Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A hűtlenség ábécéje

Mindent a hűtlenségről, félrelépésről, megcsalásról! Amiről nem szokás nyíltan, tabumentesen és szenteskedés nélkül beszélni. Férfi és női szemmel egyaránt.

Adomány

Ennyien vagytok

Térkép

Hűtlenség a Fácsén

Friss topikok

Innen érkeztek a blogra

Gyerekvállalás és hűtlenség (3. rész): A megkötés eszközei

2011.08.31. 07:23 skarlát betű

A legtöbb ember (férfi) számára a kapcsolatból való kilépés elleni legnagyobb érv a gyerek, gyerekek léte. A nő attól a pillanattól kezdve, hogy teherbe esett, egyfajta hatalmi pozícióba kerül. Persze nem minden pasira van ez egyformán hatással, léteznek olyanok, akiket egyáltalán nem vagy csak mérsékelten tud izgatni a saját gyerekük. De aki normálisabban gondolkodik, annak a gyerekek egyfajta szent és sérthetetlen kategóriát jelentenek. És rajtuk keresztül lehet őket megkötni, zsarolni, befolyásolni. 

Egy nő magához láncolhat egy férfit azzal, hogy szándékosan, a pasi akarata ellenére teherbe esik (persze történhet ez véletlenül, úgy, hogy a nő sem akarta, mert balesetek mindig vannak, a férfi nagy valószínűség szerint akkor sem fogja elhinni, hogy nem volt szándékosság): s noha nincs garancia arra, hogy a láncra verés eredményes lesz, ez tiszta hazárdjáték, azért sokszor beválik. És nem csupán egy még gyermektelen kapcsolatban alkalmazzák, hanem olyan szituációban is, amikor az akár többgyermekes házasság recseg-ropog, esetleg feltűnt egy harmadik szereplő, és a férfi minden jel szerint kifelé tart a családból. Ilyenkor egy hirtelen terhesség alapvetően megbolygatja a helyzetet. Ha a pasi nem hagyja magát megzsarolni, az úgynevezett Másik Nő valószínűleg nem fog tudni együtt élni a tudattal, hogy miatta hagyjon el a partnere egy várandós asszonyt és egy újszülöttet.

A gyereket, gyerekeket a férjek is felhasználhatják a feleségük zsarolására, visszatartására, fenyegetésére, hiszen a családi lakhely elhagyása esetén már korántsem biztos, hogy a hagyományos módon, az anyának ítélik oda egy válóperben a kiskorúakat. Egy nő számára általában a gyerekei "elvesztése" még nagyobb trauma, mint egy férfi számára (vannak kivételek), így hatásos lehet az ezzel való fenyegetőzés: a hűtlen asszony kénytelen lesz a szeretője és a gyerekei között választani.

Biztos mindannyian ismertek hasonló történeteket. Esetleg ti magatok is résztvevői voltatok ilyesminek, akármilyen szerepben is. Lehet, hogy nem tudtok róla, mert ti vagytok az a bizonyos gyermek, aki egy szándékos teherbeesési akció során megfogant. Vagy túl kicsik voltatok hozzá, hogy emlékezzetek arra, miként fenyegette meg egyik szülőtök a másikat azzal, hogy soha többé nem láthat benneteket, ha nem szakít a szeretőjével. 

De lehet, hogy ti magatok voltatok az elszenvedői vagy az elkövetői egy ilyen fenyegetésnek. Megérte? Nem érte meg? Érdemes ezen gondolkodni? Van köztetek olyan, aki szerint ez a fajta megkötés igenis érvényes módszer? Vagy egyszerűen tisztességtelen és aljas húzás? Kinek jó és kinek rossz? Várom a véleményeteket!

8 komment

Címkék: terhesség hűtlenség gyerekvállalás házasság megmentése

A bejegyzés trackback címe:

https://hutlenseg.blog.hu/api/trackback/id/tr603015301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szexofon · http://szexofon.blog.hu 2011.08.31. 09:46:52

Nekem is volt "szeretőm", hosszú évekig, egy befulladt és sehova nem vezető, nagyon egyenlőtlen házasság mellett. Ahogy a poszt dilemmáit, áldozatvállalásait olvasom, pontosan visszacsengenek azok az idők, amikor a mostani párom, még csak a "szeretőm" volt és arra várt, ami ma neki már valóság, neked meghíúsult remény.

(btw utálom ezt a szerető szót. Nem türkrözi azt ami mögötte volt. Szerető az félredugást, élvezetet, oldalkocsit jelent, míg nekem ő már akkor is a párom volt, társam a szó igazi értelmében, sokkal inkább, mint a korabeli feleségem)

Az én szeretőm évekig várt. Türelmesen avagy türelmetlenül. Hol elkeseredetten, hol megelégedve és boldogan, hogy legalább ennyi jut neki belőlem. Én pedig végig remegtem (szó szerint), hogy meddig bírja cérnával a hitegetésemet, mert afelől, hogy én végül lépni tudok, csak egy ember lehetett 100%-ig bizonyos. Csakis én, senki más. Még ő sem. Egyszerűen nem hiszem, hogy egészen addig amíg megléptem a várva várt lépést és kiléptem a reménytelen házasságból, ő a kétely árnyéka nélkül tudott hinni bennem. Avagy hinni igen, bizonyosnak lenni nem.

Nálunk gyerkőcök is voltak és iszonyú dilemmát okozott, hogyan oldom meg a helyzetet. Beletörődök, hogy a helyzet megoldhatatlan és együttélek egy reménytelen helyzetben, minden nap új konfliktusokkal, sértődésekkel, elhúzott szájakkal, ahol ha ezt csinálom ez a baj, ha az ellenkezőjét akkor meg az a baj, ahol a "társ", a partnerség tökéletesen hiányzik a mindennapokból, vagyis harmincegynéhányévesen elfogadni, hogy nekem ennyi jutott az életből és ami szerintem 5 év alatt gyomorrákban bontakozott volna, vagy váltani, feladni megújulni valakivel, akinek azelőtt, hogy megismertem még csak az álmaimban létezett. Pont olyannak, mint amilyen a maga valójában volt.

Óriási dilemma volt ez. Feladni sok minden dolgot, ami nélkülözhetetlen része lett az életemnek és együttjárt egy igazán velejéig keserű, tarthatatlan állapottal.

Elsősorban persze a gyerekek, de sok minden más is. Az egzisztencia, lakás, vagyon, a családi kötelékek, a barátok, a rokonok, a szomszédok, mind mind egy apró kerékkötő, egy újabb tétel a hogyan legyen ezután, a "hogyan mondjam meg nekik" listáról.

Némelyik nevetséges, elhiszem. De mégsem olyan könnyű meglépni, ha eljön a pillanat.

Nálam/nálunk eljött.

Az én párom nem gondolt túl sokat és nem alap nélkül.

Nem adott határidőt (bár megértettem volna), hogy eddig vagy addig de döntsek végre. Nyilván volt egy - ha nem is dátumszerűen kitűzött - deadline, aminek beérését megérezte volna. Onnantól már nem hitt volna, nem reménykedett volna többé bennem. Kifáradt volna a bizakodásban. Ezt biztosra veszem.

Ha van tanulság, egyvalamiben többet (?) tett. Megértette, átérezte a dilemmámat. És nem csak passzívan, hanem úgy is, hogy velem együtt agyalt, beszélt velem, hogyan lehet összeegyeztethetetlen dolgokat összeegyeztetni.

Így történt, hogy - most már 10 év távlatából mondhatom - nem váltam el a gyerekeimtől, nem kellett őket kicsit sem feladnom (pedig csúnya idők is voltak, amikor exem eszközként próbálta használni őket ellenem) de emellett új életet kezdhettem. Megoldottuk, hogy megtarthattam mindent ami fontos volt az előző életemből és megkaptam az újat is. Kecske-káposzta ritka esete.

Lehet, ez is félmegoldás. Hiszen ma is csak egy félembert kap belőlem, aki munka után nem hazamegy, hanem a gyerekeihez. Aztán amikor azok lefeküdtek, újra kocsibaül és hazajön.

De ez működik. Jól. Hosszú-hosszú évek óta

Tanulság ?

Olyan nincs. Lehet, hogy erre másnak nincs esélye. De lehet, hogy meglesz....

barbieds (törölt) 2011.08.31. 10:51:29

@Szexofon: Nahát, miket tud meg rólad az ember! :) (Vagy csak nem olvasom elég figyelmesen a blogodat?)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.08.31. 15:30:22

@Szexofon: Húha, ez is külön poszt lehetett volna, de értem én, ha az emberből könnyebben kijön a vallomás egy kommentben :-)

"ami ma neki már valóság, neked meghiúsult remény": ez rám vonatkozott? Nekem nincs ilyen reményem, nem olyan a szituáció. Azt nem szeretném, ha más nevelné fel a gyerekeimet, nem a saját apjuk, Sz házasságát pedig eszem ágában sem lenne felrobbantani.

Ahhoz az állapothoz, amit leírsz, nagy szerencse szükségeltetik, és a Kedvesed is le kell, hogy mondjon dolgokról. Biztos neki sem könnyű. Mint ahogy senkinek nem az ebben az együttállásban.

Vörös Szonja, a tetovált lány 2011.08.31. 22:28:51

@Szexofon: mennyire aktuális ezt most olvasnom, csak egy másik perspektívából... csak nekem már nem nagyon van időm várni, bármennyire is szeretnék...

Mást súg az eszem, s mást a szívem, ám fogalmam sincs, melyikre hallgassak :'(

Szexofon · http://szexofon.blog.hu 2011.09.01. 09:06:35

@barbieds: Azt hiszem erről régebben írtam, minthogy blogírásra adtam volna a fejemet

Szexofon · http://szexofon.blog.hu 2011.09.01. 09:07:11

@skarlát betű: Nem, nem rád vonatkozott... Tévedésből került bele

Szexofon · http://szexofon.blog.hu 2011.09.01. 09:08:25

@Magyar Amazon: Nagyon küzdelmes időszak volt. Kitartani valami/valaki mellett úgy, hogy közben nem tudod (csak utólag), hogy ez éppen most egy elvesztegetett korzsak az életedben, vagy pedig a végén ott van a fény... örök dilemma

éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2011.09.01. 11:27:09

előbb írtam meg a posztomat, mint ahogy idejöttem, de szépen összecsengenek :)

@Szexofon: mintha nálam írtad volna már ezt le nagyvonalakban :) és mélyen átérzem a dilemmát. igenis, azok a felsorolt dolgok mind hozzátartoznak egy váláshoz. és hatványozottan igaz ez akkor, akkor, amikor mindkét fél házas. azt hiszem ez valahogy úgy működik, hogy előbb-utóbb valamelyik serpenyőben több minden összegyűlik... és akkor lép az ember. válik. vagy szakít. de akkor még mindig kérdéses, hogy a másik fél serpenyője éppen hogy áll...