A hűtlenség ábécéje

Mindent a hűtlenségről, félrelépésről, megcsalásról! Amiről nem szokás nyíltan, tabumentesen és szenteskedés nélkül beszélni. Férfi és női szemmel egyaránt.

Ennyien vagytok

Térkép

Hűtlenség a Fácsén

Friss topikok

Innen érkeztek a blogra

A blogok és a flörtölés

2012.09.17. 07:46 skarlát betű

Aki nem olvas blogokat, és főleg nem kommentel, annak sejtelme sincs arról, micsoda vadászterület ez a szféra. Mert egy-egy bloghoz kapcsolódóan összeverődhet olyan jó társaság, amelynek tagjai előbb-utóbb elkezdik ismerni egymást, csipkelődés, flörtölés alakul ki. No, és megindulhatnak a magánlevelek.

Blog-Comments-300x300.jpg

A felszín alatt, amely a kommenthalmot jelenti, ott fortyog az a végtelen sok kapcsolódási lehetőség, amely a hozzászólók között létrejöhet. Ha kapcsolati mátrixot akarna valaki rajzolni, elég érdekes eredményre jutna... Mert itt vannak kettős identitások, olyanok, akik már ismerik egymást, de az egyik nem tudja, hogy a másik az, aki, szóval mindenki bújócskázhat, amennyit akar, aztán vagy fény derül a játékra, vagy sem. 

No persze egy ponton túl komolyra fordulhatnak a dolgok, és összekeveredhetnek a szálak. Mennyire lesz diszkrét az egyik kommentelő a valódi életben (IRL) történt eseményekkel kapcsolatban, mikor a blogon beszélget, mennyire a másik? Ki miért titkolózik és ki miért nem? Mekkora a lebukási veszély a valódi partnerek vagy más, virtuális világból jövő, de lassan valódivá váló partnerek előtt? Mi az, ami már komoly flörtnek számít, és mi a szimpla játék? Mit érzünk, ha a velünk kacérkodó illető hirtelen mást is bevon a játékba, vagy úgy tűnik, egyenest lecserélt bennünket? Mennyire válunk függővé az egész itteni hangulattól?

Tény, hogy nem nehéz itt vadászni, főleg azok számára, akik megfelelő verbális adottságokkal rendelkeznek, bár nyilván egész eltérő kép alakulhat ki valakiről a kommentjei alapján, mint egy esetleges találkozás alkalmával. Bizonyos kommentelők beindítják az ember fantáziáját, és abból aztán szinte bármi lehet... A virtuális és a valóságos világ egyszercsak találkozik. A kommentekből rengeteg minden kiderül rólunk, ha valaki kicsit jobban beleássa magát a hozzászólásainkba, teljes profilt alkothat. Lenyomozhat, úgymond. Követheti a tevékenységünket más blogokon keresztül, ha pedig megismeri valódi identitásunkat, kutakodhat a fácsén, teszemazt. Soha nem volt még ennyire könnyű félrelépni, és soha nem volt még ennyire könnyű nyomozni sem. Keresztül-kasul a neten. 

Ha már itt tartunk, a a hűtlenség blogot biztosan sokan tekintik alkalmas vadászterületnek. Hiszen nevében hordozza a lényeget: itt nagy eséllyel találni olyan embereket, akik nem a monogámia elkötelezett hívei, vagyis viszonylag könnyen táncba vihetők. Persze, ha már azért vannak itt, mert épp hűtlenek, akkor elvileg foglaltak is. Vagy mégsem. Tán több partnerrel is szívesen kavarnak, vagy épp szakítottak a szeretőjükkel, azért jönnek ide, esetleg nem is ők a megcsalók, hanem őhozzájuk hűtlenek, vagy épp szeretőt keresnek, de még nem találtak. És a hűség hívei is elő-előfordulnak. A flörtölésből azért ők se maradnak ki, ha ideszoknak, amint ezt már többször alkalmunk volt konstatálni.

Nem várok személyes beszámolókat, természetesen, mert mindenkinek a magánügye, kivel levelez és találkozgat, csak az arányok érdekelnének. És persze a véleményetek: mit gondoltok a kommentelős flörtökről és az így kialakuló kapcsolatokról. Mint mindig, több opcióra is lehet szavazni egyszerre!

166 komment · 1 trackback

Címkék: blogok kommentelés ismerkedés interneten flörtölés

A bejegyzés trackback címe:

https://hutlenseg.blog.hu/api/trackback/id/tr804689622

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kürtvár ostroma, vizes blokk sokadik rész 2012.09.18. 08:26:00

Nem véletlen a címbeli utalás, bár az eredetitől annyira eltérő módon zajlott, hogy az már szinte ugyanaz. Na, ez szép és feloldhatatlan ellentét lett itt mindjárt az elején. A lényeg, hogy hidrotikus tevékenységeink során kialakuló helyzetek, lassan t...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovács Béla váltóőr 2012.09.18. 10:05:04

A netes ismerkedés sokkal egyszerűbb, mint a valódi, mert sok egyéb mellett nem kell hozzá egy gramm bátorság sem. Hazudozni mindenki tud, a metakommunikáció teljes hiánya miatt meg uncsi a dolog. Úgyhogy szenkjúbátnószenkjú.

Anna Doktor 2012.09.18. 10:09:10

@α Ursae Minoris: Csatlakoznék hozzád, hasonló gondolatra jutottam én is :-)
Mit is hagy ki az ember tudtán kívül :-)

havesomefun 2012.09.18. 10:09:30

@suzildi: nem mondod! :DDD ezt értem, de mégsem értem. De lehet csak azért nem, mert nekem nagyon szükségem van a személyes jelenlétre.

sztrugackij 2012.09.18. 10:17:15

@havesomefun:

"De sosem értettem pár bejegyzés-váltás után hogyan alakulhat ki vonzalom. "

Pedig lehetséges, hidd el.
Valósággal beleszeretsz a másik mondataiba.
Újra és újra elolvasod őket.Függő leszel tőlük.
Nem bírsz felállni a számítógéptől.Fogalmad sincs mennyi ideje tart a beszélgetés, de egyetlen percét sem untad még.

Hát, valahogy így...

sztrugackij 2012.09.18. 10:23:56

Mondjuk, ez már a chatelős rész...

havesomefun 2012.09.18. 10:28:38

@sztrugackij: oké, elhiszem. A környezetemben ebben a témában tapasztaltabbak azonban eddig még nem számoltak be az "áttörésről". Írásban minden fantasztikus aztán jön a fekete leves...

Ettől függetlenül biztos, h így is lehetséges.

blah 2012.09.18. 10:31:06

Csak én találom furcsának ezt a dolgot? Mi alapján lesz valaki vonzó a kommentjein keresztül? Hisz még a szemét sem látod… Aki blogon ismerkedik az még a krumplis zsákot is hajlandó megdugni, szerintem.

Huorn 2012.09.18. 10:32:53

1., Ismerkedni bárhol lehet.
2., Aki olyan takony, hogy akár csak egyszer is megcsalja a párját, az forduljon föl. Flört, bazeg... a csapból is ez folyik vagy három évtizede. Erkölcs, hűség meg nyista? Gusztustalan világ.

Szemekbe zárt titkok 2012.09.18. 10:37:02

Nem tudok szavazni, mert olyan lehetőség nincs, ami rám illene. Szoktam kommentelni, meg is kerestek már magánlevélben, de elhárítottam közeledést.
Skarlátbetű! Akkor én most melyikre kattintsak?:)

Kovács Béla váltóőr 2012.09.18. 10:39:16

@blah:
Nem csak te. Erre mondom, hogy metakommunikáció nélkül 'kommunikálni' elég vicces. Meg hogy nem látom a melleit, a seggét, a kezét, a mosolyát, nem hallom a hangját, a nevetését - igen, ebben a sorrendben.

Abban nem értek egyet, hogy aki mindenáron (félre)dugni akar, az egy traktorgyárban, élőben is erre fog törekedni, a net ebben csak egy könnyítés, mert akinek élőben ez egy kicsit nehezebben megy, az a neten még mindig villoghat és előadhatja a Don Juant.

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2012.09.18. 10:39:40

@Anna Doktor: Helyes, csatlakozzál csak!
Ha Anna is vagy, meg ráadásul még kolléga is, akkor akár kezdhetjük is egymással a flörtölést iziben. :-)

sztrugackij 2012.09.18. 10:49:04

@havesomefun:
"Írásban minden fantasztikus aztán jön a fekete leves..."

Úgy érted, hogy külsőleg nem fogjátok egymást vonzónak találni? Ez bizony lehetséges, ám ne feledd, hogy ekkorra már kialakult köztetek egy bizonyos intellektuális vonzalom, és ti ennek a szűrőjén keresztül fogjátok megítélni egymás szépségét.

Nem azt mondom, hogy mindig happy end a végkifejlet, csak azt, hogy előfordulhat ilyen.

dr. mesterséges színezék 2012.09.18. 10:52:01

@havesomefun: Feketeleves - ha csak az igazságot alulról közelítő statisztikát nézzük - az esetek 50%-ban blogtól függetlenül jön. Szóval pusztán blogtalanságra építeni pont annyira botorság, mint blogosságra.

Anna Doktor 2012.09.18. 10:52:56

@α Ursae Minoris: De ajánlom, hogy érts hozzá kolléga :-) és ajánlom azt is, hogy férfiú legyél, na meg a minoris az a csillagod legyen :-) és minden más (pl. az igyekezeted) majoris :-)

dr. mesterséges színezék 2012.09.18. 10:56:33

@blah: "Mi alapján lesz valaki vonzó a kommentjein keresztül?"

Stílus, szókincs, mondandó egésze.
Kb. mint a hangja alapján, amikor szintén nem látod, de pont azokat a neuronokat találja meg a hangérzet kémiája, amelyeknek erre van receptoruk.

Megjegyzem hála az égnek, hogy ez így van, mert így a vakok sem maradnak ki mindenből.

sztrugackij 2012.09.18. 11:06:36

@blah: "Aki blogon ismerkedik az még a krumplis zsákot is hajlandó megdugni, szerintem. "

Blogokra általában nem ismerkedni járnak(egyelőre).
A társ- és szexpartner kereső oldalakkal ellentétben itt szükséges némi ismeret a blog témájával kapcsolatosan, különben kimoderálnak, vagy egyszerűen válasz nélkül hagynak.
Ha érdekeset írsz érdekesen, van esély, hogy valaki felfigyel rád, és rendelkezik annyi intelligenciával, hogy ne rögtön azt kérdezze,"anál játszik?"

azutazó 2012.09.18. 11:22:46

@renascentia: ha itt vagy még, akkor szívesen leveleznék veled erről!!! Hasonló a cipőben járok, a feleségem hasonlóan cselekedett és gondolkodik mint Te, és nagyon szeretném megérteni Őt, az indokait, stb. ezt talán egy női szemmel, aki ezeken átment könnyebben meg tudom tenni ... most probáljuk rendbehozni dolgainkat -nekem fontos lenne ... lehetőleg privátban ... tudom tudom - ez nem az a hely, látom a skarlát betű-i felháborodást, de hátha megesik a szíve és jót cselekszik .... és tényleg nem flörtölni akarok :)))

Jilley (törölt) 2012.09.18. 11:27:14

@H3l00ka: Márpedig ne kételkedj, mert nagyon is előfordulhat. :)
Nekem is sikerült. :D Aztán más is sikerült, meg még más is sikerült, meg még fog is. :)))) Hehe...
@skarlát betű: Gratula! Szuper ötlet volt! ;)

dr. mesterséges színezék 2012.09.18. 11:31:04

@sztrugackij: 'Ha érdekeset írsz érdekesen, van esély, hogy valaki felfigyel rád, és rendelkezik annyi intelligenciával, hogy ne rögtön azt kérdezze,"anál játszik?" '

Megvan ennek a kódszótára, pl.:

Orbán = pofozós orál?
Varga Istán = terhesszex mehet?
Selmeczi = ass to mouth?
TEK = prosztatamasszázs?
Szájer = bevállalós gyerek van?
Matolcsy = gúzsba kötve, hatan, arcra?

keptelen kepkeret 2012.09.18. 11:49:01

@Kytia: Detto:-)Mivel tudom magamrol, h elenk a fantaziam es nagyon konnyen csinalok kondasbol kiralyfit, nekem fokozottan figyelnem kell:-))

Mindossze zavaroak tudnak lenni a tetszes-hormonok:-))

Viszont neked es nekem az a szerencsenk, h tudjuk es ertekeljuk amink van, igy az esely, h ezt kockaztaztassuk barmiert is, szinte 0:-))

havesomefun 2012.09.18. 11:50:54

@dr. mesterseges szinezek: Ez is igaz, de "blogtalanságban" már legalább a külső adottságokkal tisztában vagy. És itt nem csak a "szépségre" gondolok, hanem viselkedésre, stílusra, illatokra, szemkontaktus stb-stb.
A fizikai vonzalom az fizikális szinten jelenik meg nem a monitor előtt ülve.

dr. mesterséges színezék 2012.09.18. 11:57:42

@havesomefun: "Ez is igaz, de "blogtalanságban" már legalább a külső adottságokkal tisztában vagy."

... az adott percben.
Sminket lemosni 5 perc, melltartót levenni 5 másodperc, rosszul megválasztott fogamzásgátlótól kiszőrösödni 2 hónap, ugyanettől, vagy akármitől elhízni pár hónap.

Kötelező irodalom azoknak, akik mottója, hogy "úgyis vagy úgyse": www.scribd.com/doc/28698544/Hogyan-legyunk-boldogtalanok

.)

Kytia 2012.09.18. 12:00:00

@keptelen kepkeret: Na ja, ez is detto. Segít, ha sok kondást láttál már életedben, így tudod, hogy mit várhatsz kb.:)))

Azért a kockáztatásra nem vesz mérget az ember, hosszú még az élet. Meg hát tudom, hogy a tetszés-hormonok náluk is mozognak, bár azt vettem észre, hogy a pasik tovább maradnak tárgyilagosak, pl sosem értettem, hogy képesek mindenféle akció nélkül, "csendesen kérődzve" végignézni ahogy sztriptíztáncosok vonaglanak előttük egy rúdon. Valahogy máshogy működik náluk a tetszés-faktor, nem megy át azonnali megőrülésbe, mint nálunk.:)
De tény, hogy kell mérlegelni, nem könnyű megfelelőt találni hosszú távra, viszont könnyű elcseszni.:)

dr. mesterséges színezék 2012.09.18. 12:00:44

@dr. mesterseges szinezek: Jaj, mielőtt lebuknék a férfisovinizmusommal: természetesen a csak a hálószobában kiderülő lábszag, horkolás és alvás közbeni fingás ugyanez a kategória.

Kytia 2012.09.18. 12:04:31

@blah: Én egyszer belezúgtam egy srácba a kommentjei alapján, illetve inkább eldöntöttem, hogy ez a pasi kell nekem.:) Folyton csak az ő kommentjeire tekertem, a többit átugrottam.:) De inkább csak amolyan ártatlan álmodozás volt, viszont évekkel később pont blogtalin összejöttünk. Rövid ideig tartott, de büszke voltam magamra, hogy hogy megmondtam már az elején is, hogy nekem ő be fog jönni.:)

dr. mesterséges színezék 2012.09.18. 12:05:04

@Kytia: "sosem értettem, hogy képesek mindenféle akció nélkül, "csendesen kérődzve" végignézni ahogy sztriptíztáncosok vonaglanak előttük egy rúdon."

Sajnos sokat változott letöltendő börtönévek irányába azóta a világ, amióta csak oda köllött dobni a kapálózó-visítozó menyecskét a nyeregre a kenyereszsák meg kulacs mellé, és megkeresni a legelső kényelmes bozótost.
És a kullancsok mennyiségének előnytelen változását nem is említettem.

renascentia 2012.09.18. 12:13:34

@azutazó: :) szívesen, bár nem tudom, hogy mi a módja annak, hogy az e-mail címem eljutna hozzád anélkül, hogy itt kiposztolnám.

Szemekbe zárt titkok 2012.09.18. 12:21:40

A neten csak egymás lelkébe lehet beleszeretni, ha elegendő időt töltünk el egy-egy oldalon, és van idő, hogy bármiféle vonzalom kialakuljon.
A kinézettel - ami ugyanolyan vagy talán még fontosabb egy kezdődő kapcsolatnál -, egy két fotót kivéve, csak a személyes találkozáskor szembesülünk.
Ha az ember reálisan méri föl a másikat, legtöbbször nem is lesz több randi ..

Jack Torrance 2012.09.18. 12:23:11

@Kytia: ez szimpatikus. Egy kávé esetleg valamikor? :)))

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2012.09.18. 12:31:43

@Anna Doktor: Ez mind úgy van, ahogy ajánlod.
Persze, hogy értek hozzá. Pszichiáterként a lelkek nagy ismeröje vagyok.

Meg sokminden másban is nagy (maior) vagyok. Pl. elsö körben ajánlom a figyelmedbe a blogomat, amiböl rögvest kiderül, milyen nagyon sokoldalú, érdekes és humoros fickó vagyok:
noreg.blog.hu/
Nézd meg, aztán - ha akarod - majd privátban folytatjuk. :-)

Jack Torrance 2012.09.18. 12:53:07

@Kytia: "Valahogy máshogy működik náluk a tetszés-faktor, nem megy át azonnali megőrülésbe, mint nálunk.:)"

Ó, dehogynem... :)
A sztriptíztáncos más, ott legfeljebb a teste tetszik meg a tánca, meg az egy szakma, tudjuk, miért és mennyiért van ott.
Az életben, ha megtetszik egy nő, úgy igazán, azonnal beindulnak a hormonok, a "hódításvágy"...

Jack Torrance 2012.09.18. 12:57:12

@Kytia: "Valahogy máshogy működik náluk a tetszés-faktor, nem megy át azonnali megőrülésbe, mint nálunk.:)"

Ó, dehogynem... :)
A sztriptíztáncos más, ott legfeljebb a teste tetszik meg a tánca, meg az egy szakma, tudjuk, miért és mennyiért van ott.
Az életben, ha megtetszik egy nő, úgy igazán, azonnal beindulnak a hormonok, a "hódításvágy"...

sztrugackij 2012.09.18. 12:57:59

@azutazó: ". és tényleg nem flörtölni akarok :)))

Mindig így kezdődik...

Jack Torrance 2012.09.18. 13:02:53

@Kytia: ez nem inkább az önmagát beteljesítő jóslat? A blogtalin nyilván tudtad, ő az, nem?

Most jó kíváncsi lettem, ki lehetett az :D

dr. mesterséges színezék 2012.09.18. 13:03:05

@α Ursae Minoris: A videóhoz... hajdan ismertem egy rétsági fickót, aki egyrészt kiköpött Sammy Hagar volt, másrészt harmincas létére kinézett Horváth Charlienak is, ugyanazért, amiért HCs meg kilencvennek néz ki.
No, ez a fazon nagyjából már csak zenei témákban nyilatkozott meg, de ott is tőmondatokban, és az állandósult állapotának megfelelő artikulációval.
Egyik mélykritikája úgy hangzott, hogy "kuajó! kuajó!"
Sejtem, hogy itt a másikat venné elő: "baemieasszaa?" - ami csak első ránézésre van koreaiul.

A lényegi mondandóm viszont: tisztelettel köszönöm a szándékolatlan bátorítást! Történt ugyanis, hog négy és fél Pimsleur-féle svéd lecke után, és a "Kristina från Duvemåla" cím ismeretében most megértettem életem első, nem leckére vesézett mondatát: "Jag kommer från Ungern". Nem semmi érzés, szinte lebegek...

sztrugackij 2012.09.18. 13:03:28

Ahhoz képest, hogy a blogtér nem hagyományos ismerkedési terep, elég szépen alakulnak itt a dolgok.

Jack Torrance 2012.09.18. 13:08:00

@Kytia: ez nem inkább az önmagát beteljesítő jóslat? A blogtalin nyilván tudtad, ő az, nem?

Most jó kíváncsi lettem, ki lehetett az :D

Jack Torrance 2012.09.18. 13:10:13

@Kytia: ez nem inkább az önmagát beteljesítő jóslat? A blogtalin nyilván tudtad, ő az, nem?

Most jó kíváncsi lettem, ki lehetett az :D

Kytia 2012.09.18. 13:20:39

@Jack Torrance: Jaja, ez mondjuk hihető. Csak az fura, hogy ahhoz képest, hogy mennyit jár a szájuk, milyen tétlenek sokszor a pasik. De igazad van, lehet, hogy nem tétlenebbek, mint a nők, csak többet jár a szájuk, ezért többet várna tőlük az ember.:))

Tudtam a blogtalin, de azt pl nem tudhattam, hogy ő is rögtön kiszúr (mondjuk nála ez gyakori jelenség volt.:DDD).

dr. mesterséges színezék 2012.09.18. 13:30:13

A multiplikált daraboktól elhatárolódom - a motor pedig szokás szerint monnyonle! Nem is hívom randira.

Szemekbe zárt titkok 2012.09.18. 13:31:14

@dr. mesterseges szinezek:

Olyan jó lenne érteni, hogy miről írtál. Vagy csak én nem értem?:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.18. 13:47:32

@sztrugackij: fogalmam sincs. ezeréve nem voltam ott.

Jack Torrance 2012.09.18. 13:49:05

@Kytia: teged miert ne szurt volna ki azonnal? Ha nem az apad lehetnek, en is kiszurnalak :)))
(meg hat o is biztos tudta, hogy te vagy az)

Jack Torrance 2012.09.18. 13:54:59

@Kytia: "(mondjuk nála ez gyakori jelenség volt.:DDD)"

meg kivancsibb lettem :D

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.09.18. 13:55:13

@azutazó: Ezt ugye nem komolyan írtad, mármint a skarlát betűi felháborodást :-P

Kytia 2012.09.18. 13:56:41

@Jack Torrance: Ő nem nagyon tudta, én ki vagyok, mert én akkoriban, amikor ő volt még csak olvasgattam.:)) Aztán másik blogon kommenteltem és valahogy így összefolytak a társaságok.:)

Kytia 2012.09.18. 13:57:15

@Jack Torrance: Nem itt kommentelt, nem hiszem, hogy ismered. (Mondjuk úgyse mondanám el.:))

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.09.18. 14:02:52

@Szemekbe zárt titkok: Érdekes módon - és itt most ideveszem a társkeresős ugyancsak előbb a lélek, szellem ismeretét nyújtó eseteket -, nem is olyan rossz a találati arány. Vagyis, akinek a szövege bejön, az úgy 25%-ban a valóságban is bejön valamilyen szinten. Nem biztos, hogy rögtön elsőre elsöprő vonzalom alakul ki, bár ilyen is van.

Jack Torrance 2012.09.18. 14:15:38

@Kytia: en sem itt kommenteltem, de persze ettol meg lehet, hogy nem ismerem. De nem is gondoltam, hogy elmondanad, csak picit megirigyeltem :D

Jack Torrance 2012.09.18. 14:16:21

@sztrugackij: egy jo tema megihleti az embereket

Kytia 2012.09.18. 14:16:41

@Jack Torrance: Volt máshol másik neved?

Jack Torrance 2012.09.18. 14:22:40

@Kytia: igen, a csp-n meg a szakitoson kommenteltem sokat, akkor meg mas neven. Most meg csak veletlenul talaltam ide, aztan meglattalak mint regi ismerost.

azutazó 2012.09.18. 14:30:11

@skarlát betű: egy kicsit azért igen, :))) hiszen ez egy blog, és nem privát szféra, megértettem volna, ha nem, de köszi - és Lars.Laresnek is a segítséget!!

renascentia: köszi, hamarosan írok!

sztrugackij: de tényleg nem :)

dr. mesterséges színezék 2012.09.18. 14:31:20

@Szemekbe zárt titkok: Ursa kartács belinkelt blogján található egy koreai dal - arról jutott eszembe a Haggar-Charlie-imitáció.

dr. mesterséges színezék 2012.09.18. 14:32:47

@skarlát betű: Köszönöm! Már aggódtam, hogy smittpálvírust kaptam.

Sand Lover 2012.09.18. 14:33:27

@skarlát betű: Egyetértek. A jó szöveg/stílus nagyon fontos. A helyesírási hibák kiábrándítóak. Meg a túl sok smiley. Meg a túl sok ... [három pont]

Volt egy ember, akivel írásban jó kis pengeváltások voltak, odamondogattunk egymásnak rendesen – nos, az a személyes találkozón meglehetősen visszafogottan adta magát elő. Sőt, fel sem ismertem a társaságban, úgy kellett valakit megkérni, mutassa már be. :)

Jack Torrance 2012.09.18. 14:34:24

@Kytia: remeltem, bar mar nagyon reg volt :)

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2012.09.18. 14:36:18

@dr. mesterseges szinezek: Nagyon szívesen, és örülök!
Már önmagában annak is, hogy svédül tanulsz, annak meg különösen, hogy hozzájárulhattam a sikerélményedhez.

Grattis och lycka till!

sztrugackij 2012.09.18. 14:45:05

@Jack Torrance:

Hja, kérem! Csajos meg szakítós blogokon könnyen megy az ismerkedés.
Rengeteg magányos, csalódott nő a legkülönbözőbb korosztályból.Meg stabil párkapcsolatban élő kíváncsi.

sztrugackij 2012.09.18. 14:46:42

@sztrugackij:
Állítólag.
Ezt mesélik.
Én soha nem jártam ott.

Kytia 2012.09.18. 14:48:02

@sztrugackij: Francokat!! Csupa fiatal bulizós gyűlt oda össze, meg gyűlik még most is.:)

Jack Torrance 2012.09.18. 14:49:28

@sztrugackij: nyilvan ott konnyebb, de barmelyiken lehet ismerkedni, pedig sose volt ilyen konkret celom.

Jack Torrance 2012.09.18. 14:51:23

@Kytia: Igy van! De ott most mar csak facebookkal lehet kommentelni, nem?

@sztrugackij: persze

Kytia 2012.09.18. 14:52:41

@Jack Torrance: Na ja, de lett testvérblog, ahol folytatódik az offolás.:D

igyjartunk.blog.hu/

Sand Lover 2012.09.18. 14:55:45

@paternoszter: Akinek szóban megy, annak menjen élőben is! :)
(amúgy az illető később feltalálta magát.;))

sztrugackij 2012.09.18. 14:59:12

@Kytia: "Csupa fiatal bulizós gyűlt oda össze,"

Akkor továbbra sem látogatom azt az oldalt.

A fiatallal még kiegyeznék, csak bulizni ne kelljen.

Jack Torrance 2012.09.18. 14:59:52

@Kytia: nem tudtam, na majd megnezem :)

Bocs, skarlat betu, ez nem a reklam helye :) Foleg, hogy ez itt egy jo kis blog!

sztrugackij 2012.09.18. 15:06:30

@Jack Torrance:

"pedig sose volt ilyen konkret celom."

Az benne a legszebb, hogy szinte észre sem veszed és máris közel kerültetek egymáshoz, holott talán egyikőtöknek sem ez a cél lebegett a szeme előtt.(Na jó, az én esetemben Ő talán tudatosan készült erre, de ezt már sohasem fogom megtudni).

Jack Torrance 2012.09.18. 15:13:05

@sztrugackij: ez igy van (nem a te eseted, azt nem ismerem :D)
Ezert aztan nagyszeru kapcsolatok (baratsagok vagy esetleg flortok, szerelmek) johetnek letre, mert nem kenyszer (ugy ertem, belso kenyszer) szuli oket, hanem valoban spontan az erdeklodes. Es egy blog mar onmagaban szuro, hasonlo erdeklodesu emberek jarnak oda olvasni es komentelni.

Kytia 2012.09.18. 15:13:32

@sztrugackij: "Az benne a legszebb, hogy szinte észre sem veszed és máris közel kerültetek egymáshoz, holott talán egyikőtöknek sem ez a cél lebegett a szeme előtt."

Ááááááááá, dehóóóóóóóóógy. Hihetetlen véletlenek vannak, mi?:DDD

Jack Torrance 2012.09.18. 15:16:21

@Kytia: az mar csak kesobb jon, te :D

Kytia 2012.09.18. 15:22:50

@Jack Torrance: Nagy francot. Kb az első 3 kommentből le lehet szűrni, hogy ki az, aki már nagyon csajozna. Anno azzal is szórakoztunk, hogy magát néha nőiesen illegető , de valójában férfi kommentelőtárs hogyan hülyítette a véletlnül betévedt felajzott kant. Persze adtuk alá a lovat, mert úgy volt mulatságos. Ordít arról, aki ismerkedni akar a blogon, hogy ismerkedni akar a blogon.:) Persze vannak véletlenek is, nem tagadom, de azért amikor egy nőieseben hangzó nicknévvel váltasz 3 kommentet és abban hirtelen, "észrevétlenül" rögtön közelkerülés van... Nemá.:DDD

Jack Torrance 2012.09.18. 15:26:42

@Kytia: ez igaz :D
de szerintem nem azok ismerkednek a blogokon, akik ismerkedni jarnak oda :)
Kialakulnak nagy beszelgetesek, vitak, esetleg torzstarsasagok, es felfigyelsz valakire. Nem 3 komment utan :)))

Kytia 2012.09.18. 15:27:45

@Jack Torrance: Persze-persze. Mondom, hogy van ilyen. Meg persze mindig van 1-2 kedvenc és arra gondolsz, de vicces lenne, ha még jól is néznének ki.:))

sztrugackij 2012.09.18. 15:28:50

@Kytia: "Ááááááááá, dehóóóóóóóóógy. Hihetetlen véletlenek vannak, mi?:DDD "

Akkor engem behálóztak!

Jack Torrance 2012.09.18. 15:34:59

@Kytia: de tudod mi a dobbenet? 99%-ban jol is neznek ki! Kiveve azok, akik kimondottan ismerkedni jarnak :D

Kytia 2012.09.18. 15:36:15

@sztrugackij: Meglehet.:)

@Jack Torrance: Jaja, egyébként igen.:DDD

Illegális 2012.09.18. 15:41:21

@Before: Korábbi kommenteket kommentáltam csak. És nem :)

sztrugackij 2012.09.18. 15:44:57

@Jack Torrance: "Es egy blog mar onmagaban szuro, hasonlo erdeklodesu emberek jarnak oda olvasni es komentelni"

Valóban így van.
Teljesen más közeg, mint egy társkereső oldal.
Lélektanilag hamarabb kiismered a másikat és tegyük hozzá, csak így lehetséges egymáshoz igazán közel kerülni.
Egy társkeresőről megismert cicababáról esetleg csak a sokadik randi után derül ki, hogy egyáltalán nem szórakoztató, és nem lesztek soha közös hullámhosszon.
Sietek hozzátenni, hogy férfiak esetében is fennállhat ugyanez.

Illegális 2012.09.18. 15:46:52

@Kytia: Csokipuding alap. Félrelépés nem :)

Светлана Павлова 2012.09.18. 15:50:58

@Jack Torrance: 99% ? ennyire sok jó pasi és csaj blogol?

Jack Torrance 2012.09.18. 15:57:00

@sztrugackij: ferfiakkal csak baratsag, nalam ez alap. tarskeresore meg nem jarok, stabil es boldog kapcsolatban elek, blogon is max flort (verbalis).

@paternoszter: nem. de valahogy aki megtetszik a blogon keresztul, az megiscsak.
Azt tartom valoszinunek, hogy (nekem legalabbis) olyan szemelyisegjegyek keltik fel az erdeklodesem, amik az amugy sikeres elet velejaroi. Siker alatt meg valami harmoniat ertek a vilaggal es onmagaval, ez esetben.

Szemekbe zárt titkok 2012.09.18. 16:25:56

@Sand Lover:
Velem is megesett már, hogy egész más ember lépett ki egy nick mögül, mint amilyennek a neten mutatta magát. :)

Szemekbe zárt titkok 2012.09.18. 16:27:06

@dr. mesterseges szinezek:
Köszönöm a magyarázatot, utánna nézek..)

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2012.09.18. 19:11:51

Összefoglalva: Az itt szavazó több, mint 800 ember csaknem fele sose kommentel, tehát eleve kizárja magát a flörtből. Úgy 25% kommentel ugyan, de sose flörtölt. A maradék 25%-ból, 20-40% között van azok aránya, akik szexig is eljutottak, tekintve, hogy biztos vannak átfedések az alkalmi szexig jutó és tartós kapcsolatot építő szavazók között. Vagyis az összlétszámot tekintve maximum 10% azok aránya, akik a blogszférát szexuális célzatú ismerkedésre is használják - sikerrel. :-)
süti beállítások módosítása