A hűtlenség ábécéje

Mindent a hűtlenségről, félrelépésről, megcsalásról! Amiről nem szokás nyíltan, tabumentesen és szenteskedés nélkül beszélni. Férfi és női szemmel egyaránt.

Ennyien vagytok

Térkép

Hűtlenség a Fácsén

Friss topikok

Innen érkeztek a blogra

Házastárs és szerető - a nagy beszélgetés

2013.08.05. 07:45 skarlát betű

Közkívánatra!

zwei-frauen-im-gesprach.jpgMi történhet, ha (házas)társ és szerető találkozik, hogy beszélgessenek? A helyzetről, arról az emberről, akin osztoznak, önmagukról, a terveikről, az elvárásaikról. Lehet persze találkozni úgy is, hogy csak az egyik van tisztában a másik szerepével, de most nem erről lesz szó. A párbajba vagy egymás hajának tépésébe torkolló, erőszakos találkozás sem ennek a posztnak a témája, bár ilyen is biztos van bőven. De egy botrány közepén általában semmit nem lehet megbeszélni - esetleg később, ha a felek már lehiggadtak, akkor igen.

Mi vezethet egyáltalán olyan, szokatlanak tűnő szituációhoz, mint a hivatalos és nemhivatalos társ beszélgetése? Ha a kezdeményezés a (házas)társtól ered, akkor vagy ő maga fedezte fel a viszonyt, vagy a férje/felesége /partnere tájékoztatta róla (esetleg még nem is történt semmi, csak szándéknyilatkozat van), illetve a szerető valamilyen jelzésére reagál az ötlettel, hogy le kéne ülniük beszélni. Ha a szerető kezdeményez, meglehet, hogy azért teszi, mert nem bírja már cérnával a bizonytalanságot, a titoktartást, vagy abban reménykedik, hogy ha tönkreteszi a kedvese kapcsolatát/házasságát, az illető majd teljesen az övé lesz. De lehet, hogy egy nyitott kapcsolatba lép be szeretőként, és szeretné tisztázni a szabályokat.

Kezdjük a klasszikus esettel, mikor a beszélgetésre vagy lebukás után vagy a szerető önleleplezése kapcsán kerül sor és a házastárs kezdeményez. Ilyenkor a házastárs úgy érzi, hogy becsapták. (Ha ő maga is hűtlen, akkor talán, de csak talán! kevésbé van ezen felháborodva.) Ha meg akarja menteni a házasságát, választhatja azt az utat, hogy mindenféle akadályt gördít a szerető útjába, például megpróbálja elérni, hogy az a lehető legrosszabbul érezze magát, esetleg fenyegetőzik, vagy a másik szolidaritására apellál (a gyerekekre, a család épségére való hivatkozással). De az is lehet, hogy teljes magabiztossággal egyszerűen jóváhagyja a viszonyt, leszögezve, hogy amíg bizonyos feltételek teljesülnek, őt nem zavarja. Ha bizonytalan abban, hogy érdemes-e fenntartani a házasságát, ez a beszélgetés épp arra lehet jó, hogy tisztázzon néhány homályos pontot. 

Lehet, hogy a szerető kezdeményezi a találkozást, ugyancsak egy lebukást követően - bár, ha a lebukás botrányos volt, ezzel tetézni igazán felesleges, és nem is lehet valami gyakori. Az viszont nem egyszer előfordul, hogy a szerető egy ilyen találkozás folyamán borítja fel az addigi status quo-t. Egyszerűen beállít és bejelenti igényét. Vagy azzal a szándékkal is jöhet, hogy "megmentse" a szeretőjét, akivel a (házas)társa - szerinte - méltatlanul bánik. (Lehet, hogy tényleg, de lehet, hogy egyáltalán nem.) Aligha képzelhető el higgadt és józan beszélgetés egy ilyen esetben, minimum, hogy fájdalmas és drámai lesz, bár olykor előfordulhat, hogy a lelepleződés nem hat újdonságként a társra, így nincs igazi sokk. Mindenképp az lesz érzelmi előnyben, aki kevésbé borul ki, aki uralni tudja a helyzetet. 

Nyilvánvaló, hogy egy nyitott kapcsolatban harmadikként vagy negyedikként feltűnő szerető vagy szeretőjelölt státusza egészen más, mint a klasszikus szeretőé. Nem kell titkolózni, nincs helye agressziónak, követelőzésnek, kiborulásnak, a hangnem szinte biztosan baráti lesz. Ezekben az esetekben az is elképzelhető, hogy a beszélgetésben mind a hárman részt vesznek, a szeretőt választó házastárs mintegy bemutatja a szeretőjét (vagy jelöltjét, ha még nem történt semmi köztük). De ha már eleve ismerték egymást, akkor nem is kell különösebb bemutatkozás, viszont ez a beszélgetés fogja megalapozni az egymáshoz való viszonyukat. 

És persze az is elképzelhető, hogy maga a férj/feleség ad eleve engedélyt a másik kettő kapcsolatára, amikor az még létre sem jött, de észreveszi a kölcsönös érdeklődést. És folyhat ilyen beszélgetést édeshármast megelőzően is, bár az más jellegű lesz, hiszen elvileg csak együttes interakció van tervbe véve, mégsem árt tisztázni, ki hogyan viszonyul az egészhez. 

Kinek volt már része hasonló beszélgetésben, hogy készült rá, mit érzett időközben, mennyire változott meg a találkozás végére? Van-e, aki épp most készül ilyesmire, vagy aki attól fél, hogy megkeresi a kedvese házastársa vagy szeretője? Illetve ő tervezi, hogy megkeresi a vetélytársát? És nyitott kapcsolatban résztvevőként vagy oda belépőként folytatott-e már közületek valaki ilyen társalgást? 

86 komment

Címkék: beszélgetés egyeztetés lebuktatás tisztázás

A bejegyzés trackback címe:

https://hutlenseg.blog.hu/api/trackback/id/tr215439039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lars.Lares 2013.08.05. 11:46:14

Egy olasz film ugrik be, ahol a felség és szerető párbeszédéből az derült ki, hogy évek óta egyeztetettek, mert az mindkét nőnek előnyös volt. A szerető nem akarta férjül, a feleség pedig közvetve élvezte a férj révén, amit az a szeretőjétől tanult. :) De épp az adott szituációban elégedetlenkedtek a férj feléjük nyújtott teljesítményével, és harmadikra gyanakodtak. :)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.08.05. 11:57:31

@Lars.Lares: Nem az a film volt, mikor végül a pasinak 3 családja lett? Vagy az egy másik? A temetésen jöttek rá, hogy rohangált egyik családtól a másikig, a 3. már túl sok volt a szívének. Na, ilyeneket tipikusan olaszok tudnak előadni :)

Lars.Lares 2013.08.05. 12:05:49

Nem @skarlát betű: , de a férj nem tudta, hogy a két nő a háttérben egyeztet. :)

Lars.Lares 2013.08.05. 12:31:50

Bizonyos korosztálytól, nyitottságtól függően annyira egyébként manapság már nem ritka a pozitív végkimenetelű beszélgetés. Ha személyesen nincs is találkozó a nők között, több-kevesebb kutakodás után ott vannak az internetes felületek a kommunikációra, és azt ki is használják a helyzet kimaxolására, @orsiw: . :)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.08.05. 12:41:29

@ghost recon: Már megint az a fránya fantázia hagy cserben :P

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.08.05. 12:43:18

@Lars.Lares: Kicsit elmentünk abba az irányba, hogy csak a nők beszélhetnek egymással, pedig olyan is van, hogy a férfiak teszik ezt. Konkrét példát is hallottam már, nem csak elméletben mondom.

ghost recon 2013.08.05. 13:17:17

@skarlát betű: Én nem hiszem, hogy ilyesmire alkalmas lennék. Hamar felszaporodna a tesztoszteron, attól tartok.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.08.05. 13:21:30

@ghost recon: Ezt nem is kellett volna mondjad, biztos, hogy nem lennél rá alkalmas.

ghost recon 2013.08.05. 13:26:57

@skarlát betű: Laus Deo, nem is szükséges, hogy egy személyben mindenre alkalmas legyek.

Cica7 2013.08.05. 14:00:58

Jó poén olasz filmeket nézni, és azon elnevetgélni....
Az életben azért nem hiszem, hogy olyan humoros, mikor egy ismeretlen ember veszi a bátorságot és jön az igazmondásával.....
Hogy kinek mihez van joga és mennyire éri meg megkeresni a házastársat, megint kérdéseket és válaszokat vet fel.

orsiw 2013.08.05. 14:17:59

Na, tényleg, nekem volt amúgy már egy ilyen sztorim, hogy megkerestek. Fiú: nagy nyitott lélek, sok alkalmi szexpartnerrel. Fél évig járkál egy lánnyal, persze eltitkolva a kis dolgait, aztán összeköltözés. Segítek pakolni (!!!) a régi kéglijében, aztán egy év kuss. Egy év után jelentkezik. Találka az új kéglin, de csak beszélgetés. Másnap (!!!) már több. A legszarabb mondat, amit el tudsz lőni egy dugás után: "És amúgy jól megvagytok?" :D
Ezzel részemről az egésznek annyi is lett, egyfajta nosztalgiaösszejövetel volt. Na, de fiú sűrűn jelentkezik. Lerázom. Már azon gondolkozom, hogy névtelen levelet írok Élettársnak, hogy nézzen a sráca körmére. ERRE! Pár nap múlva nagy meglepetésemre én kapok levelet! Élettárstól. De csak ilyen sima érdeklődődet, hogy mizu, meg van egy közös ismerősünk. Mondom, ja de már egy éve nem tartom vele a kapcsolatot, sok boldogságot nektek. Erre feszíti a húrt, hogy mi a véleményem a srác hűségéről. Mondom semmi, mert olyan neki nincs. Amúgy visszakérdeztem, hogy honnan tudod a nevem? Kiderül, valami bekapcsolvafelejtett számítógép a ludas. Ott van pár fotó, azokról az időkről, amikor már ők együtt voltak. (Boroztam a régi kégli konyhájában és sajnos a fotókon ott vót a dátum...) Mondom, ja...Hát mit tagadjam, igen, jó másfél éve kezdett neked udvarolni én tudtam rólad. De akkor már köztünk nem volt semmi és egy éve nem is találkoztunk (kegyes hazugság). Meg azt is írta a csaj, hogy fura sms-ek, meg telefonhívások vannak, aztán én voltam az egyetlen tippje, de valószínűleg ismét több lány lépett a színre. (A sráccal én nem telefonoztam.) ERRE! Másnap kapok egy fenyegető smst a sráctól, mert gondolom csaj borította otthon a bilit és szakítottak. Mondom, szálljatok le rólam! (Egy nosztalgiadugás ennyit nem ér.) Aztán négy év hallgatás, srác felhív, hogy kedveskedve szemrehányást tegyen NEKEM!!! Hogy felkerestem a csaját és beköptem!!! Kiakadtam. Mivan? Apukám, a csajod keresett fel ENGEM és azért, mert már nagyon gyanúsan nőztél. Tőlem kvázi csak megerősítést kapott, hogy nem vagy oké és hazudozol. Meg őszintén: másfél éve együtt vagy valakivel, együtt is éltek egy ideje és akkor jobban bízol egy vadidegenben a netről? Meg én biztos bosszúból köptem bele a levesébe...Najó. Gyerektartást ne fizessek? Ez a balhé egyetlen dolog miatt volt fontos. A csajnak kapóra jöttem, mert amúgy is gyanakodott, de cikisnek találta, ha ő kutatgat, emiatt rámkente, hogy én kerestem meg őt, a fiú részéről is kényelmes volt rámverni a balhét, mert ő "hűséges típus" én meg bosszúból keresztbe teszek neki, mert irigylem, hogy valakivel együtt él. PFFFF... Pont leszartam mi van vele, örültem, hogy nem tartjuk a kapcsolatot. A dolog mögött az lehetett, hogy fiúka kissé megvolt akkoriban szorulva anyagilag, a kislány meg elég tehetős család sarja volt. Namost a fiú nem tudta meghazuttolni saját magát, folytatta a régi pléhboj életvitelt. Sajnos nem tudta ügyesen csinálni (még ma is együtt lennének). Aztán a szakítás azért érintette érzékenyen, mert akkor nem tudott a lakbéren osztozni ingyenpuncival. Már bocsánat.

Szóval nekem ezekről a megkeresős dolgokról megvan a véleményem, elhiszem, hogy tök jó érzés, amikor két partner verseng a kegyeidért, de neked kell eldöntened, mi legyen.

ghost recon 2013.08.05. 14:35:35

@orsiw: "Nagy, nyitott lélek" LOL!!!

pilar ternera 2013.08.05. 16:11:24

ritka kivételtől eltekintve (ezek a nyitott kapcsolatok) ezek nem szoktak jól elsülni, ami érthető is.
volt olyan, hogy én is féltem, hogy 1x csak beállít az asszony, de aztán kiderült, félreismertem, mert csak a férjével volt otthon nagyszájú, velem nem voltak ilyen szándékai.
és az én exférjem is felajánlotta, hogy lerázza helyettem a betolakodót, de lebeszéltem. bár nem volt az a típus, aki baseball ütővel menne egy ilyen találkozásra, de azért gondoltam, jobb, ha nem találkoznak.
@ghost recon: igen, erre utaltam én is az előző témánál: a nyitott gondolkodás sokak szerint mentség/magyarázat/álarc a félredugásra. :)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.08.05. 16:37:05

@pilar ternera: Itt fentebb egy szál nyitott gondolkodás nem volt, úgyhogy nem is lehetett mentség meg semmi. A nyitott gondolkodás totál másképp működik, nincs szüksége álarcokra.

Ilyen példákat nyilván milliószám fel lehet hozni, de attól még nem fogják cáfolni a pozitív példákat.

Ja, azóta se találkozott az exférjed az új férjeddel?

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.08.05. 16:47:29

@Cica7: Tévedés ne essék, én nem hiszem, h a szeretőnek joga lenne megkeresni a házastársat, és házastársként se csinálnék ilyet. Más a helyzet, ha nyílt lapokkal játszanak, de a titokban folynak a dolgok, akkor a szerető legyen maximálisan diszkrét.

Viszont nem csak filmekben adódik olyan helyzet, hogy ezek az emberek el tudnak beszélgetni: ugyanazt az embert szeretik, és ez van, akinek többet jelent, mint a vetélkedés. Lehet, hogy borzasztó furcsa perspektíva, főleg, mert a szeretet önzetlensége csak tiráda szokott lenni ebben a kontextusban.

mangalor 2013.08.05. 17:45:44

az még csak-csak érthető, amikor mondjuk a megcsalt férj/feleség meglátogatja a szertőt és pl. elküldi a búsba, kopjon le, esetleg verekedés, összetöröm kezed lábad, ha még egyszer stb., de hogy egy szerető milyen alapon megy beszélőre, az nekem érthetetlen. a szerető illegális (általában), második vonalban áll, és amikor szeretővé lett, elfogadta a játékszabályokat. asszonyhoz menni árulkodni, h a férjed velem kúrogat bibibííí, hát az valami egészen nonszensz kategória:) vagy csak egyeztetni karácsonyról, húsvétról, nyári szünidő beosztásról... WTF?? lebukás után még annyi értelmét sem látom, akkor már minek? meg egyetlen félre kenni az egészet, elég korlátolt dolog.
szóval én is kíváncsian várom, h hogyan zajlanak az ilyenek, illetve, h mire gondol az, aki felkeresi a másikat. Orsiw sztorija érthető volt, de gondolom nem minden szitu ilyen "sima" ügy.

Cica7 2013.08.05. 18:29:01

@mangalor:
Nem tudom, de bizonyára van, aki szeretőként úgy érzi, hogy joga van a házastárs megkeresésére...
Írtam már korábban, hogy fiatalon, függetlenként voltam szerető. Nem éreztem késztetést, mert minek kell megkeresni egy szerencsétlen embert, akinek a háta mögött átverés folyik.
Semmi közöm nem volt a feleséghez.
Aztán mégis a sors úgy hozta, hogy egy szerető meg megkeresett, bátorságból vagy kétségbeesésből tette-e, ezt csak ő tudja, de tulajdonképpen ő akart engem kirúgni, hogy mit keresek még F. mellett, mert F. úgy tájékoztatta őt, hogy mi már elváltunk.:((

mangalor 2013.08.05. 18:40:56

@Cica7: na de ez az amit én nem értek, hogy miért hozzád ment? miért nem F-et vonta kérdőre??? mi köze neki hozzád, még akkor is, ha épp elváltatok már. a szerető és a feleség közös pontja a férj (most az egyszerűség kedvéért, meg amúgy is úgy tűnik, a nők ilyen hülyék inkább), mit tud megbeszélni egy ilyen szituban normálisan két teljesen ellenpóluson álló fél? hagyd ott a pasim. nem. és?? mi történik ezután? de hagyd ott, de nem, de igen, de nem, dedede, nemnemnem?
szörnyű lehetett egyébként:(

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.08.05. 18:50:52

@mangalor: Ha az egyik érthető, a másik is... Nekem egyik se érthető, szánalmas, ha valaki megkeresi a szeretőt, mert nem vele van dolga, és mit fenyegetőzik? Tudom, hogy ez a társadalmilag elfogadott forgatókönyv, de akkor is szánalmas. Amit elvesztett, azt nem azért vesztette el, mert valaki harmadik elvette tőle.

De ha normális hangnemben keresi meg a szeretőt, mondván, beszéljük meg, hogy neked mik a szándékaid, akkor már eleve nyerésre fog állni. Semmi sem olyan hatásos, mint a hidegvér. A szerető valószínűleg botrányra számít, és kap egy józan tárgyalópartnert. Nagy meglepetés...

Szerintem a számomkérésnek egyik oldalon sincs értelme - de mióta viselkedik az emberek többsége racionálisan?

Cica7 2013.08.05. 21:48:54

@mangalor:
F. hitegette és még kreált gondolatban válópert is, és szegény úgy tudta, hogy el is váltunk őmiatta.
De hitte is meg nem is, de látott minket együtt , még válási papirokat is kért F-től, de az ugye nem volt.
Rengeteg hazugság volt kreálva, volt aminek utánanézett volt amit csak tőlem kérdezhetett meg.
Kettőnk közül én tudtam higgadtabb lenni, de azért nem hiszem, hogy szeretnék újra ilyenben részt venni.:((( Azért eléggé lelki taccsra teszi az embert egy ilyen.:(( Ami nekem nagyon szomorú volt, hogy a nő az egész családommal, szüleimmel és azok életével is eléggé képben volt, olyan magánügyekkel, amik nem tartoznak egy szeretőre.
Nem az zavart, hogy szexeltek, hanem az , hogy a családom magándolgai lettek kiadva egy idegennek.
Ezt tartottam árulásnak, az én saját magánszférám kidumálását....:(((

jóindulattal 2013.08.05. 21:52:17

ismerős sztory...:) 11 ezer km sok,de ha találkozunk,én megcibálom-ezt üzenem neki...

mangalor 2013.08.05. 22:42:37

@skarlát betű: igen, igen, ez a jó szó, szánalmas.
én nem ismerek ilyen sztorit a szűkebb környezetemben, a tágabban viszont hallottam nagy hajtépésekről (feleség elment a szeretőhöz, megtépte, szerető és feleség összebalhézott a boltban ilyesmik), de ki tudja, mennyi ebből az igazság, szóval erre nem alapoznék, de mindenképp hülyeségnek tartom ezt a beszélgessünk a szeretővel/feleséggel dolgot. és én inkább azt figyeltem meg, h amikor meséltek nekem 1-1 ilyen sztorit, a mesélő mindig pártatlan maradt (tehát nem mondta, h szegény Erzsikét felkereste az a lotyó Gizi, hogy a fatökű Pistán osztozzanak, hanem kvázi távolságot tartott az egésztől), ami furcsa... de talán azzal magyarázható, h a hűtlenség eleve rossz az emberek szemében, de az még rosszabb, ha lebukás van, és az aztán mindennek a teteje, ha egy olyan szemét miatt vész össze két nő, aki mindenkinek hazudott. valahogy mintha mind3 fél lenullázódna erkölcsileg egy ilyen sztoriban.

@Cica7: elhiszem, h brutális volt:( az külön szemétség, h ennyire kiszolgáltatottá váltál, ezt teljesen át tudom érezni, nekem is ez az egyik legnagyobb félelmem. egyébként meg semmi nem tartozik a szeretőre sztem, de ugye F-ed egy elég durva eset más szempontból is...

orsiw 2013.08.05. 22:48:39

@mangalor: fogadok, hogy férfi mesélte neked.
Szegény Gizike, Lotyó Gizi, Fatökű Pista...ezek jó nevek!

A sokat idézett Miskolcziban van egy sztori:

"Dodi kijelentette, hogy végleg nálam marad. Másnap tőlem ment dolgozni, hozzám járt haza. Így volt két hétig. A felesége naponta telefonált, érdeklődött, hogy jól vagyunk-e, nem történt-e bajunk, szükségünk van-e valamire, meg ilyesmiket,és érdekes, a hangjában sosem éreztem gúnyt. Megnyugtattam, hogy ha Dodi egyszer el akar tőlem menni, csak hozzá fogom küldeni. Sehová máshová.
Később Dodi munkahelyére is telefonált, megvárta a hivatal előtt, ráküldött egy-két barátot. Egy délután aztán beállítottak hozzám mind a ketten és közölték, hogy ők hazapakolnak. Gondolom, valami nagy jelenetet vártak, de én erős voltam, és szótlanul kezdtem összerámolni Dodi holmiját. Ettől aztán ideges lett a fiú és megint a feleségét akarta elküldeni, mondván, hogy ezt a viselkedést nekünk kettőnknek kell tisztázni.
– Értsd meg – mondta a feleségének -,most négyszemközt kell maradnom Lilivel. Valamit tisztáznunk kell.
Megesküdött, hogy az asszony nyugodt lehet, velem ő már soha az életbe nem fog lefeküdni, de a feleség sem volt bolond.
– Én ezt a lakást nélküled nem hagyom el. Ha kell, itt alszom, itt ébredek, de nem maradsz vele kettesben. Ezt értsd meg – Leült a kanapé legbelső sarkába, és valóban ott ült másnap reggelig. Akkor aztán hazamentek.
Dodi még jött volna egy párszor, persze feleség nélkül, de nekem már elegem volt. Pedig szerettem. Úgy tudom, gyerekük született és vidékre költöztek."

Namost Popper Petya egyik idézetét is idecitálom, asszem Bárczi Guszti mondta neki:
"Péterkém, ha olyan kivételes helyzetben találod magad, hogy két nő verseng érted, ne csinálj semmit, az agresszívabb fog nyerni és az neked majd nagyon jó lesz!"

orsiw 2013.08.05. 22:50:29

Ez a Miskolcis eset meg szimpla magánlaksértés. Én kipicsáztam volna a kanapén gubbasztó feleséget a férjével együtt. Mondjuk a telefont sem vettem volna fel neki.

orsiw 2013.08.05. 22:52:19

@Cica7: igen, ez szomorú, hogy beavatta nőcikét a családi magánügyekbe. Meg ez a hitegetés a válással? Igazi Fatökű Pista!

tisztapista 2013.08.05. 22:55:56

Az volt már, hogy a házastárs találkozása SZERETŐ feleségével?

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.08.05. 23:00:57

@orsiw: Mért van az, hogy én tudok teljesen értelmes emberekről, akiknél nem ilyen szánalmas jelenetek játszódnak?
Még remélem, azért jön olyan komment is, amely a szerető-házastárs békés tárgyalásáról fog szólni. Nem akarom mások kenyerét elvenni :) Nekem már többen beszámoltak ilyesmiről, vagy még cifrábbról is. De mondjuk szexophon posztjait olvasva pl teljesen más képet kaphattok. Sajnos abbahagyta a blogolást.

Egy dologban viszont nincs igaza Bárczi Gusztinak: erőszakos nő karmaiban maradni nem jó. Se a szerető, se a férj nem vagyontárgy, akit ide-oda kéne tologatni, az ilyen pasi, már elnézést, ki a fenének kell? Nincs saját akarata... Az fog rosszul járni, akinél megmarad.

Senki ne legyen naiv, a szeretőt sokmindenbe beavatják, ahogy a barátokat is, csak a normális szerető diszkrét.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.08.05. 23:02:09

@tisztapista: Mesélj, hallgatunk. Amúgy hallottam már ilyenről is.

zila5 2013.08.06. 00:19:04

Elnézést kérek a zavarásért, de az ilyen szituknak a megbeszélése az illetékesekkel nem annak a dolga, akinek valamiért nem elég egyszerre egy társ a boldogsághoz?

fermion 2013.08.06. 00:34:58

A kommenteket olvasva nekem a többségről az jött le ,hogy még az előző században ragadtak mint a dédijeik.:)
Semmi fantázia,csak a szokásos korlátoltság ami az ősöket is jellemezte.Nem degradálóan jegyeztem meg csak fura ,hogy ennyire képtelenek a mai emberek elfogadni és megoldani egy ilyen egyszerű szitut.Nem kell a vérmentes megbeszéléshez más mint igazi szeretet +IQ.
elmeséltem volna a mi storynakt de nem hiszem ,hogy itt bárki is megértené és vitázni meg felesleges lenne erről azzal aki csak a monogámiát bírja csak elfogadni......:D

pilar ternera 2013.08.06. 08:29:21

@skarlát betű: pontosan ezért mondtam, mert a legtöbben álarcként tartják maguk elé és igazából kicsit sem nyitottak. a valóban nyitott gondolkodásnak tényleg nincs szüksége ilyesmire.

már hogyne találkoztak volna, hiszen az exem viszi-hozza a gyereket, párom pedig neveli a mindennapokban. most már teljesen normális viszony van köztük. :) nem sok gyereknek van ott "mindkét apukája" az iskolai rendezvényeken, szülinapon és minden olyan eseményen, ami a gyereknek fontos.

egyébként teljesen egyetértek veled abban, hogy mindkét részről szánalmas viselkedés a harmadik fél megkeresése. és abban is, hogy agresszív nőnél maradni mindkét félnek veszte helyzet. szóval, most nagyjából mindenben! :)

ghost recon 2013.08.06. 09:06:32

@pilar ternera:

Aha, nálam is hasonló a helyzet. Nem mondom, hogy felhőtlen a viszony, de konszolidáltnak mondható.

pilar ternera 2013.08.06. 09:21:59

@ghost recon: ők sem mennek el együtt sörözgetni, de normális, mosolygós a viszony. :)

ghost recon 2013.08.06. 09:24:32

@pilar ternera: A mostani párom úgy van vele, hogy igyekszik a jó viszony érdekében. de azért egy perccel sem beszél többet a volt feleségemmel, mint amennyit muszáj.

Mr. Waszabi 2013.08.06. 09:41:39

Rendes vígjátékban arról szoktak egyeztetni ilyenkor, hogyan tegyék el láb alól a hűtlen férjet:)

pilar ternera 2013.08.06. 09:43:18

@ghost recon: meg az az igazság, hogy miről is beszélnének? a közös téma én/te vagy és mondjuk az nem is lenne jó, ha ők ketten kidumálnának! :O
és maximum még a gyerek jöhetne szóba, de az őt érintő fontos dolgokat pedig megbeszélik az ex-házastársak egymással, abba se nagyon kell belefolyniuk.
egy közös dolog mindenképp van a felekben és ez az, hogy mindketten szeretik/szerették a párváltó férfit/nőt.
szóval lehet, hogy nem is különböznek annyira...;)

ghost recon 2013.08.06. 10:02:29

@pilar ternera:

A gyerekekről szoktak egyeztetni.Meg mondjuk olyan is előfordul, hogy valahol hárman jelenünk meg a gyerekekkel kapcsolatban, ilyenkor értetlenkedés fogad minket, ami vicces.:)

leonito77 2013.08.06. 10:05:00

Velem esett meg.

Volt párom elkezdett csalni. Én észrevettem a jelekből,hogy valami nem stimmel, ezt el is mondtam neki, azt is, hogy miből következtetek minderre és megkértem, hogy mondjon el mindent, de persze tagadott. Én hülye vagyok, stb.., de láttam a szemében a döbbenetet. Ekkor már teljesen biztos voltam, hogy a gyanú több, mint gyanú.

Két hét után véletlenül bizonyítékot is találtam... szembesítettem vele és elhagytam. De még küldtem egy sms-t a pasasnak, hogy szabad a pálya, én már nem vagyok tényező (valamiért azt hittem, tud rólam).

Erre aznap felhívott a bizonyos harmadik, a másik pasi és találkoztunk. Kiderült, hogy a drága hölgy úgy futtatott minket párban, hogy mindkettőnknek hazudozott. Tehát nem is volt klasszikus szeretői státusz. De gyakran egymásnak adtuk a kilincset nála még napon belül is.

Így esett, hogy végül a hölgy a két szék közül a földre esett.

És én megkaptam a következő mondatot: Soha nem bocsátom meg, hogy tönkretetted a boldogságomat.

LOL :)

Aha, persze 2013.08.06. 10:06:25

Bár nem vagyok nő, de ha szerető vagyok
1.) tudok róla - Akkor eleve úgy vágtam bele, el fogadom a helyzetet
2.) nem tudtam, hogy házas - Ha így átvert nincs miről beszélni, ilyen ember nem kell

Ha én vagyok a házas
1.) Megcsalt - Nincs miről beszélni. Újra megteszi majd előbb utóbb. (max ha pl. gazdag, és már nem szeretem, akkor lenyeli az ember a békát, de akkor már nem a másik félről van szó)

Aha, persze 2013.08.06. 10:10:12

@leonito77: :D Már bocs, de a végén ez tényleg durva mondat volt, főleg mert ő ezt komolyan gondolta.

pilar ternera 2013.08.06. 10:12:39

@ghost recon: igen, én is erről beszéltem. aki nem ismer minket, csak néz, hogy most ki, kicsoda...:)

leonito77 2013.08.06. 10:18:01

@Aha, persze: Pont ez volt benne a durva. De tovább megyek, a barátnője, akit titokban csalt a férje, majd miután kiderült el is hagyta a nőt, na ez a nő is megírta nekem ezt.

Nem is értettem, megcsalt (tulajdonképpen nem csak engem, hanem a másik pasit is), de én tönkretettem a boldogságát, mert ezért elhagytam őt, pontosabban azért, mert ezt elmondtam a másik pasasnak is. Persze akkor én azt hittem, hogy a másik pasas úgy szerető, hogy tud rólam, a klasszikus felállásban. de nem így volt...

Én sok boldogságot kívántam neki, remélem így lesz, de nem hinném.

ghost recon 2013.08.06. 10:21:41

Jut eszembe a témáról, lyuksógornők legszebb találkozását vagy öt évvel ezelőtt láttam egyszer, a közös szívszerelmük temetésén, ahol mindketten özvegyként jelentek meg. Olyan szaftos botrány volt, hogy a cégnél még mindig emlegetik.

pilar ternera 2013.08.06. 10:32:01

@ghost recon: és melyikük szervezte a temetést? mert ha nem tudtak egymásról, akkor mindkettő akarhatta volna...

ghost recon 2013.08.06. 10:36:05

@pilar ternera:
Kérlek szépen csodás eset volt, a temetést a cég szervezte, mert a pali elég magas beosztású vezető volt, és munka közben halt meg, valahol Dabas közelében fejreállt a céges kocsival. A zsaru, akivel beszéltem, azt mondta, hogy a helyszínelők szerint mehetett vagy 150-nel, országúton. Éppen az egyik asszonytól ment a másikhoz, gondolom nem volt képességei teljes birtokában.
Na és a temetésen mind a két nő nagy kalapban talpig gyászban jelent meg, és ott estek egymásnak, hogy ki csináltat síremléket az elhunytnak. A gyászoló egybegyűltek fetrengtek a röhögéstől.

pilar ternera 2013.08.06. 10:40:49

@ghost recon: gyönyörű. :) és tényleg nem tudtak egymásról? vagy csak az egyik nem tudott?

ghost recon 2013.08.06. 10:44:15

@pilar ternera: Hát, beszélni nem nagyon beszélgettem velük, de hogy így nézett ki, az biztos. Ezek a céges mókák meg mindig viccesek.
Még srác koromban dolgoztam az ország egyik legnagyobb cégénél. Na és ott is az volta divat, hogy az egyik főnök felesége a másiknak a titkárnője volt, és persze a titkárnőjét mindegyik dugta.
És ilyen céges családi napokon, amikor a gyerekek is ott voltak, népszerű elfoglaltság volt a gyerekek mustrálgatása, hogy vajon ki az apjuk, mármint vér szerint.

pilar ternera 2013.08.06. 10:47:09

@ghost recon: hát, ez szép! :) de ha ez még kollégák körében is egyértelmű volt (mármint a mustrálgatás), akkor kizárt, hogy az érintettek ne tudtak volna róla...

ghost recon 2013.08.06. 10:57:05

@pilar ternera: Ne viccelj, ilyen cégeknél mindenki tud mindent.:)

pilar ternera 2013.08.06. 11:05:31

@ghost recon: én olyan naiv vagyok ilyen szempontból, hogy talán el sem hinnéd. én most is egy viszonylag nagy cégnél dolgozom, de fogalmam sincs ezekről a dolgokról...

Aha, persze 2013.08.06. 11:18:07

Életemben egy megcsalás volt, amit én követtem el (illetve a mai világban ki tudja, lehet engem is megcsaltak már, de hál-istennek, ha volt is nem derült ki) de olyan lelkiismeret furdalásom lett, hogy elmondtam. Megnézte iwiw-en (akkor még nem volt facebook) a kolléganőmet és nagyon csinosnak tartotta, ettől még rosszabbul érezte magát. De utólag úgy gondolom szemét dolog volt elmondani, mert a saját lelkiismeretem miatt, nagy fájdalmat okoztam olyan valakinek, aki ezt nem érdemelte meg. :( (gyarló vagyok hibáztam)

Ezek után én szakítani akartam, mert tudtam újra megtenném, ő nem. Bármilyen hihetetlen, addig beszéltünk arról, mi lehet a megoldás, amíg végül hármas lett belőle. Ex ugyanis biszex volt, bár mindig csak beszélt róla, sose próbálta ki előtte. Nem akart elveszíteni, én meg tudtam, hogy megcsalnám, ez tűnt az egyetlen megoldásnak, hogy akkor az a valaki legyen közös és zárjuk ki az érzelmek lehetőségét.
Persze ez nem volt ilyen egyszerű, ahogy leírva tűnik. Először mindkettővel átbeszélni, akkor hogyan tovább, mi lesz az érzésekkel stb. Állandóan ezen pörögtünk, félelmek kontra vágyak (mert barátnőm is vágyott erre). Aztán először csak ők ketten ültek be valahova. Aztán első alkalomra még bizonyos szabályok, korlátozások lettek meghozva. (Persze belementem, hiszen nagyon ki szerettem volna próbálni) Nem akarom nagyon részletezni, így is hosszú lett, de végül az lett belőle, hogy összejártunk egy ideig 3masban. Majd a kollegina "szerető" pár hónap után eltűnt a képből. A mi kapcsolatunk meg egyre rosszabb lett és a harmadikfél eltűnése után pár hónapra szakított az ex, hogy ő bár egyrészről élvezte, de másrészről meg megszenvedte és nem tudta feldolgozni ezt az egészet, ezért lelép. Itt már egy kollégája nyomult rá, de máig tartja magát ahhoz a sztorihoz, hogy csak szakítás után feküdtek le, de hát, mint fentebb írtam ki tudja :)

Bármily hihetetlen ez true story! (A hármas eseményeket nem részletezem, hiszen ez a hűtlenség blog) :P

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.08.06. 11:56:18

@ghost recon: Azért megható, h mennyi empátia szorult beléd. Más gyászán röhögni tényleg dicséretes. Az más kérdés, h az illető nőkben nincs méltóság. De aligha hiszem, h én egy temetésen vihognék.

@pilar ternera: Azért az igazság valahol középen van, mindenki sose tud mindenről, és sokan olyasmiről is tudnak, ami nincs is. :P
Ezekben a sztorikban legalább annyi a rosszindulatú pletyka, mint a valóság, hogy mi igaz és mi nem, ember legyen a talpán, aki kideríti.
De nem is az a cél, persze, hanem, hogy saját vélt felsőbbrendűségükben sütkérezzenek, mikor irigykedve elítélnek másokat, pont, mint a Blikk-olvasók.

ghost recon 2013.08.06. 11:58:48

@skarlát betű:

Nem a gyászon röhögtünk, az Isten áldjon meg! Az vesse az első követ ránk, aki faarccal tudta volna viselni, ami ott ment.

pilar ternera 2013.08.06. 12:05:30

@ProPrimo: mindenre van ellenpélda, tudod. pl. itt vagyok én! :)
egyébként ha a lány is megtalálta a társát, akkor végül mégiscsak elszakította a gyerekeket az apjuktól nem? tehát nem egy sziklaszilárd alapelvről volt itt szó, csak épp vagy az időzítés vagy a személy nem volt megfelelő...

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.08.06. 13:23:06

@Aha, persze: Egyáltalán nem hihetetlen, sokkal több hasonló sztori van, mint általában gondolják, persze azt nem mondom, hogy ez a többség.
És valószínűleg nem csak ezt a történetet nem tudta elviselni a lány, hanem más gondok is voltak a kapcsolattal. Ja, a hűtlenség blog teljesen nyitott a többes kapcsolatok tárgyalására, egyébként.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.08.06. 13:27:40

@ProPrimo: Azaz a srác kiábrándult a házasságból és az elköteleződésből. Ha valamit nagyon rühellek, az ilyen "meggondoltam magam"-féle emberek, mint ez a lány... Tudom, rengeteg ilyen van, csak a saját szocproblémám, hogy én a következetességet szeretem, ha már eldöntöttük, hogy borítunk, ne táncoljunk vissza.

@pilar ternera: Ez a nő és a sziklaszilárd alapelvek nem említhetőek egy mondatban :)

pilar ternera 2013.08.06. 13:40:53

@skarlát betű: igen, érdekes ez a visszatáncolás. én azokat sem értettem soha, akik egy szakítás után x idő múlva megint egymás m ellett kötnek ki. szerintem annak semmi műs oka nincs, mint, hogy nem találtak jobbat és a megszokott mégis jobb, mint a semmi. pedig az a lényeges momentum, hogy megtörtént a szakítás, mert az az, ami nem volt véletlenül.
az egyetlen helyzet, amiben el tudom képzelni az újra egymásra találást, ha 1. vmi fatális félreértés miatt szakítottak, amire később derült fény (bár az is furcsa, h nem beszélték ki. 2. ha (túl) fiatalon találkoztak, nem voltak még érettek a dologra, de 10-15 évvel később, kiforrott személyiséggel akadnak újra össze, mikor már működik a dolog. de ez nagyon ritka. és most látom, hogy ez 2 helyzet volt, nem is egy. :)
de leginkább sztem a 'nincs ló..." helyzet miatt evickélnek vissza egymáshoz a párok és ha így van, az már nem is lesz soha az igazi.

ghost recon 2013.08.06. 13:52:18

@pilar ternera: Vagy az egyszerű gyávaság.
Volt egy olyan kapcsolatom, ahol szerető voltam, és a nő minden lehetséges alkalommal szóba hozta, hogy hogy kéne együtt maradni, milyen jó lenne, és a többi. Részemről benne is lettem volna, de soha, egyetlen valóságos lépést nem tett abba az irányba. Egy darabig kérdezgettem, aztán meguntam. Véget vetettem a kapcsolatnak. Aztán utána nem győztem olvasni a leveleit, hogy miért nem vártam rá még.

pilar ternera 2013.08.06. 13:57:32

@ghost recon: igen, az általam említett "nincs ló..." helyzet gyökere is a gyávaság. szerintem.
körülöttem is van most pont egy ilyen szitu. csak ott a pasi már nem agyal ezen, "kiveszi" a nőből a kellemes részt, aztán a többivel nem foglalkozik. bár ő már kilépett a kapcsolatából. de nő nem mozdul.

ghost recon 2013.08.06. 14:00:16

@pilar ternera:

Ne viccelj, ott volt egy mindenre hajlandó, minden igényt kielégítő ló.:)

TBal 2013.08.06. 14:06:47

@pilar ternera: szóval a pasi úgy veszi ki, hogy beteszi? :)))))

pilar ternera 2013.08.06. 14:15:33

@ghost recon: mármint a te esetedben? de ott ő nem volt szabad, az azért nem ugyanaz...

@TBal: pontosan. :))

ghost recon 2013.08.06. 14:27:59

@pilar ternera:
Ezt magyarázom.:) Csak nyünnyögött, de magán segíteni nem mert.

pilar ternera 2013.08.06. 14:33:34

@ghost recon: én meg azt magyarázom, hogy ez nem a klasszikus "nincs ló..." helyzet. :P
én azt feltétlenül 2 független ember vonatkozásában értettem...

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.08.06. 14:38:42

@pilar ternera: Biztos nem lesz ideális, de mint már sokszor megtárgyaltuk, az ideális kevesek szerencséje, a legtöbbünknek be kell érnie kevésbé ideális megoldásokkal.
Nyilván van oka a szakításnak és ha az az ok nem szűnt meg, mondjuk nem az volt a baj, hogy nem akart elköteleződni az egyik, vagy, hogy túl messze lakott/dolgozott és azt nem akarta feladni, akkor a következő szakítás borítékolható. De el tudom képzelni, hogy van olyan, amikor megéri. Még a rövid boldogság is jobb, mint a nagy semmi.

A példában említett visszatáncolás azért más kategória, mert ott már számos ember sorsát befolyásolta a döntés, amit visszavont.

pilar ternera 2013.08.06. 14:45:37

@skarlát betű: már kerülöm az "ideális" szót, mert abba mindig belekötsz. most nem is használtam! .P
ritka eset lehet, amikor megéri, de nem lehetetlen.

igen, az még rosszabb.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.08.06. 14:49:56

@ProPrimo: Én biztos őrjöngtem volna, pedig nem szokásom :)
Bár sose kerültem ilyen helyzetbe, de kisebb horderejű visszalépéseket is teljesen értetlenül tudok szemlélni.

@pilar ternera: Már akkor is látom, ha nem írod oda :P

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.08.06. 14:52:27

@fermion: Vagyunk páran, akik megértik, csak néha az ellenzék kerül túlsúlyba, valami érthetetlen oknál fogva hűségesek kommentelnek itt legtöbbet, hűtlenek meg inkább olvasnak. (Aztán nekem írják meg privátban a véleményüket... Hát ez is egy módszer...)

Úgyhogy, ha van kedved mesélni...

pilar ternera 2013.08.06. 15:00:09

@skarlát betű: talán igaz a túlsúly, de itt olyanok hűségesek is, akiknek bizony van múltjuk. ;)

ghost recon 2013.08.06. 15:09:18

@pilar ternera:

De mennyire! Ámbár én régen is meglehetősen monogám beállítottságú voltam. nem én csaltam, legfeljebb velem csaltak. Meg persze engem is.:)
Összességében nincs okom panaszra, de néha érzem, hogy egy-két tüske benn maradt.

pilar ternera 2013.08.06. 15:16:47

@ghost recon: én is az vagyok alapvetően, mégis mindig én csaltam. az más kérdés, hogy sosem időtöltés végett, akivel csaltam, amiatt mindig ki is szálltam az adott kapcsolatból... erre sem vagyok büszke, de semmiképp nem életformaként műveltem ezt.

hot-spot (törölt) 2013.08.06. 17:52:16

Szerintem ha valaki arra szorul,hogy máshoz járjon beszélgetni,akkor ott mindkét fél hibás.
Az egyik azért,mert nem fordít elég figyelmet a társára és az a nyűgjeit kénytelen másvalaki fülébe beleszarni,a hűtlen meg azért,mert fontosabb a saját lelki fröccsentése a saját családjánál!
Véleményem szerint,mindenki egy hülye baromarc,aki a családját kockáztatja egy harmadikért,pénzért,vagy bármi más dologért.
Vannak dolgok,amikre nem lehet mentség,semmi!

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.08.06. 20:57:44

@ProPrimo: Ettől civilizált valaki :)
Bár azért meg lehet mondani a másiknak, mit gondolunk, sőt, velősen érdemes is megmondani. Az őrjöngésnek viszont tényleg nincs értelme.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.08.06. 21:49:19

Na, ez pont ide való:
Felhívta Marilyn Monroe Jackie Kennedy-t, hogy közölje vele: lefeküdt a férjével, John F. Kennedy amerikai elnökkel – állítja egy új könyv.
www.mult-kor.hu/20130806_m_monroe_jackie_lefekudtem_jfkval?refresh

ghost recon 2013.08.07. 08:16:40

@skarlát betű:
Na, ott aztán mindenki megérte a pénzét. Kennedyék mindenkibe beledugták, akit csak értek.

pilar ternera 2013.08.07. 11:14:38

@hot-spot: látom megint figyelmesen elolvastad a posztot! olyan cuki kis troll vagy te! :D:D:D

mangalor 2013.08.07. 14:38:34

@pilar ternera: szerintem csak nagyon fiatal. ha másra nem is jó az öregedés, az mindenképp kellemes, hogy ha viszontlátom néha (sokszor) a saját ostoba naivságomat, képes vagyok visszafogni az okoskodást:)

pilar ternera 2013.08.07. 14:51:00

@mangalor: én még ebben sem vagyok biztos. csak valaki, aki szereti hergeli az embereket és azt gondolja, hogy ez mindenhol működik. :)
de néha szórakoztató. :)
süti beállítások módosítása