Ezúttal egy női olvasónk vendégposztját bocsátom közre: Bogi ugyan elvált már, de kényszerűségből még mindig a volt férjével él, aki nem hajlandó elköltözni, se igazán elengedni a feleségét, érzelmileg zsarolja és pokollá teszi az életét. Mindeközben Bogi dolgozik, gyereket nevel és van egy szeretője is, aki akár lehetne a legitim partnere, de a körülmények ezt mégsem teszik lehetővé, hiszen haza nem viheti a pasit. De következzék ő maga:

Sziasztok, olvasgatom a posztokat és a hozzászólásokat, és sokszor találkozom azzal a véleménnyel, hogy a tisztességes megoldás, ha az ember házassága már nem működik, a válás, az újrakezdés valaki mással. Lehet, hogy itt rajtam kívül ezt mindenki megengedheti magának, de az esetemből meg fogjátok látni, mennyire nem egyszerű ez, ha a másik, ez esetben a férj, nem hajlandó tudomásul venni, hogy vége.

Évek óta rossz volt már a házasságunk, és egyre rosszabb lett, teljesen elidegenedtünk egymástól, de ahányszor ezt szóba hoztam, ő sose értette, miről beszélek. Azt a véleményt is sokszor olvasom, hogy a dolgokat meg kell beszélni. Hát, vele sose lehetett. Magának való típus, még barátai sincsenek, nem hallgat szinte senkire, amikor pedig a családomnak jeleztem, hogy mennyire nagy a baj, tőlük csak azt kaptam, hogy én vagyok a hibás, meg bírjam ki, ez az én feladatom. (Nagyon vallásosak.)

A szex vele már jó ideje fizikai undort váltott ki belőlem, teljesen lemerevedtem, és irtóztam tőle, de  őt ez nem érdekelte, addig járt a nyakamra, amíg olykor engedtem neki, mert féltem, hogy valami őrültséget csinál. Főleg a gyerekeket féltettem, de az is nagyon nyomasztott, hogy ha öngyilkos lesz tényleg, akkor az az én lelkemen szárad majd. Végül rászántam magam, kezdeményeztem a válást. A férjem úgy tett, mint aki erről se vesz tudomást, egyetlen tárgyalásra se ment el, végül kimondták a válást, csakhogy ettől otthon nem változott semmi, ő továbbra is velünk él, esze ágában sincs elmenni, szerinte én továbbra is az ő felesége vagyok. Ami azt jelenti, hogy olykor a veszekedés elkerülése végett továbbra is lefekszem vele, pedig ez nekem nagyon rossz.

Nincs hová lépnem, vidéken élünk, egy házban, amelyet csak áron alul tudnánk eladni, de a férjem hallani se akar róla, hogy kiköltözzön belőle. A családom szégyennek tartja, hogy elváltam, egyébként nem is beszélnek róla senkinek, mivel továbbra is együtt élünk, nem nagyon tudják az ismerősök. Mindketten dolgozunk, de egyikünk se keres eleget ahhoz, hogy önállóan éljen, a családjaink nem tudnak illetve nem akarnak segíteni, mind a két részről erős a nyomás rajtam, hogy úgymond fogadjam vissza a férjemet, és adjak neki még egy esélyt. Nem bírják felfogni, hogy irtózom a vele való együttléttől, persze részletesen sose meséltem erről. 

A válás után összejöttem egy régi barátommal, aki azóta a szeretőm(?), bár elvált nőként lehetne teljesen normális párom, de a körülményeink ezt nem engedik meg. Ő persze nem tudja, hogy a volt férjemmel olykor kénytelenségből lefekszem, a volt férjem meg nem tudja, hogy létezik a barátom, egyszerűen félek tőle, hogyan reagálna. Sajnos a barátom sincs olyan helyzetben, hogy el tudnék hozzá költözni a gyerekeimmel, albérletben lakik és elég keveset keres, ráadásul még tartásdíjat is fizet, ami a jövedelme egy részét elviszi. Hiába szeretnék én tiszta lappal indulni, meg őszinte lenni mindenkihez, egyszerűen nem megy. Nem várom, hogy bárki is megoldja a problémámat, csak azért írtam le, hogy lássátok, olykor a válás sem megoldás, és az őszinteség nem mindig lehetséges. Persze, tudom, biztos sokan azt mondják majd, minek kellett férjhez menni egy ilyen emberhez, de akkor szerelmes voltam belé, ma már magam sem értem, hogyan. Sajnos a múlt tévedései miatt most fizetek.