Úgy érzékeltem, többekben igény támadt arra, hogy meghatározzuk a hűség fogalmát. Szándékosan nem hozok semmilyen hivatalos definíciót, ha valakinek van kedve, kommentben lesz alkalma felhívni rá a figyelmünket. Most csak a saját eszmefuttatásomat írom le.
Vajon a hűség a hűtlenség ellentéte? Vagy a hűség ellentéte a hűség hiánya, amely nem feltétlen hűtlenség?
Két szó jutott eszembe a hűséggel kapcsolatban: a lojalitás és a megalkuvás. Ha az egyik irányból nézzük, a hűség nem más, mint lojalitás, és ez nem testi, hanem lelki kategória. (Nem csupán párkapcsolati hűségről beszélünk.) Ha a felek lojálisak egymáshoz, ha minden körülmények között számíthatnak a másikra, kitartanak akkor is, ha nagyon nehéz helyzetbe kerülnek, akkor a kapcsolatuk szilárd és megingathatatlan. És ennek semmi köze a testiséghez.
Másfelől, ha a testi/szexuális kizárólagosságra helyezzük a hangsúlyt, függetlenül a lojalitás mértékétől, függetlenül attól, hogy van-e a partnerek közt megértés, hogy számíthatnak-e egymásra, és csupán arra koncentrálunk, hogy nincs más test a játékban, beszélhetünk kényelemről, tehetetlenségről, megalkuvásról is. Ez hűség? Milyen lelki állapotok lehetségesek egy ilyen, kikényszerített hűség, esetén? És mit kezdjen a kényszerből hűséges és akihez kényszerből hűségesek a benne feltorlódó esetleges haraggal, csalódással és frusztrációval?
Persze, az ideális az lenne, ha a lojalitás és a szexuális kizárólagosság együtt adná a hűséget, vagy legalább is így megyünk neki legtöbben egy párkapcsolatnak. Az évek során azonban sokminden megváltozik, megváltozhat.
A kérdés számomra a következő: értelmezhető-e a hűség pusztán lelki kategóriaként, mint lojalitás?
Illetve: mennyit ér a testi kizárólagosság, ha ezt a felek (vagy az egyik fél) megalkuvásként éli meg?