A véletlen ide vetődőknek mondom, nehogy azt higgyék, hogy 2014 nyara óta nem jelent meg több poszt.
A blog.viszony.hu oldalon ott a folytatás!
Legutóbb megjelent posztok:
2015. január 3.: Filmajánló: A legénylakás
2014. december 27.: Ki hogy lép félre az ünnepek alatt?
2014. december 19.: A házasságtörés szent hegye
2014. december 12.: Elszeretni ér?
2014. december 4.: Segítség, alibi lettem!
Mindenkinek boldog új évet!
Skarlát Betű
Hogyan válik egy nő sorozatrandizóvá? Egyáltalán mi ez? Csak kávézgat és ebédelget, vagy szexelni is szokott, sorozatban? (Szokott.) Szimplán szexmániás lenne? Vagy képtelen kötődni? Vagy csak túlságosan szereti a változatosságot? Miért csinálja, és miért nem állapodik meg már végre? Mikor pedig a társadalom ezt várná tőle, hogy végre találjon valakit, akihez férjhez megy és attól kezdve persze beállhatna a monogámok nagy és boldog családjába. Az a vicc, hogy még ő maga is ezt prognosztizálja saját maga számára...
Gianna, a sorozatrandizó azonban per pillanat élvezi az életet. Nem vállal kizárólagosságot senkivel kapcsolatban: vannak visszatérő partnerei, akikkel rendszeresen találkozik, és mindig akadnak az étlapon újabb pasik is. Szereti az első randik bénázását, és, hogy sose lehet tudni, mi lesz az egészből, de érdekes módon teljesen kizárja az online társkeresést (valami rejtélyes oknál fogva azt gondolja, hogy ez veszélyesebb, mint bárokban felcsípni pasikat, pedig ebben spéci nincs igaza, az a veszélyesebb, amit ő csinál - szerintem.)
Nemrég egy eléggé sztereotip levelet közölt a Guardian: ilyet írna vagy írt egy olyan asszony, akihez hűtlen lett a férje (ha már sztereotípia, legyen kövér: rájátszik a mítoszra, mely szerint a férfiak gyakrabban csalnak, pedig, mint tudjuk, ez egyáltalán nem biztos, de a mítoszok természete már csak olyan, hogy makacsul ragaszkodunk hozzájuk).
Vannak benne olyan fordulatok, amelyek eléggé szappanoperába illőek, de vajon honnan tanulnának az emberek manapság levelet írni, mint ilyen forrásból? Előkerül itt minden szokásos fordulat, többek között a lebukás utáni folyamatos hazudozás és csúsztatás kérdése is.
A levélíró súlyosbító körülménynek tartja, hogy a férj először csak azt mondta: futó kalandról volt szó, aztán azt, hogy másfél éve tart, később, hogy megvan annak már 2 éve is... Itt megállt, de el tudom képzelni, hogy a teljes igazság ettől még nagyon messze van. Mondjuk, hogy nem ez volt az első szerető, hanem a 10. (hasraütésre), sőt, tán nem is ő az egyetlen, és a szvinger klubos látogatásokról ne is beszéljünk. (Más kérdés, hogy ha ez egy valódi sztori, a pasi nagyon rossz módszert választott a vallomás adagolására, de annyi kötelező panel van a szövegben, hogy szerintem nem valódi a sztori.)
G felesége nem sejti, hogy a férje elképesztő jó az ágyban, a szeretőivel. R férje azt hiszi, hogy a felesége még sose élvezett el, pedig dehogynem, csak a barátjával, akivel már egyébként is mindenfélét kipróbált.
Miért nem viszi haza G a tudását, hogy a neje is élvezhesse adottságait, amelyeket más nőkkel fejlesztett ki? És R miért igyekszik minél hamarabb túlesni az otthoni numerákon, mintha már egyáltalán nem lenne libidója?
G meg van győződve róla, hogy a feleségét nem érdekli a szex, ezért is utasította vissza olyan sokszor. Esetleg soha nem is volt valami aktív, meg amúgy is hamar elélvez, aztán már menne a dolgára, igazán játszadozni nem lehet vele. És, mitagadás, G-nek ehhez nincs is kedve. A szeretőkkel minden más. Ők nem látják kopott tréningnadrágban és papucsban, nem hallják, hogy horkol, nem küldik el bevásárolni, velük az lehet, aki a neje szemében soha: hódító, erős, szexis férfi.
R azt se tudta, mi az a szex, mielőtt meg nem csalta a férjét, akit a maga módján szeret, de mióta van összehasonlítási alapja, rájött, hogy erotikus értelemben minimum nem illenek össze. R-nek egyébként is meggyőződése, hogy a férjének ez így jó, úgysem igazán érdekli a szex, azelőtt se tett ki magáért, hát a néhány perces dugások pontosan megfelelnek az igényeinek. Ha a férje rákérdez, hogy ő élvezi-e, valahogy elmismásolja a dolgot, és igyekszik mihamarabb más elfoglaltságot találni.
Beszélgettünk már arról, kinek a számára hol kezdődik a hűtlenség, és a cyberszex vajon hová sorolható be, meg is állapítottuk, hogy sokan megcsalásnak tekintik azt is, ha nincs testnedv-csere, sem semmilyen fizikai kontaktus, sőt, olykor még a látvány és a hang is hiányzik, csak egy chatszoba van, arctalan szereplőkkel...
De most, hogy egy robot átment a Turing-teszten, bizony egy új irányzatot is figyelembe kell vennünk: lassan vagy gyorsabban, mint gondolnánk, elkövetkezhet az az idő, amikor már azt sem tudhatjuk, hogy egy virtuális szexpartner valódi ember-e, vagy mesterséges intelligencia.
El tudok képzelni olyan szolgáltatót, amely kifejezetten mesterséges intelligenciákkal folytatott cyberszexre specializálódik, és úgy hirdeti magát, mint teljesen ártalmatlan, sőt, a partnerhez fűződő valóságos hűséget konzerváló lehetőséget, hiszen ki lenne úgy istenigazából féltékeny egy testetlen, lelketlen adathalmazra, amely informatikusok, nyelvészek és hasonló "kockák" előre gyártott paneleiből építi fel a "tökéletes" nőt vagy férfit? (A tökéletes férfi kitalálásához igazi bölcsészek segítségét is igénybe venném a helyükben, ha valaki ilyet tervezne, keressen meg.)
Ti mit gondoltok a búcsúszexről? Mi értelme van egy már befejezett kapcsolatot így lezárni, melankolikus, fájdalmas szeretkezéssel? (Vagy lehet, hogy nem is lesz melankolikus?) Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én jobb szeretném nem tudni, hogy mikor van az utolsó alkalom.
De nézzük, mi a helyzet, ha ez a búcsúszex egyszersmind félrelépés is. X megnősül/férjhez megy és előtte még megenged magának egy "kisiklást", mint aki egy nagy fogyókúra előtt még jól bepakol a kedvenc csokijából. Y véget akar vetni a szeretői kapcsolatának, hogy rendbe hozza a dolgait a házastársával, de még dolgozik benne a vágy, csak egy utolsó összebújás, a régi szép idők emlékére...
Szex senkinek nem jár. Akár megérdemli, akár nem. Szexpartner senkinek nem jár, akár együtt él valakivel, akár nem.
Ma már bűncselekménynek számít akár a párkapcsolaton belüli nemi erőszak is. (1997-től, nem tegnaptól.) Ha a nő (vagy a férfi) nem akarja, nem akarja, akkor békén kell hagyni. Különben feljelentés is lehet belőle.
Persze legtöbbször nem lesz feljelentés, mert a dolog ennél sokkalta bonyolultabb. Nem feltétlen csak a coitus lehet "megerőszakolás" például, és nem feltétlen csak azt érezheti megalázónak, undorítónak valaki, ha fizikailag kényszerítik. A zsarolás miatti behódolás semmivel sem kellemesebb vagy felemelőbb - de azt hogy lehet feljelenteni, aki fenyegetőzik, hogy megöli magát, ha nem fekszel le vele? Vagy csak patáliát csap, mikor végre elaltattad a gyerekeket? Vagy könyörög, hogy adj neki még egy esélyt?
Ti mit tippeltek: aki több pornót néz, az hajlamosabb félrelépni, mint aki irtózik ettől a műfajtól, vagy csak tudatosan megtartóztatja magát? Hiszen a pornó az állandó partner iránti vágyat is felkeltheti.
Ha a pornó valóban elősegíti a kifelé kacsintgatást, ez vajon csak a férfiak esetében tapasztalható, vagy a pornófogyasztó nők is esendőbbek? És vajon mennyire számít, hogy milyen jellegű filmeket nézünk? A szimpla kettes jelenetek kevésbé noszogatnak a hűtlenség felé, mint a többes szex? A home videók izgatóbbak, mint a mainstream sorozatművek? Függ-e a reakció az életkortól és attól, hogy mennyi ideje élünk együtt valakivel - vagy egyáltalán együtt élünk-e?
Feltehetnék még jópár kérdést, de nem akarok senkit frusztrálni, ugyanis az általam fellelt amerikai kísérlet kitalálói jóval kevesebbel is beérik. Mivel legkönnyebben amerikai egyetemistákkal lehet hasonlóan tudományos felméréseket készíteni, megint őket vették elő.
Ahogy a hónap elején jeleztem, a Ridikül című lap egyik újságírója feltett nekem néhány kérdést: az április 3-iki szám 38-39. oldalán olvasható az a kevés, amit ebből le is hoztak. Ígértem, hogy az összes válaszomat közreadom majd, nos, itt következnek az eredeti kérdések és a reakcióim.
Ridikül: Mit gondolsz, könnyebb-e ma lehetőséget találni a félrelépésre, mint régen? Vagy ez semmit nem változott, csak mások lettek az ismerkedési lehetőségek?
Skarlát Betű: Könnyebb, mert nem csak azokból lehet válogatni, akik épp kéznél vannak, olyanok is szóba jöhetnek, akikkel az internet adta lehetőségek nélkül soha nem találkoznánk. Több a tudatos félrelépés, előbb születhet meg a vágy, minthogy megismernénk a konkrét személyt. Főleg azoknak könnyebb, akik kevésbé képesek élőben ismerkedni (gátlásosak, félénkek), kistelepülésen élnek, vagy olyan az életbeli helyzetük, hogy nem is nagyon találkoznak ellenkező nemű emberekkel (otthon vannak, egynemű közegben dolgoznak, stb).
Találtam egy érdekes cikket a neten, egy bizonyos dr. Billi Gordon tollából: leginkább azért keltette fel a figyelmem, mert egy kérdőíves felmérés alapján von le bizonyos következtetéseket. No, de a felmérés eredménye több mint furcsa.
Nézzük, miről is van szó. B.G. 200 amerikai házaspárt kérdezett azok internetes szexszel kapcsolatos tapasztalatairól, meg a valódi életben megélt hűtlenségről illetve azonos neműekkel folytatott szexről. 200 férfi és 200 nő válaszolt a kérdéseire. Mindegyik pár legalább tíz éve házas, mindegyiknek van munkaviszonya és gyereke. Felső középosztálybéli, és nagyrészt értelmiségi rétegről van szó, legalább a pár egyik tagja egyetemet végzett.
Ebben a két posztban folytatom Alfons Vansteenwegen és Maureen Luyens hűtlenségről szóló könyve (Hogyan éljük túl a félrelépést?) alapján a viszonyok 7 szakaszának ismertetését.
Ahogy az első bejegyzésben, itt is hozzáteszem majd a saját meglátásaimat, természetesen.
2. rész: Lelepleződés, érzelmi kitörések és hirtelen elhatározások, a hűtlen és a megcsalt fél sokféle lehetséges reakciója
3. rész: Döntések, zsákutcában, a viszony vége.
Még egy fejezet van hátra, az arról szóló posztot jövő hét elején élesítem.
Nemrégiben megvettem egy holland szerzőpáros (Alfons Vansteenwegen és Maureen Luyens) hűtlenségről szóló könyvét, amelynek magyar főcíme ugyan így hangzik: Pedig szeretjük egymást..., de az eredetiben csak a magyar kiadásban alcímként szereplő kérdés szerepel: Hogyan éljük túl a félrelépést? És ez benne a lényeg.
A vékony kis kötet, amelyet én inkább vázlatnak neveznék, a klasszikus viszonyok klasszikus lefolyását veszi alapul, ezt osztja hét fázisra. Rengeteg olyan félrelépési és szeretőzési történet van, amely kilóg ebből a sablonból, én legalábbis számos ilyet ismerek, de érdekes a terapeuták szemével rápillantani a szerintük megszokott forgatókönyvre, és átgondolni, vajon mennyire működőképes az a megoldás, amit ők kínálnak a félrelépés "túlélésére".
Rosszalkodni jó. Ezt szinte minden gyerek tudja, akkor érdemes aggódni, ha egy gyereknek sose jut eszébe feszegetni a határokat. A szabályok arra valók, hogy megszegjük őket - persze, csak módjával, mértékkel, de aki minden szabályt be akar tartani, akármi vagy akárki is próbálja ráerőltetni, az teljesen önállótlan személyiség lesz.
Láttam egyszer egy mesét, melynek épp ez volt a lényege: a királylányt születésekor megátkozta egy boszorkány, mégpedig azzal, hogy sose tudjon nemet mondani egyetlen kérésre vagy parancsra sem. A szülei kezdetben örültek ennek, majd rájöttek, hogy mennyire abszurd dolgokat is meg fog tenni a gyerekük, ha képtelen nemet mondani, akár még nekik is, hát még másoknak, akik kifejezetten hülyét akarnak belőle csinálni.
Sokan gondolják, hogy fizetős szolgáltatás igénybevétele nem hűtlenség. Hiszen nincsenek érzelmek (biztos ez?), nincs veszély (legalább is akkor nincs, ha védekeznek), az egész nem szól másról, mint fizikai szükségletek kielégítéséről.
Mondanom sem kell, de azért mondom: a fizetős szolgáltatásokat általában férfiak veszik igénybe és nők nyújtják, noha léteznek más verziók is: a nőket kiszolgáló gigolók, a férfiakat kiszolgáló férfi prostituáltak, a nőket kiszolgáló női és férfi szexmasszőrök – hogy most csak a legális lehetőségeket soroljuk fel.
Mint más sokszor megállapítottuk, az, hogy mi számít hűtlenségnek, egyéni meghatározás kérdése, attól kezdve, hogy a mással való fantáziálás, vagy kávézgatás már annak számít egyesek szemében, addig, hogy a mással űzött szex sem számít annak, ha nincsenek érzelmek… Vagyis azt, hogy a prostihoz vagy szexmasszázsra járás minek számít, magának a szolgáltatást igénybe vevő illetőnek, no meg leginkább a partnerének kell eldöntenie (a partner sokkal szigorúbb szokott ebben lenni).
Az utóbbi időben kiakadtak néhányan Nyáry Krisztinán magyar költők és írók szerelmi életéről írott facebook-bejegyzésein, illetve könyvein, főleg az irodalomtörténészek kárhoztatják amiatt, hogy úgymond leegyszerűsítve, bulvárosított formában tárja a "csámcsogó" nagyközönség elé szent és sérthetetlen nagyjaink féltett magánéleti titkait… (Aki bulvárosnak tartja, az még nem olvasott bulvárújságot, de ez részletkérdés.)
Nos, bele lehet kötni így vagy úgy, de tény, hogy a tankönyv- és papírízű irodalmi hősök helyett végre hús-vér embereket láttunk, akik csöppet sem unalmas és szokványos életutakat mondhattak magukénak. Mivel a szerelmi életük került előtérbe, nem ritka a giccses polgári ízléssel összeegyeztethetetlen történet, és ez sokaknak fáj. Ha a világirodalom alkotóiról, vagyis bárki másról van szó, aki nem magyar, mondjuk egy Villonról, egy Byronról, egy Henry Millerről, senkinek nem jut eszébe felháborodni azon, hogy a magánéletükről, szerelmeikről, esetleges nem kispolgári ízlést tükröző szexualitásukról is megtudunk egyet s mást. Miért van több közünk egy magyar költő erkölcseihez, vagy miért bír felháborodást kelteni, ha valakiről kiderül ez-az? Nekem magas… Mindenesetre most Ny. Krisztiánnak köszönhetően ismerhettem meg Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni történetének egy olyan szeletét, amelyről ebben a blogban mindenképpen meg kell emlékeznem. A történet ezen a héten ért véget, hiszen Fanni szombaton hunyt el, 102 éves korában: közel 70 évet töltött özvegységben.
Rég írtam már sorozatokról, de múltkor láttam egy nagyon jópofa epizódot a magyarul Férjek gyöngye néven futó The King of Queens nevezetű tv show-ból, amely a szituációs komédia eszközeivel nagyon jól rá tud tapintani bizonyos, a mindennapokban is gyakran előforduló problémákra. Itt van például a barátoknak való falazás kérdése.
A sorozat főszereplői Doug és Carrie fiatal, gyermektelen házaspár. New York Queens nevű negyedében laknak Carrie bosszantó apjával, Arthur-ral, aki a sorozat első epizódjában magára gyújtotta a házát. A mackós és eléggé kétbalkezes Doug egyszerű lélek, sofőrként dolgozik, két dolog érdekli igazán: az evés és a szex, de utóbbi kizárólag otthon, a feleségével, kényelmes körülmények között. Szívesen lóg a haverjaival, és nem veti meg a sörözést, sem. Nincs benne semmi drámai, és, ahogy a magyar cím is sugallja, jóravaló papucsférj.
Legjobb barátja a magas, fekete Deacon, aki Doug kollégája is: feleségével, Kellyvel két gyereket nevelnek. A két feleség is nagyon jóban vagy egymással, és házaspárként is gyakran járnak össze, és gyakorlatilag nincsenek titkaik egymás előtt.
Nos, a hűtlenség-témához kapcsolódó bonyodalom azzal kezdődik, hogy Doug egy este vacsoráért megy, és véletlenül belefut Deaconba, aki épp egy idegen nőt fűz. Doug teljesen ledöbben, azt hiszi, a barátja szeretőt tart, és mindjárt lelkiismereti konfliktusba kerül önmagával, mert lojális szeretne maradni a haverjához, de a feleségének se akar hazudni. Márpedig Carrie azonnal észreveszi, ha Doug furcsán viselkedik, és a pasi mindig nagyon bénán próbálja leplezni, ha valami nyomja a lelkét.
Valószínű, hogy nem sok életvezetési tanácsadással foglalkozó könyvben lehet olvasni olyan engedményt, hogy ha az embernek éppen kedve szottyan rá vagy nincs jobb dolga, akkor nyugodtan vagy éppen izgatottan feküdjön le az exakárkijével, legyen az férj/feleség, élettárs, barát(nő), vagy akár egy volt szerető, szexpartner, esetleg barát extrákkal.
Az életvezetési guruk és coachok nem szeretik az ilyen visszaeséseket, főleg a nők esetében tartják nagyon károsnak – sokszor azt feltételezve, hogy a férfiak mindenféle különösebb veszély nélkül belemehetnek ilyen kalandokba, mert nekik úgysem árt. Ez sem. (A dögök!)
Ha kíváncsi vagy a folytatásra, kattints!
A múltkor a szex minőségére fektettük a hangsúlyt, de az sem mindegy, hogy a kérdésben említett 10 alkalom hány nap, hét, hónap, vagy urambocsá év alatt jön össze. Nem viccelek, ismerek olyan esetet, amelyben több év házasság alatt tartottak 10-nél, és csodálkoztak, hogy a gyerek nem akar megfoganni. Meg olyan is ismerek, ahol a napi 2-3 dugás volt a bevett gyakorlat, de a nő sose élvezte.
Ha többé-kevésbé szinkronban vannak a vágyaink a valósággal, ha van partnerünk, és a vágyai hasonlítanak a miénkre, nem csak jellegükben, hanem a mennyiséget és az időzítést illetően is, akkor elképesztő szerencsénk van. Mert nem ritka, hogy egy párkapcsolaton vagy akár külső kapcsolaton belül is eléggé eltérőek ezek a vágyak. Lehet ez az eltérés a szex jellegére vonatkozó: van, akinek a szex egyenlő a pár perces reszeléssel, mindenféle bemelegítés és gyengédség nélkül, és csodálkozik, hogy a partnere nem élvezi. Van, ahol az egyik fél szinte csak az orális szexért bolondul, a másiknak meg pont ez nincs ínyére, pedig nagyon szívesen szeretkezne hagyományos módon. Vagy lehet probléma a mennyiségekkel: az egyik naponta többször szeretné, a másik meg kéthavonta egyszer érzi magát igazán beindulva. Sok esetben persze a két probléma egyszerre van jelen: se a minőség, se a mennyiség nem passzol.
Tovább a Szexről szabadon blogra.
Nemrég találtam egy posztot, amelyben azt taglalták, hogy miket akar megtudni egy szingli nő az első randin attól a pasitól, akit fel kell térképeznie. 
Nos, az irányított beszélgetést bizonyos szakmákban tanítják, a nők meg úgy születnek, hogy a kisujjukban van, csak az a baj, hogy olykor szerepet tévesztenek. Mert a randi mégsem kihallgatás, bár olykor úgy tűnik, mintha az volna. Hozzáteszem, ha én pasi lennék, valószínűleg igyekeznék minél hamarabb távozni, ha azt tapasztalnám, hogy ezt az összes kérdést az első randin próbálják velem megtárgyalni. De nézzük meg, mi a különbség a szingli és a kapcsolatban élő, de kitekintgető nő között abban, hogy mire kíváncsi egy új jelölt esetében. Hozzáteszem, a levelezést és a csevegést meg minden mást arra találták ki, hogy ezeket az infókat az ember előzetesen kicsalogassa a delikvensekből. Ami nem könnyű, mert elképesztő mennyiségű pasi nem érti, mire jó a levelezés, nem válaszol arra, amit a nő kérdez tőle, vagy semmit nem reagál, vagy elvicceli, csetelésből folyton kiszáll, illetve éppen akkor adódik valami, mikor a legfontosabb kérdést szeretnénk feltenni.
Férfiak és nők véleménye valószínűleg nagyon eltér ebben a kérdésben. Bár a blogjaimon inkább azok a férfiak kommentelnek, akik az érzelemmentes szexet nem igazán preferálják, sőt, egyesek még csak nem is tartják szexnek, az összlakosságban jóval nagyobb lehet azon pasik aránya, akik minden további nélkül rávágnák, hogy a jó szexhez egyáltalán nem kell érzelem.
Persze, mint mindig, fontos lenne definiálni, mi az az érzelem, illetve a szex viszonylatában mire gondolunk, mikor érzelmekről beszélünk. I have feelings for you - mondja az egyszeri amerikai. Még nem arról van szó, hogy I love you, azt borzasztó nehezen lehet kinyögni (persze később meg automatizmussá válik és éjjel-nappal darálják), egyszerűen csak vannak irántad érzéseim. Vagy érzelmeket táplálok irányodban. Nem vagy közömbös számomra.
Kerülünk bizonyos szavakat. Vagy eufemizmusokat használunk, bár ebben az esetben az eufemizmus nem is igazán helytálló kifejezés: nem szépítünk egy adott szituáción, hanem másképp kódoljuk, mert… Miért is? Mert még az elköteleződés gyanúját is el akarjuk kerülni.
A barát extrákkal (friend with benefits: FWB) valójában kevesebb, mint a szerető, de lehet, hogy nem is barát. Azt mondani, hogy CSAK barátok vagyunk, már eleve rosszul hangzik. Miért CSAK? A barátság nem kevesebb vagy kisebb jelentőségű kötelék, mint a szeretői kapcsolat. De van egy kényelmes tulajdonsága: közmegegyezés szerint nem jelent kizárólagosságot. Barátunk lehet több is, vérmérséklettől függően annyi, amennyit csak be tudunk szerezni.
Adott egy lány, aki valamikor pornózott. Adott egy lány, aki most énekesnőként próbálkozik. Vagy színésznőként. Vagy esetleg valami másként. Mondjuk akár parlamenti képviselőként - ahogy ezt pont az egyik legismertebb pornócsillag tette, aki történetesen magyar. Az egyik leghíresebb magyar, akár tetszik, akár nem.
Lehet, álnaivnak fogok tűnni, ha megkérdezem, de megkérdezem: mi a baj azzal, ha valakinek pornós múltja van? Erkölcstelen dolog? Ehhez meg kellene határozni, mi az erkölcs. (Ha valaki részletesebben kíváncsi arra, hogy mi mindent mondhatunk el az erkölcsről, és hogy az mennyire nem egységes, szilárd, örökkévaló fogalom, az olvassa el az értelmező szótár megfelelő szócikkét, vagy akár a wikipédiát.)
Miért gondolják olyan sokan, hogy a koronként és társadalmanként teljesen esetleges szexuálerkölcs többet számít, mint az erkölcs többi rétege? Erkölcstelen dolognak számít házasságot törni, meg adót csalni is, de az előbbit valahogy sokkal inkább titkoljuk, mint az utóbbit. (Persze nem minden államban és nem minden társaságban, de ebben az országban általában mégis.) Miért tűnik olyan másnak az a fajta "erkölcstelenség", amely a szexszel kapcsolatos? Mert ezt a legkönnyebb megérteni, ez a legizgalmasabb téma, mert az ilyen kihágások minden kor emberét izgatták? Mert egyrészt élvezet rágondolni, másrészt bűntudatunk van az élvezet miatt, és ezt kompenzálandó szívesen elítéljük azokat, akiknek köszönhetően az élvezet lehetővé válik?
A karácsony nem az a tipikus szexelős időszak. Még azok számára sem, akik egyébként rendelkeznek állandó partnerrel és szívesen használnák ki a szabadnapokat. Egyrészt ott a sok családi program, rokonlátogatás, másrészt a zabálás: ha hazaérünk végre a körutazásból, vagy a bennünket látogatók távoznak, vagy meg se bírunk mozdulni, akkora a hasunk, vagy a pakolással és takarítással ütjük agyon az időt. Akinek messze, esetleg más országban lakik a családja, az utazgathat is egy csomót (már, ha van rá módja), de lehet, hogy épp vagyunk a vendéglátók, és le kell mondanunk a hálószobáról.
Tovább a Szexről szabadon blog posztjára.
Keltett némi felháborodást a viszony.hu legújabb utcai reklámakciója, pedig csak egy "egyszerű" jókívánságról van szó, a családoknak címezve. Na persze tudjuk, hogy a hűtlenséget sokan családellenes dolognak tartják, a karácsonyt pedig a család szent ünnepének. Főleg, mióta az "eredeti", vallásos értelmezés visszaszorult. Nem, mintha annak semmi köze nem lett volna a családhoz, de abban a szentként emlegetett famíliában ugye nem a biológiai apa volt ott a szülésnél. (Ezt most nem fejtem ki, aki akarja, továbbgondolhatja.)
A karácsony leginkább a szeretet ünnepeként aposztrofálódik, ez ellen senkinek nem lehet kifogása, világnézetileg szinte semleges... Ha már kell egy ilyen ünnep, próbáljuk közös nevezőre hozni a hívőket és nem hívőket. Szinte mindenki szeret valakit, legalábbis remélhetőleg. Az is legitimnek tűnik, hogy mindazokkal együtt szeretnénk lenni, akiket szeretünk. De arról már kevesebb szó esik, hogy szeretteink nem feltétlen a közvetlen rokonaink, lehet, hogy közülük például egyeseket kifejezetten rühellünk, mások, akiket hivatalosan nem is ismerünk, meg rendkívül fontosak számunkra.
Ha nagyon erősen megkívánsz valakit, vagy ha még érzelmileg is megérint, és az illető valamilyen szinten viszonozza az érdeklődésedet, esetleg ő maga kezdeményez, akkor három lehetőséged van. Elnyomod magadban a kívánást, érdeklődést, szerelemkezdeményt (esetleg hosszas flörtölés, majd kínlódás árán), szakítasz az épp aktuális partnereddel, hogy kiélhesd a kalandot, vagy hűtlenné válsz.
Nézzük meg, mi a helyzet, ha valaki minden ilyen alkalommal lehúzza a rolót, mert úgy érzi, hogy nem csalhatja meg azt, aki megbízik benne, milyen dolog már az, viszont nem ér neki annyit az a kapcsolat, hogy kihagyjon miatta egy kellemes kalandot? Vajon arról lenne szó, hogy ez az ember alkalmatlan az „elköteleződésre”? Hogy tényleg nem tud egy kicsit se meghasonulni magával, hiszen a vágyak elnyomása és a hűtlenség is elfogadhatatlan alternatíva lenne számára? Vajon csak azért teszi ezt, mert így a legegyszerűbb? Menekül valami elől?
