A hűtlenség ábécéje

Mindent a hűtlenségről, félrelépésről, megcsalásról! Amiről nem szokás nyíltan, tabumentesen és szenteskedés nélkül beszélni. Férfi és női szemmel egyaránt.

Ennyien vagytok

Térkép

Hűtlenség a Fácsén

Friss topikok

Innen érkeztek a blogra

Vendégposzt: Esős nap (Féltékenység)

2011.09.19. 07:36 skarlát betű

Biztos elkönyveltétek, hogy már lusta vagyok saját posztot írni, de nem ... Csak örülök, hogy mostanában többen is küldötök ötleteket.

Ezúttal E. Bonheur egy novelláját ajánlom a figyelmetekbe, az írás a legutóbbi posztban tárgyalni kezdett féltékenységet boncolgatja. Kis részletet közlök itt az belőle, az egész elolvasásához pedig kattintsatok majd a linkre.

Kommentelni itt is lehet!

 

 

Esős nap

(...)

Megcsal, megcsal, visszhangzott a szó a fejemben, már nem szeret, hazudik nekem, el fogom veszíteni egy másik nő miatt, akinek csak átkozott vágyai és tervei lehetnek. Miért akarja elvenni tőlem az egyetlent, hogy merészeli, hisz még szépnek se mondható, nem illenek egymáshoz, hasítottak belém a kérdések.

Napról-napra egyre ingerültebb lettem, nyomokat, árulkodó jeleket kerestem mindenütt, rúzsfoltokat, hajszálakat, bármit, amivel végre leleplezhetem. A szerelmem ingeit szagolgattam, nadrágjait kiforgattam, alsóneműjét is alaposan átvizsgáltam. Mindenkinek elsírtam magam, az ismerőseimmel figyeltettem őket. Egy kisvárost megtöltöttem a panaszaimmal, az meg csak gúnyosan nevetett a szemembe, kikacagta leírhatatlan fájdalmamat. (...)

Az egész szöveg elolvasásához kattints ide!

33 komment

Címkék: novella féltékenység vendégposzt

A bejegyzés trackback címe:

https://hutlenseg.blog.hu/api/trackback/id/tr773237159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

barbieds (törölt) 2011.09.19. 09:22:22

Kurva jó írás. És hála istennek, hogy ilyet még halványan se éreztem soha életemben!

Koborlovag 2011.09.19. 12:16:20

Nagyon jó írás... átjön rajta az a megcsalástól való patológiás rettegés, amivel titkon, ajtók rejtekény sokan szenvednek. Kicsi önbizalom egy olyan kapcsolatban, amire a delikvens feltette az egész életét, miközben abból gyökereiben hiányzik a normális kommunikáció.
Valahogy úgy érzem ilyesmi bújik meg a híradások "szerelemféltésből" elkövetett gyilkosságai mögött is. Tanulságos - must read!

E. Bonheur 2011.09.19. 13:12:59

Az előzményei ennek az írásnak egy levél, amit kaptam, amiben többek között ez a mondat is volt, hogy: "ölni tudnék érte". Féltékeny nő....valahogy így képzeltem el. Ez persze fikció, de akkoriban sokat foglalkoztatott ez a téma.

Ez viszont, féltékenységből elkövetett gyilkosság www.fiala.hu/index.php/bejegyzesek/79-bertrand-cantat, és ez már valós sztori, ami még tovább bonyolódik öngyilkossággal is. www.storyonline.hu/hirek/bertrand_cantat_noir_desir/21778/

erről már érdemes volna beszélgetni, hiszen megtörtént.

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2011.09.19. 13:13:26

Érdekelne, hogy vajon mindeközben a másik fejében milyen gondolatok keringtek. Vajon a másik oldal hogyan éli meg ezt, mennyi lehet igaz az ilyesfajta képzelgésekből? Mennyi a tény, és mennyi a (torzított) képzelet szüleménye?
Lehet esetleg kérni egy olyat, hogy ugyanez a történet a másik szemszögéből hogyan hangzana? :)

E. Bonheur 2011.09.19. 13:23:44

@Enchantée: hát se időm, se hangulatom nincs ezt a férfi szemszögéből leírni, így hát marad a képzelet, és esetleg a találgatás. De én is kíváncsi lennék arra, hogy mi lehet egy féltékeny ember párjának a fejében.

barbieds (törölt) 2011.09.19. 13:40:13

@E. Bonheur: Hű, a Cantat-ügy engem is nagyon megragadott, egészen a Trintignant-lány megölésétől a szegény (magyar) felesége öngyilkosságáig. A pasi az a fajta pusztító és ellenállhatatlan egyéniségű művész valószínűleg, aki sikeresen inkább a szerelmeit gyilkolja, pedig neki kéne leugrania egy szikláról, bele a szép francia Riviera tengerébe.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.09.19. 14:52:02

@E. Bonheur: Szerintem ez nagyon attól függ, hogy milyen jellegű a kapcsolat, mennyire egészséges lelkületű a szenvedő alany, és mennyire vannak összekötözve már korábbról.
De van egy olyan mértéke ennek, ami szerintem gyűlöletet generál abban, aki áldozatává válik, és nagy szerencse, ha nem lesz belőle tragédia.

Egyébként kiráz a hideg a "szerelemféltés" kifejezéstől ...

kiscsillag_75 2011.09.20. 09:26:44

@Enchantée: Volt ilyen kapcsolatban részem. Én úgy gondolom, hogy a másik fél is legyen olyan erős lelkileg, mint amilyen én vagyok. Nekem ez elengedhetetlen egy kapcsolatban. Részéről egyértelműen önbizalomhiány okozta a beteges féltékenységet, amire én nem adtam okot. Még a megcsalás gondolata sem merült fel bennem. Másról nem igazán tudott velem beszélgetni, folyamatos megerősítést várt tőlem, hogy biztosan szeretem és nem csalom meg. Nálam ez oda vezetett, hogy egyre kevesebb dolgot osztottam meg vele, majd amikor mindig csak azt hallottam, hogy én biztosan megcsalom, egy idő után elgondolkoztam rajta, hogy miért is ne. Elég gyorsan véget ért így a kapcsolatunk. Féltékeny típus vagyok én is, de idáig szerencsére még nem süllyedtem és jó példa számomra azóta is, hogy hová vezethet a túlzott féltékenység. Biztosan negatív irányba viszi a kapcsolatot és a másik fél inkább menekülne.

kardhal77 · http://kardhal.blog.hu 2011.09.20. 10:38:22

@E. Bonheur: egyébként, ha nem derült volna ki gratulálok az íráshoz! Én is azt vallom, hogy a kultúrának be kell törnie! :)

"Delia, oh, Delia
Delia all my life
If I hadn't have shot poor
Delia I'd have had her for my wife"

www.youtube.com/watch?v=Y1iKEPzF1Js

Lars.Lares 2011.09.20. 11:19:24

Ha már bevallottad :) - hogy hol végződik kiderül az írásból, de hol kezdődik a féltékeny típus @kiscsillag_75: -)? Honnan indult az a nő akit @E. Bonheur: képes volt olyan magával ragadó képszerűséggel megrajzolni?

kiscsillag_75 2011.09.20. 11:54:14

@Lars.Lares: Úgy gondolom, ott kezdődik, amikor a másikért mindent megteszel, érezteted vele, hogy szereted, nem adsz rá okot és mégis hiányzik a bizalom :-(

Koborlovag 2011.09.20. 13:33:17

@E. Bonheur: szerintem az elszenvedő fél az elején nem érti az egészet, hiszen ő egészséges lelkülettel egyfajta alap bizalommal indul a kapcsolatba. Aztán feszeng, mivel tudja milyen konfliktust szül milyen ok, így vagy nem beszél a dolgairól (ezzel még több kételyt generál a másikban), vagy pedig próbálja sikertelenül a másiknak megmagyarázni a dolgokat. Aztán a folyamatos feszültségek után elhidegülés, végül már menekül a kapcsolatból.
És jobb esetekben itt vége is az egésznek. De ahogy a témaindító fikció is tovább viszi - a féltékeny ragaszkodás, a soha nem igazolt kételybe való beleragadás végül ilyen végzetes tettekig is eljuttathatja a beteg lelkű embert.

E. Bonheur 2011.09.20. 18:14:45

@Koborlovag: Ebbe van valami, amit mondasz "nem beszél a dolgairól", ezt én is így látom, és ez a nembeszélés olaj a tűzre. Mert a nyílt beszéd, azért megnyugtathatja még egy forró fejűnek is a fejét, legalábbis egy időre. És mondd, ki szeret kételyek között élni?

Labdarózsa 2011.09.20. 18:43:51

Mennyire sokfélék vagyunk! Mennyire iszonyatos lehet ilyen érzéseket hordozni. A féltékenységnek ilyen mély burkában sosem jártam. Vagy mert nem voltam soha annyira szerelmes, vagy annyira önző, esetleg irigy? De lehet, hogy csupán rájöttem, magam büntetném az ilyenfajta gondolatokkal.
Az írás amúgy remek, és a mindent elsodró érzelmeket talán kicsit irigylem is a főhőstől.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.09.20. 19:34:20

@E. Bonheur: Nyílt beszéd? Valakivel, akinek már az is sok, ha a partnere ránéz egy másik nőre/férfira? Azzal nem lehet nyíltan beszélni. A legtöbb emberrel egyébként nem lehet, vagy ezért, vagy azért, de persze ennek is van elviselhető mértéke ... A féltékeny ember olyan, mint az inkvizíció: a gondolataidban akar vájkálni, márpedig olyan nincs, akinek 100%-ig "bűnmentesek" a gondolatai :-P

@Labdarózsa: Szerintem ne irigyeld az ilyen érzelmeket, inkább örülj neki, hogy rád ez nem jellemző :-)

Lars.Lares 2011.09.22. 09:04:05

Ezt a kijelentést imádom @skarlát betű: -)!
Remélem gondolatban minden nő legalább olyan "bűnös" (szabad) mint a hímnem egyedei. :)

Koborlovag 2011.09.22. 13:30:08

@E. Bonheur: Igazából Skarlátbetű volt, aki jól leírta az igazságot egy ilyen jellemtípusú emberrel kapcsolatban: nem tudsz vele nyílt és őszinte lenni, mert az is baj. Ha nem olyan választ adsz, ami a kételyeivel egybecsengne, akkor megvádol a hazugsággal. Valójában önmaga ellensége az ilyen ember, nem mer bízni és ezzel magának teszi pokollá a kapcsolatot.
Egyetlen lehetőség van vele kapcsolatban: minél hamarabb menekülni a közeléből, ahogy kiderül ez a jellembeli sajátossága.

E. Bonheur 2011.09.22. 14:12:18

@Koborlovag: biztos igazad, igazatok van, nekem hálistennek közvetlenül nem volt ilyenben részem.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.09.25. 00:44:25

@barbieds:

"A pasi az a fajta pusztító és ellenállhatatlan egyéniségű művész..."

Nem nagyon hiszek az ilyen állítólagos "ellenállhatatlan egyéniségű művészekben" (a továbbiakban: eem). A magyarázat ennél sokkal egyszerűbb: azok a nők, akiket az ilyen férgek (mert férfinak nem nevezném őket) így vagy úgy tönkretesznek, annyira gyengék, hogy egyszerűen alkalmatlanok a normális érzelmi életre.

Az eem-ek egyszerűen a társadalom emocionális hiénái, akik a legkisebb ellenállás felé haladva vagy dögöt esznek, vagy levadásszák a totál tehetetlen, védekezésre képtelen egyedeket.

Tudom, nem leszek népszerű, de az a nő, aki egy ilyennek bedől, megérdemli a sorsát. De legalábbis egy Darwin-díjat.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.09.25. 08:27:16

@tiboru: Talán nem annyira könnyű felismerni, h pszichopata (most nem a szó tudományos értelmében), aztán mire rájönnek, már késő ... Nem tudom, ilyen pasival még nem kerültem közelebbi kapcsolatba szerencsére. De ha valaki érzelmileg nagyon labilis és hajlamos az erőszakra, attól menekülni kell, akármilyen varázslatosnak is tűnik.

barbieds (törölt) 2011.09.26. 09:49:06

@tiboru: Nehéz ez, mert nyilván az eem sem szándékosan csinálja, egyszerűen ilyen érzelmi körülmények közt szocializálódott, vagy már úgy is született, hogy képtelen "normális" emocionális viselkedésre. És az ilyenek nagyon vonzóak ám, és elárasztanak szerelemmel kezdetben, szóval könnyen alájuk lehet kerülni, konkrét és átvitt értelemben egyaránt. Aztán, hogy mennyire bírsz észhez térni, és kikerülni a csapdából, az már tényleg az egyéniséged erejétől függ.

M-elicious 2011.09.26. 10:51:44

@barbieds: @tiboru: az eem-ek tényleg nagyon vonzók tudnak lenni, három okból: 1. az állandó érzelmi labilitásuk az elején titokzatosságnak, izgalmas személyiségjegynek tűnik, 2. ez a labilitás az adott nőt is bizonytalanságban tartja, aki minél kevesebbet kap, annál többre vágyik; 3. sok nő álma "megmenteni", "jó útra téríteni" az ilyen egyedeket, de persze a végén rájönnek, hogy nincs kit és mit megmenteni, hacsak nem önmagukat ki- az ilyen kapcsolatból.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.09.27. 13:23:35

@skarlát betű:

Egy egészséges lelkű nőben azért ott kéne lapulnia a vészcsengőnek.

Persze egy fullszerelmes emberben tompulnak az érzékszervek...

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.09.27. 13:27:09

@barbieds:

Én egykoron (egy messzi-messzi galaxisban) ismertem egy ilyen eem-nőt, de szerencsére távolról sem voltam belézúgva; az első (amúgy mérsékelten sikerült) dugás után egy szép kerek történettel sikerült leépítenem :-)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.09.27. 13:28:42

@M-elicious:

De hát a labilitás átjön az emberen és riasztólag kéne hasson, nem pedig vonzólag...

Már ha a másik oldal rendelkezik egy érett és józan személyiséggel.

(Persze a nőknél minden máshogy van; ez is...)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.09.27. 13:30:49

@M-elicious:

Ja, ez a "megmentős" feminin sodorvonal, a klasszikus Teréz-anya komplexus...

"Legyen a tisztelt lelke másé,
Nekem elég a teste is."

szerelmeslap.gportal.hu/gindex.php?pg=3067687

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.09.27. 13:31:40

@tiboru: Valószínűleg úgy van, hogy az egészséges lelkűben ott is a vészcsengő. Vagy hallgat rá az illető, vagy sem. És ha nem hallgat rá, utólag nehéz kimászni a dologból, de azért a legtöbbnek sikerül. Akinek meg nem, arról szólnak a hírek :-(

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.09.27. 13:34:06

@tiboru: Ó, de pasis ez a vers :-)
Teccik ... :-) Noha vannak fenntartásaim, de egy bizonyos beállítottságot tökéletesen visszaad.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.09.27. 14:11:46

@skarlát betű:

Egyszer (még kamaszkoromban) ezzel a verssel sikerült örökre magamra haragítanom az egyik ígéretes jelentkezőt.

Azóta ez a kedvenc szerelmesverseim egyike :-)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.09.27. 14:25:18

@tiboru: Csak szerelmesversnek nem nevezném feltétlenül :-)

M-elicious 2011.09.27. 15:56:39

@tiboru: van is vészcsengő, csak nem ott ésa nem akkor. és igen, ilyen fura szerzetek a nők: a nagyon stabil, magabiztosságot sugárzó pasik és a labilis idegbetegek is vonzhatják ugyanazt az egyedet. ugyanígy tetszhetnek az igen maszkulin (és nem feltétlenül jóképű), vagy a már femininen "szép" pasik. van tóterézanya-effektus is, de nem mindig, van, amikor csak jó érzés az elején mindenféle elmebeteg sztoriba sodródni, mert izgalmas, mert adrenalin-löketet ad, mert, mert, mert...
süti beállítások módosítása