Szerintem nem a téma, hanem a médium az, ami túlzásokká feszíti azt. A színházban minden tragédia vagy komédia.

Szkeptikus válasz: aki már tudja mit veszít, az nem a kasztrálást választja. Ez is a "boldogok a lelki szegények" témakörébe esik. Amíg valaki nem tudja mit veszít, addig könnyebben lemond róla, de ha már ettél egy nyalást a tudás őszibarackjából ... akkor valószínű, hogy nem fogsz lemondani róla.

"ha már ettél egy nyalást a tudás őszibarackjából"

A legizgatóbb képzavar, amit valaha olvastam. :D

Szerintem egyébként a valóságban is komédia és tragédia ügyes keveréke egy megcsalás érzelmi vonulata, mikor melyik van túlsúlyban. Csak az átélt fantasztikus dugások el tudják feledtetni a drámát és a röhejt, legalábbis egy ideig.

@GiveltAway: Ebben nem feltétlen van igazad szerintem, mert az emberek a való életben is így képezik le a hasonló sztorikat. Ezek a minták, akár felnagyítva ott vannak előttük, és azt gondolják, hogy jogos, ha így viselkednek. A bohózat túlzásai persze kevésbé jelennek meg a mindennapokban, mint a véres drámák.

@barbieds: Tényleg jó kép(zavar?) - nyilván nem is véletlen ...
A drámát értem, az sajna nálam se kerülhető el, de röhejesnek sose éreztem a dolgot. Legfeljebb öngúny, szarkazmus szintjén, de bohóctréfaként nem. Van a nevetésnek egy olyan fajtája, amely megöli az erotikát ... Persze, hogy kívülről milyen az egész, az a néző perspektívájától függ (a részt nem vevő nézőjétől, ha van ilyen) ...

@skarlát betű: szerintem ez nem magától a témától függ akkor sem, hanem a benne szereplő emberektől, az ő látásmódjuktól. De abban igazad lehet, hogy ezt látja mindenki, ezzel vagyunk kondícionálva. Talán ehhez is bizonyos érettségi, tudati szint szükséges, hogy túl lehessen látni rajta. Amit te fegyelemnek írtál.

Nálam soha fel sem merült, hogy dráma főleg nem hogy komédia lenne a helyzet. Inkább a szív a lélek és az agy színpadán játszódó folytatásos romantikus regény.

@GiveltAway: Romantikus regény ... Az bizony veszélyes. De irigylésreméltó is.

talán, mint minden ilyen "tabu téma"-t, ezt sem tudjuk rendesen a helyén kezelni. csak míg ahogyan barbieds írta, az élet valahogyan ügyesen keveri a kártyákat, addig pl. a médium sarkít.

a színházat én nem keverném ide, hiszen neki talán épp az lenne a feladata (?), hogy egy-egy tabu témában rejlő feszültséget feloldjon nevetés vagy éppen sírás által.
illetve engem például a legcsekélyebb mértékben sem tartana távol a szeretőségtől sem a gúny, sem a maró irónia...

szkeptikus kérdés/válasz - akkor talán éljünk egy szatyorban, vagy amolyan szemellenzős igáslovakként kizárólag a munka-család vonalon. nekem nem menne. egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy a szexuális vágyaimat ne éljem ki! ha úgy alakult félreléptem, megcsaltam. nem vagyok rá a legbüszkébb, de így alakult, mert azt éreztem, hogy egyszerűen megveszek, ha nem élhetem ki a vágyaimat. és ma sem cselekednék másként.

@biem: Természetesen nem minden színházi előadás illik bele ebben a sémába, de nagyon sok, ha operáról beszélünk, akkor meg főleg. Vannak modern darabok azért, amelyek nem ennyire egysíkúak.

Ami szerintem kiveri a biztosítékot az embereknél, az nem maga a megcsalás, hanem, ha valaki ezt nem tartja erkölcstelennek. Az olyan, mint a vörös posztó.

Igen, ez is benne van az egészben, hogy amíg nem éli meg az ember, addig nem tudja miről van szó. Saját tapasztalatom az volt, hogy erkölcstelennek tartottam és olyannak, amit soha nem tennék meg (mint a válást sem). Aztán a kapcsolatban csak jöttek a citromok, egyre magányosabb voltam, egyre szétesettebb. Akkor egy szerető jött, aki új erőt adott és teljesen új szintjére jutottunk a szexualitásnak. Személyiségi szempontból még azóta sem sikerült megtalálni önmagamat, pedig már több, mint egy évtized eltelt. Előtte mindig tudtam ki vagyok és mit akarok, azóta pedig teljesen új síkokon keresem néha még önmagam.

A mecsalásnak egyébként valahogy a társadalmunkban irreális szintű megitélése van "súlyosság" tekintetében. Miközben vannak más kapcsolaton belüli tettek a másikkal szemben, melyek lelki következményei hasonlóak lehetnek, de ezek a dolgok mert csak a két fél között maradnak, valahogy nem ítélődnek el annyira. Olyanok, mint a megalázás, semmibe vétel, lenézés, egyszerűen a kapcsolatban nem egyenrangú félként kezelés ... miközben az én szívemben ez is nem más, mint akár szó szerinti házasságtörés.

@GiveltAway: sajnos én is megéltem hasonlót a szüleim házasságával kapcsolatban. Azóta sem bocsátottam meg apámnak emiatt. Végül miután kettesben maradtak, anyám el is vált. Talán korábban kellett volna, de ez az ő döntése volt. Nagyon nehezen szánta rá magát így is, pedig történtek cifrák, és a nagyjáról nem is tudok, mert ha tudnék tuti a saját kezemmel tekerem ki apám nyakát.
Ehhez képest kb. a teljes környezetünk, rokonság jó része inkluzíve, mindig is azt hitte milyen boldog családi élet folyik nálunk... 'Lószart mama!' hogy egy klasszikust idézzek...

A barackos metaforához meg gratula, nagyon találó :)

@skarlát betű: nagyon álszent képmutató kultúrákban és társadalmakban élünk. A nő legtöbbjükben teljesen értéktelen használati tárgy. Pl az asszonyverés sok helyen elfogadott még Magyarországon is. Eközben félrelépésért nőket szociálisan vagy fizikailag is akár meggyilkolnak.
Tragikomikum...

A másik dolog ami szerintem mindezt okozza az a birtoklási vágy. Amikor nem egyenrangú felekként, szövetséges partnerekként működik egy kapcsolat, akkor jellemzően ez a birtoklási vágy megjelenik és jellemzően a dominánsabb felet egészen elképesztő dolgokra tudja ragadtatni...
Ha a párodnak olyat válaszolsz arra a felvetésre hogy kipróbálná egy nővel, hogy "ha vágysz rá, próbáld ki, ha örömöd lelnéd benne, én támogatlak", akkor még ő néz rád furcsán. Mert ha az ember tényleg egyenrangú félként érez a másik iránt, akkor nem akarja korlátozni, hiszen örül a másik örömének. Szerintem...
Nagyon messze vagyunk még össztársadalmi szinten ettől a hétköznapokban is, nemhogy párkapcsolati/szexuális gondolkodásban.

@GiveltAway: "Előtte mindig tudtam ki vagyok és mit akarok, azóta pedig teljesen új síkokon keresem néha még önmagam."

Talán, amikor azt hisszük, hogy tudjuk, kik vagyunk, csak túlságosan éretlenek vagyunk még ahhoz, hogy rájöjjünk, soha nem tudhatjuk meg. Mert mindig jöhet olyan különleges helyzet, amelyben megtapasztaljuk, hogy mégse vagyunk tisztában önmagunkkal.

"A megcsalásnak egyébként valahogy a társadalmunkban irreális szintű megitélése van "súlyosság" tekintetében."

Ezzel is tökéletesen egyetértek. Nem tudunk mit kezdeni se a szexualitással, se az érzelmeinkkel. Na, a hűtlenség ezzel a kettővel kapcsolatos, nem csoda, hogy a társadalom nem tud igazán mit kezdeni vele. Főleg, mert őszintén szinte soha nem lehet róla beszélni. Itt és most lehet, ezért kezdtem el ezt a blogot, amint látom, van rá igény :-)

@Charmeúr: Örülni a másik örömének, ha nem belőlem fakad, hanem másból, az egy baromi nehéz dolog. Igen kevesen képesek rá. Sokat kell fejlődni hozzá.

Csak a teória, semmi gyakorlat... lassan a mottóm is lehetne :)

Ugyanakkor, két dolog jut eszembe a téma kapcsán, az egyik, hogy tulajdonképpen a művészet, a színház, a filmek, a versek, drámák... e két úton tudnak valamit feldolgozni, van egy harmadik, ami önmagában csak prezentálja a valót, de azt hajlamosak vagyunk "művészfilm"-nek nevezni.
Egyszerű, ha meg akarsz szelídíteni egy veszélyes "problémát", hát nevesd ki, tedd komikussá. Így van ez a háborúkkal, betegségekkel a halállal. Ha valamit ki tudunk nevetni, már nem is tűnik olyan veszélyesnek. A félelmeink, ha gúny tárgyává válnak, már nem olyan félelmetesek. Erre talán a legjobb példa a saját gyerekem, ő még "egyszerű" teremtés, nem érdekből mosolyog, és olyan szinten ártatlan, hogy csuda (pár napja adtam neki 200(!) forintot... csak úgy... minden apropó nélkül, hátha venne egy csokit, cukrot, valami baromságot a suli büféjében... Délután visszahozta a pénzt, és odaadta, hogy nem vett semmit. Holott én arra gondoltam (volna) hogy tartsa meg. Ehelyett visszaadta). Tehát, pár hete a haverjánál sutyiban megnéztek valami horror filmet (nem még nem pornót)... embert így rettegni sötét szobába bemenni nem láttam. Valami vámpíros film lehetett, címet nem tudott mondani, csak hogy a nyakából kiszívták a vért az embernek... előkerestem a "Drakula halott és élvezi" c. filmet és együtt megnéztük. Sok poént nem értett, de javarészt nevetett... este már nem (vagy nem annyira) tojt aludni menni... kinevethette a vámpírt.

A dráma a másik véglet, van aki annyira retteg, vagy olyan dühöt érez a megcsalás gondolatától is, hogy képes lenne ölni vagy meghalni. Ez az író, próbál "tanítani", hogy ez jaj de csúnya dolog. Ő meg a félelmeit vetíti ki. De miért? Mert ő birtokolni szeretné a társát.

Ugyanakkor van egy alternatív ötletem is... A párkapcsolat és az abban rejlő lehetőségek, feszültségek ideális alapok arra, hogy egy sablon művet feldobjunk... mennyivel "megalapozottabb" egy előre eltervezett, vagy épp egy hirtelenfelindulásból elkövetett gyilkosságot színre vinni, ha van valami előzménye... különben az egész vagy csak egy 3 perces darab lenne, vagy nem szólna másról mint a tett eltervezéséről...

De ilyet lehet írni anyóssal, pénzzel, főnökkel... bármivel. Csak legyen egy ismerős szituáció, és megmutatjuk, hogy a karakterünk miként fejlődik (torzul) a gyilkosságig.

Társadalmi szempontból pedig az önmagunkra felállított korlátok átlépése miatt néznek csúnyán. Hiszen hűségesküt, vagy legalábbis kvázi hűségesküt teszünk egy esküvőn, egy párkapcsolatban. Belénk nevelődik, kondicionálnak minket erre. Olyan elemi szabályok szintjére lett tolva, mint hogy nem szarunk (már elnézést) a szoba közepére. Meg a család védelme, szentsége. Így tehát megint ott vagyunk, hogy a "tömeg" egységesen elítéli, míg az egyes elemei nem annyira.

Márpedig tudjuk, hogy vannak a fanatikus szabálykövetők, akik szexelni is csak akkor ha gyereket akarnak, akik csak lepedő alatt, mert "házastársi kötelezettség"... Meg hát nem vagyunk mi állatok hogy mindenkivel...

Komplexebb a kérdés, mint amennyire ez látszik :)

Sokad részt pedig a korral az ember egyre erkölcsösebb, kimértebb és feledékenyebb lesz... visszamenőleg is.

---

egyszer egy öregemberrel beszéltem, aki büszkén mesélte, hogy amíg bírta, hát volt neki szeretője. Kérdeztem, hogy a feleségének is volt?
Azt mondta, hogy kitekerte volna a nyakát ha lett volna neki. Kérdeztem, hogy hogyan van ez, hiszen Ő is megtette, akkor az asszonynak miért ne?
a válasz:
"Tudod fiam, ha szarba lépsz a csizmáddal, csak lemosod, de ha beleszarnak, akkor ki*szhatod a csizmát a picsába"

@Lord_M_: Már hosszabban írtál, mint amekkora a poszt :-) Amit nem bánok egyáltalán, éppen azért írtam a posztot, hogy ilyen kommentek szülessenek.

A szaros csizmásat egy pasitól hallottam, elnézést is kért, hogy idézi ... (De nem az ő véleménye volt, persze.) Tipikus, basszus. Az ilyenektől tudok falramászni. Mit is gondolt tehát a bácsika a nőkről, akiket megdugott? És sajnos ez nem csak a múltban létezett fajta, ma is ott sertepertél mindenütt.

@skarlát betű: szeretek hosszan értekezni a gondolataimról :)

elnézést is kérek én is az idézetért, és nem az én véleményem :)

a hülyék köztünk járnak...

@Lord_M_: erről a viccről nekem egy másik témábavágó jutott eszembe. Egy felsorolás, ami hosszan taglalja, hogy a megcsalás milyen esetekben nem számít annak (ha baráttal, szomszéddal, munkatárssal, más irányítószámmal, stb.), majd az utolsó sora az, hogy ha terhesség lesz belőle, na az számít.

Nyilván ez is csak vicc, de egy kicsit itt gyökerezhet a sztereotípia is, hogy nőknek nagyobb bűn megcsalni, mert a felszarvazott férj más gyerekét fogja sajátjaként felnevelni.

Lord M hosszú fejtegetését ledesztillálva: aki nem fél a megcsalástól, annak komédia, aki meg fél tőle annak tragédia. :)

@Lord_M_: Semmi gond, nem haragudtam érte :)

@GiveltAway: Nyilvánvaló, hogy a kettős erkölcs ebből származik. Már, hogy a nők teherbe eshetnek, a férfiak meg csak elpotyogtathatnak valahol egy gyereket, a tudtukon kívül. Nagy különbség, persze. Eleget is szívnak miatta a nők.

@skarlát betű: eleget is szívtak. Manapság a fogamzásgátlás miatt talán majd a megítélés terén is javulni fog az egyenjogúság.