Az utóbbi posztok egyikében szóba került az ágyak jelentősége.

Egyedülálló szeretők esetében adott a helyzet: általában saját otthonukban, saját ágyukban szeretkeznek akár házas, akár kapcsolatban élő partnerükkel, partnereikkel. Kényelmes megoldás, nem kell szervezkedni, külső helyszínt keresni, költekezni, az egyedülálló fél lakása rendelkezésre áll. Rá hárul az ágyneműváltás, a takarítás, a rendrakás, sőt, még a vendéglátás terhe is (enni- és innivaló beszerzése), ami mássá teszi az egész együttlétet, mintha mindketten egy kereskedelmi tranzakció során jutnak átmenetileg ágyhoz és térhez. 

Természetesen olyan helyzet is létezik, hogy a kapcsolatban élő kivételesen meg tudja oldani a randit otthon, mert elutazott a házastársa (tipikus in flagranti veszély) vagy mert éppenséggel nyílt kapcsolatban él, és még ez is belefér a pakliba. Arról se feledkezzünk meg, hogy vannak, akik többes szexre vállalkoznak a saját lakásukban, esetleg privát szvinger partit rendeznek, és ez megint más szempontokat vet el.

Csupa magánágy, tele történetekkel, emlékekkel, és persze ezeknek csak kis töredéke szól a szexről. Laurence Stern Tristram Shandyje értekezik hosszasan a regény elején az ágyak szerepéről egy hagyományos polgári családban: abban születni, nemzeni és meghalni szoktak az emberek, meg persze mindenféle mást is cselekednek, amire most nem lenne érdemes kitérni. A szülők ágya, a házastársi fekhely általában tekintélyes méretű bútordarab és mindenképpen sokrétű szimbólum: titkok és intimitás, szenvedély vagy éppen hidegség és ki nem mondott gyötrődések helyszíne.

Vajon mi hogyan viszonyulunk a saját ágyunkhoz? Van egyáltalán saját ágyunk? Vagy csak a partnerünkkel közös ágyunk létezik? Ha megcsaljuk is, soha nem tennénk éppen ott, abban az ágyban? Vagy van olyan szerető, aki kiérdemli ezt a kegyet, de ahhoz már tényleg fontosnak kell lennie számunkra? Tartunk-e attól, hogy ha felmegyünk valakinek a lakásába, legyen az szingli vagy házas, sokkal inkább belebonyolódunk az életébe, mint szeretnénk? Van olyan, akihez semmiképp nem mennénk fel? És miért?

Beleképzelünk-e az ágyba korábbi szeretkezéseket? Vagy eszünkbe se jut? Úgy érezzük-e, hogy megszentségtelenítünk egy ágyat, ahol mondjuk gyerekek szoktak aludni a szüleikkel? Vagy ez ostobaság? El tudjuk-e engedni magunkat egy olyan ágyban, amelyről tudjuk, hogy "jog szerint" nem kellene ott lennünk? Más helyszínt választunk-e a hancúrozásra, csak, hogy azt a bizonyos ágyat elkerüljük? Megrezzenünk-e, ahányszor nyílik a folyosói ajtó vagy a kertkapu, ha tiltott zónában szeretkezünk?

Zavar-e bennünket búvóhely csakis szexre használt ágyainak gondolata? Mit érzünk, ha ugyanarra a búvóhelyre megyünk, ahol már voltunk - mással? Vagy inkább elkerüljük, hogy különböző partnereket vigyünk ugyanabba az ágyba? És kinek az ágyában tudunk elaludni? Kinek az ágyában nem kínos felébredni? Várom ágyügyi véleményeteket!