Ismeritek azt a tekintetet? Te tehetsz mindenről, megcsaltál, hazudoztál, tönkretettél, el akartál hagyni, padlót fogtam, látod, hogy mennyire megviselt, de még csak nem is panaszkodom, némán tűrök, bár nem felejtettem el semmit, és nem hagyom, hogy te elfelejtsd...
Megbetegszem, mert te elhanyagolsz, gyenge az immunrendszerem, nincs étvágyam, nincs kedvem élni, nincs önbizalmam, és mindez miattad történik velem. De téged nem érdekel, te csak mentél a farkad/ puncid után, neked minden fontosabb, mint én, azt hiszed, nekem nem lett volna rá lehetőségem? Hogy nem estem soha kísértésbe? Csak ellentétben veled, én megbízható, felelősségteljes ember vagyok, akinek többet számít a család, a gyerekei, mint a dugás. Pedig én, ÉN mindent megadtam neked, amit akartál, önzetlen voltam és csak a te kedvedet kerestem.
Akármit mondasz, úgyse hiszek neked, tudom, hogy hazudsz, de a békesség kedvéért nem rendezek jelenetet.
Fekszem az ágyban üveges tekintettel és látványosan szenvedek. Nem, nem látványosan, de azért vedd észre. Vedd észre, hogy felelős vagy mindazért, amit érzek. Hogy te, egyedül te rontottad el. Csalódtam benned egy életre.
Olykor a vád nem ilyen néma...