Ki tud bánni a saját érzelmeivel? És ki sejti meg a másik érzéseinek minőségét? Mélységét? Intenzitását? Miközben a férfi igyekszik megmaradni a racionalitás talaján, időnként belehúz, és irracionálisan kezd viselkedni. Vagyis dehogy: csak nagyon be van indulva. Amit ilyenkor mond, azt jobb nem megjegyezni. És nem felidézni később. Főleg neki, ha már józan, és távolodna. Ki tudja, fél óra múlva érvényes-e még, amit ebben a pillanatban teljes meggyőződéssel állít?
A nőt inkább az érzelmei ragadják el. De ezek össze vannak kapcsolva a hormonjaival. Szexuális izgalom és rajongás ugyanabból a forrásból fakad. Amit mond, azt ritkán felejti el. (Akkor persze, ha az jelentőségteljes volt.) Amit pedig a férfi mond, azt gyakran és szívesen idézi fel magában. Ebbe kapaszkodik, ha a dolgok elkezdenek rossz irányba menni. Vagy csak hullámvölgy van éppen.
A nő zabolázza a férfi szexualitását (legtöbbször), talán, mert ezt várják tőle, ezt nevelték belé, mert a férfi nem szereti a túl könnyű haladást. A férfi meg zabolázza a nő érzéseit. Hol ez rohan előre, hol az. Ritkán vannak szinkronban. Mintha nem is ugyanazon a bolygón élnének, és nem ugyanannak a kapcsolatnak lennének a részesei. A szeretői viszonyban ráadásul ezt a küzdelmet titokban és visszafojtottan kell megvívni. (Küzdelem: biztosan bele fogtok kötni. Nem mindig küzdelem, de gyakorta az.)
Az egyensúly fenntartása legalább akkora kihívás, mint a diszkréció, a sikeres konspiráció. De ha a férfiak azt hiszik, hogy egy nőt akkor távolítanak el maguktól érzelmileg legkönnyebben, ha minimálisra csökkentik a kommunikációt, akkor tévednek. Ez csak felajzza a nőt. Az elérhetetlenség kívánatosabbá tesz mindenkit, nem csak a nőket. Tehát: az érzelmek kényes egyensúlyát leginkább a folyamatos és tartalmas kapcsolattartás tudja biztosítani. Persze lehet velem vitatkozni, hisz azért vagyunk itt.