A lehető legbonyolultabb emberi helyzeteket produkálja, mikor az apa kiléte bizonytalan vagy csupán az anya, esetleg a szerető vagy csak kevesek számára ismert tény, hogy a biológiai apa nem az, aki hivatalosan a papírokban szerepel, és aki annak hiszi magát. Előállhat ilyen helyzet például akkor, ha a hivatalos partner hosszabb ideig távol van a családjától, esetleg azt sem lehet tudni, visszajön-e még vagy sem, lásd háborúk, vándorlások, börtön, kiküldetés. De elég csupán egy sima félrelépés, akár egyetlen alkalom is, amelyből gyermek fogan.

Persze más az ábra, ha a férj logikus számítások szerint nem lehet felesége gyerekének apja, és más, ha akár még lehetne is, és az anya sem sejti, tőle vagy a szeretőjétől esett-e teherbe (arról már nem is beszélve, hogy nemi erőszak ki hogy reagál). Első esetben a titkolózás szinte kizárt, legfeljebb azzal lehet operálni, hogy a gyermeket valaki más vállalja magára, mondjuk a környezetben, családban olyan nő, akinek nincs vesztenivalója. Ha viszont ez a csel nem lehetséges, a férfi hozzáállásától fog függeni, hogy tragédia lesz-e az egészből, vagy megbocsátás, együtt maradnak-e vagy elválnak útjaik.

Ha csupán a nőben merülnek fel kételyek, akkor szinte a kezében tarthatja a szálakat, bár nem hiszem, hogy ne lenne szüksége minden lélekjelenlétére és ügyességére ahhoz, hogy éveken keresztül titkolja a kételyeit. Ha a gyermek fizikuma, jelleme, öröklött betegségei, tehetségei egyértelműen meggyőznek mindenkit arról, hogy csakis a férj lehet az apa, a megcsalás akár örökre is titokban maradhat. De ha épp az ellenkezője az igaz? 

Az ilyen helyzetekből általában a lehetséges biológiai apa, akinek a gyerekét valaki más neveli fel, teljesen kimarad. Sokszor tán nem is tud róla, hogy egyszer teherbe ejtett egy nőt: például, mert soha többé nem találkoztak, vagy, esetleg nem is érdekelte az a nő. A nemi erőszak elkövetőit jellemzően nem szokta érdekelni, mit és kiket hagynak maguk után. (Érdekes regényes kivétel Kleist O márkiné című műve, de az persze fikció.) Ha azonban az anya (egykori) szeretője a gyerek környezetébe tartozik, és tud arról, hogy az a gyerek az övé, borzalmasan nehéz dolga lehet, ha meg akarja őrizni a titkot. Bár hallottam olyan véleményt férfitől, hogy arra a gyerekre, aki ilyen véletlenből fogant, és akit nem ő nevel, soha nem is nézne sajátjaként. (Nekem ezt nehéz felfognom.)

Létezik aztán olyan helyzet is, bár ez a mesterséges megtermékenyítés feltalálása óta kevésbé elterjedt gyakorlat, hogy a házaspár egyik tagjának meddősége esetén közös megegyezés alapján vagy csak az egyikük döntéséből kifolyólag, esetleg véletlenszerűen, természetes úton egy harmadik személy lesz a biológiai szülő.

Régen nem volt ritka, hogy a férj meddőnek vélt felesége helyett szeretőt keresett (főleg szegényebb sorsú nő jöhetett szóba), akit megtermékenyített, és aki kihordta a gyereket, esetleg a szoptatás idejére még nála is hagyták, de a férj az elválasztás után hazavitte, és a feleség nevelte föl. Ma sem elképzelhetetlen, bár azt hiszem, a legtöbb pár berzenkedne ez ellen a megoldás ellen, főleg, ha érzelmi vonatkozása volna. Ha egyszerűen csak a Magyarországon hivatalosan illegális béranyaság intézményéről beszélünk, akkor is rengeteg kérdés vetődik fel minden résztvevőben. A fizetett béranya, ahol ilyen létezik, nyilván nem természetes úton-módon fogan meg, de mégiscsak ő hordja ki a gyereket. Mi számít igazán? Azok a sejtek, amelyekből egy embrió kifejlődik, vagy az edény, amely hordozza? Nem csoda, hogy a bátortalan törvényhozók nem merik legalizálni az egészet. Mostanság már petesejtet is lehet adományozni, bizonyos rokonsági fok esetén, bizonyos életkor alatt, ha jól tudom, de itt is felmerül a kétely: kinek a gyereke is?

Látszólag könnyebb a helyzet, ha a férj a meddő, legalább is annyi hercehurca nem szükséges, mint  a nők esetében, de lelkileg azt sem könnyű elfogadnia egy pasinak, hogy a feleségét valaki más ejtse teherbe, mondjuk a legjobb barát, vagy a fivére. (Talán, ha ez a teherbe ejtés mesterséges, még csak-csak beleegyeznek, de ha természetes úton menne? Pedig, ha lehet természetes úton, annál nincs egyszerűbb megoldás.)

A probléma itt nem csupán a megcsalás ténye (amennyiben előre megegyeznek, nem is tekinthető megcsalásnak), de elsősorban az, amit már fentebb láttunk: hogy valójában kié is a gyerek. A spermadonorként használt barát vagy fivér is különösen érezheti magát, a meddő férj férfiasságát bánthatja ez a megoldás, és a nő is kerülhet nagy érzelmi zűrzavarba. Az idegen sperma bevonása ellen megint más okokból berzenkednek: van, akinek fontos, hogy ismerje a donor genetikai állományát, sőt, az se árt, ha a rokonsági fok miatt inkább magáénak érezheti a leendő gyereket.

Érdekes egyébként, hogy állítólag a legtöbb pár esetében, ahol nem jön össze a gyerek, egyikük sem meddő valójában, csak egymással nem kompatibilisek. Én is ismerek olyan esetet, ahol a nő 10 évi házasság alatt nem esett teherbe a férjétől, miután pedig másik férjet talált, azonnal várandós lett, talán most tart a negyedik terhességénél. (Ugyancsak messzire vezetne a téma, de a fogamzásgátlókat is okolják az ilyen, nem kompatibilis párok létrejöttében: a nő szaglását megváltoztatja a tabletta szedése, és nem a biológiailag hozzá illő férfiakat fogja vonzónak találni ...) Természetesen lelki okai is lehetnek az átmeneti meddőségnek, és itt térek rá a mai utolsó verzióra.

A hosszú ideje a gyerekcsinálásra ráállt párok kötelességszerű szexuális életének görcsét feloldhatja egy szerető megjelenése, főleg, ha a nő tesz szert külső kapcsolatra. A szeretővel nyilván nem a teherbe esés lesz a fő motiváció (legfeljebb tudatalatt), így a nő sokkal jobban el tudja engedni magát, és ez segíthet odahaza is. Könnyebben teherbe eshet, akár a férjétől, mert van szeretője. Nem egy konkrét példát hallottam ... Úgy tűnik, ezekben az esetekben szerencsére a férj volt az apa, de nem kis riadalmat jelenthet egy nőnek, ha a naptári számítások szerint nem tudhatja, mit gondoljon.