A hűtlenség ábécéje

Mindent a hűtlenségről, félrelépésről, megcsalásról! Amiről nem szokás nyíltan, tabumentesen és szenteskedés nélkül beszélni. Férfi és női szemmel egyaránt.

Ennyien vagytok

Térkép

Hűtlenség a Fácsén

Friss topikok

Innen érkeztek a blogra

Miért és hogyan maszturbálnak a nők?

2011.11.25. 07:19 skarlát betű

Érdekel valakit ez a téma? És mi köze a hűtlenséghez? (Maximum annyi, hogy van, aki szerint még ez is hűtlenség, vagy legalábbis bántó az állandó partner számára, de ilyet talán elsősorban nők gondolnak a férfiak maszturbálásáról, nem fordítva.) Viszont úgy tippeltem, hogy kis vitatkozó közösségünknek nem lesz kifogása egy ilyen topic ellen sem, tehát belevágtam.

Igaz,  több forrás áll rendelkezésünkre a kérdéssel kapcsolatban, mint valaha az emberiség történetében, főleg az amatőr videók miatt, amelyeket bizonyos emberek olyan szívesen tesznek fel az internetre, de vajon mennyit tudunk valójában arról, hogy miért és hogyan maszturbálnak a nők? A miértet a videók nem árulják el, a hogyannak is csak a külső szemlélő által látható részét, nem azt, ami a nő fejében lejátszódik. 

Ezért állítottam össze ezt a kérdőívet. Nem tudom, van-e bármi értelme, talán csak annyi, hogy feltegyük magunknak a kérdéseket, és válaszoljunk rájuk - magunknak vagy annak, akit ilyen mértékben be akarunk avatni az intimitásunkba. Biztos vagyok benne, hogy sokan még azt sem vallják be, hogy egyáltalán szoktak önkielégíteni. Nem hogy mindenféle részleteket. 

Nos, itt a kérdőív, lehet véleményezni, kiegészíteni, továbbadni, akár kitölteni is, persze. 

Maszturbálási szokások kérdőív nőknek:

0. maszturbált-e már életében?

1. hány éves korában kezdte?

2. van-e tőle orgazmusa? ha igen, mennyi idő alatt jutott el az elsőig? (azonnal, napok, hetek, hónapok, évek múltán)

2/a az izgatástól kezdve átlagosan kb. hány perc alatt jut el az orgazmusig? van-e úgy, hogy nem sikerül és feladja?

2/b orgazmus után általában lenyugszik-e, vagy sokszor folytatja önmaga izgatását?

3. fejlődött, változott-e az évek során a technikája és hogyan?

4. honnan veszi az ötleteket? (saját kísérletezés, beszélgetés, olvasmány, videó)

5. fantáziál-e közben és kivel? (állandó partner, szerető, alkalmi partner, idegen)

5/a kitart-e egy fantáziakép mellett, vagy „ugrál” a képzelete?

5/b fantáziál-e azonos neművel?

5/c csoportos szexszel?

6. tiltotta-e valaki, hogy maszturbáljon?

7. rajtakapták-e valaha?

8. megszidták/megszégyenítették-e miatta vagy félrenéztek? (egyik, másik, mindkettő)

9. ha megszégyenítették, az visszavetette-e az önbecsülését, próbált-e leszokni róla?

9. érzett ill. érez-e lelkifurdalást miatta? (esetleg undort?)

10. úgy érzi-e, h ezzel valamitől megfosztja a partnerét?

11. csinálja-e, ha van állandó partnere, vagy csak akkor, ha magányos?

12. milyen gyakran csinálja/csinálta?

12/a volt-e hosszabb szünet az életében, mikor nem csinálta?

12/b volt-e különösen izgatott szakasz az életében, mikor többször csinálta?

13. jellemzően hol?

14. milyen napszakban?

15. csak egyedül csinálja, vagy partner előtt is? (esetleg csak partner előtt?)

16. ha egyedül, stikában, vagy "nyíltan"?

17. ha partner előtt

a) hivatalos partner vagy szerető előtt inkább?

(mindkettő, csak egyik, csak másik)

b) kérésre vagy önállóan?

c) szeretkezés közben?

d) van együttes maszti?

e) webkamerás megoldás?

f) ad-e valami pluszt, ha más előtt csinálja, vagy akkor nehezebben megy?

g) szereti-e, ha simogatja a partner közben, vagy ez zavarja?

18. használ-e segédeszközt?

            a) műfarok, vibri, gésagolyó, vízsugár, egyéb

            b) képi anyag (pornókép, videó)

            c) izgató olvasmány, szexcset, egyéb

19. miért csinálja?

            a) nem jut elég szexhez

b) szereti csinálni

c) a partnere kedvéért

d) mert másképp nem tud elélvezni

e) feszültség levezetéseként, vagy elalváshoz

f) egyéb

20. szereti-e nézni, ha más csinálja?

- partner (hivatalos partner vagy szerető)

- idegen (videó)

21. szereti-e nézni magát közben?

- tükör ill. videófelvétel

22. van-e kedvenc módszere, testhelyzete?

(ülve, állva, háton vagy hason fekve, kutyapózban)

23. hány kézzel, melyikkel, hány ujjal csinálja (ehhez képest jobb vagy balkezes)?

24. mit ingerel? (csiklót, hüvelybemenetet, g-pontot, a-pontot, mellet, egyebet?)

25. el tud-e élvezni a puncija érintése nélkül?

26. az erős vagy gyenge ingerek hatásosabbak-e nála?

27. ha van hüvelyi izgatás: hüvelyébe előről vagy hátulról nyúl be? hány ujjal? milyen eszközzel?

28. okoz-e magának fájdalmat a gyönyör fokozása érdekében?

28. van-e különbség a maszturbálás alkalmával ill. szeretkezéskor elért orgazmus között?

29. van-e multi-orgazmusa?

30. van-e spriccelős orgazmusa?

31. hasznosnak tartja-e a maszturbálást saját teste megismerése érdekében? vagy egyéb okból?

32. károsnak tartja-e? ha igen, de csinálja, miért teszi: le akar-e szokni róla?

33. beszélt-e valaha a maszturbálási szokásairól ismerősnek /virtuális ismerősnek?

34. keresett-e infót róla? (olvasmány, videó, beszélgetés)

 

54 komment · 1 trackback

Címkék: nők maszturbálás kérdőív

A bejegyzés trackback címe:

https://hutlenseg.blog.hu/api/trackback/id/tr733373416

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Te hogyan masztizol? 2011.11.28. 08:46:24

Ha van valami (több is...), amiben kétségtelenül előnye van a lányoknak, az a maszti. Emlékszem még a kamaszkomorom zsenge időszakában jártam, amikor valami furmányos módon hozzájutottam az Utolsó tangó Párizsban c. botrányfilmhez.Marlon Brando partner...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jilley (törölt) 2011.11.25. 10:39:37

Hehe :)))) ! Nem válaszol senki?
Na majd, ha kilihegtem magam, és visszaállt a pulzusom. ;)
Most így délelőttre kicsit sok a kérdés. Hát tény, hogy alapos, mindenre kiterjedő kérdőívet hoztál össze Skarlátbetű. :)
A videók nagy része meg marhára nem hiteles, a hölgyek csak a szerepre figyelnek, arra nem jut idő, hogy magukba merüljenek, márpedig anélkül még a csúcs közelébe se lehet jutni, elérni meg pláne nem.
Ez csak úgy beugrott.

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2011.11.25. 11:09:24

Drága SB, erre gondolom privát mailben várod a választ, ugye? Itt kicsit sok helyet foglalnának el a válaszok. ;)

azentitkaim · http://azentitkaim.blog.hu 2011.11.25. 11:36:07

Majd ha egyszer lesz egy kis szabad időm, lehet, hogy kitöltöm :)

Lars.Lares 2011.11.25. 11:44:45

Magukba merüljenek @Jilley: -)?
Esetleg néhány egyedi választ megosztanál @Enchantée: -)?
Biztosan van pár érdekes feleleted a feltett kérdésekre @azentitkaim: -), ide vele a blogba!

M-elicious 2011.11.25. 12:32:41

@Lars.Lares: a jelenlegi kontextusban igen tolakodó.

Lars.Lares 2011.11.25. 12:56:43

Köszönöm, hogy szóltál @M-elicious:. Bocsánat, mindenkitől elnézést kérek a kíváncsiságomért.

Jilley (törölt) 2011.11.25. 13:00:14

@M-elicious: Lehet, hogy Lars.Lares csak tudásra szomjazik. :) @Lars.Lares: Igen. Ha csak a "külcsínre" összpontosítanak, akkor nehezen jön össze az orgazmus. Jó, persze ezek a videók többnyire nem erről szólnak. Nem mondom, hogy nem kell a vadmacskás stílus hozzá, csak az keveredjen egy kis bájjal, egy kis bujasággal, egy kis alázattal... :)
No, és milyen emailcímre kell küldeni a válaszokat Skarlátbetű?

TBal 2011.11.25. 13:32:14

@Lars.Lares: Ha leírod ide a saját válaszaidat a kérdések férfi megfelelőjére, akkor akár hitelesen is kérdezhetnéd. Ha te se írnád ki, akkor meg, hát, beláthatod, hogy jogosak a kifogások.

Amúgy az alapot megértem, engem is érdekelnének a válaszok, szerintem ez egy természetes férfikíváncsiság a női szexualitással kapcsolatban. Csak épp én sem írnám ide a részletes választ.

TBal 2011.11.25. 13:33:46

@Jilley: Ha rákattintasz a nevére, ott van olyan opció, hogy üzenetküldés, és az egy mailküldés a te belépő indapassos mailcímedről az övére.

M-elicious 2011.11.25. 13:40:41

@Jilley: ja, csak szerintem nem ez a fórum a legmegfelelőbb a nyilvánosság előtti konkrét infószerzésre. legalábbis nekem ennél a pontnál van a határ.

@Lars.Lares: tudásszomjad csillapítására ajánlom addig is a Vagina Monológokat (bár én egybeírnám).

Lars.Lares 2011.11.25. 14:27:38

Elnézést kéret tőled is @TBal: , és még egyszer @M-elicious: -tól is.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.11.25. 16:59:48

Sziasztok, nem kértem válaszokat, ezért írtam:

"Nem tudom, van-e bármi értelme, talán csak annyi, hogy feltegyük magunknak a kérdéseket, és válaszoljunk rájuk - magunknak vagy annak, akit ilyen mértékben be akarunk avatni az intimitásunkba."

Tehát eszembe se jutott, hogy személyre szabottan bárki is kitöltse és elküldje nekem vagy feltegye ide. De maguk a kérdések is adhatnak támpontokat az önismerethez, talán :-)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.11.25. 17:08:05

@Jilley: Középső nevem Alapos :-)
Nem mindenkinek egyformán fontos a magába merülés, úgyhogy lehet egy videón is igazi orgazmus, láttam már olyat, ami biztos nem trükk volt :-)
Egyébként valahol létezik egy oldal, ahol az orgazmus közbeni arckifejezéseket lehet megtekinteni, vagyis a maszturbálás kezdetétől odáig. Önként jelentkezők feküdtek be kamera alá: csak az arcukat lehet látni. Lányok és fiúk is vannak köztük. Tán megtalálom a linket valahol.

@Enchantée: Igazából az lenne az érdekes, ha valaki tudna egy ilyen netes kérdőívet csinálni, ahol anonim módon lehetne válaszolni, és csak a végeredményt látnánk. Sok azonban a kifejtős kérdés, amit ki is kellene értékelni.

Rogerthat 2011.11.25. 22:02:40

@skarlát betű: nem csak arcok és fiúk nincsenek, cserébe teljesen ontopic ide: ifeelmyself.com

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2011.11.27. 18:46:07

@Rogerthat: De van olyan oldal is, ahol csak arcok vannak, viszont vannak fiúk is, szerintem @skarlát betű: erre gondolt:
beautifulagony.com

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.11.28. 11:37:25

Húúú, ez kemény, ez a kérdőív :-)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.11.28. 17:13:03

@α Ursae Minoris: Tényleg erre gondoltam, köszönjük.

@tiboru: Annyira kemény, hogy senki nem fogja kitölteni, szerintem :-) A maszturbálás így örök misztérium marad.

CyklonKata 2011.12.16. 14:31:28

a Discovery Chanellen van egy érdekes sorozat. Kíváncsiság a címe, az szentel egy részt a női orgazmusra. A miértjeire és, hogy mit és hogyan él át a nő maszturbáció ill. orgazmus közben. Orvosi tesztek és sok más segítségével kutatják a témát. Ajánlom figyelmedbe :)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.12.16. 14:40:15

@CyklonKata: Köszönöm, bár nincs Discovery Chanellem a csomagban :-( Hátha másnak van. És beszámol :-) Esetleg megtudtál ott valamit, amit megosztanál velünk?

Labdarózsa 2011.12.18. 09:42:35

@skarlát betű: Csak én láttam volna? :-) Bár sokféle megközelítést hozott a film, igazán a végső megállapíás az volt, hogy az orgazmus az agyban dől el.
Az idetartozó része számomra meglehetősen érdekes volt. Itt is látni, hogy mennyire szemérmesek vagyunk ebben a témában, mennyire nem mesélünk róla, nem osztjuk meg. Mégis találtak olyan nőt, aki kamerákkal, gépekkel ultrahangos készülékekkel körbevéve remekül lerendezte magát. Közben az alanyt nem is, de az agyáról készült képeket megmutatták. Későbbiekben ugyanezt a lányt megkérték arra, hogy érintés nélkül, pusztán a gondolataival hozza magát lázba. Hát nem csak ez sikerült neki, hanem remek orgazmust élt át.
Nektek sikerült valaha ilyen? Én megvallom irigykedtem rendesen, néhány kapcsolatban igen jól jönne az ilyen képesség.....

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.12.18. 11:01:54

@Labdarózsa: Nem beszélünk róla, mert mélyen él bennünk, hogy ez szégyen, hogy tisztességes nő ilyet nem csinál... :-P Pedig dehogynem.
Valaki feltette a fácséra ezt a lefilmezett agyú maszturbálós nőt, mármint a hírt, hogy először filmezték le egy nő agyát orgazmus közben, és a többi nő (egyébként nagyrészt sajnos feministák, de ez nem elsősorban rájuk jellemző, ezért is tartom furcsának), fel voltak háborodva azon, hogy ezt valaki vállalja. És biztos a pénzért csinálta. Én inkább azt mondom, szerencsére van, aki ezt vállalja :-) Amúgy sokkal kevésbé teszi ki magát közszemlére, mint aki home videón maszturbál. :-P (Egyelőre nem az agyában lejátszódó fantáziát figyelték meg, pedig azt szerették volna biztos :-)

Mindenesetre csak azt akartam érzékeltetni ezzel, hogy a nők (sokszor) mennyire ítélkezők más nőkkel kapcsolatban, akár a külsejüket, akár a szexuális szokásaikat illetően, mondjuk akár azt, hogy valaki egyáltalán maszturbál. Erről nem illik beszélni, a férfiak megtehetik, de a nők, ugyan...

Érintés nélkül nekem nem megy az elélvezés, de hallottam már ilyet. Milyen kapcsolatban jönne jól? Egy kapcsolatban van érintés! :-) Egyébként ez a másik nagy kérdés: meri egy nő magát simogatni szeretkezés közben? Főleg, ha neki ez kell az elélvezéshez? Van olyan pasi, akit ez zavar, vagy arról van inkább szó, hogy a nő nem is meri megtenni?

Hogy mennyire az agyban dől el a dolog, arról még lesz egy érdekes poszt :-)

Labdarózsa 2011.12.18. 11:54:33

@skarlát betű: Én nem azon csodálkoztam, hogy vállalta, hanem azon, hogy sikerült csúcsra jutnia az adott körülmények között.
Mondjuk érdekes volt az is, hogy behatolás közben is készítettek az egyik alanyról ultrahangos felvételt, hogy mi minden történik közben odabent. Hát ezt is érdekes elképzelni. Gondolj csak bele, milyen lehetett akár a nőnek, akár a férfinak. Mert a kamerát még meg lehet szokni, de hogy közben a hasadon szaladgáljon a műszer!

"Érintés nélküli elélvezés" kérdése egy kapcsolatban? Kedves skarlát betű, pont a Te blogoddal nem érted, miért lenne szükség néha rá? :-) Mondd, mégis minek keresnénk egy-egy külsőst, ha mindig minden összejönne odahaza is. :-) Legalább gondolatokkal segíthetnénk néha egymáson.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.12.18. 13:11:39

@Labdarózsa: Hm, ezek szerint te azért kerestél szeretőt, mert nem tudsz elélvezni otthon mindig? Ha tudnál, akkor nem kéne a szerető? Ilyen egyszerű lenne? Akkor a maszturbálás megoldaná a gondot. Számomra az elélvezés egyáltalán nem ilyen központi kérdés, vagyis egészen más dolgok vannak a középpontban. Attól, hogy érintés nélkül is el tudnék élvezni (tán meg lehet tanulni), még iszonyúan hiányozna az érintés, ami felizgat.
Gondolatokkal pedig igenis hozzá lehet segíteni az elélvezéshez, csak szabadjára kell őket engedni :-)

Vannak emberek, akiket még egy műszer se zavar, vagy kalandnak fogták fel :-) Mondjuk, dugás közben nehézkesebb, zavaróbb lehet a műszer, a kísérleti helyzet, maszturbálás esetén könnyebb megfeledkezni róla.

normálnyomtáv 2011.12.18. 15:07:57

@skarlát betű: Régesrég az Élet és Tudományban volt, sőt, talán címlapon hőtérkép nőről és férfiról is, nyugalmi és szexuálisan felizgatott állapotban is. Jól kimutatta a kép az izgalmat. :-)

normálnyomtáv 2011.12.18. 15:12:26

@skarlát betű: "meri egy nő magát simogatni szeretkezés közben": Tisztelettel jelentem, nekem volt ilyen partnerem. :-) Nem zavart. Nekem fontos, hogy a nő is élvezze, neki eleinte nagyon nehezen jött össze és besegített ezzel. Aztán szokás maradt.

normálnyomtáv 2011.12.18. 15:16:55

@normálnyomtáv: folytatás: Később mást is biztattam erre, de nem volt hajlandó. Aztán viszont annyira belejött a szexbe, hogy nekem kellett vigyázni, ne túl hamar élvezzen el. (íme a dicsekvés :-) )

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2011.12.18. 17:55:58

@normálnyomtáv: Miért baj az, ha a nő hamar elélvez? Hiszen mi nem úgy működünk, mint a férfiak, hogy hosszabb-rövidebb regenerálódásra van szükség orgazmus után, akár egy aktus alatt is el tudunk menni többször. Ez akkora tragédia? Vagy csak úgy lehet, hogy egyet nekem, egyet neked???
Amúgy partnerrel jobban szeretm, ha ő izgat és simogat, de ha megkér, miért ne tenném meg magam is magamnak?!? :)

normálnyomtáv 2011.12.18. 18:21:33

@Enchantée: azt mondta, csiklandóssá válik utána és összezárta a lábait, nem fértem hozzá, erőszakoskodni meg nem akartam.
Rikán találkoztunk, szerettem volna igen alaposan kiélvezni a testét, de így ravaszkodnom kellett.

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2011.12.18. 19:13:12

@normálnyomtáv: Hm, a csiklandósság jó. :) Én is szoktam "időt kérni", de az nem tart sokáig... :)))
Így már érthetőbb a dolog.

normálnyomtáv 2011.12.18. 19:29:48

@Enchantée: Na tessék, még tippet is adok! :-)

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2011.12.18. 19:43:33

@normálnyomtáv: Én csak emlékeimet elevenítettem fel a saját csiklandósságommal kapcsolatban. Bár olyankor egyáltalán nem láb összezárás a jellemző rám. ;) Ficánkolás az inkább lehet, meg kacagás...
De hát nem vagyunk egyformák, azért (is) szép az élet!

normálnyomtáv 2011.12.18. 20:19:14

@Enchantée: Szép az léet? :-) (vigyázz, provokatív és ilyen környezetben főleg a szexuális szépségére vagyok kíváncsi :-) )

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2011.12.18. 20:23:32

@normálnyomtáv: Kívánalmaimhoz képest ritka, de igen szép és változatos, no meg élvezetes az élet! (Szigorúan szexuális értelemben véve, természetesen...) :)

normálnyomtáv 2011.12.18. 20:26:02

@Enchantée: OK, értem. :-)
Bocs, ha túl intim: Partnerileg változatos, vagy aktivitásilag?

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.12.18. 20:27:38

@Enchantée: Azt hiszem, nem túl gyakori probléma, hogy a nő túl hamar elélvez :-) De hallottam már panaszt rá, mert utána nem volt kedve szeretkezni - a partnere szerint. Lehet, hogy nem igaz, csak így adta elő :-) Az illető pasi saját bevallása szerint nagyon sokszor el tudott élvezni egymás után, így neki az nem volt érdekes, hogy a neje 2 perc múlva megunja a játékot.

Csiklandós lesz? Jé, ezt még nem is hallottam, hogy az orgazmustól valaki csiklandós lesz.

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2011.12.18. 20:38:31

@normálnyomtáv: Egy partnerem van már jó ideje. Mint egyedülálló, egy nem független férfi érdeklődését élvezem irányomban. :)
@skarlát betű: Húúúú, én meg mindig azt mondom, hogy az első orgazmus csak bemelegítés, előkészítése a további eseményeknek. ;) Csak többen ezt nem vették komolyan...
A csikló(m) képes csiklandóssá válni, de nem az első orgazmus után, ahhoz kell több is, de kis egyéb kalandozások után vissza lehet térni a lényeghez, folytatni a csiklandóssá miatt abbahagyott dolgokat. :)))
Más testfelületen egyéb esetekben is csiklandós vagyok...

normálnyomtáv 2011.12.18. 20:43:12

@Enchantée: "egy nem független férfi érdeklődését élvezem irányomban": az jó lehet. :-)

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2011.12.18. 20:49:40

@normálnyomtáv: Nem erről szólnak a lányregények, és én sem erről álmodoztam, de mindemellett nagyon örülök neki, hogy legalább ez van, mert enélkül csak a halálra unt önkezűség lenne, mint opció.

normálnyomtáv 2011.12.18. 21:00:47

@Enchantée: mitagadás, én sem a jelenlegi helyzetemről álmodoztam.
Ez nem nyilvános panasz, hanem tény. :-)

normálnyomtáv 2011.12.18. 21:08:20

@Enchantée: igen kíváncsi vagyok, de talán nem részletezném itt...

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.12.18. 21:19:58

@Enchantée: Viszonylag ritka, hogy a lányregények forgatókönyve jön be, nem igazán életszagú forgatókönyvek azok.

Panaszkodni is szabad, nem szégyen. Ahogy a maszturbálás se :-)

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2011.12.18. 21:24:15

@normálnyomtáv: Kíváncsivá tettél, mire vagy kíváncsi! :)
@skarlát betű: Óh, szeretem én a horrort is amúgy! :)
Panaszkodást megoldom saját fennségterületemen. Ahogy a maszturbálást is. ;)

normálnyomtáv 2011.12.18. 21:36:38

@Enchantée: "Kíváncsivá tettél, mire vagy kíváncsi!": hogy hogyan alakult így. Mennyit voltál rákényszerítve, hogy magadnak intézd el, milyen gyakran tudtok összejönni, eleget tud-e adni neked, hol tudtok találkozni? Szóval, hogyan működik ez nálad?

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2011.12.18. 21:59:53

@normálnyomtáv: A foglaltakat vonzom, úgy látszik.
Három év volt a leghosszabb szexmentes időszakom. Hetente találkozunk nálam, ott és akkor maximálisan megkapok mindent. :)

Labdarózsa 2011.12.21. 08:35:50

@skarlát betű: Ha már feltetted a kérdéseid, íme a válasz, igaz kicsit későn, de ritka vendég vagyok...
"azért kerestél szeretőt, mert nem tudsz elélvezni otthon mindig?" Sosem kerestem szeretőt. A dolog megtörtént velem, szinte magam sem értem, hogy. Vagyis a szerető talált rám. Igazán akkor kapcsoltam, hogy ez mennyivel izgalmasabb, mint egy sok évtizedes kapcsolat. Persze csurig voltam gátlással, bűntudattal, és pusztán az első pár randit tudtam felhőtlen boldogságban megélni, aztán inkább csak szenvedtem a kettősség miatt. Attól tartottam, hogy megbántom azt, aki végig kitartott mellettem és mindene a családja. Szóval nehéz lenne leegyszerüsíteni a dolgot orgazmusra, igazad van, ennél ez sokkal több, bonyolultabb. Örülök, hogy mára ez a kezdeti szenvedés lecsillapodott bennem, de annak még mindig nehezen és néha sikertelenül állok ellen, ha valakiben látom, a nőt értékeli bennem, nem a családanyát. :-)
"Vannak emberek, akiket még egy műszer se zavar, vagy kalandnak fogták fel :-)" A nyilvánosságról, mások jelenlétéről nyilván mindenki másképp vélekedik, engedi el magát közben. Neveltetés, élmények, partnerek is kiválthatják az igenlést, vagy a tiltakozást.

barbieds (törölt) 2011.12.21. 09:15:22

@skarlát betű: Érintés nélküli elélvezés nekem egyetlen módon bír történni - erotikus álomból szoktam arra ébredni, hogy orgazmusom van, minden fizikai inger nélkül, pusztán a belső film hatására.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.12.21. 09:46:07

@Labdarózsa: Persze a szeretőkeresés lehet tudatos, és lehet tudattalan, de kell hozzá valami, amitől az ember nyitott lesz, még ha maga sem tud róla egy ideig.

Érdekes, hogy nekem pont az eleje volt nehéz, akkor voltak kétségeim, aztán ez elmúlt.

@barbieds: Alulírott irigykedik :-)
süti beállítások módosítása