Az egyik előző poszt kommentjei között kanyarodtunk el ahhoz a kérdéshez, hogy vajon miért kapaszkodunk össz-társadalmilag a monogámia mítoszába, ha valójában látva látjuk, hogy nem működik? Legalábbis abban a formában, amelyet a mesék példaként elénk állítanak, vagyis, hogy herceg és hercegkisasszony boldogan élnek, amíg meg nem halnak, biztosan nem működik.
Mitől jó az nekünk, hogy továbbra is etetjük magunkat és gyermekeinket ezzel a tündérmesével? Vajon elég magyarázat a megszokás? Hiszen voltak kitörési kísérletek, a hippi mozgalom például szabad szerelmet hirdetett, ezzel csak az volt a baj, hogy nem bizonyult fenntarthatónak: amikor gyerekek születnek, akiket fel kell nevelni, akkor elég hamar végetér a felelőtlen örömködés. A múltban is mindig zavaró tényezőként érzékelte a társadalom (illetve annak vezetői) a hasonló kezdeményezéseket. De miért?
Egyrészt beláthatjuk, hogy intézményi szinten a jelek szerint szükség van a családra, mint alapegységre, és a nyugati civilizáció a család alapját két ellentétes nemű egyén közösségeként képzeli el. (Noha a nemekről már vannak viták.) Mi lenne a tulajdonviszonyokkal például, ha nem lenne családi, nemzetségi kötődés, ha teljesen követhetetlenné válna, kinek mihez van joga, ki kitől örököljön, ki kit segítsen extra előnyökhöz?
Ebből a gazdasági szükségszerűségből azonban miért kellene feltétlen annak is következnie, hogy ez a két egyén senki mással ne létesíthessen szexuális illetve érzelmi/erotikus kapcsolatot "legálisan" (vagy legitim módon)? Hiszen úgyis létesít, persze nem az összes, de épp elég nagy számú egyén ahhoz, hogy ne anomáliáról, hanem rendszerszerűségről beszélhessünk. A hűtlenség vagy nevezzük, ahogy akarjuk, létezett, létezik és mindig létezni fog, amíg ember az ember. Akkor miért nem lehet ezt bekalkulálni a társadalom működésébe, és elfogadni természetesként? Miért kell folyamatosan harcolni ellene?
Néhány ötlet a miértre:
- Érzelmi okokból nem tudjuk elfogadni. Túl erős bennünk a kizárólagosság, a birtoklás iránti igény ahhoz, hogy önként lemondjunk róla.
- Attól tartunk, hogy a társadalom káoszba süllyed, ha eleresztjük a gyeplőt. Keretek kellenek nekünk, hogy biztonságban érezhessük magunkat, és a monogámia ilyen kereteket biztosít. Hogy csak ideig-óráig és illuzórikusan, az már mellékes, a lényeg, hogy a hitünket ne veszítsük el.
- Hatalmas manipuláció áldozatai vagyunk. Az állam és az egyházak azért ragaszkodnak annyira a monogámia tanításához, mert ezáltal befolyásuk alatt tarthatnak bennünket. Az emberek egy része nem mer félrelépni, mert fél a közmegvetéstől. A másik része félrelép ugyan, de rossz lelkiismerettel teszi, vagy legalább is retteg a lebukástól. És zsarolhatóvá válik! (Hány politikus karrierjét sikerült már tönkretenni szexbotrányokkal? Ugye, nem kell neveket mondanom?) Így vagy úgy, a monogámia mítosza kiválóan alkalmas arra, hogy manipuláljanak bennünket.
Nem folytatom a sort, kíváncsian várom a véleményeteket!
Az utolsó 100 komment: