Kedves Skarlátbetű!

A blog jó! Sőt, remek! A téma kitűnő, az írásmű átgondolt.

Viszont szerintem a témát nem a megfelelő időintervallumban kezeled. Hiszen egy élet a születéstől a halálig tart. Amit egy ember mond és tesz, azt - valamint annak következményeit - egész életében cipelnie kell.

Szerető? Legyen persze, mindegy miért. Lehet, hogy a pasinak csak kicsi az önbizalma, és azt kompenzálná, lehet, nem akar kilépni a házasságból és unja az asszonyt, mindegy, mi az ok, mert semmit nem old meg, csak pillanatokra. Ha visszagondolok a gyermekkoromra, emlékszem, mit akartam, és mit nem. Tudtam, hogy őszinte ember leszek. Az vagyok, mert a magamhoz való hűség, a saját gerincem, ami egyenesen tart, a legfontosabb a számomra. És ez látszik. Ha nincs, meg, az is. Kívül is, meg belül is. Ha valaki nem hűséges önmagához, az őszinte önmagához, és a gerincét aprópénzre, pillanatnyi örömökre váltja, az lerakódik a lelkében és megmérgezi magát az embert. Azonkívül nyilván fájdalmat is okoz még pár embernek, és ennek a tudata is tovább marja. Még ha nem vesz tudomást róla, akkor is ott van. Én pont 35 éves leszek nemsokára. Pont keresgélésben... nem váltom a gerincem aprópénzre azzal, hogy eltartót keresek a gyermekeimnek, hisz egész korrekt munkám van. Magammal nem tudnám megtenni, nem a másikkal. Igaz, néha nem tudom mit akarok igazán, és ebből adódnak pofáraesések, de ez most mindegy. Őszintén sajnálom azokat az embereket, akik elhiszik, hogy ezt kell tenniük, mert ez a megoldás. És mi lesz mondjuk 20 év múlva? Mit fognak gondolni erről? Miért jó az, ha nincs kinek elmondani, hogy milyen csuda aranyos barátnőm van, miért érdemes, ha titkolózni és hazudni kell pl. annak is, akinek hűséget esküdtünk anno, és akkor komolyan gondoltuk? Nem érdemli meg tőlünk az az ember, aki valamikor a legfontosabb volt, a társunk volt, hogy tisztességesen elmondjuk mi a helyzet, és továbblépjünk, gerinccel, vállalva az érzéseinket? Ne érts félre, tudtommal engem nem csaltak meg, ahol borult a bili, azt én borítottam, de vállaltam. És csak olyan FÉRFIT tudok tisztelni, aki kiáll önmagáért becsületesen. Idealista vagyok? Lehet, de a gond az, hogy kizárólag így érdemes élni, minden más önbecsapás.

De ha valaki ezt akarja tenni - a blogban található meglátások az adott helyzetben valóban megfelelőek. Kristálytiszta logika, a női oldalra vonatkozó meglátások is tökéletesen stimmelnek.

Gratulálok!

@Norindaa: Szia, köszönöm az elismerő sorokat. Az Általad felvetett kérdésekre külön posztokban ki fogok térni reményeim szerint, arra is, hogy hosszú távon hogy tud hatni az emberre a hűtlenség (ez nagyon személyiségfüggő, persze), meg arra is, hogy mikor milyen alternatívák lehetségesek. Arra teszek kísérletet, hogy ne magamból induljak ki csupán, és nem is akarok önvallomást tenni :) Sok emberrel beszéltem a témáról, azt hiszem, van rálátásom, elég különböző szempontokból, úgyhogy megpróbálok mindenféle érveket és ellenérveket szerepeltetni. A kritikát meg nagyon szívesen fogadom, főleg, ilyen civilizált formában.