Kedves Mindenki, hűtlenek és hűségesek,
ezt a vendégposztot júliusban kaptam, de hiába válaszoltam a szerzőjének, aki Üvöltő szelek néven írt nekem, ő nem reagált többé. Vártam, vártam ... Nemrég megint a szemembe ötlött a levele, remélem, még olvassa a blogot, és nem bánja, hogy most felteszem a posztját. Lehet, hogy a helyzete azóta megváltozott, ha így van, akkor kíváncsian várjuk a fejleményeket.
A történet sematikusan indult: munkahely, ahol már több éve együtt dolgozunk, s bár a kölcsönös szimpátia már korábban megvolt, csak egy éve lettünk szeretők, és talán ennél jóval többek is: igaz barátok, lelki társak, a munkahelyen közös célért küzdő erős "csapat".
Időközben kiderült, hogy a kedvesem egy másik itt dolgozó, amúgy nála idősebb hölggyel is az átlagosnál bensőségesebb viszonyt ápolt, elsősorban az illető akaratából. Ez egy szex nélküli, inkább baráti viszony, amely főleg abból áll, hogy a hölgy időről időre beszélgetni (lelkizni) szeretne, és hát néha bizony erős szexuális utalásai is vannak. Bár a mi kapcsolatunk nem publikus, mégis érzik, látják a többiek, nem könnyű ezt egy kb 50 fős közösségben titokban tartani, egyszóval ez a bizonyos harmadik is megtudta. Ahogy a kedvesem fogalmazott, rosszabb, mint egy féltékeny feleség. Azóta nincs nyugtunk, folyamatos szekálásban van részünk, s mivel a hölgy a 2. ember a cégnél (bár mi is vezetők vagyunk) ezzel vissza is él, s főleg engem támad folyamatosan szakmailag is, feketít, minden alapot nélkülözve mocskol.
Kusza alá- és fölérendeltségi viszonyok, függőségek mérgezik ezt a kapcsolatot, melyben a kedvesemet udvariassága (és persze a félelme) megakadályozza abban, hogy a hölgyet melegebb tájakra küldje. A mélypont egy közös, ottalvós céges kirándulás volt, amelyet mi persze repesve vártunk, "barátnőnk" azonban mindent elkövetett, hogy ezt is tönkretegye, kezdve azzal, hogy igyekezett a pasit folyamatosan kisajátítani, egészen addig, hogy éjszaka a szobája ajtaján kopogtatott (amit persze én is hallottam). Itt tartunk most, s bár erős, független személyiség vagyok, ez a folyamatos áskálódás lassan minden erőmet felőrli. Hogy innen hová vezet az út, már magam sem tudom...