A hűtlenség ábécéje

Mindent a hűtlenségről, félrelépésről, megcsalásról! Amiről nem szokás nyíltan, tabumentesen és szenteskedés nélkül beszélni. Férfi és női szemmel egyaránt.

Ennyien vagytok

Térkép

Hűtlenség a Fácsén

Friss topikok

Innen érkeztek a blogra

Tudom, hogy tudod, hogy tudom. És, ha mégsem?

2011.03.30. 08:00 skarlát betű

Legutóbb arról beszéltünk és vitatkoztunk, milyen módozatai léteznek a nyílt hűtlenségnek, ami megcsalásnak igazán nem is nevezhető, hiszen a partner tudtával, beleegyezésével, sőt, sokszor biztatására történik, esetleg a jelenlétében, sőt, aktív részvételével. De van úgy, hogy a partner tudja, vagy igen valószínű, hogy tudja, mi folyik a "háta mögött", és ugyan nem egyezett bele expressis verbis, de mintha hallgatólagosan egyetértene - legalább is nem szól ellene semmit.

Ez a módozat azért nagyon bonyolult, mert sose lehetünk biztosak benne, hogy a másik, vagyis a megcsalt fél (aki lehet ugyanakkor csaló is, és ez még eggyel több ok arra, hogy úgymond megértsen bennünket) tényleg TUDJA-e, vagy csak sejti, hogy mi folyik, és ha TUDJA is, az mennyire tudatosul benne, illetve mennyire fojtja el magában ezt az igazságot. Ha feltételezzük, hogy tudja, és mégsem szól semmit, annak is több oka lehet.

1. Megszégyenítő lenne rá nézve, ha beismerné, hogy tudja, mert a társadalmi elvárás az, hogy ebben az esetben szakítson vagy botrányt csapjon, de ő egyikre se hajlandó.

2. Megszégyenítő rá nézve a tény, hogy megcsaljuk, de azért, mert tudja, hogy ennek oka részben vagy egészben ő maga, és ezt a témát nem lehet vele megbeszélni, úgy tesz, mintha minden rendben volna.

3. Tudja, de nem akarja tudni, vagyis minél kevesebbet akar tudni önvédelemből, és szándékosan nem is kíváncsiskodik. (Ha nyíltan fel kéne vállalnia akár önmaga, akár mások előtt, hogy hagyja a dolgot büntetlenül megtörténni, az az önképében okozna súlyos károkat.)

4. Tudja, és apránként gyűjti ellenünk a bizonyítékokat, hogy egy nap leleplezhessen, bosszút állhasson, megszégyeníthessen, kiverje a balhét. Amíg úgy tesz, mintha elfogadná, hamis biztonságérzetben ringat bennünket, hogy még óvatlanabbak legyünk. (Ennek alváltozata, hogy rá akar jönni, kivel csaljuk, és a szeretőn akar bosszút állni.)

5. Tudja, megérti, elfogadja, neki is van szeretője, de úgy érzi, hogy mindkét félnek jobb, ha ezt  a témát nem feszegetik, így ép maradhat a kapcsolatuk. Ez a tökéletes hallgatólagos beleegyezés, te is csinálod, én is csinálom, mindketten tudjuk egymásról, de nem szólunk semmit ... Társasjáték.

A nagy kérdés, hogy mikor melyik esettel van dolgunk (vannak átmenetek is, persze)! Ezt csak a partner és a szituáció alapos ismeretében sejthetjük, de attól tartok, igazán biztosak csak ritkán lehetünk benne.

25 komment · 2 trackback

Címkék: hallgatás találgatás

A bejegyzés trackback címe:

https://hutlenseg.blog.hu/api/trackback/id/tr192781732

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Korlátaink 2011.04.04. 12:03:26

A lélektan nagy erőkkel keresi a választ arra a kérdésre, milyen tulajdonságok (szaknyelven: vonások) határozzák meg érzelmi-lelki egészségünket, az életben való hatékonyságunkat. Az egyik ilyen szóba jövő tulajdonság a belső kontrollhitnek nevezett va...

Trackback: Érdemes grafológiai elemzést kérni vőlegényemről? 2011.04.04. 12:02:43

Érdemes grafológiai elemzést kérni egy grafológustól, ahhoz hogy többet megtudjak a vőlegényemről?Kedves Levélíró!Én inkább javasolnám, hogy beszélgessenek sokat, tapasztaljanak meg együtt minél többféle élethelyzetet: higgye el, ezekből sokkal jobban ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lord_M_ 2011.03.30. 09:02:32

Nem ér ennyire kerek posztot írni, így alig lehet hozzászólni :)

Van egy alternatív ötletem, nem tudja, nem is sejti, vagy csak amolyan "megérzés" szintjén van vele, de a megcsaló "bűntudata" belelátja a másikba azt, hogy tudja... hogy azért néz így, azért kérdez, azért mondja amit mond. Ilyenkor a hűtlenebb fél, igyekszik vagy elterelni a ki sem mondott gyanút, vagy valamelyik fenti lehetőségben reménykedik, és esetleg egy félév, év múlva mikor a másik fél tényleg szembesül a problémával, akkor hűtlenünk ártatlan szemekkel "de hát tudtad, nem?" ...

Tehát amíg a másik nem ad egyértelmű utalást arról, hogy Ő tudja és 'tűri' addig joggal feltételezhető, hogy nem tudja, és hogy pofánvágás lesz a vége ha mégis kiderül.

ha pedig bizonyosság van arról, hogy sejt valamit és csak azért nem szól mert "nyomoz" akkor bizony ügyesen kell a nyomokat felszámolni, mert ugye, akár komoly problémákkal is szembesülhet a nem annyira hűséges fél...

mindenesetre ma reggeli felfedezés: kopaszodom.

bee-lah 2011.03.30. 09:25:37

Én úgy gondolom, hogy inkább a nők hunynak szemet... de csak addig, amíg az anyagi biztonság nincs veszélyeztetve... mihelyt az érzelem is előkerül a férjük részéről egyből borul a bili...
Ahhoz, hogy egy férfi "hunnyon szemet" valamilyen "szervi baj" kell álljon a háttérbe... lásd 'Lady Chatterley szeretője'... ill. olyat is hallottam, hogy a pasi szívbeteg volt és nem akart kockáztatni, így "megengedte" hogy a felesége eljárjon kufircolni...

B1

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.30. 09:27:14

@Lord_M_: Ez tőled igen nagy dicséret, valóban túl kerekre sikeredett ... Elnézést. Ilyen az agyam, rendszerez :P

Amit te mondasz, igen, az is gyakori lehetőség, illetve a megcsalt fél tán tudja is valahol, csak nem akarja tudatosítani, mert így könnyebb. Persze utólag azt fogja mondani, hogy ő nem tudott semmiről. De jobb nem próbára tenni, és inkább megmaradni a bizonytalanságban.

Az a baj, hogy a nyomozósdiról sokszor nem sejt semmit a csaló, így nem tud védekezni sem ellene. Eleve tudni kéne, ha az ember párja ilyen hajlamú, de lehet, hogy nem tudja, mert nem ismeri annyira. Mondjuk, ha a gyerek cuccai között szokott kutatni, akkor elképzelhető, hogy nem áll meg itt.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.30. 09:30:16

@bee-lah: El se tudod képzelni, hogy egy férfi megengedi, mert érzi, hogy ez jót tesz a feleségének? Pedig van ilyen. Nem kell feltétlen betegnek lennie. A baj az, hogy a társadalom többsége pontosan azt fogja gondolni, amit te írsz, hogy azért engedi meg, mert beteg, pl impotens, és a pasi épp ettől félve nem fogja akarni hagyni ... Már, ha belekényszerül abba a helyzetbe, hogy színt kelljen vallania.
Egyébként olyat is hallottam, hogy a férj büszke volt, hogy más pasik is kívánják a nejét, és ez felizgatta.

Lord_M_ 2011.03.30. 09:54:35

@skarlát betű: Én egyszer mondtam az asszonynak, hogy keressen magának valami szeretőt, mert volt egy időszak az életünkben amikor olyan szinten volt frusztrált, nyűgös és emiatt majdnem teljesen aszexuális, hogy az már bosszantó volt. És persze jöttek a szokásos kifogások, hogy ma azért nem megy, mert jaj a munkahely, most a gyógyszer miatt, ma fáj a fejem, ma a megint a munkahely... neked egy héten 4x már nem is elég?

persze, a felajánlásnak komoly sértődés lett a vége(!), hogy én nem értem őt meg. pedig dehogynem, csak úgy voltam már vele, hogy ennyi nyűg és görcsölés lassan de biztosan mérgezi a kapcsolatot mert a viták állandósulnak. Gondoltam, én naív, ha esetleg kiszakad egy - két órára és le tudja vezetni a feszültséget máshogyan, ha velem éppen nem is, akkor talán javul a helyzet (megnyugszik, felszabadul) és a lelkiismeretére apellálva nem szövődne új szerelem, azaz nem borítaná fel a kapcsolatunkat. mintegy "terápia"... persze nem lett belőle semmi, csak duzzogás, hogy bunkó vagyok...

neszeneked "megengedem mert jót teszek vele" ... :)

bee-lah 2011.03.30. 09:58:29

@skarlát betű:
>a férj büszke volt, hogy más pasik is kívánják a nejét

ez még ok...
csak nem szexelhet vele... :)

B1

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.30. 10:52:45

@bee-lah: De akkor nem is biztos, hogy kívánják. Annyira ... :-) Nagyon sokfélék az emberek, ilyen is van, olyan is, aki nézni szereti, ha a nejével csinálják. Biztos nem a többség, de létezik. :-)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.30. 10:54:15

@Lord_M_: Nekem tetszett volna a javaslatod :-) De nem vagyunk egyformák. Egyébként erről beszélgettem barátokkal, és az egyik azt mondta, ha kijelented, hogy keressen szeretőt, az azzal egyenlő, hogy kimondod: már nem szereted. Persze nem kell, hogy valóban így legyen, csak ő így értené, ha ezt az engedélyt megkapná.

Lord_M_ 2011.03.30. 11:11:45

@skarlát betű: Nézd, neki nem tetszett, ami egyfelől jó érzés is, másfelől persze meg megmaradt a feszültség és frusztráltság. Nálam nem azzal volt egyenlő hogy "nem szeretlek", hanem a problémát szerettem volna eszkalálni. Mert házon (és ágyon) belül az eszközeim elfogytak, ezzel párhuzamosan a türelmem is. Annak pedig semmi értelmét nem láttam, hogy egy esetleges sokadik visszautasítás, vagy kudarc további feszültségeket szüljön. A helyzet az, hogy nem tudom neked mennyire tetszett volna az ajánlat, adott állapot mellett, elmondása szerint nem azzal van a baj, hogy velem nincs kedve összebújni, hanem hogy egyáltalán nincs kedve, ereje, ingerenciája ahhoz, hogy a szexre gondoljon. Így viszont agyoncsapta a stressz és feszültség levezetésének módját is...

Bár tény, nekem is volt már olyan állapotom, hogy inkább megvertem volna az asszonyt mint szexuálisan kapcsolódni :) és nem azért mert vele volt bajom, hanem mert egyszerűen a környezet olyan szinten készített ki napközben, hogy verekedni jobb lett volna... végül se verekedés, se szex nem volt, de mondjuk nálam csak másfél hétig tartott... az ominózus eset pedig majdnem egy éve tartott akkor amikor ezt az ajánlatot tettem...

és hogy ez hol kapcsolódik ? - erről tudtam volna, és befogtam volna a pofámat egy ideig, hiszen én mondtam. Persze csak egy ideig... mert azért én is azt gondolom, hogy egy párkapcsolat két emberről szól... néha elfogadható egy - egy hiba, vagy ilyen eset, hiszen az élet elég hosszú... a folyamatos szerető tartással persze lehet nehezen tudnék kibékülni (ha egyáltalán), különösen abban az esetben ha a kapcsolatunk nem bevallottan csak érdekek miatt maradt meg.... aztán persze még öregedhetek kicsit, és lehet másképp fogom gondolni... 5 éve is másképp gondolkodtam a témában... akkor én is kereszthalállal büntettem volna a hűtlenkedőt és párját... most meg láthatóan szelídülnek a gondolataim

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.30. 11:33:14

@Lord_M_: Bizony, nem volt hülyeség, hogy régen csak bizonyos életkor fölött lehetett valaki a szenátus vagy a vének tanácsának tagja :-) Nem ártana megint bevezetni.
Vannak olyan életállapotok, amelyekben az ember kevésbé gondol szexre, de ha így van, és a párja meg sokkal többre vágyik, akkor logikus, hogy elengedi mással. Ez lenne a szeretet, az én értelmezésemben. Emiatt miért kéne elválni, ha minden más jól működik?

barbieds (törölt) 2011.03.30. 12:08:13

Egyszer azt olvastam, hogy a "megosztom a feleségem mással" hátterében tulképp a megcsalástól való félelem munkál, így a férj kvázi kontrollált körülmények közt levezetheti az ezzel kapcsolatos feszültségeit. Lezárja, ámen. Nekem mondjuk furcsa okoskodás, de hát biztos van ilyen is. Mert mi van, ha még féltékenyebb lesz? Vagy a csaj rákap a dologra, és magánúton is félre dug? :)

@skarlát betű: Logikus lenne az elengedés mással, de szerintem attól fél mindenki, hogy több lesz, mint szex, és akkor borulhat az egész kapcsolat. Ez mondjuk akkor szempont, ha amúgy azért együtt maradnának.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.30. 12:31:33

@barbieds: Teljesen jogos. A nagyon őszinteségpárti épp ezért enged meg úgymond mindent, mert kontrollálni akarja a folyamatokat. Csak nem lehet őket kontrollálni, szerintem. Képtelenség. Valószínűleg előbb-utóbb belátja, hogy jobb, ha meg se próbálja uralni az egészet, vagy megpróbálja majd másképp uralni. Egy példa: pasi a totális liberális beállítottság, az első igazi hosszú távú kapcsolata úgy ért véget, hogy megengedte a nőnek az egyik barátjával való félrelépést, a nő beleszeretett a barátba, hozzá is ment. Pasi most egy olyan lánnyal jött össze, akinek ő az első az életében, teljesen vallásos ... Véletlen? Vagy tanult az előzőből?

éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2011.03.30. 14:17:16

nálunk kb eyg évvel ezelőtt volt olyan helyzetm amikor én nagyon féltem attól, hogy a férjem esetleg megtudhatta. furcsán viselkedett és én persze rögtön azt láttam ebbe bele, amitől féltem... egy darabig megpróbáltam kiszedni belőle, hogy mi baja van, de durva elutasítás volt a válasz. utána pedig igyekeztem úgy tenni, mintha nem lenne semmi gond és múló rosszkedvnek tekinteném a dolgot. ezzel együtt a mai napi nem vagyok arról 100%-ig meggyőződve, hogy nem tud semmit...
és persze volt arra elméletem, hogy miért tesz úgy, mintha nem tudna semmit. kb az első 4 pont összegyúrva... kiegészítve esetleg azzal, hogy mivel úgy érzi, hogy ez jó nekem, szeret annyira, hogy hagyja...
a hétvégi beszélgetésünk óta pedig még inkább érzem ezt az utóbbi gondolatot. hogy tudja ő is, hogy langyos már ez a szex köztünk, vágyna ő is valami pezsgésre, amibe akár bele is férhetne egy éjszaka a megfelelő idegennel...

éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2011.03.30. 14:27:20

még annyit a dologhoz, hogy ezek a dolgok nagyon személyiségfüggők. mi egyikünk sem vagyunk voltunk féltékeny típusok, mindig is elmondtuk egymásnak a kis flörtjeinket. a szeretőmet is elmondtam, amikor még csak flört volt... és érdekes módon a szeretőmből is szinte teljesen hiányzik a féltékenység, legszívesebben tartáná nekem a gyertyát, ha a férjemmel vagyok :) na erre azért én képtelen lennék...

@skarlát betű: én sem vagyok a teljes őszinteség pártján. mert az addig ok, hogy sok minden leegyszerűsödik és az jó. de a túlzott őszinteség, a teljes kitárulkozás szerintem csak ront a helyzeten.
az életkorhoz kötött politikai szerepvállalással pedig abszolút egyetértek. arról nem is beszélve, hagy manapság akár huszonéves szingli nők is dönthetnek válóperekben és gyerekelhelyezési ügyekben... nevetséges.

ha sok vagyok, moderálj! :)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.30. 14:45:09

@éniskócos: Aztán, mikor komolyra fordult, többet nem szóltál róla? :-) Ez ismerős lenne.

Miért, abban a világban, ahol egy cölibátusban élő pap jegyesoktatást tarthat ...? És ezt még komolyan is veszi valaki!

Itt csak én lehetek sok :-) Engem viszont nem tud senki moderálni.

éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2011.03.30. 14:52:14

@skarlát betű: így van, utána elhallgattam ezügyben... a többit továbbra is elmondom :)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.30. 15:06:40

@éniskócos: Pedig ez is lehetne gyanús, de érthető, h az ember ezt teszi. Tudom :-)

bee-lah 2011.03.30. 15:11:34

@skarlát betű:
>Biztos nem a többség, de létezik.

Aki ilyet ismerek, mindnek gondja volt a péniszével...
legalább fejben, de az esetek többségében a valóságban is...

Nekem biztosan rosszul esne, ha a Zasszonynak nem volna elég a farkam... de nem csuknám be a szemem, hanem elküldeném őt... valószínűleg páros lábbal... ahol baszol, ott eszel...
de ugye én egyszerű lélek vagyok... :)

más lenne a helyzet, ha 10-15-20 évvel öregebb lennék tőle... akkor inkább az "egy jó üzletben társtulajdonosnak lenni" elv érvényesülne... de csak úgy 10 év múlva, amikor már 50-es leszek...

Bí a pragmatikus :)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.30. 15:18:53

@bee-lah: Kedves ember lehetsz :P
És mi van, ha ez egyáltalán nem farokfüggő??? Nem potencia és nem farokméretfüggő, hanem valami egész másról szól.
Egyébként az rendben lenne, ha te lépnél félre, ha jól értettem?
Idősebbnek gondoltalak, érdekes ...

bee-lah 2011.03.30. 16:35:27

@skarlát betű:
inkább önző... :)))

szerintem egy kapcsolatban alapvető a szex...
és a szex a kapcsolat "hőmérője"

nehéz mit mondanom, mert én már-már szexmániás vagyok... az átlag közeli paramétereimet meg szorgalommal és kreativitással pótolom ki... :)
akinek ez nem elég, az elmehet... de aki marad, azt királynőként kényeztetem...
(domina kizárva és a pénzem is csak inkább átlagos a teljesség kedvéért...)

a félrelépés:
amikor jött a lehetőség, de kimaradt, az inkább összehozott a Zasszonnyal... az amúgy se rossz kapcsolatunk már-már idillikussá vált mostanság :)
baromi jókat szeretkezünk, persze én egy kicsit gyakrabban csinálnám :) nőtt a lelki összhang...

úgy tűnik, hogy a félrelépésekre inkább hullámvölgyekben (pl. 90ről 75re csökken :) ) vagyok fogékony... kivéve: a szőke, kékszemű nagymellű cicák dorombolása még 98%-os elégedettségnél is magával ránt... de aztán mindig megállok, mert nekem nem éri meg :)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.30. 20:50:54

@bee-lah: Hát, akkor boldog ember vagy :-) És kibicként olvasod ezt a blogod, nem személyes érintettségből. Gondolom, a zasszony is szőke, kékszemű és nagymellű, ha már ... :P

bee-lah 2011.03.30. 21:45:01

@skarlát betű:
a nagymell hiányzik... (inkább csak közepes)
ezért is vagyok sebezhető... :)

B1

Vektorigo · http://iranylondonblog.hu 2011.04.02. 02:15:09

@Lord_M_: BÁtor felajánlás :) és mi lett volna a ha függő lett volna az új szeretőtől és elszereti? Mert ha nem tőled kapja ezt meg, akkor lehet h ahhoz megy, akitől megkapja.
Krdezd meg a feleségedtől, hogy mitől érzi, hogy szereted? ...ha még szereted...

Lord_M_ 2011.04.02. 02:42:33

@Vektorigo: Bátornak bátor, de nem kiszámíthatatlan. Kockázat is lett volna benne, de matematika, akkor is kockáztatok, ha minden úgy marad mint ahogy akkor állt. Akkor az állandósuló feszültség, probléma és viták mérgeznek meg mindent. És ez nem csak rajtam múlt, igyekeztem minden vitából kihátrálni, de én is csak egyre feszültebb voltam, és így természetesen lettek visszaszólások...

mitől érzi/érezte? Ezt csak ő tudja, hogy érzi (érezte) e... ugyanakkor a feleségemtől elváltam.

az okokat és történeteket nem vázolnám itt fel, maradjunk annyiban, hogy különös fordulattal ért véget a történet... kb úgy mint amikor James Bond áll egy szédületes bunyó után, és tulajdonképpen nem tudja mi miért történt...
süti beállítások módosítása