Barbieds újabb vendégposztot írt egy, a Private Affairs című amerikai weboldalon olvasott cikk alapján. Megint olyasmit fogtok olvasni, amin bőven lehet majd vitatkozni, és nem zárom ki, hogy egyesek fel is fognak háborodni az állításain. De ehhez is hozzá vagyunk szokva.
Kire és miért vágyunk? Meddig tart a kívánás? Miért olyan izgalmas félrelépni? Plusz még néhány mostanában felmerült kérdésre is akad talán válasz alább. Az írást a privateaffairs.com oldalon találtam, szerintem nagyon érdekes. (Laza fordítás, saját gondolatokkal itt-ott. Csak szólok.)
Az elkötelezettség nélküli szex a legvalósabb, legösztönösebb fajta szex, minden másféle testi kapcsolat csak gyenge utánzata ennek. Ez persze ellentmond annak a mélyen bennünk gyökerező hitnek, mely szerint az igazán jó szex olyan emberek közt történik, akik szerelmesek egymásba, és volt elég alkalmuk megismerni a másik testét és vágyait.
Ez utóbbi nézet rengeteg baj forrása a párkapcsolatokban, ugyanis ha igaz, akkor miért létezik mégis félrelépés? Simán előfordul, hogy boldog(nak tartott) házasságban élő férfiak és nők is szexuális különutakon járnak, állandó társuk pedig joggal teheti fel a kérdést, hogy hogyan lehet jobb az a heti-kétheti-havi kapkodós egy-két óra, akár szerelem nélkül, mint az otthoni, érzelmekkel átitatott szeretkezés.
A kérdőre vont házastárs nyilván a jó szexhez elengedhetetlen változatosságról, az újdonság vonzerejéről hord össze valamit, hogy védje a védhetetlent. Azt is a fejéhez vághatják, hogy ha annyira unalmas és kiszámítható a házasélet, akkor a másiknak miért nincs mégsem elege belőle.
A magyarázat tulajdonképpen nagyon egyszerű, és a vágy mint hiány definíciójával van összefüggésben. Vagyis a megcsalt fél azért nem un rá az otthoni szexre, mert érzékeli, hogy a partnere már nem vágyik rá annyira, mint régen - így állandó szexuális (és esetleg érzelmi) éhséget érez hűtlenné vált házastársa iránt. A másik vágya, amit korábban az "ismeretlenség" táplált, már kihűlőben van, kielégülést nyert. A visszahúzódása a közös szexuális életből azonban akarata ellenére tüzeli a házastársa étvágyát, így ördögi kör alakul ki, és minél inkább elérhetetlenné válik a partnere számára, az annál inkább akarja őt. Tulajdonképpen pont olyan érzéseket él át, mint a félrelépő fél a nem állandóan elérhető szeretőjével.
A hűtlen társ azért keres új partnert, mert az otthoni szex már nem új, nem érdekes számára. Az ismeretlen vonzza, csigázza fel a vágyát. Két házas ember szeretői kapcsolata az ideális ilyen szempontból - nem ismerik túl jól egymást, nem találkoznak gyakran, nem köti őket össze mély érzelmi-gazdasági-családi szál, vagyis tovább megmaradhat az ágyban az újdonság varázsa. Éppen ezért az ilyen szeretői kapcsolatok általában tartósabbak is, mint azok, ahol az egyik fél szingli. Az elérhetetlenség olyan szinten képes fenntartani a vágyat mindkét oldalról, hogy még a viszonylag bejáratott szexuális kapcsolat és az esetleg kialakuló érzelmek sem teszik unalmassá a viszonyt.
Egész más kifutása lehet egy olyan szeretőzésnek, ahol az egyik partner független. Lehet, hogy a házas fél státusza képes sokáig fenntartani az egész kapcsolat "elérhetetlenségét", és így sokáig megmarad a kölcsönös vágy. Gyakran előfordul azonban, hogy a független fél - súlyosan megszegve a félrelépés szabályait - szerelmes lesz, amire a másik házas volta jó lehetőséget teremt. Az elérhetetlenség nemcsak szexuális vágyat képes generálni, de érzelmit is. Ekkor azonban elkezd úgy viselkedni, mint az állandó partner: állandóan elérhetővé válik, és ezt most átvitt értelemben is értsétek. Tökéletesen betölti a másikban lévő hiányt, gyakorlatilag unalmassá válik.
Azok a hűtlenek, akik nagyon vágynak az elérhetetlen szeretőjükre, gyakran megpróbálják a házastársi szexben is imitálni a "laza" dugást. Nyilván minden szexuális kapcsolatban ugyanaz történik alapvetően - ugyanolyan mozdulatok, ugyanazok a szavak. Azonban más és más értelmet nyerhetnek, attól függően, hogy eleve mit gondolunk róluk, és milyen fajta kapcsolatban alkalmazzuk őket. Ha a szerelem kifejeződéseként tekintünk a szexre, akkor könnyen tűnhet színjátéknak, ha a szeretőnknek azt mondjuk az akció hevében, hogy szeretjük. Ha inkább az állatias, nyers vágy manifesztációjának tartjuk a szexet, akkor viszont az állandó (és jobbára megunt) partnerünkkel alakulhat ki fura helyzet: erőltetettnek hathat az igyekezetünk, hogy a szeretővel átélt vadabb élményeket otthon is újrateremtsük. Ami persze néha tudatos és kölcsönös is. Gondoljunk csak a "dobjuk fel a házaséletünket" című - szerintem eleve halálra ítélt - praktikasorozatra. Szexjátékok, szerepjátékok, extrém helyszínek, amelyek mind - a vágy fennmaradásának elmélete alapján jól láthatóan - az idegenség, elérhetetlenség illúzióját próbálják kelteni, hogy ismét feltámadjon a vágy egymás iránt. Amellett, hogy ez valóban csak illúzió, és az én tapasztalataim szerint nem működik, elég különös, ha olyanok érzik szükségét a szex ilyen módon való fűszerezésének, aki amúgy a kölcsönös, mély érzelmeken alapuló testi kapcsolat szentségében és maradandóságában hisznek.
A fentiek - mármint, hogy az elkötelezettség nélküli szex az igazi - szépen igazolódnak a szexuális fantáziáinkban is: jelentkezzen, aki a képzeletében az állandó társával csinál bármit is, vagy olyan képek jelennek meg lelki szemei előtt, hogy épp egy virágos réten, kézen fogva fut a szívszerelmével (na jó, 14 évesen lehet. :D). A fantáziák soha nem érzelmi kötődésről szólnak, sokkal inkább olyan dolgokról, amiknek közük nincs a mély, kölcsönös szerelemhez, hanem a teljesen vad és gátlástalan testiséghez. Márpedig szerintem a fantázia az, ahol igazán önmagunk lehetünk, ahol a valós szexuális természetünk megmutatkozhat. Egyben az is látszik, hogy mekkora tanult civilizációs kéreg rakódik a természetes hajlamainkra.
