A hűtlenség ábécéje

Mindent a hűtlenségről, félrelépésről, megcsalásról! Amiről nem szokás nyíltan, tabumentesen és szenteskedés nélkül beszélni. Férfi és női szemmel egyaránt.

Ennyien vagytok

Térkép

Hűtlenség a Fácsén

Friss topikok

Innen érkeztek a blogra

Tévésorozat: Szeretők

2011.06.22. 07:24 skarlát betű

Van egy angol tévésorozat, amelyet már említettem is valamelyik posztban: stílusosan és egyszerűen Szeretők (Mistresses) a címe vagyis magyarra lefordíthatatlan módon kifejezetten a női szeretőkre koncentrál, és kissé áthallásosan pont négy, 30-as, 40-es csaj szexuális életét mutatja be, de korántsem Szex és New York-utánzat. Elnézést az utóbbi rajongóitól, engem mindig idegesített kissé az a művilág, amit az amerikaiak bemutatnak, ennél a britek azért hozzánk közelebb állnak.

Nos, a 2008-as Szeretők minden epizódját ugyan nem láttam, de ahhoz épp eleget, hogy ajánlani tudjam: érzékletesen járja körül a problémát, megtalálhatók benne a szeretői alaptípusok, és a humor ugyanúgy helyet kap benne, mint a torokszorítóbb jelenetek. Az itteni kritikával ellentétben én nem tartom problémásnak, ha bizonyos fejleményeket a néző előre lát, végül is ez nem krimi, éppen az lenne életszerűtlen, ha az események mindegyike meglepetésként érné a nézőt. Talán nem is a történések maguk az érdekesek az egészben, hanem azok érzelmi feldolgozása. És érzelmekből van bőven ebben a sorozatban.

A négy nő négy alaptípus: Trudi családanya, akinek a férje szept. 11-én tűnt el, nem lehet tudni, hogy él-e. hal-e. Ez azért nem feltétlen tipikus szituáció, ha már egyetlen családos (értsd: gyereket nevelő) nőt tettek be a négy közé, sokkal életszerűbb lett volna normális férjet is kitalálni hozzá. Így azonban Trudi erkölcsi dilemmája, hogy 7-8 év eltűnés vagy özvegység után neki van-e joga új pasi után nézni, szerintem eléggé abszurd. Az ő pasizási próbálkozásai nem tartoznak a szigorúan vett szeretői keretek közé, inkább egy elvált vagy özvegyasszony bénázásaira emlékeztetnek, akinek eleddig a család volt mindene. Ráadásul, mikor végre talál valakit (egy elvált férfit), előkerül először a férje szeretője egy gyerekkel meg azzal a szöveggel, hogy igényt tartana az épp akkor esedékes kártérítési összeg egy részére, majd a gyereken keresztül kiderül, hogy a férj él és virul, és az egész trükk arra volt jó, hogy megszerezzék a lóvét. Trudi nem hajlandó ezek után osztozni a zsákmányon, inkább feljelenti az álhalottat.

Számomra a legszimpatikusabb az értelmiségi szingli, Katie alakja, aki orvos, és egy betege szeretőjévé válik, majd a halálos kórban szenvedő pasit aktív euthanáziával segíti megszabadulni a szenvedéseitől. Nem mondhatni, hogy mindennapi eset, de az erkölcsi dilemma és az érzelmi gubanc nagyon is élő és fontos kérdést feszeget. Az már csak hab a tortán, hogy a szerető fia is beleszeret a doktornőbe, miközben ki akarja deríteni, hogy ki volt az apja kedvese ... Kissé túl van bonyolítva a sztori, de a színésznő nagyon profi, és neki valahogy elhisszük, hogy mindezt így tudja végigcsinálni.

Shioban esete ugyancsak érdekes problémákat vet fel, amelyek a nemrég élesedett gyerekvállalási posztomhoz kapcsolódnak. A férjezett csaj a maga tiszteletreméltó karrierjével a háta mögött végre elszánná magát a szülésre, de csak nem jön össze a terhesség, aztán kiderül, hogy a pasi meddő. Az otthoni, céltudatos szeretkezések eléggé aláássák a házasságot, de a férje azt végképp nem tudja lenyelni, hogy az ő hibájából nem lehet saját gyerekük. Közben Shioban összeszűri a levet egy kollégájával, és amilyen szerencsés, persze teherbe is esik tőle. Először úgy adja elő otthon, mintha a férj lenne az apa, aztán mindent bevall, a férj kiakad, abortuszra akarja kényszeríteni a nőt, az be is fekszik a műtőbe, de persze az utolsó pillanatban meggondolja magát, inkább vállalja, hogy a férje elhagyja. Itt nem ér véget a játszmázás, a szerető, vagyis alkalmi szexpartner kolléga is tudomást szerez az apaságáról ...

A negyedik csaj a legkevésbé tipikus karakter: egy igazi, női mindenevő. Jessica alighanem a pasi nézők kedvéért keveredett ide, mert különben tényleg túl sok lenne az érzelmekből: nos, a gyönyörű, félvér, egyáltalán nem brit arcú színésznő nem az a lelkizős típus. Vagy fehérmájú, vagy csak retteg a kötődéstől, vagyis alapvetően kompenzál valami defektet, merthogy az életfilozófiája annyiban foglalható össze, hogy ő élvezni akar, mindenben benne van, csoportos szextől leszbikus kapcsolatig, bár a szexualitás számára nem csupán örömforrás, hanem a karrierbeli előrejutás biztosítéka is. Életében először akkor lesz szerelmes, mikor egy leszbikus pár egyik tagját sikerül elcsábítania, és rájön, hogy a szeretője sose lesz teljesen az övé. Ezt a maga infantilis módján nem bírja ezt elviselni, és a szakítást választja. Később férjhez megy egy ugyanolyan mindenevőhöz, mint ő maga, a megegyezés szerint nyitott házasságra szerződnek, de a lány elég hamar kiakad ennek a gyakorlati megvalósulásán.

Összefoglalóan: a sorozat élvezhető, elgondolkodtató, az alakítások elég jók, de sokszor éreztem azt, hogy már-már kényszerűen fordulatossá akarják tenni a sztorit, és épp a szeretői hétköznapok nagy dilemmái maradnak így ki.

2 komment

Címkék: nők leszbikus gyerekvállalás tévésorozat szeretők

A bejegyzés trackback címe:

https://hutlenseg.blog.hu/api/trackback/id/tr172997977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

M-elicious 2011.06.22. 12:25:09

Vicces, egyszer anyámnál "háttér" tévéztem, és pont azt a részt láttam(miközben fogalmam sem volt, th mit is nézek), amikor kiderül, hogy a 9/11-es pasi le akarja húzni az elhagyott asszonyt, kitör a botrány a meddő ffi-terhes felség kombónál és a félvér csaj szerelembe esik. Asszem elkaptam a sorozat velejét...

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2011.06.22. 16:01:00

@M-elicious: Ja, úgy tűnik :-) Szerintem igazán felesleges lett volna még több fordulatot beletenni, sőt ... A kevesebb több lett volna - ahogy én látom.
süti beállítások módosítása