Tilosban járni, bizonyos órákat eltüntetni az életünkből, alibit gyártani nem egyszerű. Pedig a legtöbb hűtlenkedőnek muszáj megtanulnia, hogyan csinálja, mert ha nem tanulja meg, annak bukta lesz a vége. Azt pedig senki se szokta szeretni (kivéve azt, aki kifejezetten le akar bukni). 

Vagyis nem árt, ha gondosan építjük fel az alibinket (a szó eredeti jelentése egyébként: másutt). Nem mindig elég azt mondani, hogy túlórázni kellett, tovább tartott a megbeszélés, üzleti vacsora volt, bedugult a város, lerohadt a kocsi, orvoshoz kellett menni. Van úgy, hogy ennél bonyolultabb sztorival kell előállni, és azt meggyőzően elő is kell tudni adni, amúgy mellesleg... Ha nem koncentrálunk a dologra, és megvonjuk a vállunk, a fene fog még sztorikat is kitalálni, nos, akkor elég gyorsan gyanúsakká fogunk válni. 

Bombabiztos alibi talán csak akkor létezik, ha ismerőseinktől és lakókörnyezetünktől jó messze vagyunk, mondjuk külföldön, és ott tényleg érdemi munkát végzünk, közben meg kalandozunk egy kicsit. Persze így is le lehet bukni, de kisebb az esélye. Meg az egyalkalmas dolgok kevésbé is számítanak. De ha rendszeresen találkozunk valakivel, akkor nem mondhatjuk otthon mindig ugyanazt a kifogást. Vagyis mondhatjuk, csak baromi átlátszó lesz, és bármikor számíthatunk rá, hogy játszótársunk (állandó partnerünk) megunja, hogy hülyének nézzük. 

Aki nem tud hazudni, annak két lehetősége van: vagy nem lép félre, vagy bevallja. Persze, ha tényleg sokat dolgozik, és ide-oda utazik az országban, akkor még csak hazudnia sem kell, nem szükséges kitalálnia semmit, hiszen senki sem várja el tőle, hogy órára pontosan elszámoljon az idejével. Tehát meg lehet úszni bizonyos körülmények között hazugság nélkül is, de olykor az elhallgatás sem egyszerű műfaj. És van, aki még ezt a verziót is nagyon nehezen viseli.

Más élethelyzetekben a hazugság elkerülhetetlen. És akkor jön az alibigyártás szükségessége. A legjobb megoldás mindig az, ami hihető, és aminek van némi igazságmagva is. Például valamilyen hivatalos elintéznivaló, amelyet tényleg el kell intézni, valamikor... De lehet, hogy sikerül telefonon, vagy egyszeri alkalommal, viszont a félrelépő bonyodalmakat találhat ki hozzá. A munka is jó alibi, főleg, ha az érdekelt félnek nincs módja ellenőrizni, hogy tényleg ott vagyunk-e és azzal, akivel kellene. Szarvashiba úgy hivatkozni valakire, hogy előtte nem beszéltük meg vele. (Velem már előfordult, hogy a feleség engem használt falazásra, de nem egyeztettünk, hogy mit mondjak, úgyhogy elég kellemetlen volt.)

Nem csak a megfelelő sztorit kell kitalálni, de azt valamikor, vagy az esemény előtt, vagy utána, vagy esetleg közben (telefonon) elő is kell adni. De teljes természetességgel, mintha ugyanolyan jelentéktelen bejelentés lenne, mint az összes többi. Mivel a testbeszéd nagyon árulkodó tud lenni, ha hazudunk, könnyebb, ha valamilyen hétköznapi tevékenység közben kerítünk rá sort, mikor eleve nem kell a partnerünk szemébe nézni, és arra figyelni, milyen mozdulatokat teszünk a kezünkkel, milyen grimaszokat vágunk. 

Hirtelenjében ennyi jutott eszembe a témáról, anélkül, hogy komoly kutatómunkát végeztem volna, de biztos lesz még bőven tippetek. (Meg néhány felháborodott kommentelő, akik majd nehezményezik, hogy tanácsokat adok aljas hazugságokhoz.) A neten találtam olyan búvóhely-hirdetést, amely azt ígérte, még alibiről is gondoskodik, de ezt inkább nem bíznám idegenekre. Azt se feledjük el, hogy az alibit aztán fejben kell tartanunk, de hát feledékeny és dekoncentrált emberek ne lépjenek félre...