Vallom, hogy igazi férfi-nő barátság csak szex után lehet...ill. ha az egyik nagyon tud uralkodni magán és ellen áll a kísértésnek. De akkor mindig ott marad a vágyódó félben az a kis hiányérzet, amit időnként, csak-csak próbál kielégíteni. Innentől csak intelligencia kérdése, mennyire tudja fékezni magát?!

Kimondatlan szakítás egy hosszabb szeretői kapcsolatban?!
Aki benne marad az lemarad egy infóról és kínlódni fog, esetleg nem tud mit kezdeni a helyzettel. Szerencsésebb közölni az aktuális helyzetet, amiből a másik is érti, változás van, most nincs helye a kapcsolatuknak a másik életében. Ha érti, akkor tiszteletben fogja tartani, és nyitva marad egy kis kapu, amin bármikor lehet közlekedni, ha szükséges=barátsággá minősülhet a kapcsolat.:-) Ha nem beszélik meg, akkor előfordulhat, hogy az eltűnés tüskét hagy a "sértett" félben és nincs visszalépési lehetőség....így barátsággá sem tud átalakulni a kapcsolat.
Korrektebb a beszélgetés, jelzés, mint a szürke szamár a ködben esete.
(szerintem!)

@Gritty goose: Van olyan barátom, több is, akivel soha nem volt szex, és nem is vágyom rá, hogy legyen. Egyszerűen nem vonzódom hozzájuk erotikusan, ugyanis nem vonzódom minden pasihoz. Talán inkább a pasik azok, akik szinte minden női haverjukat levetkőztetik gondolatban :-)
Ennek ellenére ezekkel a pasikkal is tudok szexről beszélni, és jók arra, hogy például tanácsot adjanak, elmondják, ők hogyan gondolkodnának egy adott helyzetben.

A másik témára: de mi van, ha az, aki kevésbé vágyik a kapcsolattartásra, a találkozásra, esetleg maga előtt sem vallja be, hogy mi a helyzet, és maga is elhiszi, hogy csak nem fér bele az idejébe, különben szeretné ő úgy folytatni, mint azelőtt?

@skarlát betű: Értem én, hogy Téged nem vonzanak, de ez viszont is igaz?????? :-)
Hisz pont erről beszélek...vagy kölcsönös a vonzalom és lesz szex, majd lehet barátság, vagy egyik fél vonzódik csak és az képes intelligensen kezelni, elfojtani magában a vágyat és CSAK barátnak lenni.

Másik téma: Ez önámítás.
Baj van akkor, ha már magunkkal szemben sem vagyunk képesek őszintének lenni.

@Gritty goose: Annyira nem vonzódnak, hogy bármit tettek volna az ügy érdekében ... Van ez úgy, hogy az ember nem jön be valakinek annyira. Meg úgy is van, hogy jó, egy alkalomra tán kipróbálna, de ha az rosszul sül el, lőttek a barátságnak. Egyébként minden híresztelés ellenére szerintem a pasik se akarnak minden nőismerősükre ráugrani :-)

Önámítás kinek a részéről? Van olyan élethelyzet, amely alapvetően megrengeti az embert, és a szeretője ilyenkor háttérbe szorul. Főleg a szexuális vonatkozás. Egyébként meg a legtöbb ember a legtöbb esetben nem maradéktalanul őszinte önmagával szemben, mert az elviselhetetlen lenne.

Azért kell intelligencia ahhoz, hogy két jó szeretőből barát legyen. Az összekötő kapocs a szex volt közöttük, nem mint a házastársaknál akik elválnak, és egyiknél ott marad a gyerek, és miatta kommunikálni kell. Két szerető után mi marad? A szexnek az emléke? És nem csak intelligencia kell, hanem kell maradjon egy valamilyen mélyebb érzés is, hogy szükségük van egymásra. És ez már nagyon romantikus. Van ilyen egyáltalán?

@E. Bonheur: Nem hiszem, hogy tartós szexkapcsolat létezhet olyan emberek között, akiknek nincs semmi mondanivalójuk egymás számára. Lehet, hogy van ilyen, de ritkaság. Sokkal valószínűbb, főleg az értelmesebb emberek körében, hogy olyanok lesznek szeretők, akik egyéb téren is megértik egymást. És az idők folyamán óhatatlanul is barátokká válnak. Ahhoz már persze sok EQ kell, hogy ez a barátság folytatódjék a szex megszűnése után is ... Remélhetőleg a volt házastársakat se csak a közös gyerekek kötik össze, hanem egy csomó más dolog is. :-)

Sziasztok! Mostanában kezdtem el olvasni a blogot és nagyon sokat segített abban, hogy megértsek bizonyos dolgokat. A mi kapcsolatunk több, mint két éve kezdődött "csak szex és semmi más". Természetesen mind a két részről - kimondatlanul ugyan, de több lett, mint szex, az érzelmeket nem kerülhettük el. A szeretőm már egyszer elveszítette a házasságát, gyermekét, pont a mostani párja miatt, ennek ellenére újra belement egy szeretői viszonyba. Kb. fél éve - mióta gyermeket várnak a párjával - érzem, hogy egyre kevesebb helyem van az életében, egyre ritkultak az együttlétek. Többször feltettem neki a kérdést - nem kíván már, esetleg nem akarja megcsalni a párját, stb. -, mert szerettem volna tisztánlátni, de ilyenkor azt a választ kaptam, hogy ugyanúgy kíván csak nincs ideje a kapcsolatunkra és rosszul látom a dolgokat . Ezért vártam, de az együttlétek egyre ritkultak, én nem éreztem, hogy úgy kívánna engem, ahogyan én őt. Pár nappal ezelőtt végre elismerte, hogy ugyan engem akar és többet jelentek neki, mint egy barát és jó valakihez tartoznia, de ennyi fér bele, a párját nem akarja megcsalni és most a szex sem izgatja igazán. Nagyon fáj, mert szeretem, de nekem ez így nagyon kevés. A tüzet szerintem folyamatosan táplálni kell. Én arra képtelen vagyok, hogy várjak és amikor neki szüksége van rám, akkor ott legyek. Szeretné, ha továbbra is lelki társak maradnánk és adhatna puszit a számra, amikor reggel bejön dolgozni, de úgy érzem, hogy részemről már nem tud olyan őszinte lenni ez a kapcsolat, amilyen eddig volt. Megértem, hogy a születendő gyermeke és a család most sokkal fontosabb és átértékelődtek a dolgok, de nekem ez most nagyon fáj és úgy érzem, mint nő érdektelenné váltam számára. Bár ő azt állítja, hogy ez nem így van. Annak örülök, hogy végre őszintén fel tudta vállalni, hogyan érez és nem hiteget többé. Valószínűleg ő is most jutott el odáig, hogy önmagához is őszinte legyen. Kapcsolatunk alapja a szex volt, ami most megszűnt, ezért úgy gondolom, nincs jövője a "barátságunknak", bármennyire is szeretjük egymást, mivel én még mindig kívánom őt, mint férfi.

@skarlát betű:
igen, én is ezt szeretném hinni, mert a szeretők között a jobbik esetben más is szokott lenni, valami barátságféleség is, Vagy nagyon az is.

Elkezdtem egy kis "mesét" feltölteni, ott azon a címen, amit most hurcolok magam után. A bevetőt is el kell olvasni, mielőtt bárki belelendülne.

@kiscsillag_75: Ha jól értem, kollégák vagytok. Ez így nagyon nehéz lehet, ha mindenképp kapcsolatban állsz vele, de az már nem olyan, mint korábban ... Hogy bírod? Az a másik véglet, amikor az ember már szinte sose látja a korábbi szeretőjét. Talán így könnyebb átmenni barátságba.

Én nem hiszek a szerelem, szex utáni barátságban.
Főleg akkor ha mély érzelmek voltak, pláne mindkét oldalon.Akkor ez a "legyünk barátok és a kávé mellett dumáljuk meg kivel mi a szitu.. stb." téma ez kínzás.
Ha pedig nem voltak mély érzelmek, csak szex, akkor meg valószínű a barátsághoz sincs meg az a fajta alap ami miatt barátságnak nevezzük és nem haverságnak.
De én eleve, ha valamit lezárok akkor azt totálisan kirakom az életemből.
Nincs visszanézés, megyünk előre!

Egyébként nem is olyan rég esett meg velem az az eset, hogy elkezdődött valami valakivel, aki pontosan tudta mire számíthat velem kapcsolatban.
Hogy családom van, ezért csak lopott órák jöhetnek számításba.
Egy hétig gondolkodott aztán azt mondta legyen!Vágyik rám és legyen őrült, forró szex!
Majd az első "igazi" randink előtt szó szerint eltűnt.Azóta csend van, én nem keresem mert nyomulni nem fogok.
De persze rágom magam, vajon miért húzta be a kéziféket és miért nem mondta ki kerek perec, hogy meggondolta magát?
Vajon a férfiaknál is létezik olyan, hogy megijednek és kifarolnak még a legelején?

@Holly-Audrey: Én meg azt nem értem, hogy miért kell eldobni valakit, aki közel állt hozzánk, csak, mert már nincs szex. Lásd a képet fent (német szöveg) ... Miért kell, hogy kínos legyen tudni a másikról? Az a kínos, ha nem beszélhetünk vele, mert már nem vagyunk szeretők. Semmilyen más emberi kapcsolatot nem szokás így megszakítani.

Férfiak és kifarolás: olvasd el az eltűnőművész című posztot :-)
hutlenseg.blog.hu/2011/04/21/pasi_es_notipus_az_eltunomuvesz

@skarlát betű: Tudom, hogy te szereted a szerelmi viszonyokat más jellegűekkel azonosnak tekinteni - olyan szempontból is, hogy ne legyenek már kizárólagosak. De azt hiszem, mégis úgy van, hogy még egy poligám ember is hajlamos (vagy szeretné) a szeretőjét/társát bizonyos mértékig kisajátítani, csak magáénak tudni. Hát ezért van az, hogy szakítás után nem nagyon megy a barátkozás. Szerintem.

Nekem most van az első komoly kapcsolatom. Sokat segített a tanulásban és szerintem ez kiölte a szerelmet belőlünk. Szakítani akart, de még egyszer megpróbáljuk, hátha visszafelé fordul a kapcsolat.
De hogy ha nem sikerül utána tudnék-e vele barátkozni. Biztos az elején fájna. De ha el telne egy fél év , el tudnám képzelni,hogy igazán barátok lehessünk. Mert mint ember sokat jelent nekem és mielőtt belkezdtünk volt egy barát féleség.
De ez a kapcsolat utáni barátság szerintem el kell telnie időnek. Biztos nem tudnék az egyikből a másikba ugrani.

@barbieds: Természetesen a kapcsolat jellegétől függ, két poligám közötti szeretői viszony sokkal könnyebben megy át barátságba, mint egy kisajátítós szenvedély. :-) De ettől függetlenül: nem mondom, hogy azonnal és zökkenőmentesen, de ha két ember fontos egymásnak, akkor a szex megszűnése nem lehet elég ok az örök haragra vagy a közönyre, vagy bármi hasonlóra.

@mitszolsz: Aláírom, hogy kellhet hozzá némi idő.
Azt viszont nem értem, hogy miért ölné ki a szerelmet az, ha az egyik fél segít a tanulásban a másiknak. Ezt megmagyaráznád?

@mitszolsz: minden kétségbevételt félre tolva azért egy pici kis hozzászólás a részemről. Magam is jártam fősulis időkben ilyen cipőben, szóval nem tapasztalatlanul gondolom amit gondolok. Viszont az ember az "első komoly kapcsolat" témát ha már nagykorúan kezdi meg hajlamos rá, hogy túldíszítse a másik felet, mintha vele akarnak minden lemaradást behozni. Aztán eljön a vizsgaidőszak és annak a kényszerű monotóniája mellett szépen leolvad a cukormáz és jön az... elhidegülés? Én inkább kijózanodásnak mondanám. Nincs ezzel semmi baj, tök normális helyzet. Persze az ember ragaszkodik, meg aztán ugye mégis csak "jól kijövünk"... de utólag azt kell mondjam: időpocsékolás egy tűz nélküli "első komoly kapcsolatba" annyi energiát ölni. Erőlködni sem érdemes, akarattal és csakazértis nem lehet beletenni ami nincs benne. Békésen egymás kezét elengedve lépni tovább.
Nekem anno évek mentek el az erőlködésre, a várakozásra - ne pazarolj el te is ennyit az életedből feleslegesen.

@kiscsillag_75: jól érzem, Kedves kiscsillag, hogy hajlamos vagy a megalkuvásra? Hogy elfogadod ha sokadrangú vagy a kapcsolatban, csak hogy pici jusson neked is az áhított hímegyedből?
Azon lepődök meg nagyon, hogy a családalapítást mikor tudomásodra hozták még továbbra is akartad folytatni. Saját környezetemben mikor a bájgúnár, mindenkinek szépet tevő hímegyedről kiderült hogy elsumákolta a családbővülését, azonnal elfordult tőle minden hölgyemény, aki még csak egy kicsit is kedvelte a széptevését. Női elemi szolidaritást tapasztaltam a kismamaság, újszülötti téma iránt.
Azt hiszem, hogy a magunkban felépített illúziók szükségszerűen összeomlanak idővel.

@Koborlovag: Nem minden fősulis vagy egyetemi kapcsolat egyforma. De azt továbbra se értem, hogy a vizsgaidőszaktól miért lesz minden más. Vagy előtte se volt igazán semmi különös, vagy attól nem lesz más ...

Ezt a kismamaság dolgot meg lehet más nézőpontból is tekinteni. Erről is akarok majd írni ... A nők, akik azért esnek teherbe, mert el akarják szakítani a férjüket a szeretőjétől. (Nem mondom, hogy ebben az esetben ez a háttér, de már hallottam épp elég ilyet.) Úgyhogy ne tekintsünk minden várandós nőt szentnek. (És nem szingliként mondom ezt :-)

@skarlát betű: Nem-nem, semmiképp sem állítom, hogy minden fősulis kapcsolat... én azért is szűkítettem az "első komoly kapcsolat" cimkéjű kategóriára. Ott azért már az ember a nagy átlaghoz képest van egy-két év lemaradásban és bizony igyekszik érzelmileg is pótolni, akár úgy is hogy beleálmodik a kapcsolat ezt-azt. Aztán a tanulós időszak már nem nagyon szólhat az álmodozásról, ott bizony céltudatosan kell jelen lenni, így aztán ami csak álmodozás volt a kapcsolatban az alapvetően eltűnik és csakis a valóság marad: a két ember szimpátiája, ami mögött nincs igazán több. Ebből azért nehéz újra visszatalálni egymáshoz - szerintem.
Nem is állítom én, hogy minden várandós nő szent, csak azt állítom hogy jellemzően a nők egymással ilyen kiszolgáltatott helyzetben szolidárisak, akár úgy is hogy a maguk egosímogatós jó dolgairól lemondanak.

@Koborlovag: Én a vizsgaidőszakban is tudtam álmodozni, sőt ... :-) De mindenki másképp csinálja.

A szerelmi viszony az egosímogatós dolog? Egyébként a terhesség nem kiszolgáltatott helyzet. Ha a szerető nem akarja leválasztani a pasit a feleségről, akkor nem árt többet ebben az időszakban sem, mint egyébként. Tudom, ezt nem így szokás látni ...

@Holly-Audrey: hát már hogy a frászba ne létezne?!

Tudod, a férfiaknak is van ám lelkük.

Más dolog fantáziálni az őrült, forró szexről, és egész más tényleg lehúzni azt a bugyit.

@Koborlovag: Jól látod, valóban sokáig küzdöttem, hogy egy kicsit kapjak belőle. Sokkal többet vittem bele a kapcsolatunkba, mint ő. Tudtam, hogy véget kellene vetnem a kapcsolatunknak, de nem mertem, mert a saját vágyaim fontosabbak voltak. A családalapításról annyit, hogy többször felvetettem a kérdést és kiszálltam volna korábban, ha őszinte önmagához és ezáltal hozzám is. Úgy látszik ennek most jött el az ideje. Tudom, hogy nem akar teljesen elveszíteni, többet érez, mint barátság (az ő szavaival: jól esik, hogy valaki szereti és tartozik valakihez), neki így kényelmes, de részemről nem fog menni. Az a legjobb mindenkinek, ha elengedem és nem küzdök tovább. Én is úgy gondolom, a családalapítás csodálatos dolog és nekem semmilyen téren nincs helyem az életükben.
(Egyébként nekem is van 3 gyermekem és jó házasságban élek.)

@kiscsillag_75: "az ő szavaival: jól esik, hogy valaki szereti és tartozik valakihez"

Nekem fura, hogy ezt olyan ember mondja, aki épp a felesége mellett tette le a voksát. Hozzád tartozik, de mégsem akar veled lenni? Szerintem az emberek tök hülyeségeket bírnak össze-vissza beszélni, amikor ilyen kényszerűen elnyújtott szakítási folyamat van (vö. egy munkahelyen dolgoztok). Nyilván ott a lelkifurdancs is, és hajlamosak vagyunk arra, hogy olyasmit is mondjunk, amivel ápoljuk az elhagyandó lelkét, de közben pont azt érjük el vele, hogy nem hal meg benne a remény. Rossz stratégia.

@barbieds: Engem ebben inkább az zavar, hogy a pasi csak azért folytatná-folytatja, mert neki jólesik, ha szeretik. Csakis önmagára gondol, a jelek szerint, hát kinek ne esne jól, ha szeretik? Abban nincs semmi furcsa számomra, hogy valaki több nő szeretetét is igényli, vagy igényelné. De az már gáz, hogy a saját kényelme fontosabb neki, mint a másik ember érzései. Egy barátság alapjául csak olyan kapcsolat szolgálhat, ahol nem csupán a saját jóérzésünk vezérel bennünket.

@skarlát betű: Szerintem szó nincs itt a folytatás miértjeiről, a pasi képtelen világosan szakítani.

@skarlát betű: Ezt ő is nyiltan vállalja, hogy önző. Szerintem sem működhet így egy kapcsolat, hogy csak a saját vágyai, érzései fontosak. Ha ennyire egyoldalú a dolog, akkor inkább félreteszem az érzéseimet, vágyaimat és lezárom magamban a kapcsolatunkat. A gond csak annyi, hogy amit már régóta sejtettem, most tudta kimondani és őszintén felvállalni. Tény, hogy hiba volt bármiben is reménykedni.

@kiscsillag_75: azért egy kicsit nekem még mindig fura, mármint hogy "amit már régóta sejtettem...". Ezek szerint Te tisztában voltál a dolgokkal, ahogy azt is tudtad hogy hova vezet a dolog, mégis kivártad hogy ő mondjon ki dolgokat. Ez most akkor miről is szólt igazán? A felelősség vállalásáról a befejezést illetően, vagy hogy még a lebegtetés is jobb mint a semmi?

@skarlát betű: Mások vagyunk.Van aki könnyedén tud "barátkozni" intenzív testi-lelki kapcsolat után van akinek ez nem megy, mert fájdalmas és inkább a csendet választja.
Én is megpróbáltam de amíg ott ült velem szemben egyfolytában a száját bámultam és mindenféle kínzó gondolataim támadtak.Úgyhogy inkább nem szerettem volna a közelemben tudni egyáltalán.
Más kérdés, hogy évekkel később ( manapság) tudnék e vele fesztelenül beszélgetni?
Sanszos, hogy nem.Annyi minden megváltozott bennem, körülöttem.Most kezdjem el neki mesélni, hogy felkavart egy másik pasi??
Meg hát őszintén, engem sem érdekel hány nője volt/ van azóta.Mindenki élje a saját kis életét, a múltba meg kár visszakacsintani, szerintem.

@kardhal77: Köszönöm, a hozzászólásod sokat segített, mivel tudom, hogy az illetőnél kicsit gyorsabbra vettem a figurát mint amennyire vette a tempómat.Nem kellett volna rögtön a második alkalommal felajánlani neki a felejthetetlen szex lehetőségét. :-)
Bár látszólag nagyon felvillanyoztam vele, éreztem a hezitálását is.
Lehet, hogy fordított helyzetben én magam is elszaladok ha egy két lábon járó tesztoszteronba botlok aki ráadásul engem akar. :-)

@kiscsillag_75: Mi tetszett ebben a pasiban? :-) Aki még csak rejtegetni se próbálja, hogy mennyire egoista, az nekem hosszú távon nem jönne be ...

@Koborlovag: Te sose ragaszkodsz eleve vesztes ügyekhez? És mégis kóborlovag a neved? :-)

@Holly-Audrey: Biztos én vagyok nagyon furcsa ember, de nekem ez megy, hogy elmondjam barátként egy ex-szeretőnek, hogy mi van velem, akár érzelmileg-szexuálisan is ... Ami elmúlt, elmúlt, nem vagyok féltékeny se a múltra, se a jelenre.

@skarlát betű: Köszönöm a hozzászólásokat, sokat segített. Egy kívülálló sokkal tisztábban látja a dolgokat. Én benne voltam, nem beszélhettem meg senkivel, őrlődtem magamban és nehezen ugyan, de próbáltam elfogadni, hogy egyre és egyre kevesebbet kapok belőle. Magyarázat persze mindig volt, én pedig reménykedtem, hogy lesz még jobb is talán. Hiba volt, elismerem, de tanultam belőle. Maximalista vagyok a kapcsolatokban is, de be kell látnom, hogy egy ember kevés hozzá. Sajnos, nehezen adom fel, de fel kell ismerni, mikor kell abbahagyni a küzdelmet.

@kiscsillag_75: Hogyhogy nem beszélhetted meg senkivel? Nincs egy barátnőd, akivel megoszthatnád a kételyeidet? Szerintem mindenkinek szüksége van olyasvalakire, akivel kibeszélheti a legtitkosabb ügyeit is ... Én nem bírnám bizalmas nélkül. Persze ez a blog egyfajta csoportterápia is, a névtelen hűtlenek társasága :-)

@skarlát betű: Óvatos vagyok, mert én is sokat kockáztatok. Úgy gondolom, ha már egy harmadik ember is tud a dologról, az kockázatosabb. Jobb így szerintem, hogy kettőnk között maradt. Tényleg jó ez a blog, mert sokmindent a hozzászólásokból sikerült megértenem.

@kiscsillag_75: Attól függ, ki a harmadik ember. Egyébként nem tudom, vannak-e kollégáitok, vagy csak ti ketten egy irodában, de ha nem a világtól elzárva dolgoztok, akkor ezt az egészet mások is levették már. Az ember nem tudja az ilyesmit tökéletesen eltitkolni, a szemvillanásai elárulják.

@Holly-Audrey: Nekem akkor megy a fesztelen beszélgetés, amikor már minden érzelem (pozitív és negatív egyaránt) elmúlt belőlem. Az egyik nagy szerelmemmel például évekkel a szakításunk után jutottam el oda, hogy gyakorlatilag a bizalmasa lettem, velem beszélte meg a felesége melletti nőügyeit. Érdekes tapasztalat volt, hogy egy komoly érzelem ennyire nyomtalanul eltűnt, hogy abszolúte nem zavart a szerelmi viszonyait megtárgyalni. De ehhez azért idő kell.

@skarlát betű: Nem azzal van baj ha valaki segít a másiknak. Hanem az a baj, hogy nekem nehezen megy , neki könnyen. Szóval nekem nagyon sokat kell tanulnom és nem jut idő másra. Ő meg segített, mert látta, hogy el kell a segítség, de ez talán túl sok volt neki. Szerintem egy idő után inkább sajnált... Na így értettem hogy ez elhidegülést okozott.

nem tudom. nem tudom, milyen lesz szakítani. hogy fogunk-e valaha szakítani. sanszos persze, hogy ez valamikor elkerülhetetlen lesz, de mi még hiszünk a mesében :) 3 éve tart... eszméletlen szex, barátság, meghittség, néha azt hiszem, hogy szerelem is. ki tudja?

@éniskócos: Csak egyet nem tudok elképzelni: hogy a házastársaitok ne gyanakodnának. Ezt kizártnak tartom. Saját tapasztalat. Én is azt hittem, hogy nem vagyok gyanús ... És engem sose látott F senkivel. Még is megérezte.

@skarlát betű: Még is=mégis

@éniskócos: szerencsés egy csaj vagy, mindig ezt gondolom, amikor írsz a kapcsolatodról. Persze, nemcsak szerencsés, egy ilyen jól működő illegális viszonyért sokat kell tenni (mindkét oldalról), azt hiszem. :)

@skarlát betű: azt egy szóval sem állítom, hogy minden gyanún felül állnánk... adtunk okot a gyanakvásra az elején, sőt volt egy kisebb lebukás is. de lesz, ami lesz... az in flagrantit azért szeretném elkerülni...

@barbieds: szerencsés, mert találtam valakit, aki ugyanazt akarja, mint én. de nem is véletlen, mert akkor amikor öszejöttünk, itthon elég szar volt a helyzet (ki gondolta volna... :) ) és szar kapcsolatból elég volt egy. ha ez nem lett volna ilyenné, amilyen, akkor már rég vége lenne... és nálunk az őszínteség az alap. kell hazudnunk éppen eleget máshol...

@éniskócos: Az in flagranti mindenki számára megalázó és feltétlen kerülendő. Nálatok igazán nehéz lehet, ha a két család ennyire összejár. Szóval, ügyesek vagytok :-)

@skarlát betű: Talán még emlékszel a kálváriámra, én vagyok a lány, aki pár hete olyan kétségbeesetten kértem a tanácsod, mert a sok év után egy könyörtelen levéllel koptatott le a barátom a lebukása után. Felvetetted akkor, hogy esetleg a levelét kényszer hatására írta, hát el kell mondjam neked, hogy még ki is kérte magának a feltételezést, majd hogy nem büszkén vágta az arcomba, hogy azt bizony ő maga írta, és nem a lebukása miatt a bőrét mentendő, ez csak véletlen egybeesés volt, ért már ez a levél régóta( Megkérdeztem tőle, hogy miért éppen békeidőkben kellett engem ilyen durván a földbedöngölni, megkérdeztem tőle, melyik levelezésünk látott napvilágot, és mit adott elő védekezésképpen, de azt mondta, semmi közöm hozzá. Én próbáltam vele megértetni, hogy de hiszen csak van közöm hozzá, hisz láthatóan rajtam csattan, és ha ismernám a részleteket, talán megérteném, de csak azt hajtogatta, hogy nem tartozik rám, nem azért szakít velem. Megkaptam, hogy szerinte én őt a szexel próbáltam meg manipulálni, de ő végre rájött erre, és többé nem tudok hatással lenni rá. Ekkor megkérdeztem tőle, hogy mondhat ilyet, csak azért, mert a felesége esetleg nem kívánja őt, akkor már én, ha szeretem, szeretem a testét, szeretem az érintését, a csókját, az biztos csak manipuláció és aljas szándék lehet? :( Kértem, hogy üljünk le és tisztázzuk a dolgokat, mert ha ilyesmiket gondol rólam, akkor lenne mit megbeszélni, de hallani sem akar róla, mert szerinte nincs értelme beszélni róla. Én persze erőltettem, próbáltam vele megértetni, hogy e nélkül nem tudok tovább lépni, de közölte, hogy ő már soha többé nem akar hallani rólam:( Azt kiabálta, hogy gyűlül, utál, undorodik tőlem, takarodjak az életéből, a fejemhez vágta, hogy már csak sajnálatból beszélt velem az elmúlt egy évben. Megkérdeztem tőle, hogy miért mondja ezt, és ha így van, hogy fér ezzel össze az a sok minden, ami akár csak ebben az utolsó egy évben történt, hogy gondolkodott akkor négy hónapig a válásán, ha közben csak sajnálatot érzett irányomba, hogy fér ez össze azzal a rengeteg szép pillanattal, amit együtt megéltünk ebben az egy évben, de nem válaszolt ezekre, csak ordított velem. Kérdeztem tőle, hogy akkor a még meglévő 1558 darab levelünk, amit még az elmúlt három évől megvan, amik abban vannak, az mind hazugság volt, képmutatás?? Akkor nem volt őszinte hozzám, vagy most nem az?

...és akkor témánál is vagyunk, hogyan lehet ép lélekkel túlélni egy ilyen könyörtelen elválást? Hogyan lehet lekezelni, hogy az az ember, akivel évek óta egymás életének része voltunk, barátok, szeretők, örömben és küszködésben osztoztunk, azt mondja nekem, hogy ettől a perctől nem létezünk egymás számára, "ha látsz valahol, ne gyere oda"? És akkor most akkor nekem úgy kell vennem, hogy meghalt? De hiszen nem így van:(

És ehhez kapcsolódóan a másik kérdés: milyen szerelem az, ami ilyen áldozatot kíván, ilyen mértékben kisajátítja a másik embert? Na és mi van azzal, akin ez az egész csattan? :( Mert ők ott maradnak egymásnak, de mi lesz velem?:( Az én szívem kevésbé fáj, mert csak egy szerető szíve? :(

@HoldViola: Emlékszem, persze. Reméltem, hogy azért hallgatsz, mert azóta megnyugodtál és túlvagy rajta, de látom, hogy nem :-(

Nézd, azt hiszem, az ilyesmire nem lehet se racionális, se megnyugtató magyarázatot adni. Ahogy azt se várhatjuk egy olyan embertől, mint a volt szeretőd, a leírásod alapján, hogy fair módon fog viselkedni. Nem fog. Ha eddig is voltak csúnya húzásai, akkor egy szakításos helyzetben még csúnyábbak lesznek. Nyilván ő is érzi, hogy szar alak, de nem akarja belátni, mert ez az önbecsülésének ártana, ilyenkor jön az, hogy kivetíti a másikra, az a hibás mindenért, ő meg szerencsétlen áldozat, akit a szex segítségével manipuláltak.

Szerintem ne kérd többet, hogy üljön le veled bármit is megbeszélni, mert nincs értelme. Értelmesen semmit nem fogsz tudni megbeszélni, a jelek szerint ő nem akarja folytatni, és csak megaláz, minek erőltetni? Amit erőltetni kell, azt nem szabad erőltetni.

Csak magadon dolgozhatsz most már, csak azzal kellene foglalkozzál, hogy te miként építheted magadat újjá. Főleg, hogy mit tegyél annak érdekében, hogy még egy ilyen pasi ne forduljon elő az életedben. Tudom, hogy ezt nagyon könnyű így, kívülről mondani, de nem érzéketlenségből írom ezt, hanem tapasztalatból. Engedd el a dolgot, gyászold meg és menj tovább. Minél tovább húzod ebben az állapotban, annál rosszabb lesz neked.

Nehéz ez:( gondolom nem kellemes sem a lebukás, sem a magyarázkodás, ami utána jön... Nyilvánvalóan rengeteg feszültség gyült fel benne az események miatt, így mikor aztán naívan érdeklődtem, hogy hová tűnt a legutóbbi beszélgetésből, nekem rontott, és jól elverte rajtam a port, hisz végül is "miattam" történt: a nekem küldött levél volt a konfliktus forrása. Nincs is gond ezzel, elbírom én, csak hát utána szerettem volna megbeszélni a dolgot. Nem a folytatást erőltettem, hiszen el kell engedni azt, aki menni akar, csak szerettem volna, ha a lezárás a múlthoz méltó, és a "takarodj az életemből, nem akarok hallani rólad, mert lebuktam otthon" az minden, csak nem méltó majd öt év után. Persze lényegesen egyszerűbb rám rakni az egészet, mint alaposabban a dolgok mélyére ásni, azt sem állítom, hogy én tökéletes vagyok, és minden helyzetet jól tudok/tudtam lekezelni, de erre az eljárásra okot nem adtam, és szerettem volna ezt helyretenni. Elvégre mégis csak emberek vagyunk, szabad akarattal, és arra való a szabad akaratunk, hogy egy adott helyzetben tudunk szabadon választani a helyes és helytelen magatartás között és helyesen cselekedni... Gondoltam én. Helyette további olyan vádakat kaptam, amiből kiderült, hogy jogászosan szólva "iratellenes a bíróság határozatának az indokolása".
Ami persze rajtam már nem segít, el vagyok ítélve jogerősen:(

@skarlát betű: Tovább gondolva egyébként egy ilyen kapcsolatnak az előnye a befejezéskor épp a "hátránya". Hisz olyan könnyű lenne csak rántani egyet a vállamon, hogy szemét alak, nem érdemel könnyeket az ilyen. De ha erre vetemednék, akkor eszembe jut az is, hogy nem szemét ember ő, legfeljebb éppen most éppen velem ocsmányul viselkedett. Aztán arra gondolok, hogy az ember az évei során mennyi szart megél, mennyi kudarc, mennyi csalódás éri, amik csak rakódnak és rakódnak, vastagítják a páncélját, szaporítják a tüskéit, és akarja vagy sem, meghatározzák a jövőbeni viselkedését, a társas kapcsolatait. Na és akkor máris nem olyan egyszerű a képlet, mint elsőre tűnik. Ott és akkor valaki indulatból reagál valamire, miközben lehet, hogy a reakciója nem is annak a valaminek szól, hanem annak, amit a szituáció eszébe juttatott a múltból, pl. a gyerekkorából, előző kapcsolatából, akárhonnan.
Aztán lehet, hogy tényleg szimplán szar alak, csak én keresek mentséget neki, vágva ezzel a fát magam alatt.

@HoldViola: Persze, ha meghallgatnám a másik oldalt, lehet, hogy más véleményem lenne, némileg árnyalt, talán, de ebben a pillanatban úgy gondolom, hogy nincs mentség az ilyen viselkedésre. Ugyanakkor én is kerestem már magyarázatokat szemét viselkedésre, mert odavoltam valakiért, úgyhogy ismerem a jelenséget. Csak túl kell egyszer lépni rajta, de az időbe telik.

Hát nekem még mindig nagyon nehéz, talán mert nem voltam felkészülve ilyen hirtelen és drasztikus szakításra:( Jól kijöttünk, ami konfliktus valaha is volt köztünk, az kizárólag a körülmények szülte konfliktus volt, hol jobban, hol rosszabbul, de viseltem, és ha együtt voltunk, az mindenért kárpótolt. Emlékszem még arra, mikor egyszer úgy köszönt el tőlem, hogy "van még vagy 30-40 évünk mindent megbeszélni", és bár nyilván számítanom kellett arra, hogy örökké nem tart, végletekben nem gondolkodtam, egyszerűen nem számoltam azzal, hogy lesz olyan, mikor nem lesz egyáltalán, sehogyan sem:( Olyan az egész, mint egy rémálom: "minden rendben", aztán egy nap nyitva felejtve a levelezőjét elmegy a boltba, a felesége belenéz a postafiókjába, és a következő nap az életem kifordul a kerekéből, ki vagyok vágva, mint a macska a hóra:( A sors fintora, hogy mindig ő bizonygatta nekem, hogy nem vet meg azért, amiért ezt a szerepet vállaltam, és most azzal, ahogyan a végén bánt velem, mégis azt bizonyította. Én hülye meg még mindig azon vetyengek, mennyire hiányzik és nem fogom tudni többször bekenni a kezét, nem tudok neki többször sütni sütit, nem nevettet meg többet, meg ilyenek:( Egyszer csak elmúlik.

@HoldViola: Hogy nem vet meg, amiért a szeretője vagy/voltál? Nem értem, egyáltalán hogy jut valakinek eszébe, hogy megvetné azt, akivel végül is ő csalja a feleségét. Érdekes hozzáállás.

A mostani viselkedése meg egyszerűen gyáva és jellemtelen, és ezzel sajnos lerombolja azt a sok pozitívumot is, ami korábban volt.
De el tudom képzelni, hogy ebből nagyon nehezen térsz magadhoz, mert rá építetted az életedet, nem kellett volna :-(
Ettől teljesen független, hogy egy szeretői kapcsolat lehet sokkal tartósabb, mint sok házasság, legfeljebb sokkal könnyebb megszakítani.

Ó, a férfiak és a mondásaik, hogy mi lesz. Nem szabad készpénznek venni. Abban a pillanatban elfelejtik szerintem, amint kimondták. Bár ezt most biztos ki fogják kérni maguknak... Sokszor az a magyarázat, hogy akkor és ott tényleg úgy gondolták. Nem tudom.

Ez az, hogy minden jel szerint könnyebb megszakítani; azért, mert a pozícióra tekint le, vagy az emberre, ebből a szempontból mindegy is, a lényeg, hogy a tisztességes eljárás láthaóan nem volt szempont. Pedig belegondolva... Volt olyan, hogy beteg lett, lázasan volt otthon egyedül. Előző este húslevest főztem, és mivel azt mondta, nincs ebédje, viszont a húsleves jól esne, csak kérnie kellett és már szaladtam. Most mégis azt kéri tőlem, hogy ha látom valahol, akár csak egyedül, se menjek oda, mert ő neki védeni kell a jól felépített életét akár azon az áron is, hogy ebbe kettétörik a gerince:(
Mindennek ellenére haragudni nem tudok rá azokért, amiket a fejemhez vágott, mond az ember dühében mindenfélét, egyetlen dolog égett be örökre a szívembe, hogy szexel manipuláltam, vagy mi. Mert ha ezt mondja nekem, akkor elfelejti, hol, mikor, hogyan és miért találkozott az utunk, és ezért, ha férfi lennék, jól behúznék neki egyet a szeretet jogán.
Egyébiránt nem is baj, hogy itt kommentben olvasható az eszmecserénk, mert legalább okulására lehet másoknak, hogy nem szabad megbízni senkiben, soha, és nem szabad szeretetet adni, mert úgyis ki van dobva az ablakon, ha az érdekek úgy kívánják.

"nem szabad megbízni senkiben, soha, és nem szabad szeretetet adni, mert úgyis ki van dobva az ablakon, ha az érdekek úgy kívánják" - Ezt persze te sem gondolod komolyan.

Ő kvázi másodfeleségnek tartott téged? Ez a leveses epizód... Elég egocentrikusnak tűnik ebből a leírásból is.

Te nem tudod elképzelni, milyen boldogan vittem azt a levest:( Nem egyszer, nem kétszer, és mindent olyan boldogan, abban az egy évben is, amikor már csak sajnálatból volt velem elmondása szerint.
De nem tudom már, minek tartott:( Ez a szexel manipuláltam dolog... Ennyi erővel azt is mondhatta volna, hogy "kisszívem, ha nem szopnál olyan jól, szóba sem álltam volna veled." Vagy csak most borúsan látom a dolgokat.

@HoldViola: De, el tudom képzelni, noha nem szokásom levest főzni. Anyáskodhattál felette, és neked ez jólesett. Ő meg bírta, hogy kiszolgálod. És most elkényeztetett kisfiút játszik, aki össze-vissza beszél. Vagy nem?

Nem anyáskodtam felette, egyszerűen szerettem, és ezt kimutatni jól esett bárhogyan, így csak csettintenie kellett, én ugrottam. De ez nem volt egyoldalú, hiszen kölcsönösen segítettük egymást az évek során, bár tény és való, hogy helyzetemből adódóan - gondolok itt a függetlenségemre - nekem erre több lehetőségem volt, mint neki, én jobban ott tudtam lenni, ha neki volt szüksége rám.
De egyébként abban igazad van, hogy nem igen szokott hozzá, hogy ellenkezzek bármiben, így ennek megfelelően toporzékolt. Olyan hisztit csapott, amilyet a fiam soha, ha nem sírni lett volna kedvem, nevettem volna:( Észérvek nulla, csak értelmetlen vagdalkozás, személyeskedés, mindennek a tagadása, "természetesen" kiabálva, fenyegetőzve. A "tetőpont" az volt, mikor azt mondta, hogy a közös képeinket eljuttatja a főnökeimnek, ha a családja közelébe mennék bosszúból (ami fel sem merült), mert hogy az ő arca úgysem látszik rajtuk, csak az enyém. Ijesztő volt, hogyan tudja valaki elfelejteni egy pillanat alatt azt, hogy kivel beszél (gondolok itt a közös múlt iránti tiszteletre). Csak az indulatnak tudom betudni, más ésszerű magyarázatot nem találok rá.