Én kétszer próbálkoztam aktív visszahódítással (még lelkes huszonévesként), mindkét kísérlet sikerrel járt - egy ideig. De aztán csak kiderült, hogy nem volt véletlen a szakítás. Azt hiszem, ezt választ is ad az érdemes-nem érdemes kínzó kérdésére.

Viszont: ugyancsak kétszer fordult elő velem, és pont életem két legnagyobb szerelmével, hogy bár az érzelmek nagyon lángoltak, objektív gátló tényezők miatt elengedtük egymást. Pontosabban én vetettem véget a bizonytalanságnak (az előző posztodat erősítendő :)), és aztán visszajöttek hozzám, minden erőfeszítés nélkül. Szóval az meg nagyon igaz, hogy az a tiéd, amit képes vagy elengedni. :)

Nagyon naiv felfogás ez, ami az ön- és emberismeret teljes hiányából fakad. Ma az emberek nem gondolkodnak, mindent készen akarnak megvenni. Gondolják, hogy ha kifizetnek pár száz forintot egy női magazinért, akkor a bölcsek kövét vették meg vele. Kb. mint a rendőr esete az almamaggal.
A szimpátia, vonzalom nem paraméterlista egyezősége, valami plusz azon felül, vagy akár annak ellenében. A szakítás sem észérvek alapján következik be többnyire, egyszer csak elég lesz a másikból valamiért.
Egy csökevényes érzelmi sértettség gerjesztette kiagyalt terv milyen eredményre vezethetne hát?

@barbieds: Az első 2 esetre kíváncsi lennék, milyen módszereket vetettél be. :-)
Az egyetlen út, ami szerintem is működhet, ha elengeded a másikat, persze ebben nincs meg az a garancia, hogy nem megy el végleg. Nagyon attól is függ, hogy objektív tényezők összekötnek-e vagy sem, ki mennyire önálló, kinek milyen alternatívái vannak. De ha valami, ez talán célravezető lehet. Viszont annak, akinek nagyon fontos, hogy visszaszerezzen valakit, ez a legnehezebb.

@waszabi: Az emberek nagy részen mágikusan gondolkodik, ezek hisznek az ilyen univerzális gyógymódokban, a szerelmi kötésekben, egyéb varázsmódszerekben. És persze vannak olyanok, akik az erőszakban és a zsarolásban hisznek.

@skarlát betű: szerelmi kötés? Aprított pinaszőr a legényváró pogácsába és társai? Mint egy rossz ízű mesében. Aztán csodálkoznak, hogy ogrét fogtak vele. Az élet igazságos:)

@skarlát betű: Hát, a jó öreg féltékenység még szakítás után is működik, szóval azzal operáltam. :)

Az elengedésnél meg az a helyzet, hogy az nem taktika volt, hanem tényleg úgy éreztem, hogy jobb lesz nekünk külön. És valami nagy nyugalom szállt meg, egyfajta derű, továbblépés, ilyesmi. És engem is váratlanul ért, hogy ezután mindkét esetben meglépték a kedveseim azt, amire addig hónapokat vagy éveket vártam.

Egy - látszólag nem kifejezetten ebbe a témába vágó - bejegyzésem kapcsán olyan beszélgetés indult el a blogomon, aminek igazából itt, a Hütlenség blogon lenne a helye:
noreg.blog.hu/2011/03/23/leszbikus_alom

Szia, Skarlátbetű! Régen jártam erre, hiányoztál... :-)
Azt a hirdetést én is olvastam... eléggé elképedve... visszahódítani... az ember elgondolkodik talán rajta az első időkben... de valóban, az elengedés inkább működik. És a "működés" alatt azt is értem, hogy nem kezdjük újra. A továbblépés is a tovább "működés" egy formája. Ha vége van, oka van, és ha a másik nem lép (aki korábban ki - lépett) akkor nekünk is tovább kell lépnünk. Volt már olyan (hirtelen vagyok, soxor) hogy borítottam, aztán elgondolkodtam, józan ésszel beláttam, h hülye voltam, és én léptem...de ez csak két értelmes ember között működik, akiknek fontos a másik. Ha ez nem működik, akkor oka van. Ilyenkor tovább kell lépni.Visszahódítani??? Szerintem nagyon ritkán működhet... megéri megalázni magunkat valamiért, ami már nem megy?

@Norindaa: Hol jártál? Jólesik, hogy hiányoztam.
A visszahódítási kísérlet feltétlen önmagunk megalázása? Nem tudom. Mindenesetre az elengedés híve vagyok, bármilyen kemény dolog is. A házasságon belül is ez működhet.

Szia! Hol jártam? :-) Igen aktív voltam... sajnáltam magam, aztán rohantam az Életem után, most meg próbálom a nyomokat eltüntetni magamról (illetve felszedni) ... kusza, igen, de végül is az a lényeg, h itt vagyok :-)

Visszahódítási kísérlet: feltétlen önmagunk megalázása. Mert ha minden klappolna, a másik magától is tudná, hol a helye, mert feltétlen szeret és tudja, csak velünk (mint királyi többes) lehet az igazi, mással soha. Ha ezt csak "mi" (akik megpróbáljuk visszahódítani, adott esetben) érezzük ezt így, ott már nem egyenlők az erőviszonyok. Igen, elengedés... nincsenek birtokviszonyok. Házasságon belül, Skarlátbetű? Volt már rá példa? Az azért kemény lehet...

@Norindaa: Mindig abból indulsz ki, hogy csak egy szereplő van, de egy szeretői kapcsolatban létezik egy háttér, meg aztán a szerető, akit esetleg vissza kéne/lehetne hódítani. Tehát szó sincs arról, hogy mi vagyunk a csak és kizárólagos. Mint ahogy arról sincs szó, hogy nekünk ő lenne az.

Házasságon belül? Naná. De ez már eléggé intim szféra :-) Annyit mondhatok, hogy az elengedés, a szabadság megadása működőképes módszer (lehet). Ebben az esetben az elengedés nem azt jelenti, hogy szétválnak az utak, hanem azt, hogy szabad mással is kavarni. Nem könnyű műfaj.

Ha nem mi vagyunk a kizárólagos szereplők, akkor meg pláne semmi értelme visszahódítani, főleg, ha nekünk sem ő az. Én meg önző vagyok, ez van. Még szeretői pozícióban is azt akarom érezni, h én vagyok a legfontosabb... ki is lehetne más :-)

Házasságon belül: intim szféra, oké, de itt nem sk vagy... ha szabad mással is kavarni, az valóban nem lehet könnyű... nem voltam még ilyen helyzetben... nálam jobbat úgysem találna, én meg ebből indulok ki, és ez így is van. Persze akkor miért nem találok most magamnak pasit... hosszú... túl nagyok az elvárásaim... normálisat akarok :-)))

Azért érdekelne, hogy lehet azt feldolgozni lelkileg, h a házastársam mással (is) kavar? Hol helyezném el magam sorrendben? És egyáltalán, miért kell? Vagy én, vagy nem én...

@Norindaa: Nézd, én már elég öreg vagyok ahhoz, hogy belássam, vannak rajtam kívül is jó nők, és nem veszítek semmit azzal a saját méltóságomból, ha más is részesül annak az embernek a szeretetéből, akiéből én is.

Házasság: mivel én kezdtem a dolgot, nem nehéz elviselnem. F-nek sokkal nehezebb. De ő mondta ki, hogy rendben, szabad vagyok. Nyilván ő is az. Miért kellhet? Ezt sok-sok poszton keresztül ecseteltem, azt hiszem, most nem fognék bele újra :-) De mondom, más élethelyzetben talán én is tiszta monogámiát preferálnék, már nem tudhatom.

@Norindaa:

A fényképedet látva azt hiszem, mi nem olyan rég megittunk közösen egy teát a belvárosban. Az akkori beszélgetésünkre, és az itteni (mostani, és régebbi) hozzászólásaidra támaszkodva azt hiszem, hogy egy kicsit el vagy tévedve. A követelményeidnek megfelelő pasi nem a te kategóriádban fog ám keresgélni. A helyedben egy kicsit magamba néznék, és átgondolnám az elvárásaimat. Tudod, a valamit már elért, jól szituált 30-as, 40-es pasik egy korosztállyal lejjebb keresgélnek, valamint nem szeretik, ha a vagyonukra (is) pályáznak.

ha jó a csaj mindent be kell vetni, ha meg csak futó kaland akkor hagyni kell...

@McCornick: Szia! Mi egészen biztosan nem ittunk együtt semmit, mert akkor nem állítanál ilyeneket.
1. Nem ismerkedem rosszindulatú pasikkal, és a hsz -ed alapján az vagy.
2. Egészen biztosan nem kávézhattunk együtt, mert akkor tudnád, hogy vagyonnal kapcsolatos kérdést én soha, senkinek nem tennék fel, mert nem érdekel. Az érdekel, hogy megálljon a lábán, ne legyen lúzer, de ez - azt gondolom- teljesen normális elvárás, hisz én is eltartom magam is.
3. Gratulálok, egészen speciális képességek kellenek ahhoz, hogy egy teljesen normális vitát vki a személyeskedés irányába toljon el, mert értelmes érve nincs. A speciális képesség megnevezését inkább nem említeném, mindenesetre a hozzászólásoddal minősítetted is magad.
4. Ha szerinted egy ember (nő) értékét a kora határozza meg, akkor egészen biztosan nincs miről beszélnünk - itt sem - és nem is kávézhattunk együtt, hiszen soha nem tagadtam a koromat. 35 éves vagyok... ma is.

@zotyer: Miért, egy jó csaj nem lehet futó kaland?

@Norindaa: Valóban elég ronda személyeskedés lett ...

@Norindaa:

De, egész biztos, hogy találkoztunk, a K....y utcában, még a tél környékén.

1. Nem vagyok rosszindulatú (úgy látszik mindenki magából indul ki), de az eddigi blog.hu-s postjaid elég sokat elárnulnak rólad.

2. Lúzerség, ja, akinek nincs saját lakása 3x éves korára, mert mondjuk a szüleivel él egy többszáz négyzetméteres lakásban elszeparálva, vagy nincs kedve a bankokat gazdagítani, és inkább bérel egy lakást, vagy házat, az ugye biztos lúzer. De ha már itt tartunk, vajon egy háromgyerekes anyának miért mentek tönkre a kapcsolatai eddig? Mert az írásaidból az jött le, hogy te voltál a szent asszony, akit csak mindenki bántott. Az, hogy rajtad mi múlt ezekben a kapcsolatokban mélyen hallgatsz. Amikor meg beszélgettünk, igenis volt burkolt kérdésed az anyagi helyzetemmel kapcsolatban, de a privát beszélgetésünket hadd ne tegyem már ki ide...

3. Olvasd vissza a hozzászólásaidat kívülállóként, és rájössz, hogy mennyire irritáló személyiség vagy, hatalmas elvárásokkal, válogatsz a pasik között, hogy ez azért nem jó, az azért, mintha érted csak úgy kapkodnának a férfiak. Ez elég vicces.

4. Az ember értékét nem a kor határozza meg, és senki sem mondta, hogy tagadtad a korodat. De a fejedben lévő álompasi, akit annyira szeretnél, nem téged fog keresni, ezt jobb ha belátod, míg nem lesz késő.

@McCornick: Akárhogy is van, ez tényleg túl személyes már ... Nekem is kellemetlen bloggazdaként. Szerintem elmondtad, amit el akartál mondani, ezt nem érdemes folytatni.

@skarlát betű: Köszi, de hagyhatod, nincs mitől tartanom... :-)

@McCornick:
1. Hogy ki rosszindulatú itt, azt nem is érdemes tovább ragozni... nem savanyú egy kicsit a szőlő, kedves drága @Mc?

2. Lúzerség: soha nem kerestem vagyonos pasit... nem keresek rosszul, nincs okom pasit kihasználni, egyszerűen nem akarom, és nem is fogom a másikat eltartani, ennyi. Ha ezt valaki ki akarja csavarni (mert egyébként teljesen normális elvárás) tegye, engem ez nem érdekel.

3. De, tedd ki nyugodtan a privát beszélgetésünket... már ami valóban elhangzott. Az anyagi helyzetre vonatkozó burkolt kérdés alatt azt érted, hogy "hol dolgozol"? Vmiről kell beszélgetni, nyilván elhangozhatott ilyen kérdés, de ezt csak egy paranoid alkat értékeli úgy, ahogy Te, ezen az alapon viszont bármit kérdeztem volna, ugyanez a végeredmény. Kezeltesd magad.

4. Ahhoz, h miért mentek tönkre a kapcsolataim, igazán semmi közöd. Nyilván két ember kell ehhez is, soha nem állítottam h tökéletes vagyok, ezért is keresem azt a felemet, aki hozzám passzol. Lehet, h én irritáló személyiség vagyok, de akkor magadat hogyan értékeled? Itt egy békés blog,ahol véleményt cserélünk normális módon, és akkor betörsz ide, és megpróbálsz belémkötni. Hát, apukám, ehhez azért nálad IQ-gazdagabb ellenfél kellene. Reggelire eszlek meg (ha nem haragszol... :-)).
5. Hogy én milyen pasit keresek, az szerintem nem ezen blog témája, ha tanácsra van szükségem ezzel kapcsolatban, a megfelelő személyhez fogok fordulni. Mindenesetre nem érzem, hogy ne tudnék válogatni. Ha Neked a kávé az utolsó emléked rólam, akkor annak oka lehetett részemről... :-)

6. Több beszólásodra nem fogok válaszolni, mert nem éri meg az időt és a fáradtságot, sztem mindenkinek lejött, mi a szitu Veled kapcsolatban. Azért gondolkodj a következőn: ha valóban annyira irritáló lennék, és egy - két "kategóriával" feljebb keresgélnék, mint ahogy a Te értékítéleted szerint kellene, plusz mondjuk 70 kiló és csúnya, mint a bűn... nos, akkor is vennéd a fáradtságot, hogy megpróbálj lejáratni?

Én vállalom az arcom, neked külön reg kell, hogy be merj szólni? A blog kint van most is a facebook-oldalamon, mert amit kimondok, azt vállalom. És Te?

Cuppp-cupp :-)))

@skarlát betű: Arról azért érdemes lenne írni, h mindig van olyan ember, aki sajnálja azt, ha vki jól érzi magát a bőrében és nem keseredik bele a világba... ezt Te szerintem sokkal jobban meg tudnád fogalmazni...

Ja, és ne haragudj... :-)