Lerágott csontok. Mindannyian kívülről fújjuk az ezzel kapcsolatos olcsó bölcsességeket. A férfiak természetüktől fogva poligámok. Miért csak a férfiak? Mert nekik sokkal kisebb befektetéssel sikerül utódot létrehozniuk, na persze. A nők meg csak legyenek monogámok, mert az áll érdekükben. Megfogni egy palimadarat, aki segíti felnevelni a kölyköt.

Mondom, ezek olcsó bölcsességek. Attól még van bennük valami alapigazság, a biológiát nem lehet megcáfolni. Bizonyos társadalmak megengedik a poligámiát, noha a nagy részük csak egy irányban. Persze, a pasiknak lehet több feleségük, a nők meg osztozzanak az egy meglévő férjen. Elvétve akad ellenpélda, de a női poligámia nem hasonlít a férfi változatra. Nem, a nők sehol sem fogják megúszni a gyermekgondozás nemes feladatát. (Csak akkor, ha úgy döntenek, hogy ne szülessen gyerekük, de ilyesmi csak az "elfajzott nyugaton" jut eszébe bárkinek.)

Azt mondják, érzelmi szinten még mindig a kőkorszaknál tartunk, akkor is, ha ezt nem szívesen ismerjük be. Így aztán magyarázhatjuk annyit, amennyit akarjuk, miért nem szép dolog tulajdonként kezelni a házastársunkat. Mi a fene értelme van annak, hogy kiakadunk, ha valaki el akarja venni, ami a miénk. Főleg, ha már nem is játszunk vele, sőt, úgy tűnik, annyit se ér nekünk, mint egy ócska vödör a homokozóban. De ha véletlen egy  idegen gyerek meglátja benne a fantáziát, játszani akarna vele, teletöltögetné vízzel vagy homokkal, na, azt már nem! Akkor megvédjük a saját tulajdonunkat. Ismerős?