Egy olvasói megkeresésre vetem fel a kizárólag érzelmi hűtlenség témáját. Volt már szó róla abban a posztban, amelyben arról gondolkodtunk, hol is kezdődik a megcsalás.
Képzeljünk el mondjuk egy klasszikus szerelmi háromszöget: egy párt, és egy kísértő harmadikat. A kísértő fiú belesze
ret a lányba, és megpróbálja elszakítani a partnerétől. A lány azonban ellenáll. Talán meggyőződésből, talán kényelemből, talán szerelemből, talán maga sem tudja. Nincs szexuális kapcsolat a lány és a kísértő között, de egyre jobban egymásba gabalyodnak érzelmileg. A lány persze titkolja a vonzalmát az állandó partnere előtt, és tulajdonképpen nem is róható fel neki semmi konkrétum. Hiszen nem csalja meg, csak két pasihoz vonzódik egyszerre. Talán szerelmes beléjük, talán csak hízeleg neki, hogy ennyire odavannak érte. Talán csak az egyikbe szerelmes, vagy éppenséggel egyikbe sem. A kísértő nem tud mit kezdeni a helyzettel. Nem tud áttörést elérni, de arra sem képes, hogy elszakadjon az idealizált nőtől. A saját élete ettől fogva érzelmi libikóka, mert a szerelmest ideig-óráig kielégítheti egy-egy levél vagy telefon is, de hosszú távon mégiscsak úgy érzi, hogy más éli az ő életét is.
A korábbiakban már esett szó arról, hogy bizonyos emberek számára az érzelmi poligámia teljesen működőképes, de nem hiszem, hogy ez ilyen egyoldalúan is funkcionálna. Ha háromszög alakul ki, amelynek egyik tagja magára marad kielégítetlen vágyaival, nem lévén képes maga is érzelmi poligámiára, a törés szinte törvényszerű. Tanácsot adni mégis nagyon nehéz ... Van-e joga a példában szereplő lánynak úgymond "lefoglalni" magának a kísértő szabad helyiértékeit? És mit tehet a kísértő maga? Képesek vagyunk-e tudatosan kiszeretni valakiből? És hogy csináljuk, ha elszántuk rá magunkat?
