A múltkori poszt kommentjei véletlenül épp ebbe az irányba vezettek, ha vannak egyáltalán véletlenek: hogyan változik a testképünk és főleg nők esetében ezzel együtt az önbecsülésünk, a közérzetünk, saját lényünkhöz és szexualitásunkhoz kapcsolódó érzéseink a szeretőnk vagy szeretőink hatására?
Találkozott már valaki olyan nővel, aki maradéktalanul elégedett lett volna a testével? Ugye, hogy nem? Felmérések szerint (ha jól emlékszem) a nők 95% elégedetlen azzal, ahogy kinéz, nem tudom, hol bujkál a maradék 5%, lehet, hogy őket egyáltalán nem is érdekli, hogy néznek ki. Hosszasan értekezhetnénk arról, hogy vajon miért ennyire negatív a nők önképe, testképe, miért érzik magukat ennyire bizonytalannak, vajon egyre rosszabb-e a helyzet az extrém soványság, a tökéletesnek tűnő modellek, a Photoshop és a mindenütt jelen lévő pornó korszakában, hogy a férfiak mennyire hibásak mindebben... De inkább nézzük, mitől lehetne ez másképp.
A pozitív önkép (és az ettől elválaszthatatlan pozitív testkép) első forrása a család, a gyerekkori visszajelzések. Olyan egyszerűen működik az egész, hogy sírnivaló: akit dicsérnek, az azt fogja elhinni, akit szidnak, kritizálnak és megaláznak, az pedig azt. A gyerek védtelen, és ha lányból van, akkor még inkább. Kezdettől fogva sokkal jobban figyel környezete visszajelzéseire, és próbál mindent megtenni azért, hogy azok pozitívak legyenek. Persze, ez nem azt jelenti, hogy egy fiút hidegen hagy a kritika, de mégiscsak sokkal kevesebbet nyom a latban egy férfi esetében, hogy mennyire tetszetős külsejű, mint egy nőnél.
De a család normális esetben nem erotikus kontextusban lát bennünket, a szexualitásunk kialakítása már más környezetben megy végbe. Ki hogyan tapasztalja meg a másik nemet, és ezen keresztül a sajátját, mit gondol a fiatalkori szexről, a házasság előtti szeretkezésről, miket tiltanak neki, és hogyan, milyen megjegyzéseket tesznek rá saját nemének és a másik nemnek tagjai, alakja éppenséggel egyezik az épp divatos trenddel, vagy nem, és ehhez ő hogy viszonyul, kinek hisz és kinek nem, mennyi csalódás éri, milyen szexuális kultúrájú partnerekkel hozza össze a sors, és még sorolhatnám.
A testkép titokzatos valami, sokszor köszönő viszonyban sincs a valósággal, vagyis azzal, amit a környezetünk lát. Persze, kritikusabbak vagyunk önmagunkkal, mint mások, hiszen nem szokhatunk hozzá a saját látványunkhoz, és ha mégis szembetalálkozunk vele, az sokkoló lehet. (Férfiak egy teszt alapján állítólag fel sem ismerik saját tükörképüket.) De minél kevésbé feszengünk amiatt, amilyenek vagyunk, annál jobban elfogadja a furcsaságainkat a környezetünk is.
Akármilyen magabiztosan csinosnak érezzük azonban magunkat felöltözve, a meztelenség újabb gondot jelenthet. (És jelent is.) Pucéron nem nagyon rejtegethetjük vélt vagy valós hátrányainkat, kevésbé szép részeinket. Bár olvastam már olyat, hogy akinek nem szép, karcsú a lába, az szeretkezés közben is folyton takargassa (nem manapság írták), ha valaki állandóan azon izgul, hogy milyen látványt nyújthat éppen (nem férfiakról beszélünk), akkor abból sose lesz elengedettség.
Az esztétikailag szép és a szeretkezés közben szép - tapasztalataim és mások véleménye alapján is - nem fedik egymást. A szexben nem az számít, hogy ki mennyire tökéletes testű. (Na persze, az edzőterembe járóknak biztos fontos...) A szépség valami egészen más, maga az aktus. Lehet, hogy valami önmagában nem különösebben szép, de szexuális értelemben ellenállhatatlan. Ha valaki szeretkezni akar velünk, és látszik rajta, hogy tényleg akar, annak nem a tökéletességünk kell, hanem esetleg épp a tökéletlenségünk.
Persze, mit beszélek a mellműtétek és vaginaplasztikák világában? Igen, van olyan pasi, aki mellműtétet ajándékoz a barátnőjének, vagy képes rávenni arra, hogy plasztikáztassa a punciját, mert nem elég kerek, vagy mit tudom én, milyen. De remélem, ezek extrém példák. Főleg szeretőnek nem alkalmas az, akinek akár egy rossz szava is van a nője testével kapcsolatban. (Egyébként férjtől is elfogadhatatlan.)
A házasságból, tartós együttélésből való kikacsintás egyik velejárója, ahogy Esther Perel is írja, hogy a nő megszépül. Megszépül, mert még nőnek nézik, és megszépül, mert magabiztosságot kap. A szerető olyan testképhez segítheti, amilyenje talán fiatal lányként sem volt. Ha ennyi és ennyi évesen még kell egy új pasinak, akkor lehet, hogy nem is annyira fontos, milyen feszes a bőre, és mekkora a melle.
Ha egy férfi magabiztos és felszabadult nőre vágyik, akkor annak (nézetem szerint) egy módja van: teljes meggyőződéssel és őszintén odalenni azért a nőért. Dicsérni a testét, szeretkezés közben is, és azon kívül is. A nemi szerveit is, természetesen. Semmi sem felszabadítóbb, mint rájönni, hogy pont így kellünk, ahogy vagyunk, és egyáltalán nem számít, hogy milyen modellek szerepelnek a Playboyban vagy a pornóújságban. Magánhasználatra lehet a szerető is modell. (Csak csínján kell bánni a titkos bizonyítékokkal.) Azt hiszem, valamelyik Kundera-könyvben szerepel egy női csoport, amelynek tagjai meztelenül fotózzák egymást, hogy megismerjék a saját testüket olyan szövegből nézve, ahogy addig még soha nem látták. Izgató játék, és még hasznos is.
Aztán csak vitatkozzatok mindezen.