Beül az ember lánya egy vasárnapi matiné előadásra, mit sem sejtve... Aztán már megint egy blogba vágó témával szembesül. Úgy vagyok ezzel, mint Móricka a szexszel, akkor is szembejön, ha a fene nem gondolt rá éppen.

Neil Simon darabja vígjáték, egy kicsit túl is játsszák olykor, elnagyolt gesztusokkal, bohócosan, ahogy ezt már színházban szokás. Persze, eljönnek azok a pillanatok is, amelyekben magunkra ismerhetünk, és mosolyoghatunk saját bénázásainkon, már, ha mi is szoktunk bénázni olykor (és ki lenne kivétel?)... 

A darab tulajdonképp egy 47 éves, mackós, és csöppet sem macsós pasiról szól, aki akut kapuzárási pánikban szenved. Vagy csak a kisemberségből, a tisztes polgári létből van elege? (Bár azt a szót, hogy kisember ugyanúgy ki nem állhatom, mint azt, hogy átlagember. Szerintem ilyen nincs.) Van, aki vallási fanatikus lesz frusztráltságában, van, aki sorozatgyilkos, de a normálisabbja azért beéri egy kis félrelépéssel. Kicsivel vagy nagyobbal. 

A nevetséges vezetéknevű Cashman (halvendéglőtulaj - ez csak az USA-ban annyira snassz, itthon tehetős embernek tartanánk) tehát megpróbál egyszer, csak egyetlen egyszer félrelépni, méghozzá távol lévő mamája kéglijében, mert egy motelszobát olyan ridegnek tartana... Soha nem táncolt ki a sorból, soha nem történt vele semmi említésre méltó (ő így érzi mindenesetre), hát legyen már két óra az életében (ennyit szán a dologra), amikor bűnt követ el. Bár az nem derül ki, hogy maga a bűn izgatja, a bűntudat, vagy az, hogy egyáltalán kikerüljön a taposómalomból. 

A tettestársnak kiszemelt nőszemély egy vérbő, tapasztalt, kissé alkoholista férjes asszony, aki csak szexelni akar, és nem vevő Cashman ügyetlen romantikázására, bár azt kell mondjam, igazán türelmesnek mutatkozik, amerikai módra még második esélyt is ad, de mindhiába, szexnek még az árnyéka se lesz a dologból. 

A második próbálkozás még bénább, bár a pasi kicsit lazábbra vette a figurát, de a csaj, akit felvisz az anyja lakására, oly mértékben idegbeteg, hogy a nézőknek is menekülhetnékük van tőle. (Főleg azoknak, akik az első sorba vettek helyet.) 

A harmadik nekifutás idejére Cashman külsőségekben már maga a tapasztalt szeretőjelölt, igazán megérdemelné, hogy végre valami jóban is része legyen, de a választása katasztrofális, ezt már első pillanatban látni lehet. A felesége legjobb barátnője nem szexelni akar, hanem bosszút állni az őt (számára érthetetlen okból) csaló férjén, aki a sokat dicsért őszinteség nevében még jól be is vallotta, hogy mit művel hónapok óta. Itt kerül sor némi lélekturkászásra, olyasfélére, amit mi is szoktunk csinálni a blogon, csak úgy érzem, sokkal messzebb jutottunk, persze, nem 40 percben kell megvitatnunk az egész problematikát. 

Mit akar Cashman tulajdonképpen? És mit nem akar? Saját bevallása szerint valami költőire, szépre vágyik, csak azt nem kaphatja meg. Nem így és nem ezen körülmények között. Mintha a darab azt üzenné, hogy az ő személyiségétől ez merőben idegen vagy egyszerűen rossz helyen keresi. (Hogy az ehhez vezető út nem egy két órás légyott, az biztos, de maga a házasságtörés mint módszer nem elvetendő - mondom én.) 

Mit akarnak a nők? Közülük tulajdonképp csak az első és a harmadik számít a szempontunkból, ők férjes asszonyok. Az első saját bevallása szerint szexet akar, és egyetlen alkalomra (merőben szokatlan), a harmadik szeretne bosszút állni, de még erre sem képes, annyira besavanyodott, hogy legnagyobb örömét abban leli, ha bizonyítani tudja, hogy nincsenek jószándékú, melegszívű és erkölcsös emberek, mert ő nem az. És, ha valaki mégiscsak az lenne, akkor szimplán hülye - mint Cashman hűséges felesése, aki a depressziós nő szerint még csak nem is álmodja, hogy a férje és a legjobb barátnője elmentek kéglire (csak tudnák, minek).

Cashmant kiborítja, hogy ő nem erkölcsös (hiszen a saját fogalmai szerint annak ellenére nem az már, hogy végül nem csalja meg a nejét), és kiborítja, hogy ESETLEG a felesége sem erkölcsös, pedig ha ő vágyik egy kis kalandra, az asszony miért ne vágyhatna? Az egész morálról szóló vita persze meglehetősen fapados, és messziről bűzlik, hogy amerikai: nagyzoló és infantilis egyszerre. De felvet azért néhány olyan kérdést, ami bennünket is érdekel. 

Egész jó véleményem lett volna a darabról (Hernádi Judit tetszett legjobban a láncdohányos, piás és szexmániás, tapasztalt házasságtörő asszony szerepében), de amikor Cashman a végén telefonál a nejének, hogy őt hívja randizni anyuci lakásába, csalódtam egy nagyot. Ez a politikailag korrekt befejezés agyonvágta az összhatást számomra.