A hűtlenség ábécéje

Mindent a hűtlenségről, félrelépésről, megcsalásról! Amiről nem szokás nyíltan, tabumentesen és szenteskedés nélkül beszélni. Férfi és női szemmel egyaránt.

Ennyien vagytok

Térkép

Hűtlenség a Fácsén

Friss topikok

Innen érkeztek a blogra

Miért csalunk? És kit csalunk meg?

2011.03.02. 08:15 skarlát betű

Maga a csalás szó implikálja, hogy itt valami becstelen dologról van szó. Csalunk, hazudunk, átverünk, aki ilyesmire képes, az minden más aljasságra is kapható. Vagy nem? Nem feltétlen. Sőt, egyáltalán nem.

Akinek hazudni kell, az legtöbbször maga érdemelte ki, hogy hazudni kelljen neki. Például, mert képtelen elviselni az igazságot. Ettől még nem "rossz" ember, csak gyenge. Csak gyarló, mint a többi. Ha valaki minden igazságot el akar viselni, az sokat fog szenvedni. Lehet, hogy nem éri meg. Lehet, hogy az öncsalás, a kegyes hazugság jobb. Élhetőbb. De ezt nehéz annak eldönteni, aki a megcsaló pozíciójában van. Annak muszáj legtöbbször abból kiindulnia, hogy jobb, ha hazudik. Egyrészt önvédelemből, másrészt kíméletből.

Több okunk lehet arra, hogy megcsaljuk a hivatalos partnerünket, akiknek valaha hűséget ígértünk (vagy nem, de implicite mégiscsak úgy gondoltuk, hogy ez benne van a pakliban.) Van, aki egyszerűen csak változatosságot akar, vagy kalandvágyból tör házasságot (illetve egyéb állandó kapcsolatot). Van, aki úgy érzi, vége az életének, a fiatalságának, a férfiasságának vagy nőiességének, ha többé nem flörtölhet, és nem vadászhat kedvére. Az ilyen emberről általában a partnere is tudja vagy sejti, hogy miként működik. Lehet, hogy a múltban rajtakapta már, lehet, hogy az ő kapcsolatuk is egy másik, korábbi kapcsolat oldalvizén kezdődött. Ha valaki ilyen emberrel köti össze az életét, ne áltassa magát azzal, hogy majd miatta minden kalandnak örökre vége lesz. Erre kicsi az esély. Bármennyire is szereti a "hódító", vadászgató jellem a párját, az újdonság vonzani fogja. Nem azért fog csalni, mert meg akar bennünket bántani, vagy, mert nem szeret már. De lássuk be, új kalandot egy embernek az életében csak egyszer jelenthetünk.

Vannak persze olyanok is, akiknek nem lételeme a félrelépés, sőt, évekig, évtizedekig nem is tartanák magukat képesnek ilyesmire. Lehet, hogy korábban ők voltak a legszigorúbbak a mindenféle erkölcstelenséget elkövető embertársaikkal szemben. Aztán egyszer csak történik velük valami. Belefáradnak a szürkeségbe. Ráébrednek, hogy 35, 40, 45 évesek, és nem lesznek már fiatalabbak. Hogy az életük nagy része gürizés. Hogy már nagyon régen nem érezték magukat nőnek/férfinak, csak családfenntartónak, anyának, háztartási alkalmazottnak, munkavállalónak. Hogy már nem emlékeznek arra, mikor csókolóztak egy jót, hogy az otthoni szex olyan, mint a poshadt víz, ha egyáltalán van még. Talán még nem késő. Talán még valaki láthat bennük fantáziát, és kívánhatja őket teljes erőből. Nem akarják felrúgni az életüket, nem akarnak drámát, kötelességtudó emberek, csak egy kicsit élni szeretnének.

Utóbbiak közül egyébként sokan megelégszenek egy-egy alkalommal, mert a szeretőtartásra sokszor se lelkileg, se fizikailag nem képesek. Nem nagyon bírják az alakoskodást, rettegnek a lebukástól, vagy le is buknak (ennek nagy bűnbánat és olykor izzadságszagú újrakezdés az eredménye, bár van úgy, hogy ostoba módon válás lesz belőle), esetleg módjuk nincs rá, annyira hozzászoktatták a családot, hogy elszámolnak az idejükkel, hogy mindig otthon töltik a hétvégét, és mindig odahaza vacsoráznak. Ha valaki 35 felett kezdi a hűtlenkedést, és kitart mellette, az nem kis személyiség-változást jelent: erre talán a nők hajlamosabbak. A korábbi személyiségük látszatának fenntartása azonban újabb kihívás.

24 komment

Címkék: hazugság csalás okok

A bejegyzés trackback címe:

https://hutlenseg.blog.hu/api/trackback/id/tr922702261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vagányfilozófus 2011.03.02. 18:28:18

Becstelen ha engem csalnak! Azt nem tudnám elviselni! Aki csal az legtöbb így gondolkodik szerintem. Van, aki azért csal mert szerelmes a szerelembe, nem a testiség miatt, sőt egy-két alkalom után ezért vége is lesz, nyűgnek tartja. Ha otthon is megkapom azt, akkor minek! Viszont jó a kaland, izgalmas és társul hozzá a romantika. Romantika sajnos az, ami hamar kikopik, és mi marad?.. Nélküle a házasság és a szex is csak egy fapados menü. Fene sem érti ezt az egészet!

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.02. 21:06:51

@vagányfilozófus: Mondasz valamit, nekem ez mindig magas volt, hogy ha egy kaland jó érzéseket kelt, azt miért nem folytatja az ember. De a jelek szerint ehhez is elszántság, és határozottság kell, meg talán olyan rossz otthoni helyzet, hogy már ne legyen elviselhető, ha csak az marad választásként.
Ami még motiválja a koca-félrelépőket, az a saját egójuk megerősítése. Hogy bebizonyítsák maguknak, még képesek elcsábítani valakit. De mikor megszerezték, már nem érdekli őket tovább.

zotyer · http://testimese.blog.hu/ 2011.03.04. 08:40:58

Jó ez a blog, olvasni foglak! :-)

De lássuk be, új kalandot egy embernek az életében csak egyszer jelenthetünk.
- ez tetszett :-)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.04. 09:46:25

@zotyer: Köszi. :-)
Az új kalanddal kapcsolatban meg: elég sajnálatos, de mit tehetünk ellene?

zotyer · http://testimese.blog.hu/ 2011.03.04. 10:12:26

Azért van olyan is hogy egy kaland elhúzódik... akár évekig is ... :-)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.04. 12:13:37

@zotyer: Csak akkor már nem új, és elég nehéz mindig újítani benne. De nem lehetetlen :P

bambabacsi 2011.03.26. 11:35:59

Szeretjük a kalandot, szeretjük a hódítást, szeretjük felépíteni az egészet, szeretjük megismerni a másikat, szeretjük érezni, hogy napról-napra közelebb kerülünk egymáshoz, szeretjük az első telefonbeszélgetés, szeretjük az első kávét, szeretjük az első találkát...és így tovább:)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.26. 15:43:49

@bambabacsi: 2008 óta tag vagy, és most szólaltál meg először? :-) Á, biztos van még 2-3 egyéb nicked is, de ez most nagyon megdöbbentett :-)
Egyébként egyetértek.

bambabacsi 2011.03.27. 17:19:37

@skarlát betű:
Alvó ügynökként ténykedtem:)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.27. 18:13:32

@bambabacsi: És én ébresztettelek fel? Mi volt a kód? :-)

bambabacsi 2011.03.27. 22:45:13

@skarlát betű:
Kód nem volt, a téma késztetett megszólalásra:)

Ifigenie 2011.03.31. 12:46:06

@bambabacsi: elgondolkoztató ez a téma...mennyi mindenkit érint...
Sokszor megyek az utcán, és elnézem a nőket/ férfiakat, időseket, fiatalokat, és azon gondolkodom, hogy vajon nekik is van szeretőjük...??Azt hiszem, meglepődnék, ha kiderülne, hogy mennyi mindenkinek van.

Koborlovag 2011.03.31. 13:13:38

@Ifigenie (lenitas.blogger.hu): A parkban turbékoló gerlepárok közül vajon hány ártatlan szerelmes és hány épp szabad félóráját együtt töltő "csaló"? :) sosem tudjuk meg, hiszen ott és akkor nem látsz rajtuk mást.

Az utca amúgy is veszélyes közeg: sosem tudhatjuk ki kinek ismerőse. Az utca ápol és eltakar egy olyan fátyollal amin ezer titkos lyuk van.:)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.03.31. 15:57:57

@Ifigenie (lenitas.blogger.hu): @Attila78Bp: Nocsak, egész költőiek lettetek.
És ilyenkor mire gondoltok? Kit irigyeltek jobban? A legálisan csókolózókat, vagy a tilosban járókat?

Koborlovag 2011.03.31. 20:42:16

Egyiket sem.:) Hogy őszinte legyek megértem őket, magam is teszem, csak próbálom okosan. A tapasztalat ne csak holt raktárkészlet legyen. :)

GiveltAway 2011.04.01. 10:33:27

Megvallom, hogy én rosszhiszemű vagyok. Magamból indulok ki :) és így minden 30 év feletti turbékoló párra gondolatban már rá is ragasztom a félrelépő címkét. Magyarországon modjuk helyi lakosként csak Budapesten tartom ezt lehetőségnek, de még így is csak félreeső helyeken. Annak aki máshol lakik, annak csak egy minimum 50 km-re lévő városban szabad nyilvános helyen így turbékolni.

bambabacsi 2011.04.01. 21:34:48

@Ifigenie (lenitas.blogger.hu):
Az igazi az, amikor olyas valakivel találkozol, akiről épp abban a pillanatban derül ki, hogy ő is tilosban jár:) az már csak a szerencse kérdése, hogy ebből cinkos összevigyorgás lesz, vagy para:)

Ifigenie 2011.04.03. 16:03:31

@skarlát betű: nem irigylem egyiket sem, csak a sajátomra gondolok (a saját szeretőmre...)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.09.02. 23:59:27

@skarlát betű:

Nem, tényleg nem lehetetlen.

A kulcs az, hogy soha ne ígérj többet, mint amennyit adni tudsz, és soha ne kérj többet, mint amennyit a másik nyújtani tud.

Ha mindkét fél értelmes, akkor ezt belátja és átérzi. És ha mindenki alkalmazkodik, akkor királyság van :-)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.09.03. 08:48:26

@tiboru: Ha mindkét fél értelmes, akkor igen. IQ és EQ kérdése együtt. Ajándék, ha összejön :-)

smile... 2012.04.24. 14:33:13

sziasztok!
EZ elég nehéz egy dolog , megcsalás ... pont hogy ezzel küszködök ... szeretem a páromat ,nem is akarom elhagyni ,,, jók a mindennapok vele, de van akivel sokkal jobb lenne a sex,hmm tüzesebb (legalább egyszer ), de nem tudom hogy utána a szemébe tudnék e nézni...
Nem akarok szemét se lenni és átbaszni...
valaki segítsen xd

LostInLove 2012.04.24. 18:13:48

Mikor összeházasodtam a férjjel, sok évnyi együttjárás (és együttélés) után, kb 1 hónappal később derült ki, hogy megcsalt. Nem voltam képes otthagyni, de megbocsájtani se. Kész horror volt a szitu. Leginkább az önérzetem, büszkeségem sérült. Pár hét (talán hónap) kínlódás és a férj kínzása után jöttem rá, hogy ebből az állapotból csak egy másik férfi tud kizökkenteni - és, ahogy az angol mondja "Be careful what you wish for", került szinte azonnal alkalmas partner, 7 éven át kínoztuk egymást mellékvágányon a másik pasival. Férj ez idő alatt groteszk módon visszaszerezte a bizalmam. Pasival véget ért az on/off viszony, házasság addigra tök jól működött. Most így 37 felé támadt fel újból az igény az "újításra" Mert mi van, ha a férj bepánikol kapuzárásilag, ötven felé már milyen esélyem lesz partnert találni? Így preventíve "bosszúszexelek" ... jól jön az még....Ilyen kategória is van?

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.04.24. 20:36:15

@smile...: Úgyis neked kell döntened :-) De ha abból indulunk ki, hogy életünk csak egy van, és a szex az egyik legklasszabb dolog benne, miért is kéne megelégednünk azzal, ami csak félig-meddig jó? Megbántani nem kell senkit. Miért ne tudnál a szemébe nézni? Persze, kell venni egy nagy levegőt, és megtanulni hallgatni. Elhallgatni.

@LostInLove: Nem tudom, ha nem mondod, hogy ezt csinálod, akkor biztos van. De szerintem ez csak ürügy, te igazából hódítani akarsz és élvezkedni, minek ide a bosszú? És ha nem hagyod abba, akkor még ötven évesen is fogsz találni szeretőt.

motacilla 2012.11.12. 17:18:05

@smile...:

Az jut eszembe erről a dilemmáról, amit ifjúkoromban a szüzességem elvesztésével kapcsolatban tapasztaltam. A döntés már régesrég megszületett, az egyezség is, hogy mikor-hogyan, de a döntő lépés előtt és a tett után ez volt a fő para: vajon látszik-e rajtam???? Anyukám biztosan észreveszi...vagy a legjobb barátnőm...

De NEM. Senki se vette észre.
süti beállítások módosítása