A hűtlenség ábécéje

Mindent a hűtlenségről, félrelépésről, megcsalásról! Amiről nem szokás nyíltan, tabumentesen és szenteskedés nélkül beszélni. Férfi és női szemmel egyaránt.

Ennyien vagytok

Térkép

Hűtlenség a Fácsén

Friss topikok

Innen érkeztek a blogra

Minden második asszony megcsalta már a férjét... (Németországban)

2012.07.02. 07:19 skarlát betű

Egy 2008-as, Németországban végzett felmérés szerint, amelyben majdnem 6000 nőt és férfit interjúvoltak meg, az a meglepő eredmény jött ki, hogy a nők 55%-a legalább egyszer félrelépett már. A pasiknál ez az arány 49%, igaz, rájuk jellemzőbb, hogy többször vagy folyamatosan művelik a dolgot. Szerintem ez körülbelül kiegyenlített képet ad, és nem hiszem, hogy a magyarok sokkal hűségesebbek lennének. De az 50%.-nál is magasabb érték a nőknél engem is meglepett. 

reiter-II-120855_L.jpg

Az is érdekes, hogy a hűtlen nők nagyobb arányban nem jutnak el a konkrét aktusig, mint a férfiak, bár többségében mindkét nem eljut azért oda. De a férfiak 19, a nők 23%-a állította, hogy "csak" csókolózás, petting, orális szex volt (szerintem ez már csak részletkérdés, a lényegen nem változtat, legfeljebb annyiban, hogy a teherbe esés így kizárható).  

A hűtlenség fő okaként Ragnar Beer, a felmérés készítője az otthoni szex nem kielégítő voltát hozza fel, állítólag már a kapcsolat kezdetétől számított egy év múltán ki szokott fújni a kezdeti lelkesedés, és amit a partnerek addig nem fedtek fel fantáziáikkal, elképzeléseikkel kapcsolatban, nagy valószínűséggel később sem fogják már. A 3. évtől kezdve válik kritikussá a hűtlenség "veszélye". 

Még egy számadat, ami ugyancsak elgondolkodtathatja azokat, akik azt szajkózzák folyamatosan, hogy akkor el kell válni: a félrelépők 80%-a azt állította, hogy szereti az aktuális partnerét. 

56 komment

Címkék: hűtlenség felmérés házasság

A bejegyzés trackback címe:

https://hutlenseg.blog.hu/api/trackback/id/tr344615727

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

OakTree 2012.07.02. 09:46:49

Én azért továbbra is azt szajkóznám, hogy inkább elválnék.

"a félrelépők 80%-a azt állította, hogy szereti az aktuális partnerét."

Szerintem egyszerűbb azt mondani, hogy szereti a partnerét.
Biztos, hogy nem az "érzelmi" és anyagi biztonságot, megszokást szereti?
Esetleg fél a bizonytalantól, félti az esetleges gyermekeit?

Lassan tizenhárom év után én már nem vagyok szerelmes a páromba, mint az elején. Ez természetes.
De szeretem. Nagyon.
Nem tudnék előtte ilyen kérdésben alakoskodni, titkolózni, konspirálni.
Nem tudnék neki fájdalmat okozni, a közös életünkből időt, energiát és szexet sem elvenni.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.07.02. 09:51:30

@OakTree: Ez te vagy, más meg más. Aktuális partner vagy partner, végül is mindegy. Én tettem bele az aktuálisat :-P
A tények kemény dolgok, te a 45%-ba tartozol, az se kevés. Egyébként az 55%-ban is bőven lehet olyan, aki nem konspirál, csak egyszer csinálta, vagy néhány alkalommal. Meg olyan is, aki azért nem konspirál, mert nincs rá szüksége. Millió változat van, csak azért tettem ide fel ezt a cikket, hogy a nagyságrendekre hívjam föl a figyelmet. És arra, hogy hűtlennek lenni nem jelenti azt, hogy az ember ne szeretné azt, akivel él, és azt sem jelenti, hogy ott akarná hagyni. Van, hogy azt jelenti, de korántsem mindig.

OakTree 2012.07.02. 09:59:06

@skarlát betű:

Nem vagyunk egyformák és ez így szép :)

De át már többször jutottunk erre a következtetésre :)

A szeretet is mindenkinek mást jelent.

notC 2012.07.02. 10:15:31

@OakTree: kicsit "radikális" hűségpárti vagy, mint ahogy SB radikális megcsaláspárti :) Így aztán sosem fogtok egyezni :)
Szerintem a hűség - hűtlenség arányszáma kicsit összetettem kérdés, mintsem egy 55%-al el lehetne intézni. A hűségesek között szép számmal akadhat olyan, aki külső kényszer miatt nem teszi meg, vagy csupán a lehetőség nem adatik meg a számára (pl. mert a férfiak/nők nem igazán találják alkalmasnak egy kalandhoz) Míg a hűtleneket is árnyalja az, hogy hányan vannak köztük olyanok, akiknél a házasság már csak egy ingatag lábakon álló formalitás. Szerintem ők nem hűtlenek, hanem csak készülnek egy új életre, de még tartják a visszamenekülő utat is a kezükben.

OakTree 2012.07.02. 10:44:21

@notC:

A radikálisat kikére magamnak :)

Szerintem radikális akkor lennék, ha másokra is rá akarnám kényszeríteni az álláspontomat.
Vagy akár azt állítanám, hogy ez az egyedül járható mindenkinek jó út stb.

Skarlát betűvel szerintem nem is akarok megegyezni.
Engem csak az álláspont érdekel.

LostInLove 2012.07.02. 10:53:37

SB, már akartam linkelni az FB-n a facebookcheating.com oldalat, mert tegnapi napom az affölötti ámultban telt, hogy ezt (vagyátfogóbban n a cyber megcsalást) már külön hűtlenségi ágként kezelik. És miután a magaméhoz hasonló történetek ezreivel szembesültem a nevezett oldalon (na jó,csak néhányszáz részletezett sztori, de a kommentekben a sok-sok velem is ugyanez történt+ újabb történetek) arra következtetek, hogy ez a tendencia az elmúlt néhány évben jócskán erősödött, és még merre tart... Szóval, a 2008-as felmérések eredménye lehet hogy már egyáltalán nem tényszerű, csak ezt akartam ebből kihozni. Mindenesetre érdekes, főként az, hogy a nők aránya nagyobb...

est ragon 2012.07.02. 11:06:38

@notC: Hát... szerintem ez a néhány, %-os arányszám nem sok mindent mond el konkrétan arról, hogy akkor most mi a normális, követendő, extrém, egyedi, elitélendő, stb...
Nekem inkább csak arról szól ( ha akarom), ami mindig a vesszőparipám volt.... A nők az alapvetően hűtlenebbek, hormonvezérelve hülyébbek a ffiaknál...
A ffiak "csak" könnyen csábíthatóak. Erre van állandó (de tényleg szakadatlan) késztetés bennük....Ők nem hülyülnek meg olyan könnyen, amíg le vannak kötve a család által (persze nagy számú példa van meghülyült palikra is, de arányaiban a nők többszöröse lekörözik őket így is), a ffiak inkább agresszívek lesznek a hormonjaik hatására... erőszak, pusztítás, önpusztítás ( főleg alkohol) stb...
Akkor már a szex a "legveszélytelenebb" elfoglaltság, amivel lekötik magukat a fiúk :-)
De mint említettem a csajok a hunyók itt, nem véletlen, hogy ott, ahol a társ. viszonyok megengedők, le is hagyják a palikat... Csak számszerűen: Ha nők 55%-a de ritkán, kevés partnerrel, ugyanakkor a ffiak 49%-a de több partnerrel, akkor kijön, hogy vki hazudik :-)
na jó.... túloz :-) és gyanítom a pasik már egy két félrekufircot úgy értékelnek magukban, hogy sokakkal, sokszor, míg a csajok ugyanezt, úgy látják, hogy néha kevesekkel.... pedig a különbség csak pár %! :-)))))))

est ragon 2012.07.02. 11:13:17

@LostInLove: Még az internet korszak előtt szocializálódtam, és már ekkor "tudtam" mennyire igaz a régi opera sláger: az asszony ingatag / úgy hajlik mint a nád....
Jaj nekem !!!! Az asszony, otthon a nagylányokkal egyetemben egész nap a gépen lóg.... :-)))))
Majd a körmükre nézek :-))))

est ragon 2012.07.02. 11:42:35

@OakTree: Szívem Tölgye! Mi a különbség a szetelmes vagyok bele vagy nagyon nagyon szetetem közt ? :-)))
Ezek olyan romantikus, megfoghatatlan dolgok...
A gyerekeimet nagyon nagyon szeretem... mindig...
Egy nőbe lehetek szerelmes egy darabig, majd vagy közömbössé válik, vagy szeretetté (kicsi vagy nagyon), vagy gyűlölté?
Én, "hűségpártinak" számítok itt, pedig annyi nővel volt kapcsolatom, ha a petting is belejátszi (rühelltem a gumit, az orális játékok, meg a manuálterápia viszont kimondottan a kedvenceim közé tartozott, tehát olyan vagyok mint bill elnökúr?), hogy egy ffi oldalon még kérkedni is tudnék vele, de a család, a "házasság" mellett fenntartott külsős kapcsolatokat olyannak tartom, ami két emberre tesz olyan egymással összegyeztethetettlen hatást, amit nem felfogni butaság, felelőtlenség, sokszor gyáva struccpolitika, máskor szégyenteljes körülmények eredmények következménye, de semmiképpen nem elérendő cél... ugyanakkor, mindenkinek egészségére, akinek ez hiányzik-hiányzott az életéből :-))))

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.07.02. 11:49:03

@notC: Persze, hogy nem lehet ennyivel elintézni, ott a blog másik százvalahány posztja :-)
Nem vagyok radikális, szerintem is létezik hosszan tartó hűség (még meg is haladtam Oak Tree eddig hűségben töltött házassági idejét a saját házasságomban :-)
Csak annak a híve vagyok, hogy beszéljünk erről a dologról a szokásos képmutatás nélkül.

@LostInLove: Lehet, hogy a 2008-as adatok már nem mérvadóak, de hát akkor létezett internet, netes társkeresés, meg ilyenek :-) Jó, a közösségi háló talán azóta futott fel. Majd megnézem a linket.
Igen, ez egy külön műfaj, és lehet, hogy megdobja a számokat.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.07.02. 11:52:06

@est ragon: Azért ne feledjük, hogy azt a slágert ki énekli abban az operában. Egy megveszekedett pinabubus, aki egyik nőt fogyasztja a másik után. Ráadásul még jellemtelen is, nem csak szoknyapecér. :-P

OakTree 2012.07.02. 11:59:58

@est ragon:

Csak neked és szigorúan magamra vonatkozóan.
És kéretik figyelembe venni, hogy nekem már közelebb az 50 mint a 40 :)

szerelem:
- minden pillanatban vágyom RÁ
- minden pillanatban szeretnék mellette lenni
- minden szava és gesztusa tökéletes és lenyűgöző
- szeretnék megtanulni főzni, hogy jókat ehessen
- nagyon jól esik amikor azt mondja szép vagyok
- szeretném, ha gyermekeim apja lenne

szeretet:
- sokszor előfordul, hogy nem vágyom RÁ
- csak napok múlva kezd el hiányozni
- utálom ahogy öltözködik, meg néha "férfiasan" trágár
- jól esik hogy nem gúnyol amiért nekem egy
rántottához is Google kell
- Lassan ő az egyetlen aki még mindig szépnek lát. Mindig azt hiszem, hogy udvarias,
pedig én magamat már nem annyira :)
- nem felejtem el neki, hogy kiartott mellettem amikor
hisztis, depressziós, kapuzáró voltam
- örömmel tölt el, hogy olyan jó apja a gyermekeinknek
és szeretném ha ez így is maradna
- szeretnék mellette megöregedni és mindent hajlandó
is vagyok ezért megtenni

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.07.02. 12:36:37

@OakTree: Ebben a szerelemképben nem sok az erotika... Vagy csak szűziesen, az 1. pont tartalmazná ezt? :-) A szeretetben meg még annyi sincs.

Tudom, szigorúan magadra vonatkoztatva. :-)

OakTree 2012.07.02. 13:15:46

@skarlát betű:

Az 1. pontban van elrejtve :)

A szerelemben fázisban ott van az erotika egyébként mindenben, a szeretetben már nem mindenben van erotika és tenni is kell érte, hogy legyen :)

És tényleg szigorúan :)

est ragon 2012.07.02. 13:45:49

@skarlát betű: @OakTree: Hát, Lányok! Akkor ffinak lenni sokkal egyszerűbb... :-) Csak meg kell találni a megfelelő csajt... CSAK :-) Szerencsés esetben 35-36 év épp elég hozzá....
Azt hogy szépnek kívánatosnak vágykeltőnek lát, nem alátámasztott biologiai jelekkel ? :-)
Udvariasságból nem áll fel a cerka .... :-) Ez most ugye nem volt ffiasan trágár? Ha igen, bocs!
Az őltözködés nehéz dolog.... Ha rajtam múlna mindig ugyanazt hordanám... Sokban múlik a nejemen, hogy mit tartok otthon, azok közül "mi akad a kezembe", mi nem akar kimosódni, kivasalódni soha.. :-)
Van kollégám, aki egész nap fehérben pompázik... voltam nála, a múltkor, a szabadnapján, és otthon is "munkaruhában" volt, észre sem vette, amíg rá nem csodálkoztam, hogy "hova készül"? :-)

Hidd el, lehet egy ffi "halálosan" szerelmes Beléd, közel az 50 hez is... ! Halálosan aként, hogy "belehalna" az elvesztésedbe.... :-)

est ragon 2012.07.02. 13:57:49

@OakTree: @skarlát betű: Az a finom, bölcs humor, ami a kommentjeitekbő árad, elragadtat... Imádom a +40 korosztályt!!!
az egyik gyönyszem a párbeszédetek azon része, amiben Tölgyecske 1. pontjában fellelhető erotika tárgyát (alanyát) keresitek-kutatjátok...

más: SB...! " Az asszony ingatag" bölcsességet akkor tettem magamévá, amikor még jellemtelen, megátalkodott pinabubusként kerestem (és nem találtam :-) az "igazit.....

Kytia 2012.07.02. 14:00:46

"a félrelépők 80%-a azt állította, hogy szereti az aktuális partnerét"

Sokféleképpen lehet szeretni valakit. Egészen biztosan nem szerelmesek és nem rajonganak a partnerükért. Meg aztán mondani is nagyon könnyű sokmindent.:)

E. Bonheur 2012.07.02. 14:06:17

@OakTree: igen, olvastam, hogy szigorúan magadra vonatkoztatva, és nem vagyunk egyformák, tudom.
Bele kontárkodok egy kicsit, mert megvizsgálva magam rájöttem, hogy a szerelem címszó alatt amit felsoroltál, az nálam simán a szeretet kategóriába illik bele.
A szerelem az más, az perzsel, az éget, az még fájni is tud. És tökmindegy, hogy egy sima kapcsolat eleje, vagy egy házasság melletti viszonyról van szó.

OakTree 2012.07.02. 14:23:44

@E. Bonheur:

Persze, hogy perzsel, ég.

Csak erre nem tudtam volna szerkasztikus analógiát a szeretet címszó alatt :)

OakTree 2012.07.02. 14:28:15

@est ragon:

A párom is azt állítja, hogy most is szerelmes még belém.
Ezt általában bóknak veszem.
Lassan mégis kénytelen leszek elhinni :)

Pedig már magamba sem vagyok szerelmes ennyi idő után:)

Mégiscsak ritka érdekes találmány a férfinem :)

OakTree 2012.07.02. 14:41:11

@Kytia:

És még arra lennék kíváncsi, hogy hány megcsalt társ lenne képes elfiogadni ezt az "azért persze tudiod, hogy téged szeretlek valójában kedvesem" szeretetet.

Igen tudom, hogy nem mindig derül ki.

Az meg elég életszerűtlen, hogy otthon egy pasi félrevonja párját és előre bejelentse, hogy elmúlt a szerelem, holnaptól másokkal is dugni fogok, de azért csak téged szeretlek.

Előre is bocsánat estragontól, de nőről ilyet feltételezni sem tudok :)

Kytia 2012.07.02. 14:57:57

@OakTree: Azért jópáran elfogadják. Én pl nem lennék rá képes, de akad. Főleg nőket lehet beetetni ezzel, amihez a közmédia, meg az "általános felfogás" a férfiak hűtlenségéről is hozzájárulnak. Én aszondom, mindenki csinálja, ahogy érzi. Ha engem csalnak, én rúgom kifele (miközben pontosan tudom, hogy én magam sem leszek egy angyal sosem, még ha nem csalok, akkor sem).

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.07.02. 15:24:09

@Kytia: Nem rajong, hanem szereti. A két dolog teljesen más. Egy ilyen felmérésben meg miért hazudnának? Ha azt bevallották, hogy hűtlenek voltak? Te sem tudod elképzelni, hogy szerethetsz valakit és nem kívánod? Azt hittem, te érted.
Kirúgod, ha megcsal? Mennyi idős vagy? :-)

Kytia 2012.07.02. 15:30:41

@skarlát betű: Értem én. De tudom, milyen az a szeretet, amiről ezek beszélnek... Én is éreztem már. Mondjuk úgy, hogy nem szívesen lennék a másik oldalon. Mert oké, hogy szerettem az illetőt, de tudtam, hogy képes vagyok imádni is embert...és őt nem. Nem is szeretetnek nevezném. Inkább azt mondanám, ezek az emberek "kedvelik" a párjukat. Ami nem is rossz, nem ritka az sem, aki utálja a saját partnerét.:)
29 vagyok. Valójában nem tudom, hogy kirúgom-e, azt tudom, hogy eddig még mindig kirúgtam, meg azt is, hogy nagyban ember- és helyzetfüggő történetek ezek. Értek én amúgy mindent, de azt gondolom, sok az önbecsapás ezen az oldalon is, nemcsak a másikon, ahol a hűséget alapfeltételként tartják számon.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.07.02. 16:08:43

@Kytia: Nem, nem biztos, hogy csak kedvelik. De nem is imádják. Lehet, úgy viszonyulnak hozzá, mint a bátyjukhoz, nővérükhöz. Nem mind, most azokról beszélek, akik szeretik a párjukat. Ez egy mély, nagyon tartós, felelősségteljes szeretet, amelyet nem tud megtörni az erotikus vonzalom meggyengülése, elmúlása. Amellett az ember még szeretne nőként és férfiként is létezni, de ezt egy fivérrel-nővérrel nem lehet.

Kytia 2012.07.02. 16:21:34

@skarlát betű: Te hiszel az erotikus vonzalom elmúlásában? Én valahogy azt vettem észre, hogy nagyon sok helyen beszélnek elmúlásról olyankor, amikor igazából az elején sem volt már meg ez a vonzalom. Ez nekem gyanús. Szerintem nagyon sokan lépnek kapcsolatba úgy, hogy nem éreznek a világon semmit.

barbieds (törölt) 2012.07.02. 16:27:12

@Kytia: Velem megtörtént, többször is életemben, én magam is csodálkoztam, hogy hogyan tud annyira megszelídülni egy idő után a szenvedély. Amikor kezdek észrevenni vonzó férfiakat (és mindenféléket el is képzelek velük), akkor tudom, hogy múlik a vágy.

Kytia 2012.07.02. 16:36:14

@barbieds: Együttélés után volt ez mindig? Vagy sima különélős kapcsolatban is?

est ragon 2012.07.02. 16:47:29

@Kytia: @barbieds: @skarlát betű: Akkor most jól értem (félre) azt, hogy a szerelem Nálatok egyértelműen az erotikával, a vágy hőfokával mérhető, jellemezhető?!
A szeretet meg olyan izé... ami hasonlít a testvéri, gyermeket szülőként tisztelve-felelősségteljesen szerető viszonyhoz, aminek szintén jellemzője az erotika, de itt már csak a hiánya, az általa képviselt űr mértéke szerint? Ja és még egy adag tisztelet, vagy mifene...?
Vagy túl primitívvé váltam megint?

barbieds (törölt) 2012.07.02. 16:52:21

@Kytia: 2x együttélősben, egyszer különélősben. Én tudom, hogy kimondott "thrill-seeker" vagyok (drogos?), vagyis simán szeretek valakit, jó a kapcsolatunk, jó vele lenni/élni, és mégis: a valódi szexuális izgalomhoz kell az ismeretlenség, az újdonság.

Kytia 2012.07.02. 17:00:13

@est ragon: Hát...igaz is ez, meg nem is. Igazából fogalmam sincs ezekről. Azt tudom, hogy én még szerelmesen sosem fantáziáltam másik pasikról, de ez lehet, hogy csak azért volt, mert hamarabb véget ért a kapcsolat, mint hogy eljöjjön ez a fázis. Viszont volt több olyan kapcsolat is, ami nem szerelemmel indult és ott is volt egy jó félév, amíg semmi más pasi, utána viszont kegyetlenül beindultak a hormonok.

Kytia 2012.07.02. 17:01:30

@barbieds: Egyébként nem a pasik generálják ezt? Tökjól elvagy a nem annyira szenvedélyes kapcsolatodban is, aztán összeakad a tekinteted valakivel, akinek láthatóan nagyon bejössz és annyi volt. Agy eldobva. Nekem ilyenek voltak.

est ragon 2012.07.02. 17:05:31

@barbieds: Te vagy itt a legkövetkezetesebb, pragmatikusabb, empirikusabb csaj... Nem tudod miért, de tudod, hogy mikor-hogyan zajlik le a folyamat...
Egy igazi alkimista... Imádom, ahogy nem farigcsálsz hozzá ideológiát... Te lennél a legjobb mérnökök egyike az országban, ha annak tanultál volna....

barbieds (törölt) 2012.07.02. 17:13:31

@Kytia: De, a jó pasik az okai mindennek! Monnyanak le! :D (Not.)

est ragon 2012.07.02. 17:26:30

@Kytia: Most, hogy így írtad le, jutott eszembe, hogy itt is van egy (lehet egy) különbség ffi és nő között...
Bár SB már nekifutott pro és kontra a vágyfantáziálás mikéntjének, da akkor pont nem voltam még olvasó itt..
Szóval ahogy mondod, Te szoktál fantáziálni ffiakról. Ritkán kapcsolatban, általában azon kívűl...
Azt hiszem, én magamról fantáziálok... Jajjjjj, de nárcisztikusssssss!!! Na mindegy, azt akartsm evvel kifejezni, hogy arról szoktam fantáziálni, ami nekem jóérzést kelt... Látványt, szagot, hangot, érzetet... mindegy mi indítja be a filmet, én vagyok a főszereplő akkor is ha egy hatalmas női orgazmust, ha egy alig érezhető rándulást fantáziálok, amit én okozok "egy nőnek".... de ha már film, tiszta szerencse (?), hogy minden női szerepre a párom a győztes, nincs casting, szereposztó dívány... mindenféle emlékem van róla... Hátkarmolós, epilepsziásrohamos hosszú forró ágyszaggatás, halk sóhajos kisremegős, egybölalvós, erdőn-mezőn-autóban fényesnappal a városban kivitrlezett " baromkodás"... Minden volt már, ami érdekelt minket, mindegyik referencia megfelelt számomra... Bárki új ötletet adna, nálam, az én filmemben én és Ő szereplő....
Nem emlékszem, hogy előtte, még vadászó koromban, mennyire volt kötött ez a dolog? Ki ugrott be, ha megkívántam valaki hatására a szexet? A kiváltó alany, vagy az aktuális partner? Tényleg nem tudom....

TBal 2012.07.02. 22:19:34

@Kytia: Szia :)

Jó látni téged itt, és tök sajnálom, hogy mostanság nem igazán tudok aktívkodni errefele, de azért olvasni olvasok néha.
Az erotikus vonzalomról: igen, van, hogy nem az az alap, de az nőhet is, nem csak csökkenhet. Nálam szokott szezonja lenni, van, hogy van, van hogy nincs - illetve a célszemély is változik, sőt, van olyan is, hogy nincs célszemély. De a párom az állandóan visszatérő célszemélyek között van.

Kytia 2012.07.03. 09:16:47

@est ragon: Nincs itt sem különbség. A nők is ugyanúgy szerelmesek. A vágyálmaikban mind ők a Hamupipőke, a herceg ott is csak katalizátor az önimádathoz.:) Bár azért (remélem) bonyolultabb a dolog és a másik imádatára is marad némi energia.:D

@TBal: Jaja, ez is igaz. Állandóan hullámzik a dolog. Meg van, hogy valakibe teljesen belebolondulsz, aztán fél év múlva már nem érted, mi tetszett rajta. Idiótaság az egész.:)

est ragon 2012.07.03. 09:39:37

@Kytia: Ja..ja, katalizátor. Akkor egyformán éljük meg ezt mi ketten... De olybá tűnik, hogy az itt kommentelő "hűtlenek"-nél ez kicsit másként történik...
Náluk mem katalizátor az ingert kiváltó-fantázia ébresztő személy, hanem a vágy tárgyává is válik azonnal...
Lehet, hogy ezek az emberek nem magukat szeretik? Nem szeretik magukat? Nem tudják szeretni magukat? Nem merik szeretni magukat?
Vagy Ők tudnak szeretni igazán önzetlenül? De miféle önzetlenség az, amikor csak azt "hajlandóak" szeretni, akinek a szeretete nekik a legnagyobb örömöt okozza?
Húúú... de belebonyolódtam.... :-)
A lényeg a katalizátort kereső-találó és a behelyettesítőt kereső-találó kémiai modellekben van kódólva...
Na! Akkor ezt a rejtvényt megfejtettük..... :-)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.07.03. 09:52:50

@est ragon: Ha te megfejetetted, akkor jó, bár én nem igazán értem, mit mondasz.
Az itt kommentelő hűtlenek is legalább olyan sokfélék, mint bármely homogén csoport tagjai, vagyis mindegyiknek más az előélete, mások a tapasztalatai és másképp működik.

"amikor csak azt "hajlandóak" szeretni, akinek a szeretete nekik a legnagyobb örömöt okozza?"

Ez például mit akar jelenteni? Vagy szeretek valakit, vagy nem, ezt nem mesterségesen alakítjuk ki magunkban. És a szeretet nem feltétlen szerez örömöt, vagyis nem mindig csak örömöt szerez, rengeteg bánattal, aggódással is jár. Szóval nem értem, mit értesz ez alatt.

Lars.Lares 2012.07.03. 09:58:46

Ha nem a pontos számokat, hanem az arányokat (bevallott kb 50-50%) nézzük, akkor lesz érdekes a kibontakozó kép. A hűség olyan ritka, mint a hűtlenség! :)

est ragon 2012.07.03. 10:47:08

@skarlát betű: Azért volt abban az elégedettségben, amit a megfejtés feletti örömömben írta ide egy jó nagy adag irónia, csak írásban nincsenek ennek jelei.. Szóval inkább vicc volt, mint tudományos experimentum .... :-)
Hasonlít a dolog vmelyik vicces törvényre, mely szerint minden megoldott probléma legalább két új problémát szül... keletkeztet... vet fel...
De a lényeget tekintve azért az mégis csak kikristályosodni látszik (számomra), hogy a hűnek maradni tudók vegytista képviselői valahogy katalizátorként tudják használni a külső ingerkeltő egyéneket... beillesztve ezeket az ingereket a többi vágykeltődést befolyásolni képes dolog közé... pl a hormonok, évszakok, ételek afrodiziákumok, stb közé...
A "hűtlenek" vegytiszta megtestesítői pedig a külső vágykeltők egy bizonyos csoportjával találkozva "elfelejtik" a katalizátor metódust. Egyszerűen lecserélik a vágy tárgyát.... . kémiai modellben ezt helyettesítésnek hívják, azt hiszem...
Na már most... Az hogy ki kit szeret, mennyi a másik szetetetében az önimádat...? Az egy másik boncolgatható kérdés...
A kettö kérdéskörre adott egybegyúrt válaszom tök zagyva lett :-) .

Kytia 2012.07.03. 12:54:23

@est ragon: Á, az itt kommentelő hűtlenek is csak olyanok, mint mi, főleg, hogy mi is itt kommentelő hűtlenek, vagy hűségesek vagyunk.:) Szerintem kár elvárásokat támasztani azzal szemben, hogy hogyan szeresse bárki önmagát, vagy másokat. Így is túl vagyunk idomítva, legalább az ilyen érzelmi dolgokban lehessünk már szabadok egy picit.:)

@Lars.Lares: Na, ez zsír komment volt. 5* :)

Lars.Lares 2012.07.03. 13:23:42

Köszönöm szépen, @Kytia: -)!
A bevallási bizonytalanság lehet viszonylag nagy is, ha arra gondolok, hogy volt olyan kísérlet, ahol a esetszámra vonatkozóan tettek fel kérdéseket nőknek. Második körben közölték velük, hogy most proligráfra vannak kapcsolva. Ekkor kb kétszeres szorzóval növekedett a bevallott esetek száma. A férfiaknál a bevallott szám szignifikánsan nem változott a második körben sem. :)
Érthető, hisz az első körben a társadalmi/kulturális elvárásoknak mindkét nembeliek meg akartak felelni. Csak eddig a korábban a férfiak által bevallott esetszámot női oldalról nem találták. :)
A hűség fogalmi fikciója nem kitüntetett szerepű, akárhogy próbálják is kulturális/társadalmi szinten annak ábrázolni, ahogy a hűtlenség sem.

est ragon 2012.07.03. 13:43:17

@Kytia: kár elvárásokat támasztani.... Ahogy nagyanyám mondogatta volt: Aki bizakodik, önmagát itéli csalatkozásra. másra haragudni kár ezért :-)
Na de, azért az mégsem úgy van, hogy ne támasszunk igényeket azirányban, hogy hogyan szeressenek minket, miként volna ildomos szeretni magunkat...!
Mindenki magából indul ki. Elfogadjuk vagy sem.
Amikor beleszeretek vkibe, meghalok a gyönyörűségtől ha Ő is pont akkor, pont úgy, stb szeret belém...
Ha plátói marad a dolog, az iszonyú szar tud lenni... szívfacsaró, szenvedés...
Ebből a tapasutalatból kiindulva lesznek olyam elvárásaink, hogy a másik pont úgy, pont annyira, pont akkor , stb legyen szdtelmes belénk amikor, ahogy és amennyire mi belé. Mert az olyan jó NEKÜNK!!!!!!!!
Aztán ilyenkor élőszóval, ráutaló magatartással "szerződünk", hogy ezt a fasza állapotot fenntartsuk az idők végezezéig... meggondolatlanul elfelejtjük, hogy az örökkön örökké talán egy kicsit hpsszabb még az addig élt-tapasztalt életünknél is ...
Ésszerűbb, érzelmetlenebbül racionálisabb lenne azt igérni, hogy fenntartjuk ezt az eufórikus állapotot addig, amíg vmelyikünknek nem jön jobb, vagy meg nem unja az egész "felhajtást"...
Na ez aztán az igazi alapja bárminek is... :-)
Így gondoltad, romantikus, idealista, eszmetársam?! :-)

Kytia 2012.07.03. 13:52:07

@Lars.Lares: Igen, erre egyébként konkrét példát is tudok. Férj évtizedeken át nyíltan csalja az asszonyt, különböző magyarázatokat adva, hogy az ember nem monogám lény, stb... Aztán asszony pasizik be, gondolnánk, esetleg felvállalja ő is, hisz a családban már el lett hintve a mag, hogy a hűtlenség rendben...de nem. Aszongy, ő nem vallja be akkor sem. Nemcsak azért, mert hazudós fajta (amúgy nem az). Pontosan érzi, hogy amit szabad Jupiternek még nyíltan is, azt a Kisökörnek legfeljebb sunnyogva-konspirálva.

Eztet nem értem, fordítsd le.:) "A hűség fogalmi fikciója nem kitüntetett szerepű, akárhogy próbálják is kulturális/társadalmi szinten annak ábrázolni, ahogy a hűtlenség sem."

@est ragon: "Amikor beleszeretek vkibe, meghalok a gyönyörűségtől ha Ő is pont akkor, pont úgy, stb szeret belém..."

Volt már veled ilyen??? Rohadt mázlista. Ha egyszer átélném, már az sem érdekelne, ha végül elmúlik...

Lars.Lares 2012.07.03. 14:34:56

Hűség/hűtlenség páros fogalmához tartozó lelki/testi tevékenység természetes dolog, (ahogy a felmérés is bizonyítja), ezért nem lehet csak egy oldalt, a hűség felőli nézőpontot kijelölni (pozitív) viszonyítási pontnak.
A hűtlenség mint megnevezés is rossz, inkább a szabadság egy fajtája, míg a intézményrendszeren keresztül kikényszerített hűség a szabadságtalanság. :)
Ha visszatekintünk az évezredekre, vagy csak a legszűkebb utóbbi évtizedekre, @Kytia: , akkor számtalan olyan egyéni boldogságot akadályozó tiltást találunk, ami ma fel- és elfogadhatatlan.

Kytia 2012.07.03. 14:43:31

@Lars.Lares: Azt gondolom, ahogy a vizsgálat is bizonyítja, az embereknek a hűségre pont ugyanakkora igénye van, mint a hűtlenségre. Hűtlenség mindig is volt, ahogy egyébként mindig is szélsőségesen kétségbeesett érzelmeket és elképesztő bonyodalmakat tudott generálni, mint ma. Szar volt száz éve, ha megcsaltak? Igen. Szar most, ha megcsalnak? Igen. Szar lesz 100 év múlva? Gyanítom: igen. Ettől még lesz ugyanúgy, mint most. Ráadásul még a hűtlennek magának is fáj, ha őt csalják, kérdezd meg erről est ragon elFtárs véleményét.:)

est ragon 2012.07.03. 15:24:14

@Kytia: Hogy volt-e? Bizony volt... 5éves koromtól permanens szerelemben éltem (szerelemben, annak erotikus vetületével együtt) és szerencsémre bejöttem a lányoknak :-)
Így, a nagy számok törvénye alapján, elég sokszor összejött a "nagy szinkronicitás" esete...
Fiatalon annyi előnye volt a dolognak, hogy nem éreztük kötelezőnek az esküdözést a jövőre vonatkozóan, plusz nem hogy nem zavart ha egyidőben több lányba is (halálosan) szerelmes voltam, hanem még biztonságérzettel is megajándékozott, valamelyik majd csak bejön alapon (megátalkodott opportunista, gerinctelen pinabubus, költőien romantikus voltam) és emiatt kialakult egy "rossz" gyakorlat, beidegződés, hogy, hogy nem baj a párhuzamos történetek futtatása, pláne ha én vagyok a haszonélvezője ...
De a család, a gyerekek a hosszútávú felelősség bezavart... Sokáig én voltam a hűség, a családapaság megértés, áldozatvállalás mintaképe (családi példák), viszpnt az otthoni szexhiány, a régi rutin, egy csavargó munkakör autóval, fizetett szállodai és éttermi számlákkal.... szal meghülyültem...mindenre repültem...
És akkor találkoztam életem Nőjével.... Villámcsapás nem volt, mëg rózsaszín köd sem... Egyszerűen tudtam,hogy 5 éves korom óta Őt kerestem minden nőben... Soha olyan racionálisan nem láttam semmit, mint akkor, amikor megismertem Őt...
Azóta a szerelem nem érzelem. Tudatállapot.
Ha az enyém a világ legértékesebb dolga, akkor az sem érdekel, hogy nem lehet elcserélni, más, értéktelenre.... :-)
A párom az én szerelmemet úgy fogadta, mint az itteni csajok zöme... Jó pasi, tényleg válófélben, külöm él a családjától, van lakása, tele hűtővel, mindig ráér mindenre, szexre, ügyintézésre, fontos és érdektelen dolgokra.... ideális szerető, aki odavan érte...
Nehezen, szenvedve elvált Ő is, és belevágtunk a közös család dologba... Akkor úgy tünt, úgy éreztem Ő is pont úgy, pont akkor, pont annyira (na jó, nem annyira, de nagyon nagyon) viszontszeret mint én Őt...
Én azóta úgymaradtam... :-)

Kytia 2012.07.03. 15:27:20

@est ragon: Nem semmi. Elméletem szerint az ember abba szeret bele, aki a legjobban hasonlít rá. Ez egy pinabubus esetében talán inkább átok, mint áldás...:)

LostInLove 2012.07.03. 16:38:43

@est ragon: mitől más, mitől különlegesebb számodra a felséged a többi nőnél? Érdekelne...
Az csak számomra furcsa, hogy szeretőként kerültetek össze, mégis ennyire megrázott, hogy melletted is folytatta a kalandozást ? Miből gondoltad, hogy ezúttal más lesz?

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.07.03. 16:42:41

@est ragon: Én is permanens voltam, csak a fiúk nagy részét baromira nem érdeklik az érzelmek, jó sokáig. Úgyhogy nekem nem jött össze a kölcsönösség. Pasiként persze sokkal könnyebb. Nekem is annak kellett volna születnem, mert nagyon tudnék udvarolni :-P

est ragon 2012.07.03. 18:28:07

@LostInLove: A nejem szó szerint genetikailag belém van kódólva. Nehéz megmagyarázni, pedig világéletemben nők után kajtattam... Hol a bennem dúló vágyhoz kerestem alanyt, hol egy jó segg, egy csinos pofi, egy gondoskodó-ápoló gesztus, egy finom-érzékeny humor, mit tudom én mi minden késztetett szerelemre... ha összejöttem vágyaim tárgyaival, és volt viszontszerelem, olyan rózsaszín köd ült az agyamra, nem tudtam elszámolni kettőig sem .
De a páromat, ahogy megláttam, nem elborult az agyam, nem kezdtem el "vagdalkozni" butaságot csinálni. Az első pillanattól kezdve tudtam (nem éreztem, vagy rrménykedtem benne, hsnem tudatosan felfogtam), hogy Őt kerestem minden nőben... semmi romantika, szentimenzális izé....
A legszebb Nő, akit valaha láttam... azért így könnyű :-)
A legédesebb anya. Jobb mint anyám és a nővérem együtt... azért így könnyű :-)
A legvidámabb, legkedvesebb legodaadóbb ember, akit valaha megismerhettem.... azért így könnyű :-)
Végtelen türelmű, még rajtam is túltesz.... azért így könnyű :-)
Az ágyban, szexben szinte azonnal felpörgethető... Még visszautasítva csak családtag előtti lebukásveszély miatt voltam. Minden más hely, esemény, időpont, körülmény akceptálható volt számára... azért így könnyű :-) Minden szex, kivétel nélkül, a Részéről minimum 2-3, de nemritkán több orgazmussal ajándékoz meg minket... mert engem a saját orgazmusomon kívűl az Őve motivál a legjobban.... így könnyű :-)
Bűn rossz háziasszony, rendetlen, rosszul főz, viszont imádja a főztömet, miattam megpróbál rendet tartani (nem nagy sikerrel :-), ellenben a pénzzel jól bánik. Szeret dolgozni, szorgalmas, lelkiismeretes.... az egyetlen, akivel együtt tudnék dolgozni, de nincs rá sok sansz, bár néha megemlíti, hogy ha maszekban rendelnék lenne az aszisztensem, nem mintha értene hozzá :-)
Szóval, estig tudnám sorolni a miértet....
Hogy csak Te nem csodálkozol a megcsalatáson, és én miért igen?
Hát... az az igazság, eszembe nem jutott soha... csak abban a pár hónapban, amikor szakított a kreténnel... utólag állt össze a kép bennem, hogy a kifulladás, kiábrándulás és hiábavaló erőfeszítés fáradságát rajtam (is) verte le.... akkor többször rákérdeztem, hogy van-e valakije, mert megváltozott irántam... de ezt leszámítva soha eszembe sem jutott....
A szerelmes ffi már csak ilyen :-)

est ragon 2012.07.03. 18:35:36

@skarlát betű: Ja, igaz! Pasinak lenni könnyű és jó dolog.... Szép nők, érdekes munkák, rövid élet...
Egyszóval: SUPER
magammal én sem kezdenék... pedig jósrácnak tartottam mindig magam...
A lányok érdekesebbek, csinosabbak, nőként meg bölcsebbek is a ffiaknál...
Szar ügy csajnak lenni...
Én sem tudnék választani közülünk egyet sem :-)

LostInLove 2012.07.03. 19:59:43

@est ragon: Azért így könnyű :D ! Értemmár, köszi ...
süti beállítások módosítása