél megy . ha nincs elégséges kommunikáció, akkor vége (lenne, azt hiszem...)

barbieds (törölt) 2011.05.04. 09:46:24

@skarlát betű: kapcsolat közben is működik, sajnos. :(

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.05.04. 09:48:59

@éniskócos: A férjed együtt él veled, gondolom, tehát kénytelenek vagytok kommunikálni is :-) Hogy érted, hogy nem kommunikál?
Az ember azzal főz, amije van. Kinek mi jut. Kinek mennyire fontos az az ember, akivel összekerült. És az is változó, kinek mennyi az elégséges kommunikáció. Szerintem a lényeg, hogy ne tűnjön el valaki napokra, és ha megígért valamit, azt betartsa. Van úgy, hogy kevesebb az ideje, ahogy nekem is lehet sok dolgom. De ne hagyjuk egymást bizonytalanságban. És, ha fontos valamelyik félnek, hogy beszéljenek, akkor a másik szánjon rá időt és figyelmet.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.05.04. 09:50:48

@barbieds: Persze, eltávolíthat egy bizonyos szintig, de ha azon túlmegy, akkor a kapcsolatnak már nem lesz értelme ... Gondolom én. Mindenkinél másutt van ez a pont, de létezik. Ha már a semmibevétel esete forog fenn, akkor ott nem érdemes folytatni.

barbieds (törölt) 2011.05.04. 10:05:12

@skarlát betű: Igen, erre gondoltam én is. Illetve hát, azt hiszem, ez volt a jelzés arra, hogy itt nem kapcsolat van, csak időnkénti dugás, de eleinte nem jöttem rá, ami ciki ennyi idősen. :D

éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2011.05.04. 10:14:26

@skarlát betű: úgy értem, hogy nem kommunikál, hogy rólunk, a kettőnk dolgairől. mintha megszűnnék létezni, mint nő, hanem csak anya, háztartási alkalmazott, jó esetben barát...

M-elicious 2011.05.04. 10:22:35

@barbieds: Ámm...avagy mondhatnám, helyettem is írtad, SB. riszpekt

Cica7 2011.05.04. 10:51:06

@éniskócos:
Bocs, hogy belekotoyogok, de e férjednek nincs valakije, azért nem beszélget a közös dolgokról?

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.05.04. 10:56:05

@barbieds: Aha ... Mindent ugyanúgy hívnak az elején, és csak később derül ki, hogy mégis más ...

@éniskócos: A legtöbb házasságban ez így megy - nem olyan meglepő. Te tudod mindig férfiként látni a férjedet? Egyébként korábban szokásban volt, hogy beszélgettetek kettőtökről? Mert ezt viszonylag kevés férfi hajlandó huzamosabb ideig művelni.

@Cica7: Szerintem nem kell, hogy legyen valakije, egyszerűen csak nincs igénye rá. Szóval, ebből nem vonnék le következtetéseket.

Cica7 2011.05.04. 10:57:19

@skarlát betű:
Jól írtad.
Mindenki játszázik.
Sokáig nem tudtam, hogy mi az, mert őszintén viselkedtem, de ez már a múlt, mert kiderült hogy hazugságban éltem...
így egyfajta revasba csaptam,"elromlottam", ami játszmázásba vitt bele.
Gáz...:((

éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2011.05.04. 11:12:12

francba, elveszett, amit írtam :( szóval:

@Cica7: nem hinném, hogy lenne valakije. de persze nincs kizárva, mindig a feleség tudja meg utoljára :) de legalább akkor tiszta vizet lehetne önteni a pohárba

@skarlát betű: én tudom őt mindig férfiként látni... talán majd írok egy posztot mégis a blogomba :)

Cica7 2011.05.04. 11:17:05

@éniskócos:

Hát ciki. Mi lenne, ha a férjed fenékberugna emiatt? :)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.05.04. 11:23:58

@éniskócos: Érdekes, szerintem ez nem olyan nagyon gyakori. Vagy nem tudom. Még sose készítettem felmérést feleségek körében arról, hogy tudják.e a férjüket mindig férfiként látni ...

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.05.04. 11:28:55

Fiúk, mi van??? Ne hagyjatok már magunkra ennyire! :P Vagy most bizonyítjátok, milyen az, ha a pasi hallgat? :-)

Cica7 2011.05.04. 11:34:27

@skarlát betű:
Talán aki nem csalódott még a párjában, az tud férfiként rátekinteni, akár évek múlva is.
Ezek a naívak, vagy még nem tudják, hogy amúgy csalják őket...:))

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.05.04. 11:48:07

@Cica7: Én nem így látom. Mármint, szerintem nem ettől függ. Egy teljesen kezesbáránnyá avanzsált családapát például nehezebb férfiként látni, mint egy szoknyavadász pasit, aki folyamatosan flörtöl fűvel-fával. Itt most kifejezetten az erotikus kisugárzásra gondolok. De lehet, hogy más nem így látja. Mindenesetre a szakadt gatyában otthon porszívózó pasi nem az a figura, akire szexuális gondolataim támadnak :-) Ezért is gondolom, hogy az erotikának jót tesz a távolság. És ez egy normál házasságon belül nincs meg.

Nem mindenkit csalnak, van, akit nem. Amit írsz, abból az sejlik fel, hogy szerinted minden pasi félrelép. Szerintem rendszeresen csak a kisebbség.

dildozer · http://www.youtube.com/watch?v=AwIY4PRIp4s 2011.05.04. 12:09:41

@skarlát betű: sajnos nem nagyon lehet erre mit mondani. ez így van, ahogy írod.
az utolsó bekezdés igazságát meg épp most volt alkalmam megtapasztalni. azt hittem mindent jól csinálok, aztán kiderült, hogy a kevés, kapcsolatot érintő kommunikációval, épp azt értem el, hogy a tényeknek homlokegyenest ellentmondó fantáziavilágot építsen a leányzó. vége is lett gyorsan a dolognak.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.05.04. 12:52:52

@éniskócos: OK

@dildozer: Az én meglátásom szerint, ha egy kényelmes, bonyodalommentes kapcsolatot akarsz, ismerve az előfeltételeket nálad, akkor például független nőnek valószínűleg hiába magyarázol akármit ... A fantáziavilág leépítéséhez vagyis némi cinizmushoz általában kell egy csomó tapasztalat, és egy fix kapcsolat a háttérben. A folyamatos, biztonságot sugárzó, kiegyensúlyozott, és kiszámítható kapcsolattartás megóv - szerintem - az érzelmi kilengésektől. Nem tudom, a pasiknak miért olyan nehéz erre rájönniük, illetve miért olyan bonyolult megtalálniuk a ritmust. Lehet, hogy ezt is tanítani kéne. :-) Hogy ne mindig azt csináld, ami neked kényelmes, mert a nő is egy csomó, neki kényelmetlen dolgot fog elviselni miattad.
Egyébként most őszintén: neked tényleg nem tud senki hiányozni? Nincs az, hogy rágod a körmöd, mikor ír már xy? Hogy vagytok ti összerakva? :P

Lord_M_ 2011.05.04. 14:33:54

Sokszor azonban a kényes egyensúly megborulása mögött más is van, ez viszont már személyes tapasztalat. Egyszerűen hülye pasi dolog, hogy a bennünk lévő problémákat képtelenek vagyunk feldolgozni, megküzdeni velük, emészt és bosszant minket, még akkor is ha ez nem látszik... amikor egy komoly problémából is viccet csinálunk...

magamból és általam ismert pár fickóból kiindulva, teli vagyunk frusztrációkkal, ami miatt sokszor teljesen eltérünk a normál viselkedéstől.. pl nem beszélünk annyit, egyes témákat kerülünk... ingerülten reagálunk olyan dolgokra amikre nem is kéne...

nem úgy és nem azt mondjuk amit akarunk... ha egyáltalán mondunk is valamit...

-innen teória-
hogy a szeretővel ez másképp volna? bizonyos mértékig azt hiszem igen, de ott is megjelennek tünetek, csak abban az időben a míg a szeretővel foglalkozik az ember, ezeket a nyűgöket ledobja... minek osztaná meg bárki a szeretőjével, hogy profizmusa miatt bukott mondjuk félmilliót, úgy hogy ennyi pénz nem is áll rendelkezésre? vagy hogy kétségek gyötrik a jövővel kapcsolatban?

ugyanakkor az is igaz, hogy sok pasinak nem akkora az igénye arra, hogy a belső világát megossza mással... hogy kimondja 'szeretlek'... vagy hogy egyszerűen csak elismerje a másikat... persze nem azért mert nem szeretné a másikat, csak sokan érzik úgy, hogy a szeretetet nem mondani kell, hanem mutatni és érezni... volt ismerős jött oda egy szakítás után, és mondta azt, hogy "azt mondta nekem a lány, hogy soha nem mondtam neki hogy szeretem... megkérdeztem tőle, hogy nem is érezte... erre azt mondja hogy néha jó hallani is"... és persze nem értette... miért kell mondani ami nyilvánvaló...

lehet hogy nem a témát boncolgatom éppen, de nagyon máshogy látjuk mi férfiak és ti nők a kommunikáció szerepét, lényegét és erejét...

kicsit olyan ez mint a kutya macska barátság, ha két felnőtt állatot eresztesz össze, előbb utóbb verekedés a vége, de ha két kölyök összeszokik, megtanulják egymás "nyelvét" akkor később sem lesznek gondok... amit igazán tanítani kéne, nőnek és férfinek egyaránt, az a másik nem "nyelve, logikája, működése"... csoda világban élhetnénk akkor :)

notC 2011.05.04. 15:16:15

Épp a postban írtad, hogy a nők készpénznek vesznek mindent, amit a férfi mond. Ha így van, akkor azok erősen meg kell válogatni, hogy ki mikor mit mond! :)
Persze a dolog csak bonyolodik azzal, hogy a "hiányos" (de legalábbis annak vélt) információt aztán a nők hajlamosak továbbgondolni. És annál szebb nincs is, mint amikor egy nő férfi fejjel próbál gondolkozni!
- Vajon miért mondta, amit mondott?! És miért nem mondja ki, amire (szerinted...) gondol?!
Mi ennél egyszerűbbek vagyunk ;)
Amit az érzelmi kontra testiség lépegetésről írtál nagyon igaz. A férfinak előbb feláll, aztán ha jó volt akarja még máskor is. Egy nő előbb szerelmes akar lenni, aztán ha összejön felébred a vágy. Következmény: a férfi ha dugni akar szerelmes lesz, hogy kielégítse a nő érzelmi vágyait, hogy aztán amaz kielégítse az ő testi vágyait :) Piszkos egy alku :)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.05.04. 15:39:50

@Lord_M_: A szeretetet mutatni: na, ezzel az a gondom, hogy a kívánás és a szeretet ugyanolyan dolgokban bír megmutatkozni. Csók, ölelés, simogatás. És akkor most honnan tudjam, hogy csak rámindult, vagy érez is irántam valamit? :P
Hosszabb távon kiderül, persze, de azért nem mindig egyértelmű. Mi könnyebben megszeretünk valakit, és megint nem a szerelemről beszélek, mert az egy extra kategória. Ha valakit szeretünk, ahhoz közel akarunk lenni, na nem 24 órában, de olykor mégiscsak.

A pasiknak egyébként ez nagyon kényelmes, már a dolgok ilyen összemosása. Nem kell állást foglalni, nem kell kockáztatni. És nem kell megnyílni, amitől úgyis irtóznak.

Egy jó szeretői kapcsolatban az ember mindent megoszt a másikkal, de ehhez tényleg minőséginek kell lennie ... Barátságnak. A szexen túl.

@notC: "Persze a dolog csak bonyolodik azzal, hogy a "hiányos" (de legalábbis annak vélt) információt aztán a nők hajlamosak továbbgondolni. És annál szebb nincs is, mint amikor egy nő férfi fejjel próbál gondolkozni!"

Miért, milyen választási lehetősége van? Úgy csinál, mint egy nyomozó, aki a bűnöző észjárását próbálja megfejteni. Ha meg akarsz érteni valakit, miféle más módszer létezik? Profilozás ...

Piszkos alku?
Na, azért ne menjünk ilyen messzire.
1) A férfi csak attól, mert meg akar dugni egy nőt, nem lesz szerelmes. Az mástól van. Független a dugás iránti vágytól.
2) Egy nőnek nem kell szerelmesnek lennie, hogy dugni akarjon. Tényleg nem, esküszöm. Mi is emberből vagyunk, és tudunk kívánni egy pasit. Szerelem nélkül is.
3) Csak annyira lenne szükség, hogy ha valaki tartósan szexet akar egy nőtől, akkor bánjon vele érző emberként. Adjon neki önbizalmat, figyelmet, kedvességet. Nem kell elvenni feleségül, nem kell eltartani, nem kell beleszeretni se. (Persze lesz olyan nő, aki másképp nem adja magát ...) Szerintem nem nagy dolgok ezek. Vagy mégis?

barbieds (törölt) 2011.05.04. 15:58:18

@skarlát betű: Egyetértek veled mindhárom axiómában, de azért azt be kell látnunk, hogy szeretői vagy még inkább puszta dugópartneri kapcsolatban nagyon nehéz megismerni a másikat, ergo nem tudhatjuk, mi várható tőle. Ilyen értelemben teljesen érthető a férfiak óvatossága, ami az eleve tartózkodóbb érzelmi hozzáállásukkal együtt úgy tűnhet nekünk, nőknek, hogy érzéketlenek. Épp ezért nehezebb is egy titkos viszony, bonyolultabb meló eligazodni egymáson.

M-elicious 2011.05.04. 16:56:16

@barbieds: én is egyetértek a hárompontossal, de szerintem egymás mellett élve sem könnyű a másikat megismerni, sőt, akkor a kommunikáció csökkenésével el is veszíthetjük a fonalat (de ez már feljebb megéneklésre került).

egyetértek SB-vel, hogy egy jó szeretői kapcsolat elsősorban azért lehet jó a vonzódáson felül, mert barátságra (is) épül, ami azt jelenti, hogy két ember egyébként is érdekli és támogatja egymást, és nem csak arról szól a beszélgetésük, hogy hol mikor, hogyan.

és pont abból fakadóan, hogy a szerető ideális esetben bizalmas is, sokkal többet kinyitunk, megmutatunk magunkból, mint amennyit a férjünk, anyánk, apánk, kollegánk ismer belőlünk.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.05.04. 22:22:50

@barbieds: Nem csak úgy tűnik, tényleg érzéketlenek olykor. Ha róluk van szó, akkor meg tudnak hiperérzékenyek lenni. Lehet, hogy sokszor mi is érzéketlenek vagyunk, amikor nem kattanunk rá valakire.

@M-elicious: Esete válogatja, de ideális esetben Sz tényleg sokkal többet ismer belőlünk, mint F. Már az egy nagy előnye, hogy egy érettebb nőt ismer meg általában, mint a férj, és nem is kell neki megjátszani a kis naivat. Más a cél, más a viselkedés, más a szerep. Szóval sok olyasmi van, amit a szerető ismerhet belőlünk igazán.

TBal 2011.05.05. 09:16:42

@skarlát betű: Tessék??? Ideális esetben a szerető többet ismer belőlünk, mint a férj/feleség??? Hát, számomra kurvára nem lenne ideális, ha a feleségemet nem ismerném jól, engem érdekelnek a vágyai, hogy mit akar, mit szeretbne, szeretném minden részét elfogadni, hogy elmodhasson nekem bármit. Aztán hogy ez mennyire megvalósítható a gyakorlatban... kérdés.

Cica7 2011.05.05. 09:24:53

Hm.... bizalom...
Ha az ember bizalmasabb már a szeretővel, azt az otthonlévő bizony megérzi, így megint kevesebb lesz a kommunikáció otthon.
Hülyeségek mondok?:)
Keveseknak sikerül a megfelelő helyen kezelni a párhuzamos kapcsolatokat.

éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2011.05.05. 09:26:01

@TBal: szerintem sem az az ideális eset, ha a szerető ismer bennünket jobban, de a gyakorlat ez... no de pont azért van szerető, mert nem idális a házasság. legalábbis a hagyományosan elvárt értékek mentén nem ideális. nem hagyományos értékek mentén pedig egyelőre nincs komplett rendszerem az ideálisra :)

éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2011.05.05. 09:34:51

@Cica7: nem feltétlenül van így. mi sokkal többet és jobban kommunikálunk otthon azóta, hogy szeretőm van.

barbieds (törölt) 2011.05.05. 09:49:33

Hát, nekem is fura, hogy valakit a szeretője jobban ismer, mint az az ember, akivel évek óta együtt él. Ha csak azt nézem, hogy sokkal több szituációban láthatta a reakcióidat, már akkor előnyben van. Persze nyilván van ilyen élethelyzet is, amikor csak vegetálnak egymás mellett a társak, és szellemi-lelki éhség is vezet a szeretőhöz. De nem mindenkinél.

Cica7 2011.05.05. 09:51:02

@éniskócos:
Pozitív irány?
A férj meg még azt hiszi, hogy őmiatta van és ő tesz bele a kapcsolatotokba több figyelmet és szeretetet?:)

éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2011.05.05. 10:01:02

@Cica7: nem ő tesz bele többet, hanem én. mert több az energiám és a kedvem. viszont a pozitív visszacsatolás azért működik, tehát ő is elkezdett valamivel többet beletenni

@barbieds: ennél a jól ismerésnél azt hiszem ketté kell választani a dolgokat. a szerető nyilván nem ismerhet jobban bizonyos szempontból, mert sokkal kevesebbet lát belőlem. másrészt viszont igenis bizalmasabb lehet vele a viszony, mert olyandolgokat is elmondasz neki, amit a férjnek már nem lehet, nem mersz stb
de az is igaz, hogy ez csak abban a szeretői viszonyvban van így, a hol a szeretők nem csak dugnak, hanem jó barátok is.

TBal 2011.05.05. 10:09:23

@éniskócos: Szerintem azon múlik ez, hogy vannak-e bizonyos szituáiókban otthon "jó válaszok" és "rossz válaszok". Ha pl. az egyik fél pontosan tudja, hogy az őszinte válasz rossz válasz, azaz nem reagálná le értelmesen a partner, felháborodna, nem fogadná el, akkor ő a párjának a jó választ fogja hazudni, és csak a szerető fogja ismerni az igazi választ.
A tapasztalatom az, hogy a gyakorlatban ennek a kivitelezése rohadt nehéz, hiába próbálok iszonyú elfogadó lenni, azért előfordul, hogy a párom mással beszél meg néhány dolgot, legalábbis jóval előbb, mint velem, mert tart a válaszomtól. Én is érzem magamon, hogy nem tudok minden dologhoz semlegesen hozzáállni, és ezt könnyen érezheti a párom jó válasz-rossz válasz dilemmának.

TBal 2011.05.05. 10:14:24

@Cica7: @éniskócos: Ez is, az is kisülhet belőle, személyiségtől függően. Az itt sokat emlegetett Poppernek volt egy példája, hogy:

- Itt ez az ember, alkohozlista. Érthető, hiszen az apja is alkoholista volt, ezt látta, őt másolta.
- De itt ez a másik, egy kortyot se iszik. Naná, hiszen az apja alkoholista volt, látta, az hová vezet.
- Itt ez a harmadik, sose nősült meg, nem akart családot. Persze, az apja alkoholista volt, terrorizálta a családját, látta, mivel jár.
- És itt a negyedik, akinek példás a családi élete. Na ja, az apja alkoholista volt, rossz volt otthon a hangulat, így ő különösen vigyáz arra, hogy másképp csinálja...

éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2011.05.05. 10:21:22

@TBal: igen, ez a jó válasz-rossz válasz dilemma létezik nálunk. és valóban a szeretőmnek mondom el az igazi választ.
és ez a Popperes dolog is nagyon ott van :) pont most válik egy baráti házaspár, akiknek nagyon hasonló gyerekkoruk volt és más lett a hatása rájuk... én egyébként senkinek sem "ajánlom" az én pédámat. nem gondolom azt, hogy csak így lehet és csak így jó. csak azt gondolom, hogy így IS lehet jó...

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.05.05. 10:32:09

@TBal: Az ideális esetet a szeretői viszonyra értettem, abból kiindulva, hogy a házassággal már eleve gáz van. De még így is úgy gondolom, hogy vannak dolgok, amelyeket egy férjnek-feleségnek jobb nem tudni. Sok helyzetben csak a férjem lát, de ettől a gondolataimat nem ismeri annyira ... Már nem. És nem rajtam múlt, hogy így van.

Cica7 2011.05.05. 10:36:34

Off leszek.
Nem idevágó.
Vagy igen?
Sokáig hittem a kapcsolatok tisztaságában, hűségben és egyebekben, de megváltoztak a körülmények, és kénytelen lettem látni a valóságot.
:(
Próbálom megérteni, hogy miért is lehet jobb még így párhuzamos kapcsolatokban élni, mint folyamatosan kiugrálni az adott kapcsolatból....:)
Itt mosz Kócos blogjára gondolok konkrétan..:)

TBal 2011.05.05. 10:37:52

@éniskócos: Én meg a nyílt kapcsolatos verzióval próbálkozok, felemás sikerrel. És szintén úgy vagyok vele, hogy így is lehet jó, de nem ez ez egyetlen lehetséges megoldás...

Amúgy számodra is vannak jó/rossz válaszok? Mármint, hogy a férjed mondhat neked "rossz válasz"-t?

TBal 2011.05.05. 10:41:40

@skarlát betű: Mik ezek a dolgok? Nagyon érdekelne.
Nekem az alapelvem, hogy mindkét partnernek lehessen egy imaginárius "titok" feliratú fiókja, amit a másik számára nem mond el. Viszont szerintem az az ideális, haminél kevesebb dolog kerül ebbe a fiókba. A korábbi "nem akarok tudni róla" hozzáállás itt annak felel meg, hogy a partner azt kéri, hogy bizonyos dologkat ide tegyek be.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.05.05. 10:47:32

@TBal: Hát, nem ilyen elméleti úton alakult ez ki ... Próbálkoztam én is a nyitott kapcsolattal, vagyis javasoltam, de teljes visszautasítást kaptam. F úgy gondolta, hogy a házasságunk remek. Aztán voltak megbeszélési kísérletek, de mindig arra ment ki a dolog, hogy én miben vagyok hibás. Ő csak a sérelmeit sorolta. Még így is csak azokat látta, hogy rengeteg dologtól megkíméltem, ami még fájhatna neki. Arra nem volt kíváncsi, hogy nekem milyen. Egy időben mondtam is neki, hogy nem ismer, és nem is törekszik rá, hogy megismerjen. Ő azt felelte, hogy de, ismer. Erre mit lehet mondani? Tudom, hogy nem viselné el a tizedét se a valóságnak, de nem is kíváncsi rá ...

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.05.05. 10:48:42

Van ám új poszt, csak még nem vettétek észre, azt hiszem ...

TBal 2011.05.05. 10:49:15

@Cica7: Ennek a blognak az első hozzászólásában küldtem egy linket, egy történetet, ami kb. erről szól. Itt van, még egyszer:
www.pszichologusok.hu/pszichologusok/bhokedli.html

éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2011.05.05. 11:00:25

@TBal: azt hiszem, nem. tényleg azt szeretném tudni, amit gondol. ettől még lehet, hogy ő úgy érzi, hogy vannak számomra is jó és rossz válaszok. mindenesetre igyekszem folyamatosan arról biztosítani, hogy nincs így és amikor olyan választ kapok, ami talán mégis rossz válasznak tűnik, akkor igyekszem megértő és elfogadó lenni ezzel kapcsolatban. nem emlékszem olyasmire az elmúlt 1-2 évből, hogy kiakadtam volna ilyesmin

@Cica7: ez a blogom, nem az első, hiányzik talán a megértéshez az eleje... egyébként elég egyszerű a helyzet. még mindig szeretem a férjemet. itt és most nem részletezném ezt jobban :)

Cica7 2011.05.05. 11:02:18

@skarlát betű:
Talán nem is kíváncsi arra sem, hogy van-e valakid?
Vagy nem merne szembesülni vele és inkább csendben van?
Hát nálam is hasonló volt a helyzet, csak az én párom árgus szemekkel figyelt, attól függetlenül, hogy nem törődött velem, pontosabban a másikkal törődött.
:Eh....:)

Cica7 2011.05.05. 11:07:22

@éniskócos:
Igen, hát érzelmi kavalkád azért van benne.
Életszerű amúgy, tetszik.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.05.05. 11:11:11

@Cica7: Szerintem ez eszébe sem jut. Mármint, hogy lehetne valakim. Mivel azt gondolja, hogy ismer, mert x évvel ezelőtt ismert, vagy ismerni vélt, úgy hiszi, hogy nem vagyok az a típus.
Legalább is én így gondolom :-) De ha elkezdesz "csalni", akkor egyre kevesebb dolgot mondhatsz el otthon. Mert nem csak a tényeket kell titkolni, de a felfogásodat is. Nem beszélhetsz arról, hogy milyen jó a nyitott házasság, vagy nem olyan elítélendő a megcsalás.

Cica7 2011.05.05. 11:21:48

@skarlát betű:
Nincs benne féltékenység, birtoklás?
Nálunk nagy törés után, miután összevakartam magam a padlóról (ami nem kevés időbe és önsajnálatba került) felvetettem a nyitott kapcsolatot.
Nem, ilyen nincs, nekem csak ő legyen és lehet, ez volt a válasz, ő azt nem bírná ki.
A tudat fáj?
:)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.05.05. 11:26:49

@Cica7: De, birtoklási ösztön van benne, féltékenységet csak akkor tapasztaltam, ha valakiről kissé sokat kezdtem beszélni. Volt, hogy elkísért egy pasi lakására, mert tárgyalnivalóm volt, és nem mert elengedni úgymond egyedül ... (Az a pasi tényleg tetszett.)
De most nem beszélek férfiakról, persze ... Úgyhogy nem mutatja, hogy féltékeny lenne. Nem tud konkrét veszélyforrásról.
És mi lett ezzel a dologgal? Ő csalhat, te nem? Vagy szétváltatok?

TBal 2011.05.05. 11:29:59

@éniskócos: Igen, ez lenne szerintem az ideális hozzáállás.

Cica7 2011.05.05. 11:36:15

Maradtam több ok miatt, házasság, gyerekek, ő nem akart elmenni, kitaláltuk, hogy rendbenhozzuk.
Nem volt könnyű döntést hoznom.
Közben elég sok idő eltelt, próbáltam magam rendberakni lelkileg, aztán most én lazítok...:)
Azt hiszem revansként indult minden.
Megvagyok, tetszem másoknak is, és most ez így jó...:)

Cica7 2011.05.05. 11:37:48

@skarlát betű:

az előbbi neked szólt., válaszként..:)

TBal 2011.05.05. 11:38:04

@Cica7: Szerintem így vagyunk kódolva, hogy ez fájjon. Kevés ember veszi a fáradtságot, hogy megnézze, ideális-e ez a kód, és ha nem (mert szerintem nem), akkor belefeccölje a melót, meg akarja változtatni. Mert ez küzdelem az embernek saját magával, ami eltart egy darabig, ha az ember erre az útra akar lépni.
A "párom legyen boldog velem" mondatból sokaknak a "velem" a fontosabb, és nem a "boldog". Sőt, van, akinek a "boldog" kb. közömbös, egyáltalán nem érdekes. Eközben szeretetet, ragaszkodást érez a másik iránt, de szarik a boldogságára, jobb esetben egy sokadrangú dolog - azt hiszi, a párja akkor boldog, amikor ő boldog. Ilyen téren nem alakult ki benne az empátia.

TBal 2011.05.05. 11:38:50

@Cica7: Ja, hogy ő megcsalt, de forítva nem bírná elviselni? Kedves...

éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2011.05.05. 12:39:14

@skarlát betű: ahhoz szólnék mst hozzá, hogy a csalással együtt más dolgoktól is hallgatni kell. én nem ezt teszem, épp ellenkezőleg. minden alkalmat megragadok, hgy apránként csepegtessem a valódi véleményemet szexuális hűségről, nyitott házasságról, hosszú kapcsolatok nehézségeiről. talán pont ezért, mostanában gyakran téma is ez. de egyelőre nemmel válaszolok, ha azt kérdezi, nem csalom-e... még nem áll készen :) és mielőtt kérdeznétek: nem lehet konkrét gyanuja, egyszerűen elértünk ehhez a témához...

TBal 2011.05.05. 12:46:10

@Kommentel(n)ő: Ebben sok igazság van... az is egy képesség, hogy le tudjuk követni, el tudjuk fogadni a változásokat - azokat ism, amik nem az általunk vízionált irányba történnek. Ez nem mindenkinek megy, ezért kell pótlék.

TBal 2011.05.05. 12:49:14

@éniskócos: ez dettó ugyanaz, mint hogy van-e mikulás: a gyereknek egy ideig azt mondjuk, hogy van, aztán amikor elért egy bizonyos szintet, már azt, hogy nincs :). A férjed még hisz a mikulásban :)

TBal 2011.05.05. 12:53:09

@Kommentel(n)ő: Ráadásul szerintem a boldogság nem egysíkú, másfajta boldogságot élhetek át X-szel, Y-nal és Z-vel. Még ha ki is használom a lehetőségeket X-szel, akkor sem fogom tudni, hogy milyen a többivel. Mintha én tudnám adni a partnernek a legszebb rózsákat, a másik a legfinomabb csokikat, a harmadik elmenne vele sárkányrepülni... nem ugyanaz, szerintem nem kell irigyelni, hiszen úgysem örül senki rózsájának úgy, mint az enyémnek.

éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2011.05.05. 13:01:21

@TBal: ez jó :) és szerintem igaz is. az is, amit @Kommentel(n)ő: -nek válaszoltál :)
pontosan ezt érzem és ez egy válasz lehet @Cica7: nak is. vannak dolgok, amikben a férjem jobb és eszemben sincs lemondani ezekről :)

Cica7 2011.05.05. 13:10:59

@TBal:
Miért fáj egy revas a pasinak? :)
Csak az én tyúkom effektus miatt talán.
Kizárólagosságot akar tőlem, de én már eltávolodtam lelkileg tőle annyira, hogy már nem csak ő van.
Ugye érted?

TBal 2011.05.05. 13:14:46

@éniskócos: Meg még egy: attól, hogy valaki valamiben a legjobb, lehet értékelni a kevésbé jót is, azért az is jó. Az előző példánál maradva: lehet, hogy nem én adom leki a legistenesebb csokit, de azért az enyém is finom :). Ez mondjuk főleg kapás szempontból érdekes, az ember hajlamos relativizálni, a jobb mellett a kevésbé jót észre se venni...

TBal 2011.05.05. 13:53:40

@Cica7: Értem.
Csak fura, ha revansról beszélsz, akkor ebből az jön le, hogy ő már megcsalt téged. Ha viszont ezt megtette, akkor "nincs joga arra, hog fájjon neki", ha ugyanezt megteszed te is.

Meg ebben a témában fondos, hogy túllépjünk azon, hogy bizonyos dolgokat magától értetődőnek veszünk - pl. ez, hogy fáj a másiknak, ez tipikusan ilyen, senki nem kérdezi meg, hogy miért is fáj? Jól van ez így?

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.05.05. 14:12:43

@TBal: Ezt csak annak nagyon nehéz megélni, akitől egész életében elvárták, hogy mindenben ő legyen a legjobb. Vagy legalábbis az élet számos területén. :-)

Cica7 2011.05.05. 14:15:15

@TBal:
Lehet, hogy vesszőparipám ez a dolog, de amikor kiderültek dolgok, akkor gondolkodtam el komolyan, hogy vagy megpróbálok én változni, vagy beledöglök a lelki kínlódásba....:)
Nincs mit számonkérni, de látja, hogy szabad lettem lelkileg, és ez nyomasztja....:)
Eltávolodtam és már nem ő kizárólagos, és ez rossz érzéssel tölti el...:)
Néha megsajnálom, mert hát mégis csak társas az ember....:))

TBal 2011.05.05. 14:29:10

@Cica7: Nehéz jó véleménnyel lennem arról, akinek a másik szabadsága fáj...

notC 2011.05.05. 16:28:38

@TBal: Nagyon állat ez az iromány! És hogy ez a Zsóka (a feleség) mekkora egy szemét :)

Tényleg? Ilyenkor amúgy mi van? Amikor a másik nem tud róla ugyan, de abból, hogy megcsalják igen sokat profitál. Van-e joga felhánytorgatni a múltat, ha kiderül a turpisság? Itt utalnék egy régebbi hozzászólásomra, amiben azt írtam, hogy ha bukta van, akkor azzal a másikra a megtorlás kötelezettségét testáljuk.

éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2011.05.05. 16:51:36

@TBal: @notC: na, most én is elolvastam. az eleje eddig nálunk is stimmel. az én plusz energiáim minden szinten működtetik a kapcsolatomat a férjemmel...

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.05.05. 18:13:45

@TBal: Egyetértek, azzal a finomítással, hogy fájni fájhat, de azt illik elviselni. A fájdalom nem racionális, olykor akkor is féltékenyek vagyunk, ha semmi elfogadható okunk nincs rá, ilyen az emberi természet. De ezt a fájdalmat nem szabad tiltássá vagy fenyegetéssé változtatni.

TBal 2011.05.05. 19:32:39

@skarlát betű: jogos... így stimmel.

@notC: Hát, hogy szemét-e vagy sem... azért egy ilyen dolog brutális sokk. Van egy nagyon távoli ismerősöm, aki kb. 15 éves korában tudta meg, hogy az apja nem a vér szerinti apja (addig azt hazudták neki), akkor sem a szüleitől, hanem egy rokontól, aki véletlenül egy vita közben elszólta magát. A csaj innentől teljesen becsavarodott, narkós lett, nem lehetett vele mit kezdeni.

Szóval, a sokkot fel kell tudni dolgozni, és ez a történet szereplőjének túl nagy volt, hogy csak egyszerűen átlépjen rajta, a megcsalás nem volt benne nála a pakliban. Ilyenkor abba belegondolni, hogy még jól is járt a megcsalással, nagyon-nagyon távoli, az utolsó, ami eszébe jut. Max, ha utána élnek, és ellaposodik az addigi szuper kapcsolat, talán leesik neki, de simán foghatja ezt a bizalom elvesztésére is.

@éniskócos: Van egy könyv, az a címe, hogy Nyitott házasság - korszerűbb életstílus. Antikváriumokban van néha, érdemes utánanézni, nagyon racionálisan, kb. "férfi módra" írja le, hogy az miért jó. Szilágyi Vilmos a szerzője.