A hűtlenség egyik legfontosabb velejárója, hogy általában titkolni kell. Még akkor is, ha esetleg nyitott házasságban él mind a két hűtlen, azért a társadalmi konvenciók miatt és a botrány, a pletyka, a csámcsogás elkerülése végett szinte mindenki arra törekszik, hogy diszkréten bonyolítsa külsős kapcsolatát. A titok, a rejtőzködés, a színlelés tehát mindenképp jelen van az ilyen történetekben.
Nem tudom, ki hogy van vele, de kétlem, hogy ne volna szinte mindannyiunkban igény arra, hogy személyes titkai legyenek, egyszerűen, mert ez izgalmas, mert ettől úgy érezzük, fontosak vagyunk. A gyerekek is szeretnek titkolózni a felnőttek előtt, illetve egymás előtt is, titkok és kis összeesküvések nélkül elég sivár lenne a létünk. Kell az a feszültség, kell a cinkosság, kell az izgalom. Aki az örökös és feltétlen őszinteség pártján áll, azt hiszem, nem érti ezt. A teljes transzparencia egyszerűen megfosztja az egyént a játék örömétől. Elfilozofálgathatnék a titok és a személyes szabadság illetve a totalitárius gondolkodás és az ad absurdum vitt őszinteség kérdéseiről, de nem teszem. Inkább visszatérek a hűtlenséggel kapcsolatos titkolózáshoz.
Van, aki elsősorban élvezi ezt a játékot, de van, akinek nehezére esik. Egyrészt nagyon észnél kell lenni, másrészt hosszabb távon tényleg fárasztóvá válik a sok korlátozás. Az is benne van a pakliban, hogy az ember (elsősorban tán a nők) szeretnék elmesélni valakinek, hogy mennyire boldogok, vagy hogy épp ellenkezőleg, mennyire nyomorultul érzik magukat. (Egyébként is rájuk van írva, titkolni sem tudják, és kérdéseket is kapnak, természetesen.) Ha létezik olyan nő, aki soha senkinek nem beszélt a szeretőjéről, akkor neki múzeumban a helye, olyan ritkaság lehet. A férfiak is beszélnek a hódításaikról, de sokkal kevesebbet, és valószínűleg sokkal sablonosabban. Lehet rám dobálni a köveket, de a férfiak legőszintébben a nőkkel folytatott kapcsolataikról más nőknek nyilatkoznak, és nem férfitársaiknak - ha valaki ezt másképp gondolja, úgyis vitatkozni fog.
A titkolózás tehát spannol és inspiráló lehet, felértékelhet bennünket a saját szemünkben is akár, de olyan teherré is válhat, amelyet szívesen leráznánk magunkról. Lehet, hogy sokan ezért nem bírják hosszú távon a szeretői viszonyt: túl sok energiájukba kerül a fedőtörténetek gyártása, nem valami profik a hazudozásban, bosszantja őket, hogy egy kis ideig tartó gyönyörért olyan keményen meg kell dolgozni. Egy-két találka után teherré válik a sok szervezkedés, egyszerűbbnek tűnik kilépni az egészből.
Vagy épp ellenkezőleg, eszük ágában sincs kilépni a viszonyból, csak a titkosságát elégelik meg, és fel akarják vállalni ország-világ előtt. Ebből aztán szándékos lebukások lehetnek, ha pedig az egyik fél egyáltalán nem akarja a titkosság megszűnését, csúnya konfliktusok alakulhatnak ki. Vagy ígérgetéssel odázzák el a robbanást, mondjuk azt bizonygatva, hogy el fognak válni és összeházasodnak a szeretővel, vagy durván szakítanak vele. Ez utóbbi esetben is nagyon pórul járhatnak, persze, ha a kirúgott szerető a hivatalos partnerhez fordul.
Számotokra mennyire inspiráló a titkolózás, illetve mennyire van terhetekre? Ugyanolyan izgalmas-e a szeretői viszony, ha nem kell rejtőzködni, vagy a hivatalos partner által adott engedély elveszi a varázsát? Vajon tényleg a tiltott gyümölcs-jelleg-e a lényeg? Szerintetek hogy van ez?