Lehet-e, szabad-e, jó-e szexelni felebaráti szeretetből? 

Mindegy, hogy házasságon belül vagy barátok között (illetve természetesen nem mindegy, hiszen a házasságban a felek érezhetik úgy, hogy nekik jár a szex, főképp férfiak szokták így érezni, a barátság azért már más kategória, legalább is nem rejt ilyen kötelezettségeket), milyen dolog vágy nélkül lefeküdni valakivel, csak azért, hogy a másiknak jobb legyen? 

Milyen érzéseket vált ki az ilyen gyakorlat abban, akivel kötelességből vagy úgynevezett felebaráti szeretetből (nevezzük inkább szánalomnak, együttérzésnek?) szexel valaki, és milyen lélekkel fogja végezni ezt a műveletet az, akitől elvárják, vagy akit megkértek rá? (Lehet, hogy csak ő hiszi azt, hogy elvárják tőle, vagy tudja, hogy a másik örülne neki, és ezért hajlandó megtenni ...)

Ha a szívességet tévő félben nincs egy szemernyi vágy sem, és csak enged, vagy épp tessék-lássék mímeli, hogy jelen van az aktusban és nem egy darab fa, az mennyi örömet jelent annak, aki kapja? Persze, ez is emberfüggő, de induljunk ki abból, hogy valamiféle szeretet-kapcsolat van kettejük között, tehát az ajándékot kikönyörgő vagy elfogadó számára a másik nem közömbös. 

Néhány évvel ezelőtt egy spanyol film: a Megváltó szex szólt erről. Az eredeti cím kicsit mást sugall: Sexo por compasión, vagyis könyörületes vagy szánalomból, együttérzésből gyakorolt szex. A filmben egy asszony minden, hozzá forduló férfit kiszolgált ilyen értelemben, de az nem derült ki, hogy ebben ő erotikus szempontból örömét lelte-e, vagy egyszerűen csak lelki gyönyört érzett, mert szeretett jót tenni, és mert képtelen volt bárkinek is nemet mondani. Az asszony érzéseire a film nem kérdezett rá, túláradó jósága nyomán azonban színes lett a kezdetben fekete-fehér táj, és még a férje is visszatért hozzá a végén, ha jól emlékszem. Igazi férfi-fantázia?