Sokszor hallottam már, talán főleg férfiaktól, hogy azért csábítottak el valakit, vagy azért kezdtek szeretőkeresésbe, mert erőt vett rajtuk a kapuzárási pánik. Elmúltak negyven évesek, vagy még el sem érték a negyvenet, de az fenyegető közelségbe került, és elkezdtek aggódni. Nem lesz már semmi új az életükben? Lezárult a történetük? Ötven felett biztos impotensek lesznek már... (Dehogy!) Egyáltalán képesek még levenni egy nőt a lábáról? Vagy végleg berozsdásodtak? Bizonyítani akarnak...
Nőknél is létezik hasonló, főleg az utóbbi időben: az internet nagy lökést adott a jelenségnek, mert ha valaki családos, sokszor érezheti úgy, hogy kalitkába van zárva, és ebből a kalitkából a net segítségével nyilvánvalóan egyszerűbb kitörni, mint azelőtt valaha volt. Most már egy vidéken élő nő sem kényszerül arra, hogy eltemesse magát, vagy, hogy lebukjon, és az egész falu vagy kisváros a szájára vegye.
Van, akin a kapuzárási pánik úgy jelentkezik, hogy párhuzamosan futtatott partnerek száma vagy a szexig való eljutás ideje tekintetében csúcsot próbál dönteni, egyfajta sportot űzve az egészből (a netes társkeresés erre is teret ad), van, aki csak óvatos duhajként lejár a diszkóba szombat esténként, és a lesmárolt lányok számát igyekszik növelni hétről hétre, de ott abba is hagyja a rosszalkodást. Kell neki az az érzés, hogy ő még nagyon is értékes a piacon, de valójában megkap mindent otthon, vagy úgy ítéli meg, hogy nem érdemes kockáztatni (akár a saját érzelmei miatt sem).
Nyilván tele vannak a társkeresők olyan emberekkel, akik igazából nem akarnak elmenni a testi hűtlenségig, de kacérkodnak a gondolattal, és élvezik a flörtöt, a játékot, a virtuális szexet. Élvezik, hogy találnak maguknak izgalmas partnert, ezek szerint még nincs minden veszve. (Kérdés, hogy ha nem mennek tovább, az gyávaság, vagy a józan ész győzedelme, merthogy agyilag, érzelmileg hűtlenek lettek, és hűtlenebbek, mintha véletlen belesodródtak volna egy pár percig tartó aktusba, az számomra elég nyilvánvaló.)
A kérdés az, hogy mikor lendül át az ember ezen a kapuzárási pánik nevezetű jelenségen könnyebben? Ha kiéli, vagy ha csak kacérkodik a gondolattal, de nem meri megtenni a döntő lépést? Éreztetek már ilyet? Léptetek félre emiatt? Ha akkor ez nem is volt világos, utólag lehet, hogy ez is az egyik oka volt a hűtlenségeteknek? És be kell zárni egyáltalán azokat a kapukat valaha?