Még ma is sokan vallják, hogy akár egyszeri megcsalás esetén is "gondolkodás nélkül" szakítani kell - na persze, ha a hűtlenség ténye kiderül. Bár a tolerancia a nyugati társadalmakban egyre nagyobb, ami a hűtlenséget illeti, a megcsalás ténye továbbra is rengeteg ember számára tűnik bűnnek, mitöbb, megbocsáthatatlan, indokolhatatlan, elfogadhatatlan kihágásnak.

Ezúttal nem arra vállalkozom, hogy vitassam a hűtlenség bűnként való megbélyegzését, hiszen mindenki annak tartja, aminek akarja, arra lennék kíváncsi, hogy hogyan oszlanak meg a vélemények köztetek, milyen arányban gondoljátok azt, hogy a hűtlenség kiderülése az esetetekben váláshoz vezetne, és milyen arányban azt, hogy ez megúszható.

Néhány adat a Népességtudományi Kutatóintézet által kiadott összefoglalásból (Demográfiai portré, 2009), 2001/02-es felmérések tükrében, csak, hogy képben legyünk, íme, a legtöbbször említett válóokok toplistája:

1. hely: szeretethiány (nők: 38,1%, férfiak: 19,3%)

2. hely: alkoholizmus (nők: 36%, férfiak: 5,6%)

3. hely: a másik hűtlensége (34,8%, férfiak: 26,9%)

4. hely: másik új kapcsolata (31,7%, 26,6%)

A nőknél mindenütt magasabbak a mutatók ebben a toplistában, viszont a férfiaknál első helyen áll a nej hűtlensége, másodikon az új kapcsolata (ezt valószínűleg úgy kell értelmezni, hogy hűtlenség mindkét esetben van, csak az egyikben elsősorban a fizikai vetülete a fontos, a másikban az érzelmi). Vagyis a nőknél a hűtlenség csak 3. helyezett, a férfiaknál az első, de még így is alacsonyabb százalékban említik, mint a nők.

Csak a 20. helyen szerepel ugyanakkor a saját új kapcsolat kialakulása okként (gondolom, ez kb azt fedi, hogy az illető beleszeretett valaki másba), érdekes módon a nőknek csak 5,6%-a hozza ezt fel, a férfiaknak viszont 10,1%-a. Sejthető, miért: a döntő mindig az, hogy a férfi szerelmes lesz-e, ha igen, akkor van esély rá, hogy együttélés legyen a szeretőzésből, ha nem, akkor ez az esély szinte nulla. Az, hogy a nő beleszeret-e  szeretőjébe, csak akkor mérvadó, ha ez a szerelem kölcsönös. (Nyugodtan hurrogjatok le, ha nem így van.)

Ezek tehát a statisztikai adatok, bő 10 évvel ezelőttről. De ne feledjük, ebből csupán azt tudjuk meg, hogy a válások milyen százalékában hivatkoztak a felek a másik hűtlenségére vagy saját külső kapcsolat kialakulására. Arról viszont fogalmunk sincs, hogy a hűtlenségi lebukások milyen arányban vezettek váláshoz. Ugyancsak érdekes kérdés, hogy ki mit gondol arról, ha lebukna, vagy ha tudomást szerezne a partnere hűtlenségéről, válás lenne-e a végeredmény. A mai szavazásban való részvétellel pont ezekre a kérdésekre adhattok választ.

Külön veszem azokat, akik már túlvannak a lebukáson, akár ők voltak hűtlenek, akár hozzájuk lettek hűtlenek (akár mindkettő igaz), és külön azokat, akik még nem buktak le (vagy nincs róla tudomásuk), illetve nem csalják meg őket (vagy nem tudnak róla), itt a kérdés hipotetikus. Persze sokan lehetnek, akik már egy korábbi kapcsolatukban lebuktak vagy lebuktatták a partnerüket, és most egy másik kapcsolatban élnek - ők mindkét csoportban szavazhatnak. Noha fentebb házasságról beszéltem, az élettársi kapcsolatokban élők is szavazzanak nyugodtan, esetükben ugyan kevésbé macerás a szakítás, de ettől a probléma még hasonló. Noha tudom, hogy nagy különbség van az egyszeri alkalom, a kalandozás és a folyamatos szeretőzés között, ezúttal nem akartam túl bonyolulttá tenni a szavazást, tehát szimplán a hűtlenség tényére kérdezek rá - tekintsük most a szexuális hűtlenséget mérvadónak. Várom tehát az esélylatolgatást, az élménybeszámolókat és a vitát. Előre is köszönöm a részvételeteket!