Korábban is írtam már tévésorozatokról, nos, így, nyár közepe táján épp ránk fér némi kikapcsolódás. Azokra, akik szerető nélkül töltenek heteket, főleg... A téma persze továbbra is a megszokott, de kicsit kiléphetünk a saját életünk keretei közül. 

A Scandal (Botrány) című amerikai sorozat igazán megérdemli, hogy egy hűtlenség blogban megemlékezzenek róla. Hiszen minden lehetséges módon átszövi a csalások és megcsalások hálózata. Mivel részben a Fehér Ház szennyesét teregeti ki, bőven van benne politikai machináció, kémkedés, összeesküvés, annyi a hatalmi játszma, hogy alig bírjuk követni, minket azonban nem ezek érdekelnek elsősorban, hanem a hűtlenségről, na és ehhez szorosan kapcsolódva a házasságról szóló elmélkedések. 

Innen is nagy gratula a párbeszédíróknak, mert brillíroznak, számos olyan jelenet van a 2. évad végére ért sorozatnak, amelyet le kéne vetíteni és alaposan át kéne rágni egy párkapcsolatokról szóló tanfolyamon: sokkal többet érnek szerintem, mint számos cikk, amit akár diplomás szakemberektől olvastam. Éppen azért, mert konkrétak, és a konkrétból tartanak az általános felé. Mert pontosan tisztában vannak azzal, hogy milyen relatív az értékítéletünk, mennyire másképp működik, ha általánosságban és nem magunkra vonatkoztatva ítélkezünk, és mennyire más, ha nyakig benne vagyunk a szituációban. Noha a jelenetek persze kicsit túl vannak dramatizálva, aki valaha belekerült szeretői kapcsolatba, akinek válságban volt a házassága, aki kicsit is őszinte magához (ha máshoz már nem is lehet), sok olyan mondatot fog hallani, amit maga is gondolt, mondott, vagy hallott mástól. 

Megpróbálok úgy írni, hogy ne legyen a posztban sok spoiler, de ha valaki nagyon tartana attól, hogy lelövök néhány poént, ne olvassa tovább!!!

Mint említettem, a hűtlenség több értelemben is átszövi a cselekményt. Egyrészt ott a házastársi hűtlenség. Ez érinti a főszereplőket: klasszikus szerelmi háromszög, Clinton-féle alapforgatókönyvvel, vagyis az elnöknek (Fitgerald Grant) szeretője (Olivia Pope) van/volt/lesz, a first lady (Mellie) úgy tesz, mintha nem venne róla tudomást, aztán mégis kiderül, hogy tudja, és megjelenik a házasságtörés vagy a promiszkuitás kérdése szinte minden külön ügyben is. Olivia Pope magánvállalkozása ugyanis botránykezeléssel foglalkozik elsősorban, és az USA-ban a szexbotrányok legalább annyira pusztítóak, mint a korrupciós, lehallgatásos, összeesküvéses sztorik. Ezen túl persze ott a hazafiság, az alkotmányhoz, a nemzethez, a demokráciához való hűség problematikája, a lojalitás kérdése, a kétféle hűség/hűtlenség folyamatos kölcsönhatásban van egymással. 

Remekül érzékeljük, milyen törékeny és milyen elillanó minden szövetség, mennyire nem lehet kiszámítani, mi következik a következő órában, napban: a szeretői státusz szédítő és idegőrlő változatát láthatjuk itt, persze, hiszen csak akkor érdekes az egész, ha fordulatos és kiszámíthatatlan, de ez a kiszámíthatatlanság nem öncélú,  a sorozat valóban visszaadja ezeknek az élethelyzeteknek a törékenységét. Különösképpen az elnök gyengesége, befolyásolhatósága teremt állandó bizonytalanságot, mindkét nő, szerető és feleség is erősebb karakter, könnyűszerrel győzik meg Fitzet hol erről, hol arról, ha elég fifikásan próbálkoznak, sőt, olykor még össze is fognak.

Noha a first lady olykor a féltékeny, fúriává változó feleség kliséjével operál, sosem lehetünk biztosak benne, hogy ez mennyire csak játszma. Hol aljas kis húzásaival, átlátszó műmosolygásával döbbent meg, hol elképesztő érett kijelentéseket tesz a házasság természetéről. Róla legalább tudni lehet, hogy alapvetően semmi nemes nincs benne, az elnökkel kötött házassági szövetségét elsősorban politikai okokból tartja fenn, és semmitől nem riad vissza, ha a hatalom megtartásáról vagy annak megszerzéséről van szó. Ugyanakkor  a maga módján pátyolgatja az "általa létrehozott", bábként funkcionáló férjét, aki valósággal fürdik abban a tudatban, hogy ő az ELNÖK! Mellie egyébként amellett, hogy olykor megöli a féltékenység (de nem, mintha szerelmes lenne, arra valószínűleg képtelen is), sokszor ismeri el, hogy a férjének szüksége van Oliviára. 

Hogy a képlet cseppet se legyen egyszerű, a személyzeti tanácsadó, a legfontosabb bizalmas, Cyrus is hol férjének, hol gyerekének titulálja az elnököt. Egyébként meleg, valóban van férje, aki egy évadon keresztül azért nyüstöli, hogy fogadjanak már örökbe egy gyereket, de Cyrusnak az az örök kifogása, hogy neki már van babája, őt kell pesztrálnia éjjel-nappal. Mikor az elnök éppen megvonja tőle a bizalmát, és valaki mással beszél meg fontos stratégiai kérdéseket, Cyrus ezt szó szerint megcsalásnak nevezi. Ezzel rávilágít arra is, hogy a hűtlenség elsősorban bizalommegvonást, a belső körből való kirekesztést, a helyettesítést jelenti számára. 

Van persze bőven szexuális hűtlenség is, a főszereplőkön túl az egy-egy epizódon belül megoldódó esetekben is, olykor egy régi megcsalásos sztori fenyegeti egy nő teljes életét összeomlással (még a munkahelyéről is ki akarják rúgni), olykor egy fontos közember évtizedes szeretői kapcsolatát kell nagy nehezen titokban tartani, hogy a vezető által elért politikai eredmények ne vesszenek kárba. Ha valakit nem lehet másképp elhallgattatni, némelyek még a legdrasztikusabb módszerektől se riadnak vissza. A "mocskos" kis titkok minden áron való megőrzése elsődleges - és mindez csak azért lehet így, mert a társadalom egyszerre infantilis, farizeus, naiv és könyörtelen... Ahogy el is hangzik: az emberek tündérmesét akarnak, hát tündérmesét adunk nekik. Persze a boszorkányégetés iránti vágy ugyanúgy megvan bennük. 

Tényleg nagyon jó, szeretettel ajánlom mindenkinek, aki még nem látta. Aki látta, az meg itt áradozhat kommentben, de ha poént árulna el, jelezze előtte, hogy SPOILER ALARM!