Nemrégiben ígértem, hogy írok majd könyvekről is, amelyek a poszt témáját ilyen vagy olyan oldalról közelítik. Nos, az első kötet, amelyet ajánlok, A vágy csendje címet viseli. Egy amerikai pszicho néni, Dalma Heyn vetette papírra, és szerintem igen érdekes megállapítások szerepelnek benne, bár korántsem értettem egyet mindennel.
A könyv kizárólag női oldalról közelíti meg a hűtlenség témáját, és kifejezetten a hosszú évek óta házasságban élő, középosztálybeli amerikai nők vallomásaira épít. De az általuk elmondottak Európában sem hangzanak idegenül, azt hiszem.
Az alaptézis szerint a nők a házasságot valamiféle ketrecként élik meg, amelyben tökéletesen kell alakítaniuk a szerepüket. Előre meg van határozva, miket vár el a társadalom egy feleségtől, egy anyától, egy háziasszonytól: akármilyen is volt a nő korábbi, hajadon kori egyénisége, ezek az elvárások túl erősek ahhoz, hogy jelentős mértékben eltérjen tőle valaki anélkül, hogy ezzel ki ne vívná a környezete, főleg a saját családja rosszallását.
Noha a férfiak számára is létezik ez a ketrec, sokkal nagyobb mozgásterük van benne, mint a nőknek, akiknek főleg a gyerekvállalás korszakától kezdve kötelező szerepeket kell alakítaniuk. A könyvben szereplő nők lassan ébrednek rá ennek a ketrecnek a létezésére, és egyikük-másikuk lázadni is próbál ellene, de a házasság keretein belül borzasztóan nehéz ezt megtenni. Úgy érzik, nőiségük, egyéniségül lassanként feloldódik a szerepek mögött, és ezzel egyenes arányban a libidójuk is csökken. A szexualitás kötelességgé degradálódik, fantáziátlanná lesz, végül már esetleg kellemetlen, vagy éppenséggel elviselhetetlen, ha a férjjel való kapcsolat kiüresedik.
Ha ebben az állapotban a nő találkozik egy olyan férfival, aki benne ismét felfedezi a nőt, lehántva a rárakódott feleség-, anya-, háziasszony-, megbízható munkaerő-, szülői munkaközösségi tag- satöbbi szerepeket, az elképesztő hatással lehet rá. Az elnémított, elszürkült szexualitás soha nem látott erővel tör fel bennük. Újra felfedezik azt a fiatal nőt, akik valaha, az elköteleződés, házasságkötés, családalapítás előtt voltak. Úgy kell nekik ez az érzés, mint egy falat kenyér. És képtelenek a férjükkel átélni. Ez nem jelenti azt, hogy el akarnának válni, de az új élményről sem akarnak lemondani.
A könyvben érdekes esettanulmányokat is bemutat a szerző, néhány megkérdezett még az orgazmus szavakba foglalására is vállalkozik, beszámolva arról, hogy miért más a szex a szeretővel, mint a férjjel ... Sok, itt, a blogban tárgyalt kérdés is felmerül a könyvben, de akit érdekel a téma, annak melegen ajánlom. Egy gond van az ilyen könyvekkel: az ember hazaviszi, és mi van, ha a férje is beleolvas?