A hűtlenség ábécéje

Mindent a hűtlenségről, félrelépésről, megcsalásról! Amiről nem szokás nyíltan, tabumentesen és szenteskedés nélkül beszélni. Férfi és női szemmel egyaránt.

Ennyien vagytok

Térkép

Hűtlenség a Fácsén

Friss topikok

Innen érkeztek a blogra

Megmondjuk-e valaha a gyereknek?

2011.04.18. 07:50 skarlát betű

Szeretőnk van. Szeretőnk volt. Ki tudja, mennyi ideig, ki tudja, hány. Ki tudja, milyen fontos volt az életünkben. A család nem sejti, remélhetőleg. Se a szüleink, se a testvéreink, se a házastársunk, se a sógorunk, se a nagybácsink, se senki. (De nehéz kibírni olykor. De tudjuk, hogy könnyen visszaüthet.) Egyszer majd, mikor már minden a múlté lesz, mikor már nem fáj konkrétan senkinek, vajon elmondjuk-e? Vagy hagyjunk-e halálunk után kibontandó levelet? Tegyünk-e poszthumusz vallomást a gyerekeinknek?

Nem tragikus, hogy milyen keveset tud egymásról szülő és gyerek? És, hogy sokszor csak akkor derülnek ki dolgok, amikor már késő? Amikor már nem lehet megbeszélni? Vagy egy harmadik személy mondja el, amit tud, ahogy tudja, tán elferdítve, szintén harmadkézből származó információk alapján, meggondolatlanul? Hiszünk-e neki? Vagy mégsem?

Mi hogy szerettük volna? Hogy szeretnénk? Örökre megmaradni abban a hitben, amelyben gyermekkorunkban ringattak bennünket, akár negatív, akár pozitív volt az, vagy közelebb kerülni a tényekhez? Már amennyire a tények bármit is jelentenek. Mert igazán a szándékok és a gondolatok, az érzelmek jelentenek valamit, nem a tények. Vagyis ugyanazok a tények millió dolgot jelenthetnek. Azt akarjuk, hogy a gyerekeink soha ne ismerjenek meg bennünket? Többet ér a szépen festett homlokzat? Vagy mégis vágyunk rá, hogy belénk lássanak, hogy tudják: ha nem is voltunk tökéletesek, szerettük őket? Lehet, hogy fel kellett áldoznunk értük a magunk boldogságát. Lehet, hogy erről jobb is, ha nem tudnak?

Egy könyvben olvastam apáról és fiáról, akik egymásnak soha el nem küldött leveleket írtak. Arról, hogy miért féltek egymástól, és miért hallgattak. Miért nem bírtak egyetlen egyszer se őszintén beszélgetni. Mikor már mind a ketten halottak, egy harmadik személy olvassa el a leveleket. Lehet, hogy velünk is ez fog történni? Mellébeszéléssel telik el az életünk, és azoknak, akiket legjobban szeretünk, egy hamis, retusált, sztereotip képet hagyunk hátra?

26 komment

Címkék: gyerek szülő vallomás igazság titok

A bejegyzés trackback címe:

https://hutlenseg.blog.hu/api/trackback/id/tr712834062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lord_M_ 2011.04.18. 09:23:25

De hiszen miért tesszük mindezt? Egyáltalán miért neveljük úgy a gyerekeket ahogyan? miért próbálunk olyat tiltani amit mi magunk is tettünk?

mert szeretnénk ha ők jobb emberek lennének mint mi. szeretnénk ha értékrendjük legalább olyan lenne mint a miénk volt. És tudjuk, hogy úgy is alá megy valamennyivel...

kicsit olyan ez mint az autópálya... 130 a megengedett max... ha megnéznénk, 140 körül autózik mindenki... akkor hát? miért ne emeljük 140-re a limitet? mert akkor sokan 150re gyorsítanának.
Ha nem adunk át egy általunk elfogadott normát, hanem mindent a maga valójában, lehet, hogy két három generáció alatt úgy épülne le a társadalom mint Idős beteg az Alczheimertől...

Hogy elmondani e valaha is? ... a kérdés jó, de ez gyermek és szülő függő. Van ahol elfér, mert a kapcsolatuk elég nyitott, van ahol nem fér el, mert a gyerek attól is hidegrázást kap, ha anya és apa véletlen szexelnek... Sok gyereknek, és későbbi felnőttnek tabu a szülei szexuális élete, és nem azért mert tiltják, hanem mert valami féle védekezési mechanizmus náluk.
Ilyen gyereknek meséld el hogy nem csap apával/anyával volt ilyen...

Azon túl pedig, ha a családi kép egységes kifelé, talán hiba is utólag repedést elhelyezni a szöveten. Ha a gyerek azt látta, hogy őt szeretik, és anya és apa kiegyensúlyozott, akkor talán hiba elmesélni, hogy nem volt az, és hogy szeretővel kompenzálzunk... mert egy egész és ép gyermekkor minden elemét megkérdőjelezzük, miben hazudtunk még

Ráadásul elvehetjük a reményt, hogy neki sikerülhet, mert mindig azt keresi majd, hogy a szép és boldog pillanat mögött hol az ármány... elültetjük benne a bogarat, hogy ilyen nem létezik... és féltékenységre sarkallhatjuk ...

Én hiszek abban, hogy a gyerekkel őszintének* kell lenni, és be kell vonni a család életébe, de ebből kivonnám a szexuális életemet, és ha egyszer már felépítettünk neki egy működő rendszert, talán aljasság ráborítani az egészet.

Más kérdés persze a széthullott, vagy éppen roskadozó családmodell esete, amikor a gyereknek magyarázat kell, hogy mi mért rossz... olyankor sokkal többet kell neki elmondani, hogy megértse a helyzetet, hogy megértsen minket. És tessék elhinni, ha apa alkoholista, üti vágja a népet, senki nem fogja elítélni anyát egy szeretőért... a gyerek sem.
Ha viszont a családi kép mesébe illően egységes, bizony rossz leszel, hazug és a szereteted is megkérdőjelezik...

* őszintén az ő szintjén.

éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2011.04.18. 09:27:12

szoktunk erről beszélgetni a szeretőmmel. afféle lelkiismeretfurdalásos vallomás, az szerintem tilos. de lehetnek a gyereked életében olyan helyzetek, amikor segíthet, ha beszélsz a saját tapasztalataidről. hogy aztán ezt mennyire mélyen, az nyílván sok mindentől függ. nekem van néhány fájlom otthon, amin pár hónapos menette levelezés található. el van dugva, valószínűleg csak akkor talál rá valaki, ha nem ezt keresi :) egyelőre még mindig nem volt erőm kitörölni ezt. és ha előbb halok meg, mint ahogy törölném, akkor minden lehetséges...

TBal 2011.04.18. 09:30:06

Szia!

Nyitva hagyod a kérdést, de azért benne van a válaszod a posztban, ha nem is mondod ki. És egyetértek vele, szerintem is jobb, ha az ember elmondja, bár nem biztos, hogy 3 éves kortól. Talán a legjobb, ha folyamatosan adajgolja az ember, mert az se jó, hogy ha hirtelen törik össze a gyerekünknek a rólunk alkotott képe. Fontos tudatni velük, hogy mi se vagyunk tökéletesek, emberből vagyunk, hibázunk... és ha emberként látnak minket, akkor szerintem toleránsabbak lesznek majd ilyen éren, velünk - és önmagukkal is, mert ha felnőnek, akkor nem akarnak ők se annak a hamis képnek megfelelni, hogy szülőként tökéletesnek kell lenniük.

éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2011.04.18. 09:36:11

@Lord_M_: szívemből szóltál :) a szexuális életem nem tartozik a gyerekre! ugyanakkor nem is tabu. a lányom most vannak abban a korban, hogy fújol egy csókolózós, szexre utalós jelenetnél és ilyenkor mindig mondom neki, hogy jó az :) és hogy természetes. nem szoktunk a gyerek előtt csókolózni, enyelegni, de szájrapuszi, ölelés, simogatás az van.
ugyanakkor igyekszem őszinte lenni hozzájuk, nem titkolom, ha rosszban vagyunk az apjukkal, kb azt is elmondom, hogy mi az oka, de azt is, hogy ez őket nem érinti, ez a mi magánügyünk...

hannawald 2011.04.18. 09:44:07

Egy novella, de nagyon idevág: (és nagyon jó)
www.kwartalnik-pobocza.pl/pob35/hu/jhay_hu.html
szeretettel :)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.04.18. 11:15:34

@Lord_M_: Igen, mindez igaz, a tabu, amit a társadalom a vérfertőzéstől való rettegésében, elrettentés céljából nevel belénk kényszerrel, hogy a családtagjaink szexuális életét még csak elképzelni se bírjuk ... Szerintem ez is a nyugati civilizáció görcsös őrültsége, mert lehetne ezt másképp, természetesebben és emberibben is kezelni. Vagyis arra szavazol, hogy folytassuk a képmutatást, és neveljük olyan értékekre a gyerekeinket, amelyekben tán mi se hiszünk. Mert nem biztos, hogy a monogámia egyáltalán érték, vagy, hogy hinni kéne benne. Lehet, hogy ezzel nyomorítjuk meg magunkat, hogy úgy hiszünk benne, mint valami vallásban. De valójában, titokban mégse hisz benne szinte senki, csak ez a közbeszéd szintjére nem juthat el. A király meztelen, csak senki nem meri kimondani. Szép szabadság, ugye?

@éniskócos: Hát, szövegeim nekem is vannak bőven. Ha valami történik ... Ez a digitális korszak nagy kérdése, mi marad meg a sokmindenből, amit összeirkáltunk. Hirtelen felindulásból szerintem se szabad vallomást tenni. De nem tudom, hogy mikor szabad.

@TBal: Nem tudom a választ, ezért nem is foglaltam állást. Nagy kérdés ez számomra. Mivel fiaim vannak, még nagyobb, mert a fiúk sokkal kevésbé értik meg az anyjukat ilyen szempontból szerintem, mint a lányok. Sokkal inkább hajlanak az idealizálásra, és akárhogy is, nem fogom tudni őket eltéríteni egy csomó hagyományos férfi-véleménytől ... Egy részétől igen, de azért a nagyja ott marad majd ...
Azt hiszem, ha egyszer mégiscsak elválnék az apjuktól, onnan már könnyebb lenne, de ha együtt maradunk, akkor lehet, hogy csak nagyon felnőtt korukban tudok erről beszélni velük. Biztosan nincs ideális megoldás. Az persze más, hogy éreztessük: nem vagyunk tökéletesek, és hibázunk, őszintén szólva rólam nehéz lenne elhinni, hogy tökéletes vagyok, de a gyerekek fantáziája végtelen :-)

@hannawald: Köszi, tényleg.

Lord_M_ 2011.04.18. 11:21:52

@éniskócos:
"de szájrapuszi, ölelés, simogatás az van. "
De ez kell is, hogy lássák a ragaszkodást egymáshoz.

" lányom most vannak abban a korban, hogy fújol egy csókolózós, szexre utalós jelenetnél"

az én fiam is itt tart... valamelyik este az egyik filmben fürdött egy néni, kilépve, még épp látszott a melle... "fúúúúj"... mondtam neki, térjünk erre vissza 3-4 év múlva :)
jaj meg a csókolózós rész... az még inkább "fúúúúúúj"
:) mondtam neki : "most gondold el, összeérnek a nyelveik, nyálat cserélnek... az egész olyan nyirkos, nedves... érzed a meleg száját... gusztustalan mi?"
"igen az... sose fogok ilyet csinálni... "
"ja ja... ezt a mondatot jegyezd meg, és vitassuk meg újra ha megvan az első barátnőd :)"
értetlenkedve néz :)

persze én is ezt mondtam anno :)

Lord_M_ 2011.04.18. 11:37:51

@skarlát betű: bizonyos értelemben igen, erre szavazok... fentebb említett okaim miatt

ha triviálissá tesszük, hogy a király meztelen, és ez így jó... akkor a mi gyerekeink mire ideérnek, vagy az ő porontyai, már arról beszélnek majd, hogy a király maszturbál... vagy autofellatio-t csinál nyilvánosan... és hogy ez oké lenne beismerni.

az emberi agy szereti ledobni a korlátait, csakhogy a következő szinten is vannak korlátok, amiket szintén le akarunk dobni majd... ékes példa erre a ruházkodás
100 (200) éve ha egy boka kivillant az már perverz gondolatokat ébresztett... aztán a szoknya rövidült, a bugyi falatnyi lett, ma meg monokiniző nőkkel van teli a tengerpart... egy szál zsinór tangában.

ha elfogadnánk, hogy jaj a hűtlenség teljesen normális, és ezt nyíltan hagynánk a gyerekek előtt is, akkor az ő értékrendjük még egy szintet tolódna, hiszen most is ez van. És a hűtlenség szabadsága újra átcsap szabadosságba... egyre elfogadottabb lesz a promiszkuitás, mert miért ne... fiatal vagyok megtehetem...

tehát valahol kell egy olyan határ ahol nem dől az egész rendszer önmagára. Különben megette a fene az egészet.

Mint ahogy te tudod, hogy nem köllene megölni a szomszédot... de azért törvénybe foglaljuk és megtoroljuk. De hiszen bennünk van a gyilkolás vágya, a vadászaté... ösztöneink megvannak még.
Az érzelmi és nevelési vonalon is vannak 'törvények' amelyekkel kb működtethető a társadalom.
Ha kivonod a törvényeket, hiszen úgysem ér semmit és mondjuk ki, hogy a király meztelen, akkor ezzel a logikával számoljuk fel a sebességhatárokat... úgysem tartjuk be, a rendőrök sem...
több baleset lenne? naná... miért? mert olyanok is száguldanának akik nem alkalmasak rá... hasonlóan az érzelmi életben többen törnének össze, lennének öngyilkosok mert nem bírná hogy kihasználták, eldobták. Márpedig a mostani korlátok feloldásával oda tolódnak a határok, és egy száz év múlva érkező új Skarlát betű már ezeknek a határoknak az eltörléséért "kampányolna"

kell a mese, kellenek a szabályok, akkor is ha nem feltétlenül hiszünk benne. Mint ahogy lehet hűtlenkedni, és néha kell is... mégsem lehet elültetni alapértéknek a gyermek fejében. ez olyan, hogy mindenkinek magának kell megtapasztalnia, hogy milyen életre képes és alkalmas.
ahogyan van aki csak 40km/h mellett érzi biztonságosnak az autózást. azért a kresz és gyakorlati oktatáson ne a hungaroringen kelljen tanulnia.

kicsit zavaros vagyok, de fáj a fejem...

éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2011.04.18. 11:49:45

@hannawald: ez jó :)

@Lord_M_: értem, mire gondolsz. és egyik nap egyetértek vele, a másik napon meg nem :) ez valóban egy messzire vezető filozófiai kérdés, hogy mennyire tekinthető felnőttnek az EMBER, mennyire szükséges szabályozni, korlátok közé szorítani, vagy tehesse, amit jónak lát, szabad akarat, meg ilyenek...
ha csak a gyereknevelést veszem alapul, nagyon úgy tűnik, hogy szabályok kellenek. de ha túl sok és túl szigorú, akkor vagy belefásul, vagy kitör és olyat is megtesz, ami egyébként nem feltétlenül lenne "belekódolva". ha pedig nincsenek szabályok, akkor egyrészt baja eshet, másrészt nagyon is félelmetes és elbizonytalanító lehet ez...

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.04.18. 12:39:50

@Lord_M_: Talán a megközelítés nem egészen helyes. Nem a hűtlenkedésre kellene azt mondani, hogy oké, hanem a monogámia istenítését kéne abbahagyni. Mert ezzel a hűtlenkedés is mássá válna.
Egyébként azt nem hiszem, hogy alapvetően elszabadulna a pokol, nézd meg, a hippik idejében milyen promiszkuitás-mánia volt, aztán úgy elmúlt, mint a sicc. Mert ők is megöregedtek egy kicsit, és rájöttek, hogy erre a sex and drog dologra nem lehet semmi építeni. Szépen beálltak a sorba, levágták a hajukat, és melózni kezdtek ... Még a drog is csak hébe-hóba fordul meg a kezükben (aki nem ezt tette, az bele is pusztult).

Persze nem fogok én itt forradalmat hirdetni, nem is vagyok forradalmár típus, csak bizonyos gondolkodási sémák ellen lázadozom. Sokkal inkább ezek ellen, mint a tények ellen. Sose mondanám, hogy nem kellenek korlátok, persze, hogy kellenek. De ahogy most csináljuk, az nincs jól. A sok rózsaszín mázas handabanda egy részről, a pornó és a szórakoztatóipar egyéb durvulásai másrészről. Köszönő viszonyban sincsenek egymással, és mindkettő totális hazugság.

Én tényleg gondban vagyok emiatt, ahogy a mai mesék bugyutaságai miatt is, mert minél inkább kiheréljük a meséket, annál kevésbé töltik be a funkcióikat ... De nézzetek meg egy gyerekreklám-sorozatot. A lányoknak rózsaszín mütyürök és divatcuccok, a fiúknak tankok, autók, lövöldözős játékok ... Valóban ennyire el kell különíteni a két világot? És pont ilyen módon?

Egyébként meg adjuk a kezükbe tizenéves korukban az Anna Kareninát vagy a Skarlát betűt, vagy a Bovarynét ... Úgyis ajánlott olvasmányok legalább. És lehet róluk beszélgetni. Egy bajom van alapvetően velük, hogy a házasságtörő nők mindegyikben megbűnhődnek.

TBal 2011.04.18. 13:09:51

@skarlát betű: "Egyébként meg adjuk a kezükbe tizenéves korukban az Anna Kareninát vagy a Skarlát betűt, vagy a Bovarynét"
Mindegyiket férfi írta...

Lord_M_ 2011.04.18. 13:14:04

@skarlát betű: csakhogy itt meg évezredes dolgokkal kellene szembemenni... és még csak nem is egy vallással. Márpedig az emberek állandóan hinni akarnak valamiben. ki a túlvilágban, ki a feltámadásban... stb. Mindegyiknek az alapja, hogy olyan életet élj ami elismerésre méltó, márpedig az erény az. Úgy pedig nehéz felszabadítani a tudatot, hogy az egyház (akármelyik) de facto kimondja hogy a család az szent.

Az hogy a fiú és lányszerepeket mennyire kell szétválogatni, talán más téma, de körbenézve, tulajdonképpen hasztalan... amennyi biszexuális és rózsaszíningben idétlenkedő kurvás fiú mászkál ma az utcákon... háát

de tulajdonképpen ez is olyan, hogy kitermeljük mert bontjuk a korlátokat. Liberalizálódunk. Mindazok akikből a jövő orvosai, ügyvédei, tanárai és munkásai lesznek rémes jövőképet festenek elénk. Annyi teret és jogot adtunk a gyerekeknek, hogy ők nem rettentek meg a félelmetes szabadságtól... kitöltötték azt... lett belőle emo, goth... tanárverő, diákverő, tizenkéthárom évesen füvezős drogozós diszkóban egymást leszopós fiatalok. "Buli az élet, és én így élem az életemet" ... tedd még neki hozzá, hogy a monogámia az egy álomkép és egyébként anyu és apu is tart szeretőt... mert így harmonikus a család...

hogy a csapból, tvből szemét árad, a net tele van pornóval (éjjen! :) ) ezek mind tágítják a határokat és bontják a korlátokat. Megszületik majd amit szeretnél és a monogámia a vallási elvakultak vagy vaskalaposok privát szórakozása lesz..

Hogy a hippik miért tértek jó útra? mert éhenhaltak volna. Zenéthallgatva, füvetszívva baromira nincs pénze az embernek... a társadalom elszigetelte őket, hagytak teret, hogyne... de aki nem villantott belőle, csak úszott az árral az elbukott. Most, azonban más a helyzet. Mondjuk így, fordultak az arányok, ma a mai hippik vannak többen a suliban korlátbontó akció pedig fentről jön, a hatalmas liberalizált világgal, engedjünk teret és szárnyakat a gyerekeknek.

Nem vészmadárkodom, és nem látom sötéten a jövőt... realista vagyok. Ha 20 gyerekből 10 ilyen, 2-3 biztosan könnyen elcsábul, másik 2-3 ragaszkodni akar valakihez... a maradék 4 kölyköt meg meglehet verni, mert azok a lúzerek.

lúzer vagy, ha nem trendi zenét hallgatsz, lúzer vagy ha nem bagózol, ha nem jössz este bulizni, ha nem úgy öltözöl, lúzer vagy ha nincs kéthavonta új telód, lúzer vagy még szűz vagy, lúzer vagy ha még nem szívtál semmit... akkor te még "nem is tudod mi az élet"

környezetemben hallom "ne szójáá bele az életembe"... 13 éves...
"öngyilkos leszek miattad és majd örülhetsz" ... 15 éves...
"utállak" - 16 éves; mert nem kapott új telefont
"gyűlöllek" - azonos egyed, mert nem kapott egy újabb táskát

környezetemben néha diákok is vannak, egyik beszélgetés
"- Tegnap este .... leszopott...
- dehát az egy kurva, mindnki tudja...
- attól még leszophat, nem?
- dehogynem..."

még mindig úgy látom, hogy ha újabb korlátokat veszünk el tőlük, mélyebbre süllyednek, és lesz pont ahonnan nincs visszaút... a monogámia "istenítése" pedig nem azért kell mert a rózsaszín álmokat kell kergetni, hanem, hogy a mi gyerekeink is családban éljenek, legyenek gyerekeik és ne 'vadtartásban' nevelkedjenek...

És a gyerekekkel nem az a baj, hogy ne tudnák elfogadni (ha kezdetektől így van) hogy anyu és apu mással is hetyeg... hanem azzal, hogy a gyerekek alapvetően korláttágító életet élnek, mindig próbálgatják meddig engeded el őket... márpedig vagy nem hiszik amit mondasz mert lám te sem teszed, vagy minden generációval egyre messzebb tolódik a határ...

Lord_M_ 2011.04.18. 13:19:37

@TBal: :) igen

amúgy függetlenül a témától, legalább könyveket kéne a kezükbe adni...

másfelől leszámítva a nő büntetését a történet tanulságos mindegyik esetben. jellemekről, döntésekről, felvállalt tettekről. Emberekről, a környezetről. És bár nem ma játszódnak a társadalom összviselkedése megérthető, felismerhető belőle.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.04.18. 13:31:42

@Lord_M_: Abban nem akarok vitatkozni, hogy ezek a dolgok léteznek. De ha jól emlékszem, az én ifjúkoromban is mindenki azt szajkózta, hogy ilyen szemtelen még sose volt az ifjúság, ilyen korán még sose vesztették el a szüzességüket, és a többi. Voltak ragasztószippantók, voltak bandák, és az akkori szinten ment az egész biznisz. Emlékszem a volt osztálytársaimra, akik úgy beszéltek, ahogy, akik ezt vagy azt csinálták, én sose voltam benne az ilyenekben, kicsit tán kár, mert olykor némely buli rámfért volna. DE. Ezek a gyerekek ma 30 valahány évesek, és még a legrosszabb tanuló is felépítette az életét, normálisan dolgozik, gyerekei vannak, és szidja őket, ha nem tanulnak, nagyon mulatságos volt számomra legutóbb egy osztálytalálkozón végighallgatni az egykor bukdácsolóktól, hogy mit összeszidják a lógós gyerekeiket, és mit összeaggódnak. Mert én még emlékszem rájuk tizenhárom éves korukból. Nem vagyok olyan biztos benne, hogy a mai generáció húsz év múlva kevésbé lesz konszolidált, mint mi. Csak el kell telnie annak az időnek, és azt túl kell élni valahogy. Remélem.

Ami a nemek szétválasztását illeti: ez is 20-25 éve téma. Akkor is az volt a szöveg, hogy a tizenéveseknél nem lehet látni, ki a fiú, ki a lány. Ne félj, mire harmincasok lesznek, ezzel se lesz gond. Pontosan lehet majd tudni. Minden generáció fiataljainak jutnak hülye divatok, azelőtt párbajoztak, volt öngyilkossági hullám is, meg betiltott politikai szervezetekbe léptek be, elvitték őket katonának, az élet sose volt veszélytelen, és a fiatalok mindig feszegetik a határokat. Nem lesz több homokos attól, hogy most van egy kis divatja, egyébként Magyarországon az elfogadottsága széles társadalmi környezetben továbbra is nagyon alacsony ... És én nem látok semmi rosszat a homoszexualitásban, de ez már nagyon messzire vezető kérdés.

Persze, hinni kell valamiben, lehet, hogy ez az alapvető baj. :P
Ami viszont elég valószínű: gondolkodó ember kételkedik, és felteszi a kérdést önmagának meg a szüleinek, vagy akiben megbízik a fennálló közhelyekkel kapcsolatban. Sajnos gondolkodó ember kevés van, de remélem, a mi gyerekeink ilyenek lesznek.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.04.18. 13:34:07

@TBal: Tudom, hogy férfi írta őket. De ezek klasszikusok, tehát (remélhetőleg) el fogják olvasni őket. És azt is meg lehet vitatni velük, hogy miért férfiak írják a legtöbb könyvet :P
Megint egy nagy téma, de nem biztos, hogy ebbe a blogba való.

éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2011.04.18. 14:33:30

már a régi görögök is megmondták... :) nem tudom már, melyik ókori nagy panaszkodott művében a szörnyű fiatalokról és arról, hogy mivé lesz így a világ :) és az ókori róma erkölcsei sem áltak távol a miaktól (na jó, talán nem volt ez igaz a társadalom egészére, de ma sem az) szóval a fiataloknak egyszerűen az a dolguk, hogy lázadjanak, hogy aztán szépen beálljanak a sorba, miután megtapasztalták, hogy nem véletlenül vannak úgy dolgok, ahogy...
ezzel együtt szerintem is vannak dolgok, amin változtatni kellene. pl. végre valóban lenne egyenJOGÚság férfi és nő között (nem egyformaság!) és a vallást is valóban a helyén kellene kezelni, nem egy nézetet kiragadva, annak nézeteik kötelezővé tenni a társadalom számára. és ezzel szoros összefüggésben rendet tenni valóban a rózaszín cukros örékké tartó monogámia és a pornóipar között húzódó térben...

éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2011.04.18. 15:01:15

annak idején a másik blogomban többször a fejemhez vágták, hogy vállalni kellene e felelősséget a tetteimért és szépen kitálalni, hogy mit teszek. sokat gondolkodtam ezen és arra jutottam, hogy nem csak magamért, hanem a szűkebb és tágabb családomért, barátaimért is felelősséggel tartozom, nem csak magamért...
én erre tanítom a gyerekeimet is. mérjék fel a tetteik következményeit! és adott esetben nem mond az ember igazat, vagy legalábbis hallgat... de neked tudnod kell, hogy miért döntötél így... szóval nálunk nincs az, hogy hazudni tilos. hiszen ők is pontosan tudják, hogy mi is hazudunk adott esetben. (pl. kellemetlen vendégnek stb) akkor meg mire a nagy hőbőrgés...

aJeti 2011.04.18. 15:02:15

ez nem olyan jó, mint a linkelt novella, de idevág:

filmtrailer.hu/film/a-sziv-hidjai-the-bridges-of-madison-county/

én először novellaként olvastam, úgy persze sokkal jobb.

éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2011.04.18. 15:03:05

@aJeti: nekem is ez jutott eszembe egyébként a posztról :)

aJeti 2011.04.18. 15:03:48

@éniskócos: én már meg sem lepődöm :)

éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2011.04.18. 15:09:09

@aJeti: mondjuk, ebben a támában ez a film elég evidens :)

notC 2011.04.18. 15:53:51

Vannak kultúrák, ahol a szexualitásnak nem kerítenek ekkora feneket. Biztosan mindenki hallott már az eszkimó vendégszeretetről, meg a "természeti népek" szabados erkölcseiről. Pedig a család fontossága az lehet náluk sokkal erősebb, mint az európai kultúrákban. Csak egy picit másképp kezelik a szexet. Mert ebbe nőttek fel, ebbe szocializálódtak. Mi pedig örülhetünk, hogy már tartunk (újra!) ott, hogy a szex nem feltétlen bűn. Most inkább misztikum. Körbevéve mindenféle fontos és kevésbé fontos szabályokkal. Mert ebbe szocializálódtunk, és mert ez a szokás, a norma, az érdek. Majd jön egy új nemzedék, aki másképp gondolja, és akkor majd az lesz a szokás, az lesz a norma és a monogámia lesz (jó esetben csak) megmosolyogtató...

barbieds (törölt) 2011.04.18. 16:17:13

@notC: Sokat gondolkodtam már azon, hogy a mi kultúránkban a szerelemmel (általában) együtt járó birtoklási vágy vajon tanult minta-e, vagy az emberi psziché ösztönös működése...

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.04.18. 16:31:10

@notC: Hát, erre még várni kell, hogy más legyen a norma, elég szépen tartja magát a kvázi-monogámia. A poén az, hogy ez csak látszat, a porhintés része, mert valójában szinte nem is létezik.

@barbieds: Bonyolult kérdés. Mint az is, hogy a szerelem érzése, fogalma, a hozzá kapcsolódó szokásrendszer egyáltalán mennyiben ösztönös és mennyiben tanult.

notC 2011.04.18. 17:04:14

@barbieds: szerintem onnan ered, hogy az ember (kivéve amelyik nem) igyekszik vissza a csordába, ha netán eltévedt volna. Ez a fajta birkaszellem uralja a mindennapokat, és kényszeríti rá mindenkire a "helyes" gondolkodásmódot. A birtoklási vágy alapjában normális érzés, és jól felfogott érdek is. Ezzel a lánccal tudjuk legkönnyebben, legkevesebb energia befektetéssel magunk mellett tartani párunkat. Mert kinek is hiányzik minden nap a csábítás, kedvesség, odafigyelés energiaigényes procedúrája?! Nem sokkal könnyebb elvárni a monogámiát társadalmi szinten és a renitenseket skarlát betűvel megbélyegezni, okulásul és elrettentésül azoknak, akik akár csak belegondolnak, hogy lehetne ez másképp is?

Almandin 2012.06.15. 23:40:42

@skarlát betű: LordM-nek sokban igazat adok. Valóban minden nemzedék szidja a fiatalokat, de a család szétesése az európai kultúrkörben még soha nem volt ekkora probléma, mint most.
A gyerekeket is szigorúbb keretek közé szorították minden régebbi időben, mint most.
A házasodási kedv annyira csökken, hogy ha a tendenciák folytatódnak, 50 év múlva tényleg nagyon kevesen fognak házasodni, talán a népesség 5%-a. Valóban ma szinte csak a vallásosak erősen házasságpártiak. 20 éve még elég népszerű volt a házasság az akkor fiatal szerelmesek körében, ma már gyakran (főleg a férfiak) nem mernek házasodni, mert félnek, hogy egy válás anyagilag tönkrevágja őket.
Az igazán nehéz helyzetben azok lesznek (vagy már vannak is), akik házasodni szeretnének, de nem bírják a vallásos maszlagokat és a prüdériát. Ugyanis ma szinte csak a bigottan vallásosak értékelik még kellően a házasságot.
süti beállítások módosítása