Vannak azonban, és nem kevesen, akikben jóval előbb fogalmazódik meg az igény, minthogy alkalmas személyt találnának. Ez az állapot hasonlít a szingliéhez, aki szeretne valakit, de nem talál, csakhogy még sokkal kínzóbb lehet. Mert közben az embernek van valakije, akit már nem szeretne, vagy szeretne, de az nem szeretné már őt, és ki tudja, milyen okból (ezeket más posztokban már feszegettük), elválni nem akarnak vagy nem akarhatnak. A szerető iránti vágyat azt is erősítheti, ha már volt valaki, esetleg futó kaland, vagy rövidebb-hosszabb kapcsolat, és ez ráébresztette az illetőt, hogy mennyire nem elégíti ki az, ami otthon van. (Javítani is próbált esetleg, de nem járt sikerrel.)

Tudatosan keresni? Igen, lehet. Hogyan? A netes társkeresést már bemutattuk párszor. Buzdítanék-e valakit, hogy belevágjon? Amennyiben számít a véleményem, igen. De túl sok illúziót nem társítanék a vállalkozáshoz. Ugyanakkor nem egy embert láttam, aki sikerrel járt, tehát a rendszer nem reménytelen. Csak rengeteg hülyeségre, csalódásra, üresjáratra kell felkészülni.

Mit lehet még ezen kívül tenni? Milyen módszert javasolnátok annak, aki szeretőt keres, de a netes őrülettől elzárkózik? Járjon sokat társaságba? (Honnan lenne erre ideje egy családos, dolgozó embernek, mondjuk?) De miféle társaságba? Olyanba, ahol a férje/felesége is megfordul? Vagy keressen magának új ismerősöket? Sport, nyelvtanfolyam, bármi egyéb? Tartsa nyitva a szemét a munkahelyén? (Házinyúl? Volt már szó róla.) Vegye szemügyre a szülőtársakat oviban, suliban, gyerekzsúrban? (Lebukási veszély hatalmas.) Menjen könyvtárba? 

Esetleg írjon egy itteni kommentelőnek, aki szimpatikus? (Tényleg, volt már innen származó kapcsolat? Kíváncsi lennék rá!)