Boldog pénteket!

Szerintem egy kapcsolatban elég ritka, hogy csak az egyik felelős valami feszültség kialakulásáért. Ezek a néma szemmel verések, önkéntes mártírkodások nem oldják meg a problémát. A másik ritkán veszi észre. Szerintem időnként le kell ülni a másikkal komolyan beszélni és megmondani kerek perec, hogy milyen viselkedését nem tudja elfogadni a másikban (már az elején, amikor a legapróbb jelét is észreveszi a problémának).

Meg azért, csak azt lehet szivatni, aki hagyja magát. :)

@szakipeti: A mártírkodás célja nem is az, hogy bármit megoldjon, hanem az, hogy ha a mártír nem érzi jól magát, más se érezze. A mártír nem tűri, ha jókedvűek a többiek, mert ő nem jókedvű... Persze, nem kell ehhez feltétlen félrelépés, aki hajlamos a mártír szerepre, az mindig talál magának ürügyet arra, hogy szarul érezze magát és elrontsa a körülötte élők kedvét is.
A megbeszélés... Nem hiszem, hogy vezet valamire, azt hogy beszéled meg, hogy úgy nézel rám, hogy...? Letagadja, simán. Te vagy a hülye, hogy ezt látod bele, sőt, a saját rossz lelkiismereted láttatja veled, hogy ő vádlón néz.
Persze, van, aki jól tudja kezelni az érzelmi zsarolást, de ahhoz kell némi függetlenség is, egy teljesen sarokba szorított pozícióból (nem lehet válni, gyerekek, stb) ez azért másképp néz ki. A legtöbb, amit tehet az ember, hogy nem nagyon vesz róla tudomást, szerintem. Ha a mártírnak nincs közönsége, akkor talán rájön, hogy nem éri meg...

Mármint úgy értem a megbeszélést, hogy az aki önkéntesen szenved, az vegye a fáradtságot és mondja egyenesen ki mi az ami miatt duzzog és ne duzzogjon tovább. Senki sem gondolatolvasó, de persze ha van igazi odafigyelés akkor az ok kitalálható. Igazad van, ha pl rákérdezek és elhallgatja, azzal semmit sem lehet kezdeni. Mehet Isten hírével ...

Nem is értem mi értelme ennek a duzzogásnak. Régebben én is sokat duzzogtam, mert nem úgy történtek dolgok, ahogy szerettem volna. Már belátom tök fölösleges időpocsékolás volt részemről. Persze én sem kommunikáltam, hogy igazán mit szeretnék. A párom meg nem volt gondolatolvasó és fordítva. Meg is lett az eredménye. Játszmák, harc, veszekedés, feszültség, elhidegülés, vége.

Sarokba szorított pozíció? Szerintem ilyen nincs. Vagy teszek valamit a rossz ellen vagy inkább önként szenvedek. Ezt a két lehetőséget látom csak.

Félreértés ne essék. Nem a vád ellen vagyok, hanem a némaság ellen. Ha hibáztam, akkor kapjam meg azt ami jár érte, de néma gyereknek az anyja sem érti a szavát.

persze, hogy ez nem megoldás, persze, hogy nem visz előbbre. de akkor mi?
a megcsalt részéről: mit tud tenni akkor, amikor már látja, hogy valahol elrontotta (ez a valahol lehet magától a párválasztástól kezdve, a gyerekek/karrier miatt a párját való elhanyagoláson át, a önzőségig akármi), és szeretné visszacsinálni, de már nem lehet? mondjuk legszívesebben egy új esélyt szeretne (magának, a kapcsolatnak, a családnak vagy akárminek is), de már benne van a tüske. de sokszor nincs újabb esély. kor miatt, gyerekek miatt, a csalódás okozta lelki kérok miatt, mittudomén. akkor mit lehet tenni?
a megcsaló: hogyan változtasson ezen a helyzetet? mivel érhet el bármit is? azzal ha bűnbánatot tanusít? ha úgy tesz, mint akit nem érdekel? ha megpróbálja megbeszélni, akár 1000szer is? és az is kérdés, hogy mit akar? megmenteni a dolgot? vagy túlélni addig, amíg a gyerkek 18ak lesznek? változást akar? vagy legyen minden a régi?

annyi mindentől függ ez.

volt egy pont az életemben (abban a hosszúban :D), amikor sok mindent átértékeltem magamban, és akkor akadtam rá erre is: "Nem elég, hogy nem tudjuk egymást boldoggá tenni, raboljuk el még azt az örömöt is, amelyet időnként minden szív meg tud még szerezni magának? Mutasson nekem embert, akinek rossz a kedve, és mégis olyan tisztességes, hogy elrejti, egymaga hordozza, és nem rombolja szét maga körül az örömöt!"
kicsit globálisabb, mint az itt feszegetett téma, de mégis...
ja, amúgy ifjú Werther mondotta volt.

@hannawald: Inkább öngyilkos lett, de nem rombolt. Mondjuk ez is egy lehetőség, de annak a romantikus kornak már vége, azt hiszem.

Azért az egy borzasztó kínzó állapot, amikor tudod, hogy az az ember, akit szeretsz, más után vágyakozik - kétségbeesetten szeretnéd magad felé fordítani újra, ugyanakkor meg is tudnád ölni, és valószínűleg nem bírod megállni, hogy ne bántsd minden adandó alkalommal. Méltatlan helyzet mindenkinek, ilyenkor talán jobb lépni, nem is tudom...

@skarlát betű: Nem igazán értem a vita lényegét itt: ilyeneket, amiket a posztban leírsz, nem 5 év után csinál először az ember úgy, ahogy te azt leírod, hanem ha valakiben ez a vádlón nézés megvan, az viszonylag hamar, még a komoly elköteleződés előtt ki kell derüljön. Ha a másik fél ennek ellenére elköteleződik, neadjisten gyereket is nemz az illetővel akkor igencsak az ő hibája is, hogy ilyen helyzetbe került, és most nem tudja megbeszélni.
Ja, végülis jobb későn próbálkozni, mint soha... nyilván, ha valaki a saját hibájából (is) ilyen helyzetbe került, ott is kell gondolkozni, hogy mi a teendő, de komolyabb cselekvést akkor tudunk eszközölni, ha résen vagyunk addig, amíg nincs elkötelezettség.

Ezért pl. célszerű elkerülni azokat, akik az elköteleződést sürgetik, hanem megismerésre törekszenek, esetleg látszik rajtuk, hogy a kapcsolat és a mi javunkat is akarják, nem csak a sajátjukét.

szerintem alapvetően félreértitek a mártíromság lényegét: ez egy játszma, amihez két ember kell: az egyik, akit vádolni lehet, és ezzel meg lehet törni; ő lesz a gyengébb fél (nemtől függetlenül); a másik pedig, akinek lételeme, hogy ő legyen a szent, mert ő vár otthon, mert ő tartja össze a családot, mert ő áldoz fel mindent...mert a másik vádolásából meríti az erejét, és így tud uralkodni. a vádlottnak kell a lelki elnáspángolás, hogy érezze, hogy ő a rossz-gonosz, a vádlónak meg kell a lelki szenvedés, amit a vádlott "szemétsége" okoz, mert csak ebben a lelki helyzetben van elemében - vagyis igazából akkor boldog, amikor boldogtalan, de ehhez az kell, hogy legyen KI MIATT annak lennie (anélkül csak szimplán boldogtalan, bár akkor is fog találni egy kollegát/barátot/rokont a környezetében, akinek szívni lehet a vérét a mártíromsággal - mindig van ugyanis legalább egy ember, aki bekajálja).

ehhez a játékhoz viszont tényleg ketten kellenek; ha ez nincs meg, akkor a vádlott egy idő után úgyis kilép, hiába a házasság, hiába a gyerekek (bár akkor hogy jutottak el eddig?).

a többieknek meg sok boldog kínzó évet kívánok együtt.

@hannawald: @barbieds: "inkább öngyilkos lett, de nem rombolt"? - hajjaj, hát hogy a fenébe ne! az öngyilkosság ám az igazi passzív-agresszív rombolás!

egyébként a Werther szenvedései szerintem igazi biedermeier giccs; akkor sem volt igaz, és ma még kevésbé (illetve kb annyira, mint az emozás).

@barbieds: csak eszembe jutott az idézet, nem akartam ráhúzni az egész szituációra.... viszont nem hiszem, hogy a bánatunk "eltakarása" öngyilkossághoz vezetne. ez számomra annyit jelent, hogy az illetékesekkel megosztom, de nem kell, hogy mindenki mindig tudja, ha valami van velem, nem kell mindenkinek az együttérzése, a szánalma. ez szerintem ennyiről szól. én semmiképpen nem hoznám közvetlen összefüggésbe az öngyilkossággal. persze tágabban értelmezve az elfojtás, a magunkban tartás, hosszútávon vezethet ahhoz. ez igaz.
@M-elicious: szerintem nem giccs. bár már rég olvastam, de akkor az én lelkemnek kifejezetten jót tett. azt hiszem. az igaz mondjuk, hogy nem minden középiskolás tudja szerintem olvasni úgy, ahogy kellene, de ezt egy csomó kötelező-ről el lehetne mondani. igaz? hogy ne lenne igaz. csak olvasás kérdése :)

@M-elicious: Persze, ez így igaz, de én itt most a konkrét házasság-szétrombolásra gondoltam, melytől ifjú hősünk megtartóztatta magát. Persze jó kérdés, hogy ki az a hülye, aki olyankor hátrál meg, amikor nyilvánvaló, hogy a másik is megdöglik érte.

@hannawald: Nem ilyesmire gondoltam, pusztán csak arra, amit fentebb Melnek válaszoltam. Werther szerintem egy out of this world figura a romantikus ideáljaival, amiket semmiképp nem tud összeegyeztetni a valósággal - kézenfekvő, hogy ki kell lépnie a kegyetlen világból.

@szakipeti: Attól, hogy megkapod, ami jár érte (miért, mi jár érte?), a számla még nincs kiegyenlítve, a családi sztorik lényege, hogy a számlák örökre szólnak.

@hannawald: Épp ezekről a szituációkról beszélek, amikor már nem lehet csak úgy kilépni egy ilyen helyzetből azzal, hogy én nem szeretnék egy mártírral élni. Fiatalabb hozzászólókra jellemzőbb szerintem, hogy azt gondolják, nem létezik olyan helyzet, amelyből nincs logikus és élhető kiút, pedig dehogynem létezik.

@M-elicious: Persze, ketten kellenek, de mi van, ha a vádlott akkorra ébred rá, hogy neki ez nem kell, mikorra már nem tud tisztességesen kilépni a helyzetből, az annyiszor ismételt dolgok miatt, amelyek összetartanak sok házasságot... A vád nincs ott kezdettől fogva, csak egy bizonyos "bűn" bekövetkeztével születik meg, amely ugyan az egyik szemében bűn, a másik szemében felszabadulás... Nem konstans a szerepleosztás, folyamatosan változhat vagy hirtelen is megváltozhat, és ha az egyik ember gyökeresen más irányba indul el, akkor lehet, hogy már ez a tény lehetetlenné teszi a normális kommunikációt.

Veszélyes vagy @barbieds: -)! Tényleg képes vagy gyötörni minden adandó alkalommal azt, akit szeretsz és más után vágyakozik? Másrészt lehet szerencsés, ha bírja a gyűrődést, mert nagy ritkaság az ennyire erős érzelem.
Ja, és az a hülye, aki meghátrál! :)
Mártíromságosságtól vádoltatva nevethetnékem szokott lenni. Kell ezt sajnálom, @M-elicious: ? Furcsa, hogy az vádol némán/némátlanul, aki nem ad meg olyat, ami miatt vádol. :)

@Lars.Lares: Nem, nem vagyok veszélyes, a vádolt oldalon álltam eddig, 2x is. Én elengedek. Ha menni akar, úgyse tudom visszatartani.

Ezt a tekintet ismerem! A kiszemelt másik felesége örvendeztetett meg vele a minap... Mit mondjak - még most is borsódzik a hátam, ha rágondolok :))Holott - még nincs igazán miért vádolnia, bár, a figyelmet az időt rabolom, a beteljesülés még jócskán várat magára ! Azt sem tudom, mivel érdemeltem ki konkrétan, a drága hárít, én azonban ezt a tekintet jól ismerem, én is alkalmaztam már korábban...

Rám eddig ilyen szemekkel csak akkor nézett nőm, amikor valamit ő baszott el (félre), és rám akarta kenni, illetve jelenetet akart csinálni, hátha nem veszem észre, hogy átvert :) Az elsőnél sikerült is, jött a hisztiroham, aztán ő rakott ki, utána hetekig szenvedtem, hogy mi a fasz baja lehet, mire rájöttem :) Másodiknál amikor elkezdte a hisztit, akkor adtam ki az útját, a harmadiknál meg se vártam a hisztit, nézett rám így 10 percig, megkérdeztem mi a fasz baja van, azt mondta semmi, akkor legyen semmi bajod egyedül, csá, összepakoltam, aztán leléptem :)
Érdekes módon, amikor nem hagytam, hogy kidühönghessék magukat, mindkettő vinnyogva jött volna vissza, de bukták a dolgot :)

@Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek! Ne éljen Eduár: Ja, közös a nőkben, hogy mind3 félrekúrt.

Ez nem a passzív-agresszív viselkedés definíciója volt?

Istenem! Ebben volt részem. Meg még az: Azon gondolkodtam hazafelé, hogy az autóval nekihajtok egy fának (Micsinálsz??? Képes volnál összetörni a hiteles autót?) Kérdés, mi a célja ennek? Mert engem pl. a mártírkodás feldühít, vagy szánalommal tölt el. Egyik érzelem sem visz közelebb a béküléshez, vagy a szeretéshez, vagy a kapcsolat rendbe tételének vágyához. Egy ilyen vámpír mellől leginkább elmenekülnék, mert elszívja minden erőmet.