Szeretnénk, ha mindent egy embertől kapnánk meg. De ha nem lehetséges? Ha nincsen EGYETLEN ember, aki minden vágyunk kielégítésére alkalmas lenne? Marad a hiányérzet? Vagy marad a töredékekből összerakott teljesség? Esetleg meggyőzhetjük magunkat, hogy nincs szükségünk teljességre, vagy teljesség úgysem létezik. Vagy, hogy mi a töredéket látjuk teljesnek ...
A szerető az élete kis részét osztja meg velünk. Ahogy mi is. Nem lehetséges több. Vagy lehet, hogy ez mégiscsak több, ha időben nem is, de intenzitásban vagy intimitásban igen, mint amit a valódi család tapasztal meg belőle? A szeretők történetét - ha jól viselkednek és nem buknak le -, nem jegyzi fel senki. Mégis valóságos és mély lehet. Részei vagyunk egymás életének, aggódunk egymásért, csak erről nem tudhat senki. Az út egy része közös, de mindig csak az árnyékos ösvényen fut össze, a napfényes országúton másokkal kocsikázunk.
Olykor ez a kényszerű töredékesség és szétszakítottság ólomsúllyal nehezedik ránk.