Ezúttal Bella Otera osztja meg velünk tapasztalatait és várja a kommentjeiteket.

GYENGESÉG

(amikor nem klasszikus szerető a férfi, de sokáig sodródnak mind a ketten)

Lehetetlen helyzetbe sodortam egy nálam tizenvalahány évvel fiatalabb férfit. A szeretője lettem. Tőle szexuálisan és intellektuálisan is megkaptam mindent, amire szükségem volt, miután a férjemtől teljesen elhidegültem. Néhány óráját elloptam ennek a férfinak, heti, kétheti rendszerességgel találkoztunk. Az elején még gyakrabban.

Többször ki akart lépni ebből a viszonyból, meg is tette ideig-óráig, aztán valahogy mindegyre újból összejöttünk. Sok volt a para részéről, hogy kitudódik a titkos viszonyunk, mi lesz, ha a férjem megtudja, mit szól majd a családja, mit mondanak a barátai, egy kisvárosban, ahol állítólag mindenki tud mindenkiről mindent. Engem ez kevésbé izgatott, mivel nem vagyok tősgyökeres ebben a városban, így az ismeretségi köröm is sokkal szűkösebb az átlagnál. Emlegette azt is, hogy útjában állok, hogy akadálya vagyok annak, hogy ő is megtalálja igazi társát, hiszen normális kapcsolatra, életre vágyik.

Nem ítéltem el soha ezekért a vágyaiért, csak éppen nem voltam képes jó szántamból kilépni ebből a viszonyból. Önzőnek titulált, és annak is éreztem magam. Túlságosan ragaszkodtam hozzá, túlságosan megszerettem, barátomnak is tekintettem a szeretőség mellett. Szinte három évig tartott, kisebb szünetekkel: vagy egy régi barátnő került vissza az életébe, vagy egy újabb, vagy csak úgy szakított, mert beparázott. Voltak olyan időszakaink is, amikor csak a barátság oldalát erősítettük a kapcsolatunknak, kocsmában találkozgattunk, beszélgettünk, közös intellektuális tevékenységeket is folytattunk neten keresztül.

De újra és újra felébredt a vágy. Nem akartam lemondani róla, hisz jó szeretők voltunk, számomra addig soha meg nem tapasztalt érzésekben volt részem, és ezért bármit megtettem volna. Leborultam a férfi előtt, aki mindent képes volt megadni nekem. Kivéve érzelmeket: ezeket csak az ágyban tapasztaltam meg vele, de az is lehet, hogy férfias vágyait értelmeztem így félre. Igazán nem is vártam el tőle, hogy szerelmes férfiként tündököljön a szememben.

A randevúkat én szorgalmaztam, én voltam a viszonyunk mozgatórugója, ő meg „sajnos” bábként mindig elfogadta, amit kínáltam. Nem ragozom, hogy mennyire szerettem, de ennek az összes testi, lelki tüneteit átéltem, különösen, amikor éppen szünetet tartottunk valami miatt.

„Te is tudod, hogy egyszer ennek vége lesz, mert ennek vége kell lennie” - hallom a hangját, tudtam ezt mindig is, hisz az élet nem ponyvaregény, vagy lányregény, és szappanopera hősök sem vagyunk. Felmerült az a kérdés is, hogy miért kellett annyiszor szakítanunk, és különösen, miért kellett ugyanannyiszor újra is kezdjük, ha tényleg úgy érezte, hogy élete nagy projektjeinek megvalósításaiban akadály vagyok. Gyengeségből, volt a válasz. Miféle az a gyengeség, tettem fel a kérdést magamnak többször is, ami egy férfiből árad, hogy mindegyre enged egy nő csábításának, mikor tudja, hogy nem helyes, amit csinál, és még akadálynak is tekinti a szeretőjét. Ezt a kérdést még most is gyakran  felteszem magamnak.

Persze egyszer csak történik valami. Bekövetkezik az elkerülhetetlen: kerül egy másik nő, korban hozzáillő, ugyanaz a nyugtalan típus, mint a szerető, a férfi pedig gyorsan dönt, a szeretővel összeizzadt ágyba azonnal be tudja a fektetni az új nőt, és két együtt töltött nap után már kapcsolatban is van vele. A férfi menekül ilyenkor. Gyengeség. Ez a kulcsszó itt. Gyenge a férfi, hogy idejében befejezzen egy viszonyt, gyenge, mert mindegyre visszafogadta a szeretőjét, gyenge, mert az első ígéretes kapcsolatba egyből belelovalja magát, ki se szellőzteti a fejét, gyenge, mert semmit se vállalt azért a nőért, akivel jól érezte magát – lehet, hogy csak a társadalmi konvenciók miatt -, gyenge volt a nő is, mert nem hagyta ott az első jelnél, nem volt képes megválni tőle, mert szerette.