A hűtlenség ábécéje

Mindent a hűtlenségről, félrelépésről, megcsalásról! Amiről nem szokás nyíltan, tabumentesen és szenteskedés nélkül beszélni. Férfi és női szemmel egyaránt.

Ennyien vagytok

Térkép

Hűtlenség a Fácsén

Friss topikok

Innen érkeztek a blogra

Vitaposzt: Játszótárs és/vagy szerető?

2011.03.24. 07:05 skarlát betű

Ismét egy komment alapján kezdek új posztba. Barbieds nicknevű olvasóm vetette fel ezt a kérdést, de annyira nagy volt aznap a roham, hogy gyakorlatilag észrevétlen maradt. Pedig érdekes, sokakat foglalkoztató dilemma lehet.

Ezúttal nem teszek mást, mint felvezetem a témát, és várom, hogy véleményt nyilvánítsatok. Van-e különbség erotikus játszótárs és szerető között? Mit értünk egyáltalán játszótárson? Fontos-e, hogy a szeretőnk szívesen játsszon, hogy fantáziáinkat kiélhessük vele? Vagy a szeretőség egész másról, elsősorban érzelmekről szóljon, játszadozáshoz inkább "sima" szexpartner illik?

Ami engem illet, szerintem maga az erotika nem lehet meg játék és fantázia nélkül, tehát a szerető legyen a lehető legjobb játszótárs. Egy legitim kapcsolatban sokkal nehezebb erre figyelni, főleg, ha már annyira belefáradtak a felek a mindennapok nyűgébe, hogy örülnek, ha élnek, és ha néha marad erejük szexelni.

Persze biztos vannak kivételek, majd a kommentekből kiderül, hogy a házasságban is lehet fantáziadús játszadozást folytatni. 10 év után is, három gyerekkel, akik bármikor ránknyithatják az ajtót, olyasvalakivel, akit szakadt gatyában látunk nap mint nap ... De lehet! Biztosan. (Ha a női magazinok és az internetes hirdetések ezt sulykolják, csak nem hazudnak ekkorát, ugye?)

Még egy kérdés itt a végén: mit szóltok a házaspároknak szóló "Tegyetek úgy, mintha szeretők lennétek" kezdetű javaslatokhoz? Működőképes lehet, vagy nyögvenyelős és eleve kudarcra van ítélve?

Várom a hozzászólásokat.

64 komment

Címkék: játék szerető játszótárs

A bejegyzés trackback címe:

https://hutlenseg.blog.hu/api/trackback/id/tr302764092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bdsmszerepjatek · http://bdsmszerepjatekok.wordpress.com 2011.03.24. 07:26:12

Teljesen igazad van mikor azt mondod, hogy a szerető legyen a lehető legjobb játszótárs. Az más kérdés, hogy akinek egyedi igényei vannak - mert olyan vágyait, fantáziáit szeretné megvalósítani, ami nem szokványos - annak nehezebb megfelelő partnert találni. Még se kezdheted úgy az ismerkedést, hogy... "szeretem, ha egy nő domináns az ágyban és felizgat ha a saját maga élvezetére használ"??!

GiveltAway 2011.03.24. 07:58:18

Ez a jó játszótárs, nem is tudom, talán onnan jön, hogy a szeretők közt mindig is magasabb (és be kell látni, a legfontosabb alap) a szexualitás. Házasságban, hosszútávú kapcsolatban meg, a saját tapasztalataim alapján a negatív oldalt erősítem. El lehet kezdeni feszegetni, hogy ez része lehet -e az okoknak, az már megint más téma. De az biztos, hogy nálam is, a szerető évek múltán is nyitott volt játszadozás szempontjából.
Talán az otthoni kapcsolatnál számíthat az is, hogy mivel a kapcsolat is a társadalmi szabályoknak megfelelő, így benne is sokkal kevesebb a megengedett, főleg olyan viselkedésformákból, amit a köznyelv még ma is deviancia néven ismer. Míg egy alapból "lázadó" kapcsolatban ezek a dolgok is jobban beleférnek.

Ami ugye egy-kétéjszakás kaland, ott szóba sem kerül a játszadozás. Kevés tapasztalatom ezt mondatja.

@bdsmszerepjatek: de ha nem ebben a formában mondod, hanem úgy kezded, hogy: "a munkahelyen egész nap csak parancsolgatok a beosztottaknak, jó lenne ettől megszabadulni, hogy végre egy kicsit én is lehessek beosztott"

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.24. 07:58:28

@bdsmszerepjatek: Szerintem ez attól is függ, hogy te a dominát lelki és szellemi partnernek is szeretnéd, vagy megelégszel azzal, hogy csak játszótárs. Olyat biztos sokkal nehezebb találni, aki minden tekintetben vonz, és még ezt a speciális igényt is kielégíti.
Társkereső oldalakon kezdheted így, de nem sok választ fogsz kapni, azt hiszem. Csodálnám, ha nem próbáltad volna ki már úgyis :-)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.24. 08:02:55

@GiveltAway: Inkább az mondanám, az igényes szeretői kapcsolat alapja az erotika, nem a szimpla szex. Az erotika pedig nincs meg fantázia és játék nélkül, és fontos összetevője a késleltetés, a vágyakozás. Ezt egy házasságban nem igazán lehet megvalósítani, főleg egy mai házasságban.

Más: Abban van valami, hogy a dominanciára a szexben az vágyik, aki a mindennapokban kénytelen vezetői szerepet játszani, és a felgyülemlett feszültséget próbálja így levezetni?

bdsmszerepjatek · http://bdsmszerepjatekok.wordpress.com 2011.03.24. 08:41:48

@GiveltAway: Jó ötlet, bár vidéken ideális partnert találni szinte lehetetlen... :-)

bdsmszerepjatek · http://bdsmszerepjatekok.wordpress.com 2011.03.24. 08:44:06

@skarlát betű: Megelégszem a játszótárssal, de én sem vagyok egyedülálló.

GiveltAway 2011.03.24. 08:44:17

@skarlát betű: az erotika részével teljesen egyetértek. Egy-egy találkozás előtt már e-mailen keresztül teljesen elszabadultak a dolgok :). A késleltetés ... hát nem tudom, én inkább sejtelmességnek érzem ezt az összetevőt.

Ez a domináns dolog, meg talán normális személyiségnél az egyensúly helyreállítása miatt kellhet. De itt az is elég lehet, ha otthon a feleség a főnök a házban.

barbieds (törölt) 2011.03.24. 09:28:55

Nálam a játszótárs/szerető megkülönböztetés a kapcsolat mélységére/hosszára utal. A játszótárs az, akivel több lépésnyi távolságot tudok tartani, de nagyszerű vele a szex. A szeretővel kicsit nagyobb az érzelmi elkötelezettség, és akár évekig folyhat a viszony. Szerintem mindenki játszótárs pozícióban kezd, aztán onnan lehet promotion szerető státuszba.

Én a játék határaiban, a fantáziák kiélésében nem látok különbséget a játszótárs és szerető között - ha nem felszabadult az erotika vele, akkor minek is kezdenék bele a házasságon kívüli kapcsolatba?
Mert abban egyetértek, hogy a megszokott hétköznapok során sokszor nehéz izzó szenvedélyt produkálni otthon.

(Bdsm irányba szerintem azért ne menjünk el, mert az azért nem mainstream, speciális igények-feltételek járnak vele. Valóban nehezebb partnert találni, és működtetni a félrelépős kapcsolatot, mert pl. mivel magyarázza az ember lánya a piros csíkokat a kis popóján otthon? ;))

Lord_M_ 2011.03.24. 10:25:37

Némi logikát keverve a témába, az ember akkor is ha nem működik egy kapcsolata, vagy éppen nem annyira vonzódik a szorosabb kapcsolatokhoz, akkor is kódolva hordozza magában a kötődés vágyát, van akiben ez kötődést jelent, van akiben birtoklást, ugyanakkor emiatt, hacsak nem erősebb az elkötelezettségtől való félelem, a játszótárs, hamar túlléphet ezen, hacsak nem egy-két éjszakás a dolog... ha tovább tart, akkor majdnem biztosan kialakul valami érzelmi töltet, ami miatt jobban és könnyebben tudnak egymásra hangolódni... és persze, ilyenkor kiesnek azok a fékező dolgok amik egy normál kapcsolatban elfogadottak, azaz nincs pénzügyi, gyermek, rokon, munkahelyi nyűg... nem ezeket beszélik meg (vagy legalábbis az első 1-2 órában biztosan nem :) ) így a felszabadultság máris több játékot és erotikát hoz a dologba. Ráadásul a hosszútávú dolog szépen kiépíti azt, hogy akár egy email, telefon, msn beszélgetés is a közelgő randi előtt sokszor csapjon át erotikussá, hacsak nem nyílt szexualitássá... Az egymásra hangolódás, a problémák kizárása pedig elhozhatja, hogy eddig ismeretlen dolgokat próbáljon ki az ember, kockázat és esetleges visszautasítás lehetősége nélkül. Nyilván egy első találkozáskor, vagy egy egyéjszakás kaland során nem lehet felvezetni, hogy 'szeretném ha a kisujjadat a fülemben tartanád amikor elélvezel'... mert ezen röhögés vagy értetlenkedés tönkretenné az egészet, és vagy semmi, vagy egy sablonos dugás lesz a vége... míg a szerető akivel összecsiszolódtatok, szinte kérés nélkül megtalálja azokat a pontokat amitől még a bokád is bizseregni kezd...

így hát az én, pusztán teoretikus véleményem szerint, a játszópajtás, és a szerető kérdésben, a játszópajtás rövidtávú, míg az igazi felszabadult pásztorórákhoz elengedhetetlenül szeretői státuszba kerülő ember hosszútávú kapcsolatot feltételez. Fontos, hogy a játszópajtás előléphet szeretővé... visszafelé kevéssé működhet. (bár erről is hallottam már)

Az elejéhez visszakötve pedig, a szerető attól is jobb mint a játszópajtás, hogy vele lehet beszélgetni akár másról is, nincs esetleg kínos feszengés egy esetleges belső vagy háttérprobléma miatt...
Az pedig hogy a feleség/férj miért nem lehet a saját párja számára igazán szerető, az benne van abban, hogy őket együtt, ugyanazok a problémák terhelik, így nincs meg a kiszakadás lehetősége a mindennapok elől, azaz a problémák nem maradnak kint a hálószoba előtt, nem úgy mint amikor az ember belép egy hotelszobába, búvóhelyre...

még egyszer mondom, ez pusztán teória.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.24. 12:22:42

@GiveltAway: Kinek mi az összetevő ... Pl az is, hogy nem ismered annyira a másikat, és mindig van felfedeznivaló, meg idő a képzelgésre, kicsit misztifikálod is, ha keveset látod. Az ember azt, akivel együtt él, már nem tudja misztifikálni, kb előre látja az összes reakcióját, szóval, nem tartható fenn az izgalom ...

@barbieds: Jó ez a promotion szeretői státuszba :-) De nem mindenkivel lehet játszótársasdit csinálni, van, aki erre nem vevő, ehhez is kell egy csomó nyitottság, felszabadultság, önbizalom. Egyébként valószínűleg főleg a nők utasítják el legtöbbször az ilyen alapvetést, a pasik elvileg sok mindenben benne vannak, aztán sokukról kiderül, hogy mégse annyira.

Nyomokat hagyó játszadozást tényleg nem lehet titokban csinálni :P

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.24. 12:25:39

@Lord_M_: Ennyi teória praxis nélkül? :-)
Szerintem te ezen túl sokat gondolkoztál.
De a következtetéseiddel nagyrészt egyet tudok érteni.

Ami az 1-2 alkalmas dolgokat illeti: ezért is nem értem az olyan pasikat, akik azt valaminek tartják, ha lefektettek egy nőt. És már állnak is tovább. Ennek az erotikához a legritkábban van köze - szerintem. De lehet, hogy az erotikához kell az igényesség is. Sőt, ez elég valószínű.

Lord_M_ 2011.03.24. 12:46:27

@skarlát betű: Na most mondd meg :) Az a helyzet, hogy a munkám miatt kell gondolkodnom eleget (fejlesztő lennék vagy mifene), így aztán elég gyorsan kötök dolgokat össze fejben, vagy legalábbis megpróbálom. A sokat gondolkodás meg alap :) szeretem megérteni a világot, hogy mi miért történik, ezáltal azt gondolom, hogy képes lennék önmagamat is megérteni és megismerni.

praxis nélkül: nehéz erre jól válaszolni... már vagy tíz féle választ megpróbáltam ide írni, de nem sikerül rendesen megfogalmazni, azt hiszem a legjobb az, ha azt mondom, hogy "öreg" vagyok és (ez a vicc) 31 évesen már másfél életre elég tapasztalatot gyűjtöttem, így elég jól végig tudok haladni egy gondolat-ösvényen, hogy megértsem mit miért tennék, ha tenném.

ez se a legjobb válasz, de ez marad :)

barbieds (törölt) 2011.03.24. 12:57:02

@skarlát betű: De minek is kezdenék olyannal, aki - kicsit sarkítva - a gatyáját sem meri levenni előttem, legfeljebb csak sötétben? :D Szerintem az tök hamar kiderül egy potenciális partnerről, hogy mennyi gátlással rendelkezik.

Engem amúgy értek már kellemes meglepetések régóta tartó kapcsolatban is, pont bdsm ügyekben: sok emberben vannak rejtett tartalékok, csak általában nem gondolunk a kiaknázásukra.

bee-lah 2011.03.24. 13:19:52

@Lord_M_:
>akkor is kódolva hordozza magában a kötődés vágyát

Ez az oxytocin nevű hormon hatása...
orgazmuskor szabadul fel és az a dolga hogy "függést" okozva összekösse a párt... így a gyerek felneveléséhez segítséget kap az anya...

csak hát nem mindig működik jól... :)

Lord_M_ 2011.03.24. 13:33:50

@bee-lah: pláne ha nincs is orgazmus :P illetve annyiban másnak is lennie kell, mert általában az emberek ha éppen nem tartoznak senkihez, akkor is szeretnének tartozni valakihez így vagy úgy... márpedig az oxytocin függés ha csak "kialakul" akkor ugye a kezdő emberpalántákban nincs ez jelen még, és ők is akarnak tartozni valakihez... (ha kivonjuk belőle, hogy csak dugni akarnak)...

persze ebben is lehet valami, hiszen ha házon belül már nincs szex, akkor nincs oxytocin, nincs meg az "adag"... tehát keresnek más forrást...

ez lenne a "működik a kémia" ? :)

TBal 2011.03.24. 13:43:09

@skarlát betű: A partner reakcióiról barbie-val hasonló a véleményem: sokszor tényleg kitalálható, de néha teljesen meglepő, az ellenkezője annak, amit várunk (sokszor kellemes csalódás). Meg van szitu, ahol fogalmunk sincs, hogy hogy fog reagálni.

A misztifikáció klassz dolog, csak tudni kell a helyén kezelni, hogy építő legyen, ne pedig romboló. A párunknál ez csak mérsékelten van jelen, de ez jó is, nem kell ahhoz miszticizmus, hogy szeressük egymást. Kicsi azért van, nem rossz idealizálni a partnert, kiemelni a jó tulajdonságait és feledni a hibáit néha :)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.24. 14:38:08

@TBal: Nyilván embere válogatja, nálunk már nincsenek meglepetések. Van, ahol meg vannak, elismerem, jellemfüggő.

A szeretethez nem kell misztika, a kívánáshoz azonban nem árt, ha van ... Persze ez se működik egyformán mindenkiben, van, akinek a fantáziáját más dolgok mozgatják meg.

Charmeúr 2011.03.24. 16:53:47

Nagyon összeszedettek a kommentek, legalább annyit érnek mint a poszt.
Eszméletlen szerencsés valaki ha olyan párt találta magának, aki egyszerre kiszámítható stabil támasz és közben mégis mindig van valami meglepő újdonság benne ami fenntartja a misztikumot is.
Szerény tapasztalataim azt mutatják hogy minden az agyban dől el. Nálam elég hamar kiderült mindig hogy megvan e az agy is vagy esetleg csak a burkolat olyan kellemes. Agy nélkül pedig nincs játék, fantázia, féktelen szárnyalás. Az csak egy numera semmi több.

Amikor egy félszótól is bizsereg az ember tetőtől talpig, ahhoz szerintem kell az elérhetetlenség, a vonzás, kacérság, a jövőben/távolban látszó megkaphatóság valamilyen fajta elegye, plusz természetesen az egymásra hangolódás egy foka is.
Nálam ha valaki nem játszótárs, akkor nem sokkal van előrébb mintha prostituált lenne. Aki igényes magára a szexben annak nem elég csak a testi/biológiai síkon kiélni a vágyait.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.24. 17:08:50

@Lord_M_: Az oxitocinról: szüléskor és szoptatáskor is az szabadul fel ... Szóval ottan van, az emberpalántákban, a kötődésükről doktorit tudnék írni :-)

Az szerintem inkább elmélet, hogy az orgazmustól kötődés is lesz, meg, hogy ez segít felnevelni a kölyköket ... Azért ez túlságosan biológiai magyarázat, sokkal több jelentősége lehet a tanult viselkedésmintáknak az ember vagy akár a főemlősök tekintetében.

@Charmeúr: Úgy látom, kezdünk elitklubbá alakulni :P Ennyi értelmes, ínyenc pasit (és nőt) egy rakáson nem reméltem, mikor elindítottam a blogot ...

Charmeúr 2011.03.24. 17:15:15

@skarlát betű: poén ON, hát azért nem egy rakáson.. akkor ez szvingerblog lenne :) poén OFF

szerintem régen rossz ha a kötődés az orgazmuson múlik, elég a Maslow piramisra gondolni...

Lord_M_ 2011.03.24. 17:23:22

@skarlát betű: Nem vitatom, én csak arra akartam utalni, hogy pusztán az oxytocin kevésnek tűnik nekem a ragaszkodás, valakihez tartozás "kódolásában"... ennél szerintem egyel magasabb/mélyebb szinten is van rá késztetésünk.
@Charmeúr:
No igen a szvinger... intézményesített közös megcsalás :) persze lehet benne a kukkolástól minden, de azért mégiscsak egy "olcsó" de veszélyes módja a félrelépésnek.

mindenkinek szép estét. :)

Charmeúr 2011.03.24. 17:28:12

@Lord_M_: valahogy úgy, mégsem ez a bajom vele. Én úgy tuti nem tudnék koncentrálni arra az egyre akivel éppen történnek a dolgok. Mert igenis az a nő megérdemli a maximumit figyelemben, odaadásban, játékban, vágyban, fantáziában, intimitásban. Másképp nem érdemes belefogni semmibe. Egy ilyen szvingerpartin ez szerintem esélytelen.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.24. 17:40:29

@Lord_M_: Kötődés szempontjából egyetértünk.

Szwinger: na, erről nemsoká lesz poszt. Erről és hasonló dolgokról. Miért veszélyes?

@Charmeúr: A szwinger nyilván nem erre van kitalálva, persze. Az inkább egyfajta játék, a határok feszegetése, tán a szex állati (esetleg játékos) oldalának kiélése. Nem intim, nem erotikus, szerintem sem. Valahol azt olvastam, hogy valójában ez legősibb szexelési mód, hiszen az ősember is így csinálhatta ... Az erotika már civilizációs találmány.

GiveltAway 2011.03.25. 11:41:53

@skarlát betű: szerintem ez csak belemagyarázás. Már az állatoknál is komoly monogám kapcsolatokat és násztáncokat lehet felfedezni, ami szerintem nagyon is hasonlatos az emberek esetén a monogámiához és az erotikához.

Az emberek világában az élettartam ilyentén növekedése, és a többgenerációs modell azt hozta eredményül, hogy egy nő az ő szülei segítségével "könnyedén" fel tudja nevelni a gyerekeit (a viszonyítás mondjuk egy régebbi történelmi korhoz képest). Ez felborítja azt a rendszert, hogy a monogám, hűséges kapcsolatban élők tudnak legsikeresebben utódokat felnevelni. Így, mint evolúciós előny el fog veszni (már el is veszett?) és már csak társadalmi konvenció.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.25. 12:02:25

@GiveltAway: Az állatvilágban mindent és mindennek az ellenkezőjét is megtalálod, mindenesetre a főemlősök, legközelebbi rokonaink nem monogámok egyáltalán.

No, hát itt a történelmi kor függvénye. A mag-család nagyon új fejlemény, azelőtt, akár még a nagyszüleink gyerekkorában a nagy család volt jellemző, több nemzedékkel, és ott férfiak nélkül is simán meg kellett birkózniuk a gyerekek felnevelésével, plusz a nagyobb gyerekek nevelték a kisebbeket. Ez a papa-mama-2 gyerek felállás a természetellenes, már olyan szinten, hogy a történelemben szinte soha nem így működött a család. Voltak nagyszülők, nagybácsik, nagynénik (nőtlenek és hajadonok a család részei), mindenféle rokonok, esetleg cselédek, kinél hogy. Nem a monogám emberpárra volt kihegyezve a dolog soha. Csak gazdaságilag könnyebben kezelhető a monogámia, de látensen minden társadalom poligám, legfeljebb nem nyilvánítja ezt ki magáról.
Azért nem mondanám, hogy könnyű egy nőnek akár még szülői segítséggel is "egyedül" felnevelni a gyerekeit, látok magam körül ilyen próbálkozást. A szülők alaposan megkérik az árát az ilyen segítségnek. Például azzal, hogy totálisan beleszólnak mindenbe, még abba is, hogy a lányuknak ne legyen pasija, mert az milyen dolog ha már egyszer elvált. A függőség, a kiszolgáltatottság marad ... (Ritka az olyan szülő-gyerek viszony, ahol a szülők nem várnak teljesítményt cserébe, csak úgy segítenek.)

GiveltAway 2011.03.26. 10:25:29

@skarlát betű: ebben a témában nemek csak a szám volt nagy, tapasztalatom nincs, és mást is keveset látok. Csak próbáltam történelmi okokra visszavezetni a jelen helyzetet.

Visszatérve az eredeti témára: egy valami biztos: egy már megfásult feleségből/barátnőből nagyon nehéz újra kihozni a játszótársat. Négy éve próbálkozom, de ennyi idő után, most már pont ez lett az aktuális baj. Hogy én mindent csak azért csinálok már, hogy legyen szex. Így ezek után mondom, a hűtlenség nem olyan rossz alternatíva, mint aminek első pillantásra látszik. (mondjuk jelen kapcsolatomban nem játszik, mert az egyetlen kényszer ami még maradásra bír, az én magam vagyok, aki most mindent megpróbál a javításért).

Charmeúr 2011.03.26. 11:28:18

@GiveltAway: kitartás! Én iszonyat józan emberként egy helyen engedem meg magamnak az irracionalitást: (pár)kapcsolatban. Ráadásul egyszerűen szeretem, és felelősséget érzek iránta, és tudom hogy még nyolcvan évig együtt tudnánk élni és örömmel segítem támogatom az életünkben. Közben mégis szükségem van egy másfajta fűszerre is. Imádom a csípőset is, bár ritkán eszem. Az érzelmekkel is így vagyok. Őrült szerencsés vagyok hogy találtam egy hozzám hasonló gondolkodású szeretőt, aki pont megfelelően csípős :).

avick 2011.03.26. 11:58:47

Tegnap találtam rá erre a blogra és két napja bújom...Rengeteg dologról írtok, ami az én agyamban is kavarog...10 év házasság után, ráléptem a másik útra.
Én mindent a szeretőmtől tanultam, (tényleg) a helyzetet kezelni, élvezni a percet, bűntudatot félrerakni.
Abban viszont egyetértek, hogy lehet kettőt szeretni...Szeretem a férjem, a 3 gyerekem, de szeretem a másikat, szeretem azt amit tett velem, hogy megint NŐ vagyok mellette, általa.

GiveltAway 2011.03.26. 12:39:28

@Charmeúr: tőlem bárki lehet irracionális, és még akár azt is mondom, hogy ha én lennék az, adják már meg hozzá a jogomat (asszertív jogom, amíg nekik ezzel nem ártok). De sajnos magammal szemben nem tudok irracionális lenni ilyen könnyedén.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.26. 15:34:11

@GiveltAway: @Charmeúr: Ez is egy külön posztot érdemel majd ... De itt is kiviláglik, mennyire problémás dolog, hogy mindent a házasságtól (tartós párkapcsolattól) várunk. Vagyis, hogy azt nevelték belénk, és tán a vallás mellett Hollywood szirupos példái még inkább, hogy a házasság az valami univerzális válasz mindenre. Olyan elvárásokat támasztunk egyetlen emberrel és intézménnyel szemben, amelyeknek nem lehetséges megfelelni. Régebben (a romantika előtt, mondjuk) senkinek eszébe nem jutott volna a házasságtól szexuális kielégülést elvárni. Se kalandot, se izgalmat, se sírig tartó barátságot. Az elvárásaink túlzottak és irracionálisak, ezért van úgymond válságban a házasság intézménye. (Bár szívesen venném, ha valaki megnevezne egy történelmi korszakot, amelyben csupa élvezet volt a házasság. Igaz, ezt korábban soha nem is várták tőle.)

GiveltAway 2011.03.26. 17:09:12

@skarlát betű: Dehogynem, a férfiak vártak el tőle szexuális kielégülést, és meg is kapták. A feleség "eleget tett házastársi kötelezettségének".

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.26. 17:14:39

@GiveltAway: Én mindkét félre gondoltam, és nem csak a férfiakra. Egyébként meg nem, a házasságban egy csomó mindent nem kaptak meg szexuálisan, amire vágytak, mert azt kérni sem illett. (Ma is sokan vannak ezzel így.) Ha csak azt gondolod kielégülésnek, hogy kiüríthették magukat, akkor igen, de én ennél sokkal összetettebb vágyra gondoltam.

GiveltAway 2011.03.26. 17:32:22

@skarlát betű: a világtól is sok minden függ, akkoriban sokan még lehet, hogy nem is ismertek vagy gondoltak más féle kielégülésre a férfiak közt sem, illetve a nők közt sokan gondolhatták egész életükben, hogy nekik meg ennyi a szex ...nem is említem, ahol létezett(létezik még?!) a női körülmetélés.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.26. 18:02:30

@GiveltAway: Szerinted az orális szexet mostanság találták ki? Persze bizonyos dolgok lehet, hogy csak bizonyos társadalmi osztályokban merültek fel gyakorlati lehetőségként, de az emberi vágyak és a képzelet hatalma mindig léteztek.

GiveltAway 2011.03.27. 08:46:58

@skarlát betű: ha valamiről nem tudod milyen, akkor lehet, hogy vágyod, ha azt mondják róla, hogy tilos, attól még lehet vonzó, de ha ezek felett még azt is mondják róla, hogy rossz és a sátán műve ...

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.27. 08:49:36

@GiveltAway: Azért ez nem volt ilyen egysíkú dolog azelőtt sem. Az egyházon belül is sok áramlat létezett, és volt egy csomó szekta, ilyen-olyan elhajlás ... Olvasd a Dekameront, például :-)

GiveltAway 2011.03.27. 09:45:30

@skarlát betű: igen, volt pár más gondolkodású ember. A fősodort sem ismerem eléggé, áramlatokat meg főleg nem. Csak gondolom, hogy egy klasszikus egyházközösség mennyire vetette ki magából a "másokat".

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.27. 10:14:38

@GiveltAway: Mindig sokkal összetettebb volt a dolog, mint hogy csak pár másképp gondolkodó létezett volna. De ez messzire vezetne :-)

éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2011.03.28. 22:33:35

nem is tudom, hogyan kapcsolódjak így hirtelen...
ez egy folyamat talán. de az egyes állomások nem feltétlenül szigorú sorrendben vannak
a kémia, amikor szinte érthetetlen módon feltámad a vágy...
a hódítás és behódolás játéka...
az egymásra kattanás. testi és szellemi síkon egyaránt...
játszótárs és barát...
és szerető. akit szeretünk. de nem hagyjuk el érte a másikat. mert azt is szeretjük.
meglehet, már/még egyikkel sem szerelem. mert a szerelem az önző és birtokló. a szeretet pedig önzetlen.
és jó sokat lehet tanulni. erotikát. problémakezelést. megértést és elfogadást. no meg önismeretet...

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.28. 23:33:26

@éniskócos: Lehet, hogy szerelem sem feltétlenül önző és birtokló, csak rossz hírét keltik :-) Mi van, ha éppenséggel ilyen az igazi szerelem, csak nagyon ritka jelenség? Mert nem éppen Hollywood kliséi közé illik?
Egyébként amit a tanulásról mondasz, azt teljesen aláírom. Elképesztően sokat lehet tanulni az egészből.

éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2011.03.29. 09:28:31

@skarlát betű: minden lehetséges :) csak egyszer látnék már egy igazit! nem, nem kirakatot, nem pár éves, gyermektelen és anyagilag felhőtlen kapcsolatot és nem olyat, hogy a szomszéd nagynénjének a barátnője...
én annyira szeretnék hinni abban, hogy 20 év együttlét után is szerelmesek egymásba az emberek, forróak a szexuális együttléteik és tökéletes a kommunikáció és mindig megértőek, kedvesek és szeretetteljesek egymással. de nem tudok hinni benne, mert még nem láttam ilyet. és így minden küzdelmem és optimizmusom dacára ott van bennem a félsz, hogy hiába minden...

barbieds (törölt) 2011.03.29. 10:07:24

@éniskócos: Na, erre én is kíváncsi lennék! Megértő, kedves és szeretetteljes még megy is 20 év után is, én a szerelmet meg a vágyat nem látom ilyen sokáig tartani.

@skarlát betű: Szerintem a szerelmet nem holivúd mutatja ilyennek, hanem ilyen. A nagyon egymásba borulós, kezdeti időszakban senki nem képes osztozni a szerelmén, nem?

GiveltAway 2011.03.29. 12:39:20

@barbieds: pedig talán csak két ember kell hozzá, akik hisznek benne. Úgy vagyok ezzel, mint Mulder ügynök, "i want to believe".

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.29. 13:30:24

@éniskócos: Nem láttál, mert ilyen nincs, már logikailag sem. A felfokozott hormonális állapot, amit szerelemnek szoktunk tartani, 3 évnél aligha tart tovább, és az már mekkora idő! Márpedig felfokozottság nélkül jó szex? Erotika? Kötelességből vágy? Ez nonszensz.

@barbieds: Ha a szerelem az a hormonális egymásra kattanás, amit általában szerelem szóval jelölünk. De lehet, hogy a szerelem sokkal összetettebb. Lehet, hogy az igazán mély szerelem olyan önismeretet és a másiknak olyan mély ismeretét feltételezi, hogy ott már nincs helye sem elvakultságnak, sem önzésnek. Csak egy lehetőség ...

@GiveltAway: Sok mindenben lehet hinni, a német ezt úgy hívja, hogy Wunschdenken ... Amikor azért gondolok valamit valahogyan, mert kívánom, hogy úgy legyen, az a mágikus gondolkodás kategória. Lehet, hogy valakinél működik, én meg nem nagyon hiszek benne - és már megint a hitnél tartunk.

GiveltAway 2011.03.29. 14:00:57

@skarlát betű: pedig van ilyen, és nem csak képzelődés. Élő példa vagyok már rá. Bár esetemben azt hiszem egy tudat alatti viselkedésforma lehet leginkább a szerelmem. Az is kérdéses, hogy a testem is szinkronban van a gondolataimmal? A hormonjaim is azt mutatnák, hogy szerelmes vagyok még 8 év után? Az, hogy túl kerültem egy viszonyon és egy váláson, az megváltoztatott a szerelemben is. Nyilván az is megváltozott, hogy mit gondolok szerelemnek. Még mindig kívánom őt és szerelmes vagyok belé. (közben pedig érzem, hogy ez viszonzatlan, de ez más kérdés, és ez vezet majd a véghez).

GiveltAway 2011.03.29. 14:07:47

(le kellett fordíttatnom a wikipedia cikket a Wunschdenken-ről mert ennyire már nem tudok németül, de az talán egy kicsit más. Ha jól értettem a valóság bizonyos részeinek kitalációval való kipótlása vagy helyettesítése olyan dologgal, ami nekünk jó lenne.(Wunschdenken-ről rögtön a populáris Waldeinsamkeit jutott eszembe, erről meg mindjárt a vadászok, arról meg az, hogy Halali))

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.29. 14:09:04

@GiveltAway: A kölcsönös szerelmet mondtam "lehetetlennek", hogy 3 év múltán egyforma intenzitással megmaradjon a két emberben. Ha nincs viszonzás, az elérhetetlenséggé teszi, hiába éltek együtt, olyan, mintha még nem hódítottad volna meg, és az elérhetetlenség szítja a szerelmet. A beteljesülés meg inkább lelohasztja ... A nagy szerelmi történetek nem házasságba torkollnak. Tehát azt el tudom képzelni, hogy a "soha nem kaphatom meg igazán" érzése miatt évekig fennmaradjon a vágy.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.29. 14:14:35

@GiveltAway: Én az általam használt értelemben hallottam használni, ami nem zárja ki, hogy lehet más értelme is. Bár a meghatározás valójában nem jár messze attól, amit én állítottam.

Kicsit olyan, mint azért hinni Istenben, mert megvan bennünk a vágy iránta, tehát akkor biztos létezik is, hiszen nem vágyhatunk olyan dologra, ami nem létezik ...

barbieds (törölt) 2011.03.29. 14:20:20

@skarlát betű: Ööö, bármit is jelentsen a mély szerelem, ha szexuális vágy nincs benne, akkor szerintem mégsem az.

GiveltAway 2011.03.29. 14:36:19

@skarlát betű: pedig ha jól értem nem ezt jelenti a kifejezés.
Tipikus rá szerintem a részecskefizikában jelenleg a higgs bozon. Mert az olyna szépen illeszkedne az elméletekbe. De amíg ezt kísérletekken nem bizonyítják, addig csak kitaláció.

Vagy múltbéli eseményre, mondjuk akik a teremtésben hisznek, és azt mondják, hogy a dinoszauruszok csontjait isten tette a földbe, amikor megteremtette a földet. Ez szépen illeszkedik a teremtésbe, de szintén csak kitaláció, semmi (jelen esetben még az itt valóságnak tekinthető ószövetség) sem támasztja alá.

És bocs az okoskodásért, csak le szerettem volna írni. Ha elolvastad ki is moderálhatod, mert nem is illik ide :)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.29. 23:04:56

@GiveltAway: Mivel német kifejezés, én német meghatározást kerestem:
perso.uni-lueneburg.de/index.php?id=176#1065
Nekem úgy tűnik, h de, amit én gondoltam, legalább is azt IS jelenti.
Spontan wird hiermit eine wünschenswerte Entwicklung, Situation oder ein bestimmtes Ereignis assoziiert, dessen Eintritt jedoch bei realistischer Betrachtung höchst unwahrscheinlich ist. Sprichwörtlich ist häufig der „Wunsch Vater des Gedankens“.
Tehát a jövőre vonatkoztatva is. Példaként hozza, hogy az emberek hisznek abban, hogy van esélyük nyerni a lottón, noha erre igen kicsi az esély, vagy, hogy ignorálják a cigaretta veszélyeit, noha tudnak róla, de úgy érzik, őket nem fogja érinteni. Lehetne még sorolni.
Egyébként egy Orweel idézettel kezdi a magyarázatot:
„People can foresee the future only when it coincides with their own wishes, and the most grossly obvious facts can be ignored when they are unwelcome.“

@barbieds: Jaj, egy pillanatig se mondtam, hogy nincs benne szexuális vágy. Noha ilyen szerelemfelfogás is létezik, csak ez messzire vezetne. Ahogy én értem, úgy a szex mindenképp része a szerelemnek. Csak azt kérdőjeleztem meg, hogy a hormonális rákattanás a szerelemmel egyenlő.

GiveltAway 2011.04.01. 10:55:04

@skarlát betű: Ja, jó, így már értem. És így igazad van. Eredetileg én nem kívánságként kívánom, hogy legyen még egy olyan lány, aki hozzám hasonlóan érez, hanem csak úgy mond, jó lenne ha sikerülne találkozni ilyennel. Persze félő és valószínű, hogy nem fogok.

GiveltAway 2011.04.01. 11:10:29

@skarlát betű: legyen belém szerelmes 20 év után is.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.04.01. 11:13:41

@GiveltAway: Hát, talán nem ártana a lehetőségek határain belül reménykedni :-) Attól függ, mit értesz persze szerelem alatt, de az nem arra van kitalálva, hogy 20 évig tartson, sajnos.

GiveltAway 2011.04.01. 13:02:09

@skarlát betű: El is gondolkodtatott ez most, hogy mi van akkor, ha csak azért vagyok szerelmes, mert küzdök a kapcsolatért? Az meg furán hangzik, hogy egy kapcsolatért ketten, folyamatosan küzdenek, bár bizonyos külső okok miatt akár elő is fordulhat. Lehet, hogy ettől lesz hosszú a szerelem? Lehet, hogy a szeretőnél is ez tarthatja izgalmasan bizonyos szinten a kapcsolatot, hogy küzdeni kell érte?

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.04.01. 19:04:38

@GiveltAway: Nem tudom, hogy ez szerelem-e, vagy valami más. A küzdelemről az jut eszembe, hogy kicsit erőltetett, a szeretői kapcsolatért így nem szokás hosszú távon küzdeni, azt hiszem. Ha már küzdeni kell a megmentéséért, akkor rövid úton el fog veszni. A házasság persze másképp működik.

levelibeka28 2011.04.04. 22:27:33

@skarlát betű: Szerintem mindegy az elet mely területeröl van szo, olyan nincs,hogy csak szep es jo.A hazassag vagy parkapcsolat sem lehet csak boldogsag.Ebben az instant vilagban pontosan erröl szol minden,ha nem tetszik:csereld le,keress potszert,a lenyeg a gyors kielegüles.Szeretönek lenni szerintem "egyszerü" a masiknak csak a szepet mutatjuk,csak a szepet kapjuk,mert biztos,hogy nem vele beszelem meg a mindenapi problemaimat,es ajanlott,hogy ö se hozza magaval baz epp aktualis problemait a felesegevel.Mert nem erdekel.Nekem jatszotarsam van es ez igy egyszerü:Midketten függetlenek vagyunk,kedveljük egymast,jo vele együtt lenni,de nem szeretem szerelemmel. Igy nincs feltekenyseg nincs nsgy erzelmi hajcihö,es barmily furcsa ezeket a hatarokat en huztam meg.Ö szexualisan megfelel nekem en neki,es nem mondanam hogy ez igy tökeletes,de egyenlöre ennyire vagyok kepes. Valoban a szeretö mar egy teljesen mas dimenzio mert ott akar bevallja az illetö akar nem mar erzelmek is szerepet jatszanak,egy parkapcsolat szempontjabol szerintem ez mar veszelyes.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.04.04. 22:36:35

@levelibeka28: Azt hiszem, elég sokat írtam a dilemmákról, és nem a gyorsan lecserélni filozófiát vallom, ahogy ez a többi olvasóra se nagyon jellemző. Itt általában megszenvedett döntések állnak a háttérben, és nagyon bonyolult helyzetek. Ha te független vagy, és még egy tartós kapcsolatba se akarsz valami miatt belemenni (tán éppen azért, mert félsz attól, hogy rosszul sikerül), akkor tapasztalatból, gondolom, nem tudod, milyen, ha már évek hosszú sora áll mögötted egy partnerrel, és gyerekek vannak, meg millió más faktor, ami belejátszik a döntésbe.
És egész életedben játszótársakat szeretnél, vagy tervezel valami mást is? Én értem, hogy miért jó a játszótárs, csak ez nehezen elégíti ki az ember érzelmi igényeit hosszú távon.

levelibeka28 2011.04.04. 23:59:28

@skarlát betű: velemenyem szerint,mindenki maga dönti el,melyik utat valasztja.Nem ketlem,hogy sok vivodas elözi meg a dönteseket.Nem megyek bele egy olyan kapcsolatba amely annyit tesz legyen mellettem valaki,valoban nem szeretnek örökre csak jatszotarsat,de amig meg nem talalom azt aki itellektualisan,erzelmileg es nem utolsosorban testileg kielegit addig marad a jatszotars.Ez az en döntesem,melyet racionalis alapon hozztam meg.Es bar egyszerünek tünik,de ezt sem döntöttem el könnyen,mivel a vegletek embere vagyok.Ha nem az eszemre hallgatok a minden vagy semmi elvet vallom.Hazudnek ha azt allitanam,hogy az erzelmi resz abszolute nem hianyzik,de ezt egyenlöre el kell fogadnom.

GiveltAway 2011.04.05. 16:28:00

@skarlát betű: szeretői kapcsolatért küzdeni egész más. Itt inkább a szervezkedés, a dolgok sikeres összehozása, a konspirálás az amit "küzdés" alatt értek, és amire azt gondolok, hogy erősíti a kapcsolatot.

@levelibeka28: neked, ha szerencsés leszel, egyszer majd csak ez az érzelmi kötödés lesz ott egy új kapcsolatban, derült égből villámként, nem értve, hogy eddig hogy-hogy kibírtad nélküle. Pedig csak még nem volt benne részed.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.04.05. 19:08:08

@GiveltAway: Lehet, hogy volt már benne része, és éppen azért nem akarja, mert megégette magát.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.09.03. 11:45:48

@skarlát betű:

Ez a wishful thinking, amit (kicsit döcögősen) vágyvezérelt gondolkozásnak fordítanak.
süti beállítások módosítása