Tudom, hogy az esetek igen kis százaléka ilyen, de miért ne lehetne erről kis százalékról is beszélni? Főleg, mert személyesen tapasztaltam a létezésüket. Talán valami poklon kell keresztül menni azért, hogy eljussunk ezekhez az érzésekhez, talán van, aki anélkül is képes erre, hogy nagyon meg kelljen érte szenvednie. Nem tudom.
Nem sok nyelvben különböztetik meg a szeretetet és a szerelmet. Pedig mekkora az eltérés a két tapasztalat, érzésvilág között! Az ideális szeretet önzetlen, türelmes, adakozó. Nem vár viszonzást. (Tudom, ez így általában nem igaz.) A szerelem önző, türelmetlen és mindent magának akar. Viszonzást vár, mégpedig milyet! Ha egy férfi azt mondja egy nőnek: - Szeretlek, akkor általában nem az elsőre, hanem a másodikra gondolunk. A szerelemre. Bár lehet, hogy csak annyit akart mondani: - Az enyém vagy. Nem osztozom. Nem engedlek el.
Mégis van olyan, aki a szerelmén túllépve, azt szeretetté alakítva a feleségének/férjének képes azt mondani: - Szeretlek, és ezért elengedlek. Elengedlek, hogy szerethess mást is, ne csak engem. Szerethess, kívánhass, ölelhess mást is. Ne csak engem. Nem azért, mert nem törődöm veled és nem vagy fontos a számomra, hanem éppen azért, mert törődöm veled és fontos vagy nekem.
Ehhez valószínűleg az is kell persze, hogy a másik, az elengedő fél ne maradjon magára, hogy neki is legyen, aki valami szerelem-félével szereti. Akivel átélheti az erotikát, a szenvedélyt, amelyet a házasságában már nem él át. Roppant kényes egyensúlyi helyzet kell hozzá, hogy minden résztvevő többé-kevésbé elégedett legyen, hogy az öröme őszinte legyen. Lehet, hogy a résztvevők némelyike nem lesz képes elfogadni ezt az egyensúlyi helyzetet, ezért nem tudhatja meg a teljes igazságot. De meg lehet próbálni. Hogy érzelmi akrobata mutatvány, az biztos.