Minden szerelmes levél nevetséges - olvastam valahol. Bár nem értek vele egyet, az biztos, hogy a szerelmi/szexuális kapcsolatoknak van egyfajta sajátos nyelvezete, amely kívülállók számára sokszor negédesnek, abszurdnak, infantilisnek tűnik. A szerelmesek, az érzelmi okokból együvé került emberek (házastársak) sokszor becézik egymást, nem csak akkor, ha kettesben vannak, hanem akár társaságban is: kérdés, hogy egy idő múlva a szerelem hajnalán bejáratott nevek nem válnak-e mesterkéltekké és mulatságosakká, nem kövülnek-e bele  a szereplők olyan szerepekbe, amelyek már rég nem a sajátjuk.

Engem persze nem is a házastársak vagy a "legitim" szerelmesek szokásai érdekelnek elsősorban, hanem a szeretők közötti kommunikáció. Merik-e egyáltalán becézni egymást? Vajon alkalmaznak-e olyan beceneveket, amelyeket már korábbi kapcsolataikban is használtak? Esetleg a becenevek csereszabatosak? Nehogy a pasi nevet tévesszen, például a feleségét és a barátnőit is egyöntetűen drágámnak, kicsimnek vagy valami hasonlónak hívja? 

Becézi-e az ember a szexpartnerét? Kinél hat a becézés lekezelőnek, kinél értékeljük nagyra? Milyen becézéseket tartunk kívánatosnak, és mi az, amit snassznak érzünk? Ha bennünket becéznek, viszonozzuk-e? Vigyázunk-e arra, hogy ezeket a megszólításokat csak olyankor használjuk, ha nincs senki hallótávolságban? Becézzük-e egymást levélben, sms-ben, vagy csak személyesen? Lehet-e becézés eredetileg trágár vagy durva kifejezés, ha megfelelő kontextusban és hangnemben adjuk elő? Vagy ezen inkább megsértődünk?

És, ha valaki azt választja, hogy nem becézi a szeretőjét, az miért teszi ezt? Vajon jelez ez valamiféle távolságtartást?